Kedves Tagok!
Érdeklődnék, hogy foglalkozott e már valaki a címben említett lenovo géppel. Olcsón jutottam hozzá, tulajdonosnak nem sikerült bekapcsolni. Én már eljutottam odáig hogy némi életjelet mutat.
Alapvetően 2 problémával küzdök:
1:
Töltő v aksitól függetlenül power gomb megnyomására a venti felpörög látszólag bekapcsol, piros led világít a fedlapon, de a képernyő sötét marad. Hagyom futni így kb 3-5 másodpercet, majd folyamatosan a power gombot nyomva kikapcsolom és rögtön újra ráindítok akkor simán postol és betölt az os-be minden gond nélkül.
2:
login képernyőtől kezdve fehér pixelek random helyen feltűnnek, majd 2-3 másodperc múlva eltűnnek. Néha a kép is szét tud esni, de rögtön utána ismét helyreáll és normálisan működik.
Elsőre grafikus chip hibának tűnt de szerintem nem az, mivel az integrált gma nál és a nvidia hajtás alatt is hasonló tüneteket produkál. Külső monitoron szintén megjelennek a fehér pixelek.
Terhelés nélkül a kép hibamentessé válik, nyoma sincs a problémának.
Lenovo boot diagnosticen után 3d teszt 5s után failt dob, mintha el sem tudna indulna.
Harverapro-n találtam egy illetőt akinek szintén vagy egy lapja ami ugyanezt produkálja.
Személy szerint valami power rail problémára tippelek:
Vagy valami nem szabályozza rendesen a feszültséget v vagy valamelyik kondi nem teszi rendesen a dolgát.
Normál esetben nem foglalkoznék vele, de sajnos szinte lehetetlen hozzá csere alaplapot beszerezni.....
Sajnos sem ágrajzot sem boardview-t nem sikerült eddig találnom a géphez :(
Tudtok segíteni?
UPDATE:
Ismét volt időm foglalkozni vele, egyre inkább nem BGA nak tűnik a dolog, ugyanis a közvetlenül a proci fölötti 2 kondin (PC47 és PC48) nincs meg a feszültség, konkrétan semmi. Illetve forrólevegős pákával való melegítés sem hozott semmilyen változást. Jelenleg próbálom kitalálni minek a része lehet az az áramkör...
UPDATE 2:
Többen bios hibára tippelnek. Tud valaki segíteni nekem BIOS dump fájllal esetleg? Sajnos csak fizetős módon találtam elérhetőt az interneten.
Sziasztok!
Van egy Lenovo 3000 N200 laptopom, amely megállt kékhalállal, azóta csak fehér képernyő, pár függőleges színes csíkkal.
Ha bekapcsolom a leírt képernyő látható, winchesterről tölteni kezd, majd a bootolás vége felé megreszetel.
Ezekből a videovezérlő hibájára gondolok.
Úgy olvastam integrált videovezérlő van benne.
A) Lehet-e ezzel valamit házilag kezdeni?
B) Hova vigyem ahol ésszerű áron javítják?
Tisztelt Kollégák!
A fennti laptop kb. 3 éves. Win 10- es van rajta. Ritkán állították le shut down-al, általában sleep modban állt le.
Egyik ilyen leállítás után hiába próbálták indítani, sajnos még a nyomógombról sem indult.
A kapcsolási rajzát sajnos nem találtam meg, csak valami kevésbé hasonlót.
A mainboardot kivettem és rákötöttem a tápot meg az aksit, a proci melegszik, sőt forrósodik, a cooler nem forog.
A 20 v-os táp rendben van meg az aksi töltés is.
A kapcsolási rajz, amely alapján dolgozom az a Lenovo_V130_15IKB_Wistron_LV315KB_17807_17807_1_17807_2_17807_3-2, netről letöltve, de azt tapasztaltam, hogy nem minden része felel meg az én laptopom alaplapjának. Egyes lemért feszültségek nem találnak a rajzon megjelöltekkel, anélkül, hogy valamilyen hibából adódnának a különbségek.
A két fesz, a 3,3 és 5V létezik és érdekes módon a procin az 1V magfeszülség is, a többi nulla. Az alaplapon találtam egy megégett dupla diódát a PD4401-t az említett rajz szerint, de az az érzésem, hogy ez még nem befolyásolja lényegesen azt a tényt, hogy a számítogép nem indul. (még kell, hogy legyen más probléma is) A diódát ellenőriztem: 1-3 pinek közt szakadt (itt van az égésnyom) míg a 2-3 közt OK. Még egyelőre nem cseréltem ki. Majd, ha kiderítem a meghibásodás okát (remélhetőleg egy másik, jobb rajz szerint).
Nagyon megköszönném, ha a tisztelt kollégák közül valaki tudna segíteni egy megfelelő alaplap rajzzal, ha lehetséges.
Elfelejtettem említeni: amikor kibontottam a gépet, a ventillátoron vastagon állt a por, amelyet letakarítottam, tehát most már könnyen tudna forogni, ha volna rajta tápfesz.
Üdv. B. Zsolt
Sziasztok!
A gép bootoláskor 5 rövidet sípol, kis szünet, majd ismét 5 sipolás, és elindul. Azt írja, a wifi ki van kapcsolva, de a visszajelző led világít. Az FN + F5-re nem reagál, a hálózati kapcsolatoknál hiába kapcsolom be, semmi nem történik. A wifi kártyát látja, driver újra lett telepítve, mégsincs változás.
Linux-szal még nem próbáltam, ez most ugrott be. Addig is bármi ötletet szívesen meghallgatok, főleg, hogy mi lehet az 5 csipogás, mert a könyve annyit ír, hogy vigyem szervízbe.
Intel N 6205 wifikártya van benne.
Üdv: Jácint
A wifi kártyát kivettem, az 5 csipogás megmaradt. Kap egy USB sticket.
Ha bent volt a wifi kártya, és úgy volt mellette az usb stick, akkor sem működött, bár lehet, az más miatt. Ja, Linux alól sem volt jó.