Sziasztok! Anyóséknál (illetve itthon is) ki lett tisztítva tegnap a klíma beltéri, bekacsolni nem lehetett utána, csak a beltérin lévő kapcsolóval. A délelőtt folyamán próbáltam, egyetlen egyszer sikerült be illetve kikapcsolnom a távval. Elem új és jó a távban, az infra is villog, ha nyomom a gombokat. A klíma ledjeinél van a vevő egység, de azt úgy néztem, hogy zárt, nem tud belefolyni semmi. Merre keressem a problémát? Köszönöm!
Sziasztok,
Van egy LGS12AT típusú klima ami egeszen eddig megfelelően fűtött (elég meleg levegő jött ki belőle).
Most, bekapcsolás után, ha fűtésre állítom, hosszú idő után sem kezd el fűteni (korábban is időbe telt amíg fűtésre kész állapotba került, kb. 5 perc volt jelen időjárási viszonyok között (tehát 2-5C külső hőmérséklet)). A belső ventilátor nem forog, illetve a legterelő beáll középállásba és ez így is marad (legalábbis fel óra után sem valtozott, többszöri ki- / bekapcsolás után is ugyanez a jelenseg. Igaz, teljesítményfelvétel sincs.
Ha hűtés üzemmódba állítom, fújja a hideg levegőt (nem mértem, hogy mennyire hideg, de hűvösebbnek tűnik a szoba levegőjétől (~20C)). Ilyenkor kb. 200W-ot vesz fel, ami talán a beltéri ventilátorának teljesítménye lehet. Nem tudom ilyenkor hogyan működik a hőszivattyú, de el tudom kepzelni, hogy a belso 20C-os hőmérséklet további csökkentéséhez nem kell túl sok energia, ha kint amúgy is pár fok van csak (szóval lehet, hogy ilyen esetben valóban nem is kellene a kompresszornak mennie).
A keszuleken semmilyen hibára utaló jelzés sincs (pár LED az összes lehetséges jelző, de sem villogás, sem piros szín, csak zölden világít ami világít).
Tehát összegezve: hirtelen romlott el (egyik nap még ment, másik nap mar nem), de nem teljesen, hűtés üzemmódban működni látszik.
Van valami ötlet, hogy mit lenne érdemes megnézni / kipróbálni?
Köszi,
Üdv,
/sza2
Szerk.:
Még azt vettem észre, hogy a "Leolvasztás / Meleg indítás" LED folyamatosan világít. A használati útmutató szerint: "Meleg inidítás üzemmód: Fűtés üzemmódban percekig leállítja a beltéri ventilátor müködését, így megakadályozza a hideg levegő befúvását."
Szoval ezt tekinthetjük hibajelzésnek, mivel a perceknél jóval hosszabb ideig (végig / folyamatosan) világít ez a LED.
Sziasztok!
LG RC7055AH hőszivattyús szárítógép nem szárít rendesen. Öntisztítós, ki lett tisztítva. Kompresszor indul, hibát nem ír, egyszerűen nedvesek a ruhák szárítás végén. Valamennyit szárít, kis víz is van a kondenzációs tartályban. Ez már a sokadik ilyen gép aminél ez a hibajelenség, és nem tudok rájönni a hibára.
Szerintetek?
Üdv. G.
Sziasztok!
Boldog Új Évet kívánok mindenkinek!
Sajnos hozzánk nem a legjobb hírrel köszöntött be!Mai mosás alkalmával kicsi de határozott tócsával kedveskedett a fenti masina.Szemre vételezéssel arra jutottam hogy az "üstszáj"guminál a képen látható területre szivárog ki a víz.Kérdésem lenne van valami trükk amivel megszüntethető lenne,vagy a csere jöhet csak szóba? Itt van belőle gyári és után gyártott is http://href.hu/x/e5ni érdemes gyárit venni vagy az sem tud többet mint az után gyártott,valamint a befogató bilincset mennyire macerás leszedni ill.rendelni kell vagy a régi vissza tehető?
Esetleg tudtok olcsóbb rendelési címet?
Válaszaitokat előre is Köszönöm!
http://kepfeltoltes.hu/view/110102/Sziv_rg_s1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/view/110102/Sziv_rg_s_www.kepfeltoltes.hu_.jpg