Hi mindenkinek!
Eme szörnyeteg kapcsolási rajzát keresem, közel annyi alkatrész van benne mint az USS Enterprise űrhajón ami nem is lenne baj ha működne:). Fél nap potyára guglizás után gondoltam még itt megpróbálom, hátha valaki épp egy ilyen dokumentumot őrizget.
Előre is Köszi.
Üdv.
Sziasztok! Adott a fent nevezett végfok. Évek óta azt produkálta, hogy bekapcsolás után 2-3 perc múlva indult el, addig csak a protect led világított, de utána ment mindig rendesen. Viszont ha kikapcsoltam meg vissza ismét várni kellett 2-3 percet. Igazából ezzel együtt tudtam élni. Viszont pár napja egy rendezvényen abszolút nem akart már elindulni. Ma behoztam a műhelybe, bekapcsoltam és láss csodát működött, de csak addig ameddig ki nem kapcsoltam. Következő bekapcsolás után már ismét csak a protect világít és azóta semmi. Sajnos eddig rajzot sem találtam hozzá és a felépítése is elég bonyolult, sosem láttam még ilyet, nem ismerem a működési elvét. Szétszedtem, kitakarítottam, átnéztem a forrasztásokat és a végfeteket/tranzisztorokat, nagyobb ellenállásokat, valamint a diódákat. Zárlat sehol sincs, hibás alkatrészt nem találtam (már amennyire futtában sikerült belenézzek) viszont a jobb oldalnak a kimenetén van 2,6V egyenfesz és ennek az oldalnak a peak ledje világít halványan. A legnagyobb bajom, hogy lövésem sincs merre induljak el, főleg így rajz hiányában. Ha valaki javított már ilyet, vagy tudna adni legalább rajzot azt megköszönném. Én a védelem hibájára tippelek, szerintem onnan szivárog át az a 2,6V is a kimenetre, amit mértem. Csatoltam 1-2 képet a belsejéről.
Sziasztok! Egyik ismerősöm hozott javítani egy Maxsound nevezetű végfokot. Ehhez kellene valami rajz, vagy segítség. 2x120W-os. A hátuljára az van írva, hogy POPSZER GM made in Hungary. Valaki már 2x javította, de állítólag mind a 2 javítás után kb fél óra üzem után megdöglött. Belenéztem és látszik is, hogy volt benne túrkálva, elég érdekes megoldások vannak benne, de nem tudom, hogy ez eredetileg is így volt, vagy utólag tákolták. Oldalanként 2db 2sc5200 és 2db 2n3442 van benne, de olyan formában, hogy a hűtőbordán egy darab 2n és egy 2sc van kötve párhuzamosan, és ez van vezetékkel bekötve a panelra az egyik végtranyó helyére és ugyanígy van bekötve a másik kettő a másik végtranyó helyére. Mivel a panelon 2db végtranyónak van forrtüske, így én úgy gondolom, hogy ez eredetileg 2db 2n3442-vel ment és a 2db 2sc pluszba már oda lett kókányolva, csak nem tudom minek. Ebben kellene nekem valami segítség, hogy az eredeti állapotot visszaállítsam. Odáig jutottam vele, hogy megmértem a végtranyókat és a 2db 2sc zárlatos a meghajtókkal együtt.
Sziasztok. Van nekem ez a cimbeli radios erosito, amiben az egyik oldal meghajto es vegtranzisztorai drotok lettek szo szerint. Namostmar a vegtranzisztorok (2SA1492/2SC3856) beszerzesevel nincs gond, lehet kapni (remelem eredeti Sanken), de a meghajtokkal gondban vagyok. A meghajtok 2SB1016/2SD1407 paros, erdekessegkeppen ezeknek az adatlapjan a Toshibanal Ic=5A Pc=30W, mig a Wingshignel Ic=3A Pc=25W szerepel. Ezeket nem tudom beszerezni, foleg nem parosan. Az egyik kerdesem az lenne, hogy mi a csudanak tettek ilyen izmos meghajtokat, hiszen meg a nagyobb teljesitmenyu erositok is 10, legtobb15W-os meghajtokkal uzemelnek.
Van nekem egy Technics su-v650-bol kimentett 2SA1535/2SC3944 2 par eredeti Matsushita tranzisztorom. Ezek kicsit sovanyabbak, nem tudnak csak Ic=1,5A es Pc=15W. Azon gondolkodom, hogy megfelelnenek-e meghajtoknak? Mi a velemenyetek?