Üdv Kollégák!
Mosodatógép javítás közben szerettem volna belépni a diagnosztikai módba a fent nevezett Electrolux gépen. A "szokásos" módszerek egyike sem volt eredményes. Ezért szeretnék ebben segítséget kérni.
A netet átnézve nem találtam ilyen infót.
Egyébként a hiba az a géppel, hogy a fűtést hol bekapcsolja, hol nem. Ha egyszer bekapcsolta, akkor rendesen felfűt a kellő hőfokra, de a vízcsere után már általában nem. Megnéztem a csőfűtőtest hőkioldóit, azok jók. A két membrán-kapcsoló jó, átad, a csövei tiszták, rendesen kapcsolnak. A vezetékek az ajtónál nincsenek megtörve. A panelon a táp felújítva, relé ellenőrizve.
A gépet próbák során vizsgálva azt tapasztaltam, hogy például a "quick" gyorsprogram során, amikor nem áztat, hanem egyből mosogatni kezd, tehát egyből fűtenie kell, majd a vízcsere után ismét fűtenie kell, mivel csak egyszer öblít, az első próba alatt a mosogatóvizet felmelegítette, de az öblítés alatt nem húzott be a relé. Utána a második teszt során sem a mosogatás sem az öblítés alatt nem húzott be a relé. Harmadik tesztnél szintén csak a mosogatás alatt húzott be a relé.
A diagnosztika talán rávilágítana ennek a bizonytalan fűtés hiba okára, vagy kalibrálná az elektronikát.
Köszönettel:
NA
Sziasztok!
Lenne egy nagy kérdésem hozzátok illetve minden háztartási gép szerelésében jártas szakihoz!
Mivel nem rég hozzájutottam egy bizonyos kintlevőségemhez ezért most szeretném édesanyámékat meglepni egy mosógéppel,mivel a régi kis Energomat gépük már az utolsókat rúgja.
Találtam egy pár típust természetesen nem feltétlen ezek kellenek pont de akár ezek is lehetnének:
-Whirlpool:
-AWE7729
-AWE7519
Illetve Zanussi:ZWQ6100
Nektek mi a véleményetek ezekről a gépekről illetve mit ajánlotok,a lényeg az, hogy felültöltős legyen aránylag kis méretekkel (mármint keskeny legyen)rendelkezzen.
Kb:olyan 80000forintot szánok erre kis akciómra!
Mindenkinek köszönöm előre is a hasznos segítséget és tanácsokat! :bow:
UI:Sikerült megoldani a mosógép problémát!Igaz nem felújítással de megoldódott!
Üdv:morfeus
Sziasztok!
A fent említett mosógép megbolondult, egy-két vezetősáv szakadás javítása és kondenzátor csere után, mennek a programok. Viszont egy hiba maradt nem fűt csak a legrövidebb 32 perces programon. Agybajos maradt? Merre keresgéljek?
Feri
Sziasztok!
A hűtőszerelésben, hibamegállapításban jártas kollégák tanácsát kérném. Adott a fenti típusú hűtőszekrény, ami az alapvető funkcióját rendben teljesíti, de az ajtó kinyitásakor, amennyiben éppen jár a kompresszor, akkor a világítást ütemesen le- és felkapcsolja. Álló kompresszornál a világítás rendben működik. Van-e ennek a jelenségnek már irodalma?
Köszönettel: Kalex