Sziasztok.
A mamám a szomszédtól kapott egy hibás mosógépet, azzal a hibával, hogy nem nyomja ki a vizet. Átmentem, hogy megnézzem. Kiszedtem a szivattyút és találtam benne egy eltört fúró darabot. Gondolom megakaszthatta a lapátot és ez végett nem ment. Leellenőriztem kiszerelve a motort ami működött is. Vissza tettem és kipróbáltam. Gondoltam beteszek egy rongyot és az öblítésre és a centrifugára kapcsoltam. Elindult rendesen és kiírta, hogy 15 perc a program. Ment is egy darabig. 8 perc környékén beindult a pumpa, de víz nem jött ki rajta. belefújtam a kifolyó csőbe, amire elindult az öblítés. Lement az óra 7 percre, de ez után ismét csak a fújásra jött ki belőle víz, majd az óra ismét visszaugrott 8 percre. Így játszadozik. Kerestem hozzá valami rajzot, de érdemi rajzot nem találtam. Nem tudom, van-e ehhez a típushoz valami program, vagy valami. Tud valaki ebben segíteni?
Tibi
Sziasztok!
Adott egy Samsung M182DN mikróhullámú sütő, ami működés közben csattant egy nagyot és utána már nem melegített. Szétszedtem és hamar meg is lett a hiba oka. A nagyfesz dióda lett zárlatos. Találtam a lomok között egy másik, igaz más típusú mikrót, amiből átraktam a diódát. Működött is tökéletesen néhány napig, aztán egy újabb csattanás kíséretével ismét elszállt a dióda. Tegnap vettem bele zsír újat, a legnagyobb teljesítményűt, amit lehetett kapni. Az érdekelne, hogy mi okozhatta ezt a hibát? Amit beletettem kisebb teljesítményű lehetett és azért szállt el, vagy kezd döglődni benne a magnetron és az okozza? A kondit mértem, nem zárlatos.
Sziasztok . Inverteres , mosás ürítés rendben , mikor a centrifugához ér , 9 percnél csak mojjol , kicsit elkezd pörögni , megáll , forog lassan aztán megint pörög , az idő ál , némikor vissza ugrik 14 percre azt így 9 percnél a végtelenségig próbálkozik . Ékszíj csere már megvolt . Valami ötlet ? Motor hiba lehet , ha bár még Samsungba háromfázisú rossz motorral nem találkoztam . Elektronika tud ilyet ?
Üdv . WEF1602WOv Samsung mosógépből az üst kiszerelésekor megálltam egy kicsit a lengés csillapítótoknál , ugyanis 3 darabon ül az üst azt nem látom hogy van rögzítve . Az alja gépnek műanyag és egy mélyedésbe szürke szilikonos gumiba van beágyazva a teleszkóp vége , de hogy jön az ki ? Enyhe feszegetésre nem sokat mozdul.