Szevasztok!
Bontanám ki, nem jön, a panel be van ragasztva "gyárilag" a hátlap hornyába, a TV eddig még nem volt kibontva.
Annyira azonban hátra lehetett húzni a hátlapot, hogy be lehetett férni egy injekciós fecskendővel működtetett PVC csővel, és több fajta büdös löttyöt bejuttatva egy idő után megmozdult a panel.
Azt már fel sem tételezem, hogy direkt ragasztották be, hátha az ügyetlen szerelő megbillenti egy kicsit, és már keresztbe el is repedhetne a panel, és nem is kell javítani.
Érdekes, hogy nem a káva felőli horonyba volt az a panel beragadva. De, hogy miért is nem???
Maga a javítás, a "megáldás" nem is annyira érdekes. Csak megjegyzem, hogy a javítás követően cirka 4 óra járatás után a kép alja ballag felfelé az elmelegedéstől, rövid áramtalanítás után már megint rendes a kép mérete. Persze, az IC301 LA7845, az rotyogós ebben a fajtában. Javaslatként olvastam, hogy imádkozni, hogy az IC cseréje után a garancia idejét kibírja a visszaadás után, vagy belebütykölni LA7846-ot, és a 3 NC lábat kihajtani, persze a lyukak pozícióját is igazítani kell.
Visszatérve a hátlapba "véletlenül" beragasztott panelre, régebben is találkoztam már ehhez hasonló dicső példányokkal.
Hirtelen például: Samsung CW-28C75V KS3A; SANYO CEM6022P-00; Sharp 70ES-03S Panelen K7215BM.
Most ezek a kedves gyártók valóban ki akarnak velünk babrálni, vagy csak én menjek el májfunkció vizsgálatra?
Mi a véleményetek?
Üdv.: Pista.
Sziasztok,
Szeretnék segítséget kérni a következőben:
Egy Samsung LE40S81B TV és egy Sony BDP-S7200 Blu-ray lejátszó jó ideig működtek együtt gond nélkül HDMI-n.
Egyszer csak a beltéri egység képe a HDMI1 bemeneten zajos lett,és ezek után a HDMI2 bemeneten eltűnt a lejátszó képe.
Eddig semmi érdekes...
A Sony playert egy másik TV-hez csatlakoztatva hibátlanul működik.
A TV-szétszedtem,nagyító alatt átnéztem a HDMI csatlakozók forrasztásait,kitakarítottam Kontakt WL-el.
Azóta a zaj eltűnt és mindkét HDMI bemenet működik a TV-n.
Csak együtt nem.
Próbáltam kábeleket cserélni,ugyanaz.
Csak a kettőt összecsatlakoztatni,minden más perifériát kizárni,semmi.
Átállítottam a Sony kimenő felbontását 1080i-re,amivel a beltéri is üzemel,semmi.
A Sony bekapcsolásakor fél másodpercig bevillan a fő képernyő,aztán sötét.
Előre is köszönök minden ötletet.
Köszönettel
A karcsú sertés
Sziasztok Tanyalakók!
A szóban forgó készülék tegnap került hozzám ezzel a hibával. Kis keresgélés után megtaláltam,hogy a t-con panelon (37T03-C01) tönkre ment a biztosíték,mert zárlatos lett benne a AS15F,ezt ugyan kitudtam cserélni,de van egy másik bibi a Q101-es pozíciójú tranzisztor is zárlatos. Ennek viszont a típusát nem sikerült beazonosítani,csak ez a kód van a tranzisztoron ( 25805 ). Ha valaki megtudná mondani,hogy milyen típusú tranzisztor kell oda megköszönném.
Üdv: nyaki72
Üdv Mindenkinek.Hozták hozzám ezt a Samsung LE26D450G1WBT modelszámu tv-t, azzal a panasszal hogy egyik nap kikapcsolták másnap már nem kapcsolt be,Csatlakoztatva a hálozatra az elölapi piros led 6 szor pillogtat majd kialszik és nem történik semmi más .A kijelzö sötét marad , a távja nincs egyelöre ,Miután nagy nehezen leeröltettem rola a hátlapot ,láttam hogy BN44-00438C tipusu tápegység van benne,Semmi gyanusat nem látni igy szemre .Rajzot egyelöre nem találtan hozzá ,13 voltos szekunder feszültséget 12.6 volt dc nek mértem,5voltos feszültség megvan ,a PFC kondenzátoron 393 voltot mértem.Lehuztam az inverter panelt a táprol de ugyanaz a helyzet .KIforrasztás nélkül mértem ESR.t a táp kondenzátorain de nem találtam hibát .Hogyan kellene tovább induljak egy kis segitségre lenne szükségem.Hogyan tudnám eldönteni hogy a tápban vagy az alaplapon van a baj,?..üdv dddemeter.