Ebben a nyomdában szószerint elpukkant a PWR rwgulátor IC. Ez egy 6 lábú I2-pak -6F lábú /hasonló a TO-220-5F hez/. Az IC úgy pukkant el, hogy nincs meg a týpusjelzése.
Kérem, ha valaki tudja, vagy valakinek van ilyen nyomdája és megtudná nézni, hogy milyen ez a IC, segítsen. Vagy ha valaki tudja hol található a tápegység rajza, nagyon megköszönom.
Sziasztok!
Adott a címben említett Xerox 3117 nyomtató, ami valójában megegyezik a Samsung ML-1610-el, így nem kell rögtön eldobni :)
A készülék a mai bekapcsolástól kezdve nem működik. A státusz jelző ledjével szinte rögtön csak pirosan (folyamatosan) világít és nem futtatja le a bekapcsolási rutint. A készülék utoljára kedden volt használva és semmi gond sem volt vele (meg előtte sem), azóta ki volt kapcsolva. Természetesen megnéztem többször is biztos nincs-e valahol beragadt papír a rendszerben, a tonert is többször ki/beraktam, de ezektől semmi sem változott, hogyan lehetne leszűkíteni a problémát?
Próbáltam bekapcsolni úgy, hogy a cancel gombot nyomva tartottam miközben a hálózati kapcsolót átbillentem ekkor a két LED viszonylag gyorsan váltakozva villog a toner kímélő led zölden, a státusz led pirosan, de egyéb dolog itt sem történt.
Sziasztok.
Itt van az angol leirasa is,hogy hogy hasznald a progit.ha valami nem stimmel szoljatok.
Mindenesetre a firmwaret nezzetek meg.hogy melyik es hasonlitsatok ossze a programban levovel es ha ujabb akkor irjatok le,hogy melyik es de hasznaljatok a progit.
Ez univerzalis resetelo de az ujabb kiadasoknal(nyomtatoknal) lehet nem mukodik de az sem akadaly,ELRENDEZZUK.
Hasznaljatok egeszseggel.
Sanyi
It must be "1.13fix" not "1.13"!
To solve problem you need to download PATCHED by scx4300.exe 1.13 firmware where additional reset procedure was implemented in.
To patch firmware you need to unpack archive in any folder then open commad line interface go to this folder then type "fix4300.exe SCX4300_V1.13_Fact_romdl.hd".
If no error occurs you will find file "FIX_SCX4300_V1.13_Fact_romdl.hd".
It's a patched firmware.
The next step is to download this file to printer.
Enter TECH mode activate download by "Menu > Data Setup > Flash Upgrade > Local [OK]" then type in command line "usbprns2.exe FIX_SCX4300_V1.13_Fact_romdl.hd" to start download.
During download printer displays: Data receiving > Flash erasing > Flash Programming > Checksumming > Download Ok then printer will restart.
It's all.
To reset all counters and unblock printer enter Tech mode go Data Setup > Clear counters.
In this menu you will find "Clear All CNT" instead of "Total Page CNT".
Choose "Clear All CNT" then press [OK].
Printer will display "warming up" and LED will yellow for seconds then change to green.
After reset all counters in report will be zero and toner 100%.
You may repeat this procedure as soon as you need.
Sziasztok
Egy Samsung ML 2240 es lézernyomtatóról lenne szó. A main boardon lévő R32 R33 és a C19 re lettem figyelmes amikor szétszereltem a készüléket. Ugyanis feltűnt, hogy nem úgy néz ki mint a gyári forrasztás. Az R32 igazság szerint gyárinak néz ki mondjuk de le kellene ellenőriznem hogy nem e lett kicserélve. A mellette lévő R33 meg egy vezetékkel át volt hidalva. a C19 meg nem is volt már a panelon. A szervíz utasításban nincs kapcsolási rajz :( Pedig ha lenne már kész is volna a készülék. Mért nem csinálnak normális szervíz utasításokat már tényleg mért akkora titok a kapcsolási rajz főleg egy ilyen egyszerűbb nyomtatónál. A drágábbaknál általában meg van mellékelve kapcsolási rajz is. Hát már. Bírom amikor hiányos paneleket kell kiegészíteni az mindég kalandos mert általában pont az olyan készülékhez nincs kapcsolási rajz és akkor jöhet a találgatás.
Ha esetleg valakinek van erről a nyomtatóról kapcsolása az is megfelel eligazodom rajza.
Előre is köszönöm az segítségeteket!
Üdv! KDG