Sziasztok!
Ennek a tvének a következő a gondja, hidegen jól működik, de ha bemelegszik akkor kikapcsol készenlétbe. Visszakapcsolva újra üzemel pár percig, de amikor kikapcsol akkor előtte zenél , nem tudom ez fontos-e? Eddig cserélve lettek a szabályzó elkok a tápban, és még a táp ic is. Levett hátlappal sokáig jó, de felcsavarozva már hamarabb jelentkezik a hiba. Nem tudom hogy ezeknek ez a hiba típus hiba szokot-e lenni, vagy valaki találkozott már ilyen hibával?
Kedves Kollégák!
3 éve egyszer már szóba került ez a hasonló témakör, sajnos most újra aktuális lett.
A jelenség a következő:
A ChanSort csatorna szerkesztő progival elkészített, illetve megszerkesztett csatornalistát sikeresen visszatöltöm a tv-re.
Minden tökéletesen működik egy darabig, néhány újraindítás után és néhány órán keresztül, majd pedig hirtelen és váratlanul egyszer csak önállóan, magától visszaáll az eredeti DIGI által kiosztott csatorna sorrendre !
Ez számomra abszolút érthetetlen, hogy egy szoftveres dolog, miképpen élhet önálló életet, és hogyan lehetséges, hogy néhány óráig tökéletesen működik,
majd pedig egyszer csak visszaáll minden alaphelyzetbe.
Ebben kérném segítségeteket, tapasztalatotokat, hogy ilyenkor mi történik, milyen megoldás van esetleg erre, egyáltalán lehet-e valamit tenni?
Esetleg memória probléma lenne?
Természetesen néhány gyári visszaállításon is túl vagyok már, magyar nyelv és magyar országkód kiválasztása után, a végeredmény sajnos változatlan.
Szoftver verzió: T-HKMDEUC-1580.0, amely megegyezik az USB-re exportálandó, illetve vissza importálandó file nevével.
Előre is köszi a segítséget!
Sziasztok!
A tv az alábbi tüneteket produkálja. Bekapcsolás után 3-5 percig rendben működik, majd ezután nem reagál semmire, se a távirányítóra, se a helyi gombokra. Kép és hang még mindig van, de pár másodperc múlva újraindul és kezdi elölről. Pár napja még eljátszotta 2-szer, 3-szor és utána használható volt. Jelenleg viszont végtelen ciklusba került. Frissítettem a firmware-ét a legfrissebbre, de a helyzet nem változott.
Nagy valószínűséggel hardver hiba lesz, de szívesen fogadok ötleteket, ha találkozott már valaki ilyennel. Egy új main board 50-60 ezer forint, de jó lenne olcsóbb megoldást találni.
Köszönettel selman
Sziasztok!
Némi segítséget kérnék. A címben említett tv 85% hangerővel indul. Szerviz menűben nézelődtem, de nem találtam erre vonatkozóan beállítást (vagy nem vettem észre). Hotelmódban láttam csak bekapcsolási hangerő állítást. Egyelőre nem találom a megoldást.
Köszi!
Péter