Üdv' mindenkinek.
Adva vannak azon gépek, amikben felül nem kiszedhető a teleszkóp és azt a szar lapos izét tették bele.
Lehet azt a lapos fajtát kapni valahol? Valaki állítólag látott javítókitet amiben csak a két lapos műanyag és a filcek vannak.
Eddig én is szereztem bontásból jó állapotú betétet, kihúztam a műanyagot, megpucoltam, majd bő zsírral visszaszuszakoltam cserélt filcekkel vagy miaszösszel.. De fogynak a készletek.
Netán tudja valaki, miféle anyag az a betét? Mert ha sikerülne venni egy fél négyzetmétert az sokáig elég lenne.
Sziasztok,
Egy leselejtezett '98-as Siemens SR23225 mosogatógép feltámasztásán fáradozom. A neten kb semmi nincs róla, de szívesen veszem ha valaki talál :) )
Tünetek eredetileg a következők:
bekapcsolás után az egész oldalát elfoglaló átlátszó műanyag izé (amit én most lehet hogy helytelenül vízlágyítónak fogok hívni :) ) egyik alsó túlfolyóján ömlött a víz az aljába, amitől kikapcsolt. A túlfolyó környékén (a gyantatartály mellett) a járatok látványosan el voltak dugulva valami algás, fehér színű morzsával, amit 2 órányi kurkászás és vizes öblögetés után sikerült szinte teljesen feloldani. Az öblögetés közben víz került a gyantatartályba is, de sajnos máshogy nem lehetett megoldani. A gyanta szemcsésnek látszott.
Ezután a következő történt: a próbamosás során a dob aljában 20 centis hab képződött, amit csak 3-4 kör átöblítés vitt ki. Habosak lettek a vízlágyító eredetileg eldugult járatai is a gyanta mellett, mostanra ez is megszűnt. A gép látszólag rendesen mosogat, viszont:
- minden mosogatásra elhasznál kb ugyanannyi sót mint amennyi mosószert (vízkeménység közepesre van állítva, teletöltöm a sótartályt, de a mosogatás végén újra szól hogy kifogyott)
- a belső fémfelületek nem száradnak foltmentesen
3 kérdésem támadt:
- tönkremehetett -e a gyanta pl az öblögetéstől, ha igen hol lehet olyat szerezni?
- ez, vagy más okozhatja -e a túlzott sófogyasztást, ha egyátalán túlfogyasztűs ez :)
- a kirakódó foltok lehetnek -e a sótól, vagy a döglött gyanta miatt lerakódó vízkőről van szó?
Bocsi a hosszért, csak teljes képet próbáltam adni :)
/B
Üdv!
A címben említett műszaki remekmű a napokban került hozzám. Hát volt gondom nem mondom, csak pislogott az egyik led, a hiba keresése közben random leverte az automatát. Kedvezmény gyanánt a pumpánál (is)rossz volt a tömítés. Kiderült, hogy a hőbiztosíték volt rossz azért a pislogás. Vízzel minden jóval feltöltve ismét áramszünetet rendelt el, a kábel toldva volt annak cseréjénél kiderült, hogy a hálózati szűrőegység átütöget néha. Aztán kiderült, hogy a kávé nem jut el a pohárig, a központi egység szelepjeit kitakarítva néha már jött a nedű......a zacc tartályba. További tisztogatás után jutottam el a selejtezés határára, most már a gép alá is képes lefőzni a kávét. Hogyan tud a folyadék a gép alákerülni, tudna é valaki egy robbantott rajzott mert nagyon nem értek néhánydolgot. Köszönöm a figyelmet !
U.i: természetesen teljes tisztogatáson esett át, minden cső, szelep. kazán tiszta, átjárható .... vizügyileg.
Sziasztok, címbeli gép került hozzám a jelzett hibával. A cím már így is elég hosszú, ezért nem írtam, hogy kb fél perc után a szöveg is eltűnik, de a gép áram alatt marad. Gombok nyomkodásra csipognak, de semmi nem történik. A neten csak annyit találtam, hogy szoftver hiba, USB-n frissíthető (lenne), de a dump nem publikus, a panelt küldjük vissza a gyártónak. Más megoldás esetleg?
Minden segítséget köszönök!
Laci