Sziasztok!
A címbéli erősítő került hozzám javítás céljából. Nem sok erősítőt javítottam eddig de ezt muszáj lesz
(a haza becsülete forog kockán ;-), remélem a segítségetekkel meg is fog történni.
A tulaj elmondása szerint, havonta egyszer van használva, filmvetítés hangosítását biztosítja egy kisebb méretű teremben.
Legutolsó alkalommal sikerült az erősítő kimenetét rövidre zárni egy hosszú hangfal vezetékkel ( az egyik vége az erősítőbe,
majd a másik vége is hangfal helyett szintén az erősítőbe) ezután pedig be se kapcsolt.
A hideg miatt az este csak egy félórát foglalkoztam vele rajz nélkül, utólag megtaláltam a tanyán
Tehát bekapcsolásra meg se mukkan, piros LED világít, DC relék nem húznak meg...
Merre kellene indulni ?
Segítségeteket előre is köszönöm!
Mali
Sziasztok!Mint kezdő műszerész és tapasztalatnélkül belebotlottam saját erősítőm hibájába!Egy sony TA-F220 as erősítőröl lenne szó a jobb oldali hangsugárzóm mély hangszorója elkezdett recsegni,majd szép lassan elhallgatott,majd később a magas hangsugárzó is!Egy magasabb jellet ha adok neki számítógépröl beindúl a másik hangfal is,de kis időre rá szintén recseg és elhalkul! Megfelelő eszközök hiányában egy ismerősömnél szkópon megvizsgáltuk a végfokokat arra gyanakodva,de annak semmi baja nem volt ,átmértem minden alkatrészt amit tudta,arra jutottanm(tunk),hogy a meghajtó ic az ami tönkremehetett ,nagynehezen beszereztem egy itteni tagtól 2 db vadi újat (ezúton köszönöm mégegyszer a segíséget neki)kicseréltem ,a hangminőség nagyon sokat javúlt ,viszont a hiba sajnos megmarat!Sajnos a kezdő tudásom miatt itt kimerűlt minden amihez értettem vagy belekontárkodtam,keresnék oylan emberkét Bp-n ,aki 21. kerület közelében lakik és meg tudná olcsón javítani ,persze nem ingyen kérem!A következő ötletem hogy valamelyik kondenzátor az ami szórakozhat....
Várom itt is az ötleteket, privát üziben is ,de legfőképpen olyat aki meg is tudná javítani! Köszönöm a Segítséget!
UPDATE
Kumi s Exgelkás forumtárs segített nekem borzasztóan sokat ,kicseréltem a hidegítő kondikat ,mértem sokat csak műszerek hiányában kimerítettük a mérési lehetőségek tárházát!
Sikerűlt kölcsönkérnem egy jelgenerátort és egy oscilloszkópot párom nagypapájától!Jelgenerátorral cd bemenetre adtuk a 1 khz es frekit minden stímmelt!Mindent átmértünk ,szépen hozta a jelet,viszont az egyik oldalon az erősítő vágása eltért picivel a másikétól,ennek az oka a direct kapcsoló kontakt hibájavolt!De nem ez volt az alapproblébléma ,hanem ,hogy az egyik oldali mélysugárzóm elhalkult és recsegett!Ezután változó jelet(Zene)kapcsoltunk a cd bemenetre 10 másodpercen belűl jött a hiba elkezdtünk mérni és a tápoldalig jutottunk ,mert feszültség csökkenés jelentkezett az egyik oldalon!(Viszonyítási alapként Kumi segítségével is amikor mértem35mV/5mV egy adott frekin 1khz /100 mV,jelentős eltérés!)Kontakt hibára gyanakodtak a segítőim!Eljutottunk a c801-c802 es kondihoz ,ami gyárilag 4700uF 42V,de ezek valaki kicserélte 10000uF 56 V-ra,ami ugye nem baj ,de a hiba forrása is itt volt! Én ugye minden alkatrészt átkopogtattam de nem eléggé,megmozgattam a kondikat kicsit nagyobbacska erővel és lám a hiba eltűnt!Kiszedtema nyákot átnéztük nagyítóval és kiderűlt a kondi forrasztása mellett a 5mm széles fólia el volt repedve és kb 0,5 mm es szélességben volt épp(talán)!Átkötöttem teflon vezetékkel !Újra átmértük teszteltem 3 napja hibátlanúl működik az erősítő!
VÉGEZETŰL SZERETNÉK MÉGEGYSZER KÖSZÖNETET MONDANI LEGFŐKÉPPEN DÉNESBÁNAK, KUMI ÉS EXGELKÁS FÓRUMTÁRSNAK ÉS MINDENINEK AKI SEGÍTETT HOZZÁSZÓLT VAGY TANÁCSOT ADOTT!KÖSZÖNÖM!
Sziasztok. Lett egy, a cimben szereplo tipusu erositom. Protect modban volt, a STK4182 vegfok egyik kimenetere kiult a +tapfesz. Van egy hasonlo, STR-AV210 tipusu is, ami mukodik, a radio reszet kiveve, de elegge utott-kopott. Ezert ugy hataroztam, hogy a vegfokjat, STK4152, teszem at az AV320-ba. Bar a 320-as szervizkonyve +-41.6V tapfeszt ir, a valosagban csak +-34V, igy nem kene gondot okoznia a STK4152-nek. Bekapcs utan szepen meghuz a hangszorovedo rele is, nagyon alacsony hangeron megszolalt az egyik oldal, de ha fennebb emeltem a hangerot, a rele oldott. A kimeneteken nem volt egyenfesz. Masnap ujbol elovettem oket, de most mar rogton protect modba lep. Most sincs egyenfesz a kimeneteken. Megvizsgaltam a vedo aramkort, az elektrolit kondikat csereltem, de nem valtozott semmi. A szervizkonyv szerinti feszultsegek merhetoek (kiveve a tapfeszt) mindenhol a vedoaramkorben. Mivel nem igazan vagyok hive a processzoros vedelemnek, nem is igazan ertem hogyan is mukodik ez. St-by allapotban a proci "protector" laban 4.8V van, ez a bekapcsolast koveto 2-3 mp utan leesik 0.68V-ra, ami megtalalhato az R630 - D603 kozos pontjan is. Nehany mp mulva ujbol felmegy 4.8V-ra es kiirja a protect modot. Az en tudomanyom itt megallt. Szivesen veszek minden otletet a problema megszuntetesere. Koszonom.
Sziasztok!
Ennek a rádiónak a CD része jó, de a rádió nem mindig szól. Olyan mintha némitana, hiába teszem monoba akkor is szaggatottan szól. Nem tudom hogy az okozhatja-e az hogy nem tudom levenni a REG kijelzést, vagy a Tunerja rossz, lehet javítani, vagy újat kellene bele szerezni?