A történet hosszabb mint amennyit illik írni, így megpróbálom rövidíteni. :) A hiba úg jelentkezett, hogy először csak vibrálni kezdett a kép, vízszintesen becsíkozva, ami a kijelző mozgatására hol helyrejött, hol nem. Alap feltevésként az LVDS kábel hiba jött, amit ki is cseréltem. Föllélegeztem, mert a hiba meg is szűnt. Egy darabig. :( Ezután elment a háttérvilágítás, ami jelen esetben LED, úgyhogy inverter hiba nem lehet. HDMI-n D-sub-on tökéletes a kép. Nos, erősen gyanakodtam, hogy ez nem egyszerűen a kijelző meghibásodása aminek cseréjével el boldogulok, hanem többről van szó, úgyhogy elküldtem egy szervizbe. A szerviz megállapította, hogy valóban nem kijelző hiba. állítólag valami tápköri problémát találtak, majd az LVDS kábelt is hibáztatták. Az eredmény az lett, hogy egy kis kókányolással valahogyan képet csaltak a kijelzőre, de fényerőt nem lehetett többé szabályozni. Full fényerőn ment, na már amíg ment. Mert miután visszakaptam, kb öt napot bírt ki, és teljesen elment a kép. Már nem csak háttérvilágítás, hanem kép sem volt. Hogy a dolog bonyolultabb legyen, elküldtem a laptopot egy másik szervizbe, mert fölöslegesnek gondolta ugyanoda visszaküldeni, hiszen elsőre sem volt teljes a siker. És itt jött az a kanyar, hogy náluk a laptop, bár továbbra is fényerő szabályzás nélkül, de "hibátlanul". Ők korrekten közölték, hogy így nem tudnak vele mit kezdeni, úgyhogy csak a szállítási költséget számítva visszaküldték. Ezek után természetesen egy napig sem volt képe a gépnek, megint beadta a kulcsot.
Az lenne a kérésem, hogy akinek volt hasonló problémája, esetleg javított már ilyet, az adjon tanácsot hogy merre induljak. HDMI-n D-sub-on továbbra is jó a kép, de a saját monitorja még a Windows eszközkezelőjében sem jelenik meg. Megnéztem másik laptopon, hogy ha bedugok egy külső monitort, akkor az megjelenik az eszközkezelőben, de jelen esetben ez nem történik.
Remélem elég konkrétan leírtam a hibát és akad valakinek hasznos ötlete az alaplap cserén kívül, ugyanis az már nem biztos hogy ennél a gépnél rentábilis lenne, még ha egy i7-es 8Gigás Nvidia-s gépről van is szó. :( Nagyjából az esélytelenek nyugalmával fogok hozzányúlni, úgyhogy minden ötlet jöhet.
Sziasztok.
Szeretnék újra egy kis segítséget kérni.
Van nálam egy Toshiba laptop,amit nem tudok el indítani,mert állandó jelleggel
kiírja hogy / password /
Lehet e ezzel kezdeni valamit? ,hogy telepíteni tudjam.
Segítségeteket előre is nagyon köszönöm.
"FONTOS! Olyan fórum téma nevet válassz, ami beszédes, minél pontosabban illeszkedik arra, amivel kapcsolatban írsz. Egy lehetséges jó elnevezés
pl: ORION LCD PT26S chassis 17MB12-2, a tápja nem indul
Az nem elég, hogy pl: "LG LCD-TV" vagy "HP laptop" és hasonlóak. Illetve érdektelen, nem releváns információt se tartalmazzon a cím!
A helytelenül elnevezett topik felfüggesztésre, majd 48 óra után törlésre kerül! Felfüggesztett állapotban nem tudnak mások addig hozzászólni, amíg ki nem javítod a címet.
A hibás cím utólagos javítása (48 órán belül) a "Szerkesztés" fülre kattintva végezhető el."
Írd már be a címbe, hogy BIOS, vagy op.rendszeri jelszót kér. Miért esik nehezedre a korrekt cím megadás?
Kalex
Üdv!
Megtaláltak egy ilyen notebook-al. Eleinte olyat csinált, hogy a kép remegett, néha elment, majd egy idő után már nem volt kép, de még boot-olt. Szétszedtem és nálam húszbol egyszer indult el, amúgy bekapcsolásra vagy semmit nem csinált, vagy sipolós hibakódokat küldözgetett. Neten keresve elég sokan küzdenek ilyen hibakóddan (2 rövid, 1 hosszú, 3 rövid), de leírás sehol.
A tönetek alapján leginkább valamilyen segédtáp problémára tippelnék, tipikus kiszáradó elkók, csakhogy ezen az alaplapon nincs elkó. Van rajta pár tantál és kész. A töltőből kijön a névleges feszültség. Az alaplapon a tápcsatlakozónál négy schotky-t tudtam csak szemmel követni, azokat kimértem, jók, utána eltűnnek a vezetősávok valahova.
Bármilyen doksit, tippet szívesen fogadok, bár sok reményt nem fűzök hozzá...
Esetleg ilyen bontott notebook érdekelne alkatrésznek:
DM
Üdv!
Va itt egy Toshiba laptop "bolhás", az a probléma ,hogy bekapcsolás után kér jelszót. Meg lehet ezt valahogy kerülni ?
Pár éve egy dell laptophoz találtam leírást azt sikerült is bekapcsolni . Van valakinek ebben tapasztalata?