Sziasztok!
Úgy néz ki, hogy ez a címben említett erősítő kifog rajtam, nem tudok rájönni a bajára. Már előttem is próbálkoztak a javításával -sikertelenül. Ha össze van rakva az erősítő, akkor minden létező biztosítékot kicsap ami benne van, még a 30 Ohmos előtét ellenállásaimmal is 1A folyik a tápágon, és ez csak az erősítő egyik oldala. Minden félvezetőt kiszedve jónak mérek, mindkét oldal ugyanúgy viselkedik (mindkét oldal rossz).
Rajz sehol sem található erről az erősítőről ezért a beépített alkatrészek alapján visszarajzoltam és itt közre is adom, elég fura kapcsolás, de nem szúrja semmi a szemem, szerintem ez így akár működhetne is, de nem teszi. A FET-ek vizsgálatát a Skori weblapján található leírás alapján végeztem és ezek alapján a 2SJ162 tűnt gyanúsnak a 2SK1058 minden tekintetben a leírásnak megfelelően viselkedett, vettem hát két 2SJ162-t de ezeket is pont ugyanolyannak mérem, mint ami eredetileg is benne volt. A kapcsolásban a 2SJ162 nagyon melegszik, a 2SK1058 nem melegszik egyáltalán, kikötött vég-fetekkel a kimenetet földre kötve az R7 (300 Ohm) ellenállás kezd füstölni. Próbálkoztam a két MPSA06 tranzisztorból épített fokozat kikötésével is, ilyenkor a két MPSA56 tranzisztorból épített differenciál erősítő sem áll be rendesen földre kötött bemenetekkel. Mi lehet a probléma?
Üdv Mindenki!
Hozzám került a fent nevezett subláda azzal, hogy se nem villog, se nem berreg. Rövid vizsgálódás után arra következtetésre jutottam, hogy a feszültségszint választó kapcsolót valszeg 120 V-os állásban hagyva kapcsolták be, így a biztosíték kiégett, ami a kapcsolóüzemű (de lehet akár sima rezonáns) táp hibájára utalhat. Pákával indítva minden rendben lévőnek tűnik (zárlatmentes), de a két 220μF/200V-os primer puffer egyikén 250 V-ot mérek, míg a másikon 0 V van. Ez arra utal, hogy nincs vezérlés. A szekunder oldalról nincs semmilyen szabályozás visszavezetve a primerkörbe.
A szekunder oldalon nem találtam zárlatos alkatrészt, ezért próbára ±20 V (puffrek értéke 4700μF/35V) kettős segédtáppal indítva jelenleg minden jónak tűnik. ...a D-osztályú végfokra még nem kötöttem terhelést.
A powerboard-on van egy kis panel, ami ki van öntve valami üvegkeménységű fekete mocsokkal, ami alatt lehet többek között a vezérlő IC-is, mert a powerboard-on nincs semmi. A board szinte minden része össze van kenve fekete gumi szerű és egyéb ragacsos anyaggal, a csavarok a szokásos zöld műgyantával a rezgésmentesítés miatt. Próbáltam a csavarokat oldani, de sajnos még nem engednek.
Mielőtt nekiállnék szétbarmolni, valakinek van ötlete arra, hogy a tápvezérlő panel alkatrészeihez hogyan tudnék majdan hozzáférni, illetve hol találhatok hozzá rajzot (a fórum keresője sajnos nem segített)?
Köszi a segítséget!
Szép estét fórumtársak!
Adott a címben szereplő dj pult/lejátszó,és a kijelzőjén bekapcsolás után a ,,Link Error" hibaüzenet jelenik meg. Gép típusa: Reloop 2.5 Alpha.
Mivel kettő ilyen gépet hoztak,egyszerű volt a hiba behatárolása.A fedlapon lévő nagy panelen lakó MCU-ra tippelek,hogy annak sérülhetett a tartalma.
Az mcu típusa:STM8S207 M8TB8. Találtam ilyen típusút,de valószínű,hogy tartalom nélküli lehet.Vagy még sem?Ha üres,a tartalmat beszerezni,rátölteni megoldható lenne utólag? Persze ehhez már segítség kellene,semmi eszközöm nincs flash tartalom írására/olvasására.
Sziasztok ! Ez egy WKC 3300 RDS magnó , calkuláltam neki kódot , de nem eszi ! GR1028Y0135641 gysz : 0962 jött ki ! Nem valószinü hogy át lett égetve , mert még rajt van a garos cimke ! Megköszönném ha valaki megpróbálná !! lehet hogy az én progim nem jó !