Üdv
Samsung Syncmaster 932b szerkezetet hozott hozzám az egyik barátom. Nehézkesen indul. Gondolom át kéne kondizni a tápját. Na de hogy a manóba lehet szétszedni kalapács és fűrész nélkül? Az alján láttam két kis mélyedést, Itt kéne feszegetni? Körbe patentek?
Kis segítséget kérnék, nagyon szép külső állapotú nem akarom körbe csavarhúzó nyomokkal tarkítani.
Köszi Laci
Kedves Fórumtársak!
A cimben emlitett monitor produkálja azt a hibajelenséget, hogy bekapcsolás után 2 másodperccel lekapcsolja a háttérvilágitást (elemlámpával bevilágitva látható a kép).
Az inverter panel tipusa PLCD2615404 (van hozzá kapcsolási rajz tanyán), a kapcsrajzon szereplő CN1 csatlakozón kb. 0V jelet mérek. A másik panelen viszont az egyik feszültségstabilizáló IC (1804-18CE) tűzforró, ha lehúzom az inverterpanelt róla, akkor is (a mellette lévő másik 1084-33 teljesen normál hőmérsékletű).
Tud valaki segiteni?
Sziasztok!
Adott egy Lenovo laptop és egy Philips TV. Ha összekötik HDMI kábelen, akkor a TV képen egy kék, zöld vagy piros hártya jelenik meg, ami vagy eltűnik magától hirtelen átlagban 10 perc alatt. de néha úgy marad. Nem találtunk benne mintázatot.
Próbálták másik HDMI kábellel is, az eredmény ugyanaz maradt.
Másik laptoppal ugyanezen a Philips TV-n bármilyen HDMI kábellel összekötve egyáltalán nem jelentkezik ez a hiba.
Hogy nagyobb legyen a homály, korábban egy LG TV-n is produkálta ezt a Lenovo laptop, de ott egyszer csak abbahagyta ezt és azóta nem csinálja.
Gondoltam laptop HDMI aljzat hibára, de akkor állás alatt miért javul meg mozgatás nélkül? Gondoltam digitális tartalomvédelemre, hogy esetleg a játszott tartalom miatt, de HBO GO vagy saját film vagy desktop esetén is ugyanez az eredmény.
Samsung TV-re találtam ezt: https://www.youtube.com/watch?v=w5go1Q8FIhE
De ha ilyen hiba lenne, akkor meglenne végig gondolom.
Szóval elég tanácstalan vagyok, és nem nálam van a cucc így kikérdezés alapján ezt szűrtem le.
Üdv
Szilárd
Üdv!
Fenti monitorral bajlódok...
A tápban a primér pufferkonditól tovább nem megy semmi, szépen tartja a 315V-ot!
A vezérlő IC, TEA1533AP nem kap tápfeszt, és az IC 1OHM-os előtét ellenállása is szakadt! A trafóra gyanakodok, hogy ő lehet a fő bűnös, mivel azon a kivezetésen, ahol a vezérlő IC tápfeszének kellene kijönnie, nem jön ki semmi. Nagy a gyanúm, hogy túlmelegedett, menetzárlatos lett, és kilőtte az előtét ellenállást, illetve magát az IC-t is, mivel látok rajta egy tűszúrásnyi lyukat a Philips felirat közepén.
Honnan lehetne trafót beszerezni ehhez? Lehet egyáltalán? A rajta lévő adatok alapján nem találtam sehol.
Ezek vannak rajta:
3138 188 77531
LS-PH03P-002
LSE-B3 0347F3
Nem biztos, hogy a fenti logikám helyes, nyugodtan javítson ki bárki hozzáértő, mert ugyan járatos vagyok elektronikában, de kapcsoló üzemű tápokkal eddig nemigen foglalkoztam!
Köszönöm előre is :bow: