Sziasztok! Adott egy Denon AVR-1311 erősítő. Úgy került hozzám, hogy tiltott a védelem, nem indult el. Gyorsan meglett a hiba. Az egyik csatornán C-E között zárlatos volt mind a 2db végtranyó, valamint a 2-2 párhuzamosan kötött emitter ellenállásból az egyik pár szakadt volt, illetve még zárlatos volt 1db 3,3V-os zéner dióda. Ezek cseréje után tökéletesen működött kb 1 hétig, majd megint ugyan ez a hibajelenség és ugyan ezek az alkatrészek rosszak. Mellékelem a rajzot, igaz telefonnal fotóztam, de talán látszik a lényeg. Q464, Q466, R517, R518 és ZD51 poziciójú alkatrészekről van szó. Kérdés mi lehet az oka, hogy újra bekrepált? Én a végtranyókra tippelek, mert eredeti Shankent nem kaptam csak PMC-t. Ha ez a gond mit érdemes beletenni helyette, mert nem szeretném újra szétszedni és kínlódni vele?
Sziasztok! Adott a fent nevezett végfok. Évek óta azt produkálta, hogy bekapcsolás után 2-3 perc múlva indult el, addig csak a protect led világított, de utána ment mindig rendesen. Viszont ha kikapcsoltam meg vissza ismét várni kellett 2-3 percet. Igazából ezzel együtt tudtam élni. Viszont pár napja egy rendezvényen abszolút nem akart már elindulni. Ma behoztam a műhelybe, bekapcsoltam és láss csodát működött, de csak addig ameddig ki nem kapcsoltam. Következő bekapcsolás után már ismét csak a protect világít és azóta semmi. Sajnos eddig rajzot sem találtam hozzá és a felépítése is elég bonyolult, sosem láttam még ilyet, nem ismerem a működési elvét. Szétszedtem, kitakarítottam, átnéztem a forrasztásokat és a végfeteket/tranzisztorokat, nagyobb ellenállásokat, valamint a diódákat. Zárlat sehol sincs, hibás alkatrészt nem találtam (már amennyire futtában sikerült belenézzek) viszont a jobb oldalnak a kimenetén van 2,6V egyenfesz és ennek az oldalnak a peak ledje világít halványan. A legnagyobb bajom, hogy lövésem sincs merre induljak el, főleg így rajz hiányában. Ha valaki javított már ilyet, vagy tudna adni legalább rajzot azt megköszönném. Én a védelem hibájára tippelek, szerintem onnan szivárog át az a 2,6V is a kimenetre, amit mértem. Csatoltam 1-2 képet a belsejéről.
Sziasztok!
Yamaha AX-596-ba kellene processzor.
M37478M4-409SP
Másik erősítőkben is fellelhető!
Köszönöm!
Kedves szervizes kollégák!
Elakadtam egy Sony STR-DE475 5.1-es erősítő javításában.
Leírom ,hogy mi is történt ,mert tudom ,hogy én rontottam el de ,viszont szeretném megjavítani mert nagyon a szívemhez nőtt mert nagyon szépen szól.
Először is olyat produkált ,hogy 5.1 hallgatása esetén a hang össze vissza szólt ,hol halkan ,hol hangosan , szét bontottam és a nagy panel ahol a végfokok vannak ott található rajta 2 db UPC2581-es IC ezeknek a lábai illetve a nagy környéke ki volt melegedve és mindent átforrasztottam és úgy gondoltam ,hogy teszek bele hűtést ,hogy megoldjam ezt a problémát. Ezt meg is csináltam és tettem bele egy 8cm -es 12V os ventilátort. Rákötöttem a 12V-os kimenetre nem is volt vele gond ,hazavittem 1 filmet meg is néztem vele és tökéletes volt ,csak az zavart ,hogy nagyon hallani lehetett a venti hangját . Na itt rontottam el mert úgy gondoltam ,hogy átkötöm a 12v helyett elég lesz neki 5V- is . Rákötöttem az 5V-os kimenetre és innentől a mostani hiba lépett fel. Most be indul és kb 5 másodperc múlva el kezd kattogni a relé illetve a kijelzőn megjelent a "PROTECT" felirat és kifagy vagy letilt. Méregettem és hibásnak találtam a 7812 a lapon kicseréltem és utána a hiba még mindig adott csak annyi előrelépés van ,hogy a csatolt képen bekarikáztam a R736-os 1kohm-os ellenállás el kezdett füstölni és nem tudom ,hogy mi okozhatja ezt. Ebben szeretnék tanácsot illetve segítséget kérni tőletek. Minden hozzászólást szívesen fogadok.Előre is köszönöm mindenkinek aki tud nekem segíteni.