Üdv.
Vettem egy (a címben említett) hibás főzőlapot, amelynek az egyik zónája nem érzékeli az edényeket. Így is bővén elég lenne a 3 zónával, de a műszerész vér nem hagy nyugodni, hátha sikerül megcsinálni. Égésnek, zárlatna nyoma sincs benne. A tápon és a kezelőpanelen kívül két egyforma modul és 4 egyforma tekercs van benne. Cserélgetéssel szépen be tudtam határolni, hogy a tekercsek, az IGBT-k és a nagyfesz kondik jók, a hiba nagy valószinűséggel a vezérlőpanel gyengeáramú részében lesz. Szkóppal mérve a jelalakok jónak tünnek, leszámítva azt, amit konkrétan nem tudom, hogy hol mérjem. Mindhárom működő zóna bekapcsolásakor halk csattogó hangot hallat, ahogy az edényt teszteli, viszont a hibás az csendben van. Más jelenséget nem tapasztalok, és nem tudom hol keressem ezt az indító jelet, mivel csak 4-5 kb 500ms-onként jelentkező impulzus. Ha valakinek van tapasztalata indukciós főzőlappal, örülnék minden ötletnek.
Köszönöm.
Üdvözletem a fórumozóknak és a szakembereknek!
Segítséget szeretnék kérni.
Egy Candy CDF 322 típusú mosogatógéppel van problémám. A jelenség az, hogy a program vége előtt ( kivéve a 32 perces programot ) elfelejt leüríteni, majd szaggatott sípoló jelzéssel megáll. Kikapcs. - bekapcs. után azonnal leürít.A program is sokáig tart, volt olyan eset, hogy a 95'-es program 120' alatt futott le.Van hogy ezidő alatt végez rendesen a programmal, van hogy "letilt".
A szokásos takarítási procedúrán már túl vagyok. Egyébként gyönyörű tiszta volt mindenhol. Nyomás kapcsolók kimérve, működnek. Fűtés, motorok jók.
Előzmény nem volt, egyszer csak ilyen lett.
Sajnos SM-em nincs róla. Aki tud, segítsen legyen szíves! Egy SM-nek, vagy egy kapcsolási rajznak örülnék.
Köszönettel, és üdv!
beczo
Harley-D,kozak_g ne szóljon hozzá .
Sziasztok !
A fent nevezett mosógép a centrire nem lép rá , öblítésnél elakad , Hibaüzenet 3 villogás .
A panel van nálam . A panelről fotókat megpróbálok feltenni .
A javításhoz kérem a segítségeteket !
Amit előre is köszönök .
U.I.
Fotók a Mod : Go4-1064D/1-165 Candyt javítóknak a panelről .Fotók lásd lent .
Üdv'! Idehozták. (szabadságon voltam s egyszer csak rárontottak a fiamra, ne itt egy mosógép!). Megjavszereltem. ( szénkefék csere, kezelő gombok lötyögtek, stb). Elvitték jó messzire. Két nap után a gazdi kiszedte az autójából, lemosta majd bé a villanyba. Erre a gép: "BUMM"! Merthogy a gazdi levizelte az elektronika és a kezelő közti kábelt. Proc. halott. VAN VALAKINEK ILYEN PANELJA? Vagy ötlete forrásra, ahol emberi áron????