You are here

Panasonic DMR-EH55EP-S

13 posts / 0 new
Last post
pihe
pihe picture
*****

Sziasztok,

Ismerős megkért, hogy nézzek rá a tárgyban említett DVD készülékére.

Előzmény (az elmondása alapján):
Dupla rétegű +R DVD-re készített (volna) felvételt, azonban a gép végtelen ciklusba került és x óra elteltével sem volt hajlandó befejezni a műveletet, és megszakítani sem lehetett.
A usermanual ajánlása szerint járt el:
Nyomja meg az Állj és a programhely léptető CH^ gombot egyszerre 5 másodpercig.
Ekkor kiadta a lemezt.

Azonban ezután az eset után mindig azt jelzi, hogy lemez található benne (üresen is). Természetesen ha belehelyezünk egyet, azt sem lehet elindítani (NoRead).

Bekapcsoláskor, illetve tálca ki- és becsukáskor jól hallható (és látható -miután szétkaptam-) módon a fej többször nekikoccan erőteljesen a spindle motornak, miközben a lézerfej próbál fókuszálni, lemezt keresni.

Találkozott-e már valaki ilyen hibával?
A neten utána kerestem, hogy hol lehetne fejegységet beszerezni hozzá (erre tippelek, hogy K.O.), de jobbára csak azt találtam, hogy go to márkaszerviz.
Esetleg valakinek elfekvőben, vagy egyéb beszerzési forrás?

pihe

Comments
Nativeelco
Nativeelco picture

Szia Pihe.

- Ellenőrizd a fej végállás kapcsolóját (10 Ohm alatti)

- Ha ilyen nincs, akkor természetes az ütközés, igy teszi a start szektorra a fejet. A többször koccanás a fejmozgató csigatengely befoglalása miatt van, természetes jelenség.

- A szervo motorok meghajtó driver ic-je okozott nálam ilyen hibát. (BA66xxFP stb..) (Melegszik?)

- Valamelyik táp a sok közül nincs meg, vagy zajos.

- Próbáld meg a gyári resetet. (Mint a videóknál.)

- Firmware elszállt.

Ötlet: Azt hogy a lemez bent van, vagy nincs, az optika érzékeli, fókusz, vagy reflexió útján. (egyes esetektől eltekintve)
Ha az optikáról eltávolítod a szalagkábelt, akkor nem érzékelheti a lemezt.

Más ötletem nincs. Csak a mérések, szekálások......

0

Teviszel Szerviz
Teviszel Szerviz picture

Hello Pihe!

Szerintem ez még akár komoly dolog is lehet, gondolok itt a processzorra, ami gyanítom, hogy BGA a készülékben.
Valahol a tanyán olvastam egy kolléga leírását, hogy folyasztószer, hőlégfúvö stb. Persze, az is lehet, hogy maga a proc. hányta össze magát, meg az is lehet, hogy szoftverhibás a gép. Meg még az is lehet, hogy valamelyik szűrőkondi hőgutás. Szerintem a BGA adta be a kulcsot, akkor viszont valószínűleg ipari hulladék lesz a gépből. (Nem véletlenül van, amit a kolléga írt a márkaszervizes eljárásmód végéről...)
Hogy jött elő a hiba? Hidegen? Melegen?

TSZ

0

pihe
pihe picture
*****

Szia,

A történet szerint melegen (1-2 óra üzem után). De azóta irreleváns, hogy hideg, vagy meleg állapotban leledzik a készülék. Stabilan produkálja a jelenséget.
Még annyit a történethez, hogy a tulaj szerint korábban (a megelőző pár hónapban) is vacakolt már bizonyos lemezekkel (bizonytalan olvasás).

0

delon1
delon1 picture

Szia Pihe!
A bizonytalanság, esetleg eccerű kondi hibára utal!(-hat?)
A hajszárítós módszer nem segít, így nyár derekán???! Talán, a hűtő spray-vel???
Egy a gond számomra! 'Amikor is, nincsen benne lemez, akkor is lemezként érzékeli!!!!'
Ez kérdés???!!!Számomra is!!!
delon1

0

delon1
delon1 picture

Szia Pihe!
Sztem a lézerfej nem lát rendesen!
Először is optika tisztítás!(Gondolom ezen már túl vagy?!)
Ezután az optikán vannak potik. Ezek segítségével a lézer teljesítményét lehet állítani!
Ezt is megpróbálnám!
A lemezforgató motor felpörög rendesen?
delon1

0

Teviszel Szerviz
Teviszel Szerviz picture

Hello Delon1!

Bocs, hogy beleszólok, de én kihagynám az optikán lévő potik tekergetését!!!
Minden optika gyárilag be van kalibrálva. Ha egy optika elfárad, akkor max. tisztítás, ha nem gyógyul meg, akkor csere. Az elállítgatás csak ront a helyzeten. Ha jobb is lesz a helyzet, csupán ideig-óráig. Más kérdés, hogy optika cserénél elvileg (ha van rá lehetőség) a készüléket kell rákalibrálni az új optikára. Ez még CD lejátszónál is igaz (sajnos).

TSZ

0

Jaca
Jaca picture
****

Szia TSZ!

A potiról csak annyit, hogy ha segít megoldani, akkor kb fél évig még jó a cucc, ha nem tovább. A lézer hangolódik el, és a tekerés olcsóbb, mint az új fej, vagy legalább is mire tényleg kell az új optika, méglejjebb megy az ára :-)

Üdv: Jácint

0

pihe
pihe picture
*****

Szia,

Az optika pucolás megvolt.
A lemezforgató is érdekes, mert csak 1-2 fordulatot tesz. :roll:
Ugyanakkor semmi hibakódot (U..) nem ír.
A potikat nem tekergettem.

Lehet, hogy dav53-nak lesz igaza és valóban valami szoftos dolog lesz a háttérben.

0

dav53
dav53 picture
*****

Szevasz.

Lézer helyett inkább szoftver hibán kellene gondolkodni, ha a lézerrel volna gond, nem jelezné mindig, hogy van benne lemez. Én ugyan nem ismerem ezt a típust, de a hasonlóan "megbuggyant" jószágok, amiket láttam, többnyire a márkaszervizben (onnan árajánlat után pedig nagy műanyag dobozban) végezték.

Dávid.

0

garasjani
garasjani picture

Hali
Mi az hogy nekikoccanik a forgató motornak?
A legtöbb mechanikán szokott lenni egy nyomó érintkező (végállás jelző)
aminél meg kell(ene) álni a fejnek. Ezzel mi újság?
Vagy marad a varázs ige: MÚKODJ!

0

pihe
pihe picture
*****

Valójában nem a motornak koccan (képletesen írtam), hanem ütközőig szalad.
Talán az alján lehet valami hal érzékelő (nem borítottam szét a mechanikát).

0

Jaca
Jaca picture
****

Szia pihe!
Próbáld ki egy gyári CD lemezzel. AUDIO! Azokat könnyebben olvassák.

Üdv: Jácint

0

Sponsored links