You are here

Politikai adok-kapok (csak erős idegzetűeknek)! (lezárva)

502 posts / 0 new
Last post

Pages

Comments
lizakl
lizakl picture
*****

Ne feledd, hogy a 2011-es kormány megörökölte az előző kormány által csinált adósságokat! Ezt is belekalkuláltad? Mert ugye könnyű úgy okosnak lenni, hogy fölveszem a kölcsönöket, a felét ellopom, aztán a következő kormány majd kifizeti a kamatokat is meg a kölcsönt is! Ha ma a MaSzop-Szadesz kormány lenne még mindig, akkor az államadósságunk 100% körül lenne! Szerinted ez lenne a jó?
üdv: lizakl

0

Kalex
Kalex picture
*****

Szia!
Megint előbb írtál, mint olvastál, és gondolkodtál volna. A 2011-es statisztika 2012-ben készült. Az előző kormány 2010 májusában köszönt el. Maga OV mondta, hogy megfelelő állapotban vette át az országot.
"Nem tagadom, elég sok pénzt megért volna számomra, hogy láthassam a legelkötelezettebb (legalvakultabb?) Fidesz- és Orbán-hívek arcát, amikor azt a terjedelmes interjút olvassák, amit a Frankfurter Allgemeine Zeitung című, tekintélyes német napilap készített a magyar miniszterelnökkel, aki a „A külföldnek kalapot kellene emelnie Magyarország előtt címmel” közölt beszélgetés során pár meglepő kijelentést is tett. No, nem feltétlenül arra a véleményére utalok, miszerint hazánknak a jövő esztendőben egyszerre kell költségvetési fegyelmet gyakorolnia és gazdasági növekedést elérnie, sőt, még csak nem is arra a magyarázatra, hogy tudniillik a válságadókat a 2012 végéig végrehajtandó gazdasági reformok indokolták, mint inkább azokra a különös mondataira, amelyekkel a Bajnai-kormány munkáját is minősítette, méghozzá a következő módon: „A válságra adott megkésett válaszként Magyarország két egymás utáni kormánya egy éven belül az alábbi határozatokat hajtotta végre: a nyugdíjasok elveszítettek egyhavi járandóságot, az áfa 20-ról 25 százalékra emelkedett, a nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre nőtt, az államháztartás kiadási oldalát pedig erőteljesen lefaragták. Ezek a lépések összességükben többet tesznek ki, mint amire bármely európai ország vállalkozott – mégpedig sztrájkok és tiltakozások nélkül. Tulajdonképpen ezért kijárna, hogy a külföld kalapot emeljen.” "
Ezután volt 2 éve, hogy sikeresen elszegényítse a magyarokat.
Most akkor mit is kell figyelni? A kezet, vagy a szájat?
* A kiemelés tőlem.

Üdv! Kalex

0

csakyt
csakyt picture

Szia.
Ugye azt tudod, hogy az ország adóságának az egészében az is benne van, amit aoz ország önkormányzatai adóságot csináltak. Segítesz megtudni, hogy az ország 75%.-ban fideszes vezetésű önkormányzatok, mekkora adóságot tettek bele az ország kasszájába? Nézd csak meg, a mutatókat, hogy mikortól kezdett el növekedni az ország adósága ami azóta is növekszik. Segítek. 2000.-től! Ki is volt 2000.-ban kormányon? Akkor ahogy te fogalmaztál. 2002.-ben megalakult kormány mit is vett át? Mert ugye, 1998.-ban az Orbán kormány egy növekedő gazdaságot vett át a Horn kormáánytól. Akkor ugye ez a növekedés még egy kicsit örökölt volt a fidesznek amit aztán szépen elkezdett lenullázni. Mert ugye ahogy a Horn kormány által elért növekedés megszünt, amit tudjuk nem az egyik naprol a másikra szünik meg,m hanem a Horn kormány költségvetése még kihatott 1999.-re is, valamint a a Horn kormány munkája gyümölcse még látszott 1999.-ben is, ezt ugye a fidesz szépen elkezdte amortizálni. Szóval, 2002.-ben egy bukó országot kapott meg az MSZP-SZDSZ ami kihatással volt még a fidesz általi cslekedetekre., Hiszen még 2002 tavaszán is olyan rendeleteket alkotott a fidesz ami évekre előre tekintve is hatást gyakorolt. Nem beszélve az utána következő fideszes cselekedetekre ami arra volt kihegyezve, hogy minden eszközzel akadályozzák az akkori kormány munkáját. Hát ez az oka annak, hogy azóta is a lejtőn lefelé megyünk.
Csak tudod egy kicsi ész kell ahhoz, hogy átlásd mi miért mitől van!
Üdv Tibi

0

lizakl
lizakl picture
*****

Azt tudod ugye, hogy miért voltak a 2006-os zavargások? Miért volt itt suttyomban 120 izraeli katona? Ha mégsem tudnád, akkor én megmondom. Azért volt mindez, mert a Gyurcsány kormány tett egy kétségbeesett kisérletet arra, hogy lejárassa az ellenzéket. Megpróbálták az ellenzéket csőcseléknek és minden elképzelhető rossznak feltüntetni! Ehhez minden törvényes és törvényen kívüli eszközt bevetettek, de mégsem sikerült nekik! Azt szerették volna, hogy az önkormányzati választásokon ne nyerjen az ellenzék! De ez nem sikerült, sőt a vissszájára fordult a dolog!
üdv: lizakl

0

sasa11
sasa11 picture
*

Szia lizakil!
Te hogy neveznéd a a TV székházat megostromlókat ?
De tényleg válaszolj már kérlek !
Szép napot mindenkinek !

Padra Sándor
Alias :sasa11

0

lizakl
lizakl picture
*****

Provokátoroknak!(Akiket Gyurcsány fizetett!)

Kérlek, maradj a tényeknél!

0

lizakl
lizakl picture
*****

Szia!
Köszi, hogy belefirkálsz a hozzászólásomba!
Üdv: lizakl

Szívesen, máskor is. Ne adj rá okot.

0

ELKO4
ELKO4 picture

Nem kell ostobaságokat irkálni és nincs ilyen probléma.

Üdv.

Tamás

0

lizakl
lizakl picture
*****

Azt, hogy mi az "ostobaság" ki dönti el és mi alapján?
Ez itt a nagy kérdés!

0

ELKO4
ELKO4 picture

Te magad is eldöntheted, ha teszel egy kísérletet arra hogy objektívan mérlegeld: állításaid megfelelnek-e a tényeknek, alátámaszthatóak-e valamivel, vagy csak vaktában lövöldözés, hagymázas álom csupán.

Üdv.

Tamás

0

Kari
Kari picture
*****

Nos Tamas;
akkor ebben a "halmazban" mar igensokszor bele lehetett volna irnia! :-(...
Kari

0

Kalex
Kalex picture
*****

Szia Kari!
"akkor ebben a "halmazban" mar igensokszor bele lehetett volna irnia!"
Be is írtam, amint úgy ítéltem meg. A stílus és a valóságtartalom oldaltól függetlenül követelmény. Olvass vissza a régebbi hozzászólásokba.

Üdv! Kalex

0

Kari
Kari picture
*****

Szia Kalex!
Ja, reszben lattam, de mit vetettem, hogy ezen förmedvenyhalmaz "visszaolvasasara iteltettem"?
Mar erösen az elejen irtam Sasa-nak, hogy nem kellett volna a (sztem) meglehetösen provokativ topikjat megnyitni, most mindenki lathatja, hogy mivè eszkalalodott :-( Itt inkabb a lezàràs-törles lenne "az èpeszü" megoldas. Meggyözödesem, hogy az effele temakra a borozoban sincs szükseg mert egyaltalan nem a csapatszellem fejleszteset szolgaljàk, ugy meg hogyan legyen kooperativ a Tanya!?...Azert egy jo hetet, hetföi kezdest mindenkinek!
Kari

0

Kalex
Kalex picture
*****

Szia Kari!

Én alapvetően bízom az emberekben. Hiszek abban, hogy érvek mentén lehet vitatkozni. A vita nem felesleges dolog, hiszen az a jó, hogy mindenkinek lehet egyéni véleménye. A topikra szükség van, hiszen vannak dolgok, amiket kimondva egyszerűbb elviselni. A baj ott kezdődik, amikor az érvek és a tények helyét átveszi a vakhit, és a demagógia. Ezek oldal és világnézet független dolgok, és jobbára csak az egyénen múlnak.
A topikot addig hagyom élni, amíg kulturált formában lehet tartani a hozzászólásokat. Ezt a célt szolgálják a bejegyzéseim is. Az egyéni eltanácsolástól a topik zárolásáig széles a skála a beavatkozásra. A magam részéről a műszaki segítséget, és a humán vitát tökéletesen szét tudom választani. Gondolom olvasod a többi topikot is.

Üdv! Kalex

0

Kari
Kari picture
*****

Szia Kalex!
"A magam részéről a műszaki segítséget, és a humán vitát tökéletesen szét tudom választani. " Ugy legyen!
A kulturalt vitatkozast azert messze nem az jellemzi, ha Elko es Csaky (+ mèg akik) a maskent velekedest csuklobol le primitivezik, idiotazzak, s hasonlok: ez messze nem a vita targya, inkabb önön minösiteseik!
Termeszetesen olvasom a többi temat (is), söt inkabb azokat, s mint lathatod 1x-1x bele is segitek_ha tudok.. Csak jobbat!
Kari

0

csakyt
csakyt picture

Szia
Már csak a megszóllíttatásom végett is írok neked. Tudod én nagyon kerülöm azt, hogy másokat lenézzek és lenézésből mondjak rá olyant, hogy prmimitív, vagy hasonló. Általában nem is teszem. Előfordul, de annak nagyon nagy valószínűséggel oka is van. Kérlek, hozz fel nekem egy olyan írásomat amiben a másik vita partneremet én tudatos provokáló bántó szándékkal minősítenék le. Mutasd meg kérlek azt, hogy melyik mondatommal tettem ezt, de úgy, hogy azt is mutasd meg, mire válaszoltam. Én általában tudok érvelni. Sőt! Mindenre megvan az érvem, de vannak olyan esetek amikor már az érveket bemutattam, felhoztam, de ennek ellenére a másik fél nem az érvre reagál, hanem azt teszi, hogy ha nem képes már válaszolni, akkor jön a demegóg szöveggel. Akkor most téged is kérlek, mutasd meg mikor voltam a vitapartneremmel olyan, hogy csuklóból leidiótáztam, vagy primitívnek tituláltam. Mert ugye azt írtad "csuklóból" Ami azt jelenti, ez az általános megnyilatkozásom.
Köszönöm, hogy segítesz abban, hogy a hibáimra rámutatsz.
Üdv Tibi

0

ELKO4
ELKO4 picture

Én magamra vettem, ez inkább nekem szól. Én mondtam már ilyent a vitapartneremre, az okait alább vázoltam.

Üdv.

Tamás

0

ELKO4
ELKO4 picture

Ha valaki folyamatosan olyanokat ír, ami nélkülözi a tényeket és az önálló gondolatokat, akkor nehéz rá mást mondani.
Természetesen ha tudsz mondani egy tényekkel, adatokkal alátámasztható érvet (nem többet, csak egyet!) a jelenlegi kormányzás mellett, akkor elnézést fogok kérni.

Üdv.

Tamás

0

city217
city217 picture

Szia.
Már régen nem a tényekről szól a vita, én is soroltam sokat de mindig azt a lemezt hallottam vissza. Már nem a tű, a motor nem bírja. :)
Üdv.
ui: Szerintem ugorjunk fölülre mert lassan kínaiul kell olvasni.

0

ELKO4
ELKO4 picture

" Miért volt itt suttyomban 120 izraeli katona?"
Ez az információ mennyire származik autentikus forrásból? Csak mert írogatni mindenfélét én is tudok, meg bárki, csak hidd is el.
Az ellenzéket lejáratni nem nagyon kellett, megtették sajátmaguk. Nyilván a székházat is a rendőrállatok támadták meg, és amúgy teljesen békésen szedték fel a tüntetők az utcakövet és teljesen békésen gyújtották fel a kukákat.

Üdv.

Tamás

0

Bognar Jozsef
Bognar Jozsef picture

Hali!
Valóban Ferihegyen landolt egy Izraeli repülő, majd megkeresem a pontos forrást.
Azok az azonosító nélküli -rendőrök- izraeli deszantosok voltak.
Ajánlanám Posta Imre oldalát elolvasásra, Ő volt a Köztársasági Őrezred pszichológusa.Jelenleg több izraeli katona van itt, mint Magyar,írja Ő.
Bárki van is kormányon, a Kormányfő az tesz ami a mozgástere megenged.
A mozgásterét pedig egy nem európai államból engedélyezik.
Legfeljebb ha az Illető mondjuk Szabadkőműves Nagymester közelebb van a tűzhöz.
Ajánlanám Raffai Ernő Prof.könyveit,amik konkrét levéltári anyagokból íródtak,
ha ezeket olvasgatjuk,talán kicsit tisztábban látunk.
Üdv.
B Józsi.

0

lizakl
lizakl picture
*****

Szia!
Vajon, melyik lehet az a "nem európai állam"?
Tudja erre valaki a választ?
Üdv: lizakl

0

Bognar Jozsef
Bognar Jozsef picture

Hali!
Azt kell látni a játszma lényege az,hogy a Magyart jelenében,múltjában megalázni.,a nemzettudatot is meg kell ölni,és akkor ez az ország már könnyű préda lesz.Az édesvíz nagy kincs. S P már a sajtóban elszólta magát -Magyarországot -már megvettem.
A máj.5-i MAZSIHISZ Világkongresszuson -O V- beszédet vissza kell hallgatni,
mindenki eldönti magában,hogy ki is parancsol itt.
Üdv.
B.Józsi.

0

ELKO4
ELKO4 picture

Azért szar lehet úgy élni, ha valakinek mindenről a zsidó nagytőke meg a magyarság kiirtása jut eszébe. Már írtam valahol hogy ez nem politikai vagy gazdasági, hanem orvosi kérdés. Ma már nagyon jó gyógyszerek vannak erre. Sajnos azt kell mondjam: a Te jelenlegi állapotodban nincs semmi rendkívüli abban, hogy ilyennek látod a világot. Ez természetes.
Az így gondolkodóknak közös jellemzője, hogy állításaikat soha, semmivel nem tudják alátámasztani, szóbeszédekre, csúsztatásokra, vagy nettó hazugságokra alapozzák primitív elméleteiket.

Üdv.

Tamás

0

Bognar Jozsef
Bognar Jozsef picture

Hali!
Majd ha annyi éves leszel mint én kíváncsi leszek arra,hogy a 4-6 elemit végzett emberek munka adójából akik a jövő generáció,ők lesznek többen,mennyi nyugdíjat kapsz majd,ez is hozzátartozik ahhoz amit írtam.
Az előzőkre nem reagálok.
Üdv .B Józsi.

0

ELKO4
ELKO4 picture

Nyugdíjat? Én??? Megmondom: a nullához közelítő állami nyugdíjat fogok kapni, + amit magamnak össze tudok rakni (ha élek addig). De nem értem hogy ez mennyiben támassza alá a zsidó nagytőkére vonatkozó zavaros és paranoid eszmefuttatásokat.

Üdv.

Tamás

0

Bognar Jozsef
Bognar Jozsef picture

Hali!
Én személyesen nem ismerlek,nem is sértegettelek,de --sétálj csak 4 kilométert, majd meglátod, hogy rúgtak ki kb 5000 embert a külső gyárból.
Azoknak ki mondja meg,mi az oka ennek.
Üdv.B.Józsi.

0

ELKO4
ELKO4 picture

Csak az a baj hogy a kirúgottak között voltam...
A kirúgások oka többek között az, hogy a R.I.M termékek kevésbé versenyképesek mint korábban, és a maradékot nem itt óhajtotta gyártatni a cég.
A Philips TV-t se itt akarják gyártatni, mert azt meg elvitték Ukrajnába.
A Computing rész se úgy ketyeg ahogy kéne. Az automotiv még úgy ahogy megy, de az elfér az A csarnokban, és bőven megvannak az emberek.

Üdv.

Tamás

0

Bognar Jozsef
Bognar Jozsef picture

hali!
Bocs én meg azt hittem ,érzéketlen vagy azokra akiknek nem nagyon van mit csinálni.
Üdv B.Józsi.

0

ELKO4
ELKO4 picture

Melyik mondatomból lehetett erre következtetni?

Üdv.

Tamás

0

Attee
Attee picture
*

Üdv!

Nem igazán értem, hogy jönnek az izraeliekhez a jövőbeni nyugdíjak. Ha kevés, vagy egyáltalán nem lesz, (erre is van esély) az nem más ország hibája lesz, hanem a mi tisztelt jelenlegi és jövőbeli vezetőinké. Ezt a hibát küszöbölte volna ki a magánnyugdíjpénztár...

Ne faji elméleteket gyártsunk, és ne másokban keressük a hibát.

Ja, és Magyarország óriási édesvízkészletei csak legenda. Egyáltalán nem állunk olyan jól, mint ahogyan egyesek hiszik. Sok olyan európai ország van, ahol jóval nagyobbak a készletek. Azt sem mondom, hogy rosszul állunk, hiszen itt van többek között Kelet-Európa legnagyobb tava, de jól tudjuk, mi maradna belőle egy-két aszályos évtized után...

Apropó, ellenségkép keresés.
Rendkívül ajánlom elolvasásra G. Orwell 1984 c. regényét! Alapmű!!!

Az Állatfarmot szintén ajánlottam.

Ezenkívül ajánlom még Ray Bradbury: Fahrenheit 451 c. regényét is, az önálló gondolkodás apropójaként.
Meg még összeszedek pár címet, mint kötelező darab.

0

city217
city217 picture

Szia.
Ne fáradj, én név szerint elmondom azt a 120 izraeli nevét aki landolt ferihegyen.
Nevetséges amin vitáztok. Mikor sokaltok már be?
Mindenki ellenség aki nem fajmagyar, csak abból már nincs egy se.
Üdv.

0

Bognar Jozsef
Bognar Jozsef picture

Hali!
Én ,Magyar vagyok,büszke vagyok rá.
Akár az őseimre.
Üdv B.Józsi.

0

Tranzix
Tranzix picture

0

Attee
Attee picture
*

Üdv!

Ok.
Én elsősorban EMBER vagyok. (igyekszem is ehhez méltóan viselkedni. Lehet, hogy nekem sem mindig sikerül.)És csak utána magyar. És én is büszke vagyok az őseimre. Akik valahonnan Ázsiából származtak. Vagy még távolabb kerülve a múltba, Afrikából, az emberiség bölcsőjéből. Vagy ha vallásos akarnék lenni, azt mondanám, az Édenkertből. Ádámtól és Évától.
Egy vérből való minden ember...
Mindenki másképp látja a dolgokat.
Maradjunk ennyiben.

0

Attee
Attee picture
*

Üdv!

Gondolom, voltak többen, meg még lesznek is izraeliek Ferihegyen. És??? Voltak németek, franciák, arabok, amerikaiak, stbstb. Meg magyarok is hasonlóképpen megfordulnak a világban.
Egyébként, mivel itt tartották Budapesten a Zsidó Világkongresszust, ez érthető.
Miért pont itt?
Miért ne?
Egyébként valszeg azért, mert a WJC jelenlegi egyik alelnöke egyben a MAZSIHISZ elnöke, Feldmájer Péter. Ennyi a nagy titok.

0

Boldogblog
Boldogblog picture

Szia, sziasztok!

Akkor mindenki ellenség?

Egyébként törvénybe ütköző az amit írsz.

Vadászom, Utamból Kotródj! (Fekete István)

0

city217
city217 picture

Jó reggelt.
..és melyik törvényt sértettem, mert akkor már csomagolom is a fogkefém. Igaz fogam már mint a mesében /hol volt-hol nem volt/.
Üdv.

0

Boldogblog
Boldogblog picture

0

city217
city217 picture

Szia.
Kicsomagoltam.
Üdv.

0

Attee
Attee picture
*

Üdv!

Szóval már összeesküvés-elméletek is vannak?
Kezd nagyon komolytalanná válni a topik. :)
Eddig csak a "szemétcsalómultik" meg a "minketcsakkihasználóEU" meg a "direkttönkretevőIMF" volt, most már a "mindentirányítózsidóállam" is?

Ez már a vicc kategória :)

Ha valakitől O.V. tanácsot kér, az a Kínai Népköztársaság, Azerbajdzsán, és még sorolhatnék pár nem éppen demokratikus államot.

0

ityvity
ityvity picture
*

Üdv.Ha nincs ellenség , csinálni kell és elterelni a figyelmet a botrányos föld , dohány ügyletekről , demokrácia korlátozásáról.

0

ELKO4
ELKO4 picture

A Fidesz politikája 10 éve erre épül: ellenségkép legyen. A kommunisták, a zsidók, az a mocskosrohadt IMF, a liberók, a német sajtó, az Európai Bizottság, az amerikai sajtó...
Üdv.

Tamás

0

ELKO4
ELKO4 picture

Posta Imre és Raffai Ernő hitelességét nem tudom cáfolni. Igaz, megerősíteni sem.
Az izraeli repülő és a kormányfő irányítottságát illetően azért vannak komoly kétségeim.

Üdv.

Tamás

0

lizakl
lizakl picture
*****

Szia!
Ha már van itt egy írástudó(aki mellesleg olvasni is tud), hadd ajánljam a következő műveket:
Noam Chomsky: Titkok, hazugságok, demokrácia illetve
Emmanuel Todd: A birodalom után
című könyveket!
Nagyon-nagyon tanulságos elolvasni mindkettőt!
Üdv: lizakl

0

ityvity
ityvity picture
*

Szia , e rövid összefoglalóban a Magyar Narancsban nem sok szó van a tényekről:
http://magyarnarancs.hu/zene2/cia_a_spajzban_-_noam_chomsky_titkok_hazug...
De biztos , hogy kotlettező olvasmány kellene , hogy legyen a szabadság harc követőinek .

0

ELKO4
ELKO4 picture

Kérdés,hogy az említett művek mennyire tartalmaznak tényeket és adatokat, mennyire vélemények és feltételezések.

Üdv.

Tamás

0

lizakl
lizakl picture
*****

Szigorúan tényeken és történéseken alapulnak! Persze el kell olvasni őket! Véleményt csak az után illik mondani!

0

ELKO4
ELKO4 picture

Nem mondtam véleményt...

Üdv.

Tamás

0

lizakl
lizakl picture
*****

Megkérdőjelezted a tartalmukat, anélkül, hogy olvastad volna őket!

0

ELKO4
ELKO4 picture

Nem a tartalmukat kérdőjelezem meg, olvass figyelmesebben!
Kérdés,hogy az említett művek mennyire tartalmaznak tényeket és adatokat, mennyire vélemények és feltételezések.
Tehát nem a tartalmat, hanem a tartalom hitelességét illetően van kérdésem, de hát hogyne lenne.
Ha bemondásra mindent elfogadok tényként, akkor úgy járok mint Te, azt meg nem akarom...

Üdv.

Tamás

0

lizakl
lizakl picture
*****

Csak el kellene olvasnod és utána véleményt mondani!

0

csakyt
csakyt picture

Szia.
Elhiszed, hogy van aki elolvassa, elolvasta és más a véleménye? Mert van ilyen. Pont úgy, ahogy neked is más a véleményed, meg nekem is. Az, hogy valaki elolvassa és a természetéből adódóan hiszékeny, megvezethető, attól még egy könyv alapulhat személyes egyéni gondolatokon és nem a valós valóságról. A valóságot ma te ebben az országban másként látod mint én, vagy sokan mások. Meghallgatunk, de nem változik ettől meg a véleményem, mert lehet, én mást tapasztalok.
Üdv Tibi

0

ELKO4
ELKO4 picture

Amennyiben igazolható és dokumentált tények vannak benne, akkor már nem hit kérdése.
Ha nincs benne ilyen, akkor legfeljebb érdekes lehet, mint "lehetséges változat".
Üdv.

Tamás

0

csakyt
csakyt picture

Szia
A pontos dátumokat tedd ide és azt az okot amiért emelni kellett! De most mi az ok a 27%.-os áfának? Nem úgy volt, hogy a Fidesz-KDNP az adócsökkentő kormánya lesz? nem ezt harsogták a választás előtt? Nem nyúlunk a nyugdíjhoz ugye? megvédjük a magyar főldeket. megvédték. Kitől kinek? Hány adót léptettek idáig életbe? Mi épült itt az utóbbi 3 évben? A diktatúrán kívűl. MOndj pozitívumokat! Összehasonlítottad már a fizetési papírodat egy 2010 januárival és egy 2010 januárival? A villanyszámlát, gázt, főtést, kenyeret, sót, cukrok, benzint, buszjegyet, vonatjegyet, stb,stb. Összehasonlítottad? Bemebréd ide fénymásolni a bizonyítékaidat a az adataid kitakarásával?
Egy pozitív dolgot mondj ami az utóbbi 3 évben történt!
Üdv Tibi

0

lizakl
lizakl picture
*****

KSH adat, hogy az infláció csökkent! De úgy csökkent, hogy közben az államadósság sem nőtt(talán egy kicsit csökkent is). A fizetések nőttek, az adók csökkentek(eltűnt a szuperbruttó és tényleg 16% lett az adó). Ennyi nem elég? Ha a MaSzop-Szadesz kormány ennek a felét teljesítette volna, akkor lehet, hogy nincs ma 2/3-ad?
üdv: lizakl

0

ELKO4
ELKO4 picture

Ki mondta hogy csökkent az államadósság?
A baloldalisággal egyáltalán nem vádolható Magyar Hirlapból hozok hivatkozást, nehogy szó érje a ház elejét.
Hol nőttek a fizetések és hol csökkentek az adók? Ennek az ellenkezőjére hozok neked annyi KSH adatot amennyit akarsz.
Az infláció csökkent, az igaz, de úgy, hogy gyakorlatilag áll a gazdaság és állnak a beruházások, a foglalkoztatottság a közmunka miatt úgy-ahogy tartja magát, de abból nem lesz GDP.

Üdv.

Tamás

0

lizakl
lizakl picture
*****

Érdekes!
Amikor bevezették a 16%-os adót, akkor azt mondták a balosok, hogy 500 milliárdos lyuk keletkezett a költségvetésben. Ennyivel kevesebb adó folyt be. De ugyanakkor akiktól nem folyt be ez az adó, azoknál mégsem csökkent az adó? Ez fölöttébb érdekes! Hisz egyszerre fizettek kevesebbet, ugyanakkor mégsem csökkent az adó :p
Üdv: lizakl

0

ityvity
ityvity picture
*

. "De ugyanakkor akiktől nem folyt be ez az adó, azoknál mégsem csökkent az adó? Ez fölöttébb érdekes! " Ne forgatjuk már ki ennyire a dolgokat volt már itt róla szó és nem hiszem el , hogy nem érted :igen csőként az SJ adó , de csak a jó keresők tudják igénybe venni. Aki azelőtt minimül bérért dolgozott az kevesebbet visz haza a a sokat keresőknek meg havonta megmarad annyi, de sok esetben a többszöröse, mint amennyit a minimálbéresek havonta hazavisznek , az ő számukra valóban csőként az adó . Ebben az is szerepet játszik , hogy a gyerekek után járó kedvezményeket is gazdagok tudják igénybe venni. A keveset keresőknek nincs miből.

0

ELKO4
ELKO4 picture

Értené, ha nagyon akarná. Azért nem akarja, mert akkor megdőlne a Kedves Vezetőbe vetett hit. Én megértem, hogy vannak akiknek nehezükre esik befogadni a hitviláguktól eltérő adatokat és információkat. Az egész Fidesz stratégia erre épül. Ilyen engedelmes alattvalókat kell kinevelni, akinek lehetőleg nincsenek önálló gondolatai. Csak felmondja a lakájmédia által terjesztett előző esti leckét és bólogat ha elmondják hogy ''rezsicsökkentés,, ''liba,, ''elmúltnyócév,, ''kommunista,, meg ilyenek.

Üdv.

Tamás

0

csakyt
csakyt picture

szia
KSH adat? Emlékszel még az öt éves tervre a Kádár korszakból? Már nég év elteltével mindig teljesült az öt éves terv. Mindig választás előtti évben szuperul megvolt az öt éves terv. :-) Pont mint most. Azért nézzél csak utána szépen az államadóságnak.

Államadóság

Mit is olvasol itt? " 2013. május 17 Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága a GDP 82,2 százalékát érte el 2013 első negyedévének végén. "

Tudod ha nem veszik el az emberek megtakarított 3000 milliárdját, akkor ez az összeg mekkora lenne most? Ha nem lenne 27%.-os az ÁFA hanem akkora mint 2010.-ben, mekkora lenne most? Ha nem adóztatták volna meg visszamenőlegesen a cégeket, bankokat, mekkora lenne most? Tudsz valami érdemi munkát mondani 2010 óta azon kívűl, hogy csak adókat és pénzeket vettek el vállalatoktól, emberektől? Milyen gazdasági munkáról tudsz ami a gazdaságot növelte volna?

Üdv Tibi

0

lizakl
lizakl picture
*****

Szia!
Nyugodj le egy kicsit! Ha csak így vagdalkozol össze-vissza és a 2010 januárit akarod összehasonlítani a 2010 januárival, nem jutsz sehova!!!
üdv: lizakl

0

csakyt
csakyt picture

Szia.
Biztosan értetted amit írni akartam. Így azt is értetted, hogy elírtam a második dátumnot amit 2013.-nak akartam írni. De látom, eszed ágában sincs utána nézni ezeknek, mert gondolom tisztában vagy azzal, hogy csalódnál egy nagyon nagyot. Tudod az a jellemző a jelenlegi hatalomra és kiszolgálóira, szimpatizánsaira, hogy menekülnek attól, hogy szembesíteni tudják magukat valamivel, mert félnek attól, hogy valami nagyon nem tettsző dologra találnak rá.
Én teljesen nyugodt vagyok hidd el. Nem én vagyok az aki nem tud érvelni.
Üdv tibi

0

lizakl
lizakl picture
*****

Az SzJA ma 16%! Mondd, mikor volt ilyen alacsony az SzJA az MSzP-Szadesz kormány alatt? A háromgyermekes családok ma gyakorlatilag nem fizetnek adót! Mondd, mikor volt ilyen az MSzP-Szadesz kormány alatt?

0

ityvity
ityvity picture
*

Na ez a 16% egy kicsit nekem is fúrja az oldalamat . Kinek jó ez a 16% ? Akik sokat keresnek vagy a sok családosoknak ? Ja igen a jó kereső nagy családosoknak (mind pl. O.V.) Ezzel a 16%-al 500 milliárdos léket csináltak a költségvetésben , csak azért hogy a milliomosoknak még több maradjon a zsebébe és utána ezt vagy 10 félé adónemmel meg több Matelcsi csomaggal próbálták betömni. Az meg csak egy populista Fideszes duma , hogy a multik a nyerseségükből fizetik a külön adókat , ezt mindenki láthatja saját bank és telefon számláján is . Eddig volt a nagy fosztogatás és most választásokhoz közeledve jön az osztogatás (pl. rezsi csökkentés ) ami megint csak egy része a nagy hazafias harcnak és multik elleni hangul keltésnek meg figyelem elterelés a Fidesz számára is kellemetlen és botrányos ügyekről mint a föld alap és dohány trafik koncesszió ami nem más mint a saját nomenklatúrájának gazdasági előnyökhöz juttatása .

0

ityvity
ityvity picture
*

"Az SzJA ma 16%! Mondd, mikor volt ilyen alacsony az SzJA az MSzP-Szadesz kormány alatt? "
Erre akartam reagálni , hogy ez kinek jó? Biztos hogy jó esik annak aki másfél mila fizivel pár százezerrel többet kap , de hidd el annak aki meg csak százat keres, nagyon is hiányzik az a pár ezer nem beszélve hogy ennek a 16% következményeként a gonosz multk megadóztatása is csak kivesz némi pénzt a zsebéből.
Igaz hogy a Fidesz polgári pártként a közép réteget gazdagítja és csak így választások előtt mutat szociális érzékenységet (rezsi csökkentés) amit aztán nem kis propaganda kísér , hogy nagyot szóljon és mesze el halasztódjon (aláírás gyűjtés ). Na itt kezdődik a nép vakítás .

0

lizakl
lizakl picture
*****

Kinek a pap, kinek a papné! El kell dönteni mindenkinek, hogy neki mi a jobb!

0

ityvity
ityvity picture
*

Akkor argumentumok hiányában az ilyen értelmes hozzászólás együtt értés? Csak azt nem értem mivel eteti Fidesz a vakon követőit , mikor hosszú távon saját nomenklatúráján kívül kevés gyöztese lesz ennek az uralomnak .

0

ELKO4
ELKO4 picture

0

lizakl
lizakl picture
*****

Szerinted miért nem igazságos az, hogy lineáris 16%-os adó van Magyarországon? Aki 10-szer annyit keres, az 10-szer annyi adót is fizet! Miért kellene azt az embert, aki többet dolgozik, ezért nagyobb adóval büntetni? Szerinted ez igazságos lenne?
De nézzük egy másik oldalról a kérdést. Szerinted egy nagy multinacionális cég(akár pl. az Audi) nagyobb százalékban fizet adót ha több a jövedelme? Nos, elárulom neked, hogy NEM!!! Ugyanannyit fizet ha kisebb a jövedelme és ugyanannyit ha nagyobb! Akkor miért kell pont a kisembert büntetni ezzel?(Elárulom, hogy azért, mert ő nem multi!)
üdv: lizakl

0

Bognar Jozsef
Bognar Jozsef picture

Hali!
Ne haragudj,hogy ehhez hozzászólok,de én egy másik oldalát fognám meg ennek a témának.Ma az ár értékaránnyal vannak bajok. Aki 10 szer annyi értéket hoz a cégnek kapja meg a pénzét,de a humán erőforrás menedzser
na kapjon már havi 2 millát,bocs.A melós meg 100-at,mert Ő 20 x annyit
dolgozott.Egy fiatal mechatronika mérnök 5 x annyit keres mit egy karbantartó,felét sem tudja.Akkor Ő 5 x annyit dolgozik,hát nem.
Dolgoztam pár évet hasonló cégnél,tudom ez hogy működik.
Az adózásban nehéz igazságot tenni,talán az én elvem az,akit a társadalom
jobban díjaz,kicsit adjon vissza többet,akkor talán nem csorbul az igazságérzetünk.Mert aki INGYEN megkap olyan támogatásokat, amiért neki illene fizetni az nem ferr játék.Csak egy példa-alszik a parlamentben-,nem fizet a szállásért.A mai világban ugyanolyan,vagy silányabb oklevelekkel
akár 20 x több pénzt is lehet keresni.
No ennyit gondolatébresztőnek.Zárnám egy szép idézettel .
Édes Hazám fogadj szívedbe, had legyek hűséges fiad.
Üdv. B. Józsi.

0

Kalex
Kalex picture
*****

Szia!
"Édes Hazám fogadj szívedbe, had legyek hűséges fiad."
Az idézet, csak a teljes vers ismeretében értékelhető a helyén!
Hazám
"Sok urunk nem volt rest, se kába,
birtokát óvni ellenünk
s kitántorgott Amerikába
másfél millió emberünk."

Üdv! Kalex

0

Bognar Jozsef
Bognar Jozsef picture

Hát ez így van ,mi itthon maradtunk mégsem csüggedünk.
Bár az élet gonosz,de azért lehetnek vidámak lépteink.
Hali

0

ELKO4
ELKO4 picture

Azt hiszem ebben tulképpen egyet is értünk.

A hazáról annyit, hogy én hazafiként és magyarként most úgy érzem, elhagyott a Haza. Most a hazát Orbán Viktor és tettestársai reprezentálják. Ők maguk mondják, és végső soron Magyarországot mindenhol ők képviselik, Ők hozzák a döntéseket a sorsunkról.
Így ennek a hazának most engedelmes, jó alattvalókra van szüksége, aki nem kérdez, nem beszél, nem gondolkodik, csak dolgozik, béget a Békemeneten, és amikor eljő az idő, a megfelelő helyre húzza az X-et.

Üdv.

Tamás

0

Bognar Jozsef
Bognar Jozsef picture

Egyetértünk, én nem vagyok FIDESZ-es csak mióta nyugdíjas vagyok
jobban látom, hogy az országot ki ,hogy lopkodja szét,!!!Persze kommunista sem vagyok.De jó ember az biztos.
Üdv B Jözsi.

0

ELKO4
ELKO4 picture

Az igazán örömteli, ha látod ki lopkodja szét az országot. Akkor bizonyára azt is látod, hogy a lopás és a korrupció immár törvényi szintre van emelve szemben azzal hogy erkölcsi és morális megtisztulás, a "következménynélküliség" felszámolása voltak a Fidesz választási ígéretei.
Azt sem vontam kétségbe hogy jó ember vagy. De ha fideszes vagy netán kommunista lennél, akkor is lehetnél jó ember. Sőt: még az is lehet hogy egy táborba tartozunk, ugyanis én se vagyok fideszes, se kommunista. Bár, KISz tag voltam két évig az iskolában ha ez számít.

Üdv.

Tamás

0

ELKO4
ELKO4 picture

Léteznek olyan kis bruttó keresetek, amiből már nem szabadna SzJA-t vonni. Ez az egyik.
A másik: a nagy keresetekből befolyó nagyobb SzJA hiányzik az államkasszából, mert odaadták azoknak, akik egyáltalán nincsenek rászorulva. Az is bebizonyosodott hogy az SzJA csökkentés nem indította be a fogyasztást.
A 27%-os ÁFA a szegényeknek sokat számít, a gazdagok (akik már meg vannak jutalmazva az egykulcsos SzJA-val) észre sem veszik.
A rezsicsökkentés is a gazdagoknál hagy több pénzt, aki fával fűt és havi 5 ezret fizet villanyra, mert spórol, annak havi 500Ft megtakarítás (jó esetben).

Üdv.

Tamás

0

lizakl
lizakl picture
*****

Szia!
Ha csak ez a probléma, akkor fűtsön villannyal és máris jobban jár! Nemde? :taps2: :beee: :taps2:

0

Attee
Attee picture
*

Üdv!

Ma Magyarországon baromi drága a villamosenergia, ha ez nem tűnt volna még fel. És ez nem elsősorban a külföldi kézbe adott áramszolgáltató miatt van. Van, ahol mindent villannyal oldanak meg, annyira olcsó (pl. USA), de amíg itt vagyonokba kerül, addig ez a megjegyzés erősen cinikus. Ha nem lenne Paks, nagyon nagy szarban lennénk e téren. A villamosenergia jelentős részét importálnunk kellene. (Egy részét így is kell) És már nincs a "Nagy Testvér" aki bagóért, vagy némi árucikkért, terményért ad korlátlanul.

De hogy hozzászóljak a rezsicsökkentéshez is, teljesen nyilvánvaló, hogy csak kampányszerepe van, ezt a "kedvezményt" máshogy, más módokon behajtják rajtunk. Mert hogy "szegény energiaszolgáltatóktól" nem merik csak úgy elvenni valójában.
Szerencsére talán egyre kevesebben dőlnek be ilyen hazugságoknak, még akkor is, ha már a számlákon is emlékeztetnek rá, kinek "köszönhetjük".

0

ELKO4
ELKO4 picture

Nagyon vicces...
Ez annak egy nagyon árulkodó jele, hogy a mai magyar valóságról halvány lila gőzöd nincs. Mondd el ezt egy olyannak, akinek gondot okoz a napi kenyér megvásárlása és az 5 ezer Ft-os csekk befizetése. Cinikus, érzéketlen, ostoba és primitív megnyilvánulás ez, amely az ismerethiányos, gondolkodásra képtelen állapot következtében jön létre.

Üdv.

Tamás

0

SzBálint
SzBálint picture
****

üdv: mikor Mária-Teréziának azt mondták, hogy az embereknek nem jut kenyérre, azt mondta, hogy akkor egyenek kalácsot.

Bálint

0

Kalex
Kalex picture
*****

Szia!
Ez csak "urban legend" Itt olvashatsz róla.

Üdv! Kalex

0

csakyt
csakyt picture

Szia
Szerinted igazságos az, hogy aki szegény, az legyen még szegényebb? Szerinted igazságos az, akinek kevés van, annak legyen még kevesebb? Szerinted igazságos az, hogy aki tehetős volt az legyen tehetőseb és aki nem az nem? Szerinted a gazdaság mitől növekszik meg? attól, hogy megakadájozzuk azt, hogy az emberek egyre kevesebbet vásároljanak? Meséld el, egy jól kereső, mennyivel vcásárol többet? Egy szegény, azzal, hogy kevesebb lett a pénze, mennyivel vásárol most kevesebbet?
Tudod egy jól kereső egy hónapban vett 30 kiló kenyeret. Ha megnövekszik a pénze, nem fog többet venni. Egy szegény aki idáig tudott venni 30 kilót, az most mennyit tud? 27.-et? Mennyi televíziót vásárol egy gazdak egy évben? Miből vásáról többet egy gazdag? Segítek. Elmegy horvátországba nyaralni és elviszi oda a pénzét. Szerinted ha csökken az emberek pénze, mennyivel fognak majd többet vásárolni? Segítek. Kevesebbet vásárolnak, ezáltal a vállalkozások is kevesebbet árulnak, csökken a nyereségük, bevételük. Ha csökken a nyereségük bevételük, mit tesznek? Elküldik a felesleges dolgozóüt, vagy silányabb árút kapsz.
Térj már észhez!

Üdv Tibi

0

lizakl
lizakl picture
*****

Szerinted a szegény, mitől lesz még szegényebb? Attól, hogy 36% SzJA-t kell fizetnie vagy attól, hogy 16%-ot kell fizetnie? Szerintem ezt nem olyan nehéz eldönteni!

0

Kalex
Kalex picture
*****

Szia!

"a szegény, mitől lesz még szegényebb? "
Ettől:
"2. tábla
Egyes élelmiszerek éves, országos fogyasztói átlagára (Ft)
Megnevezés 2008 2009 2010 2011
Sertéscomb, csont és csülök nélkül, kg 1 090 1 160 1 110 1 150
Párizsi, kg 890 995 1 030 1 080
Tojás, darab 30 31 32 31
Pasztőrözött tej, liter 219 201 201 226
Sajt, trappista, kg 1 560 1 270 1 400 1 540
Napraforgó-étolaj, liter 494 420 405 490
Liszt, fi nomliszt, kg 134 123 122 172
Kenyér, fehér, kg 245 241 244 281
Normál kristálycukor, kg 209 215 192 300
Burgonya, kg 108 110 140 161"

A KSH hivatalos kiadványából másoltam be.
Ebből jól látható, hogy a kiskeresetű emberek jóval rosszabbul járnak, mivel a fogyasztásukban százalékosan nagyobb hányadot képviselnek a fentebbi drágulások. A havonta élelmiszerre elköltött 20 000.- Ft egy minimálbéresnek 30% költség. Ugyanez egy középvezetőnek nincs 5% se. Mitől lenne igazságos az egyenes 16%-os adó??

Üdv! Kalex

0

ityvity
ityvity picture
*

Nem tudás , vagy szándékos csúsztatás !! Progresszív adózásban nem a keveset kereső fizetett 36% , de most hála jótevő mindenséges Fidesznek még a minimálbér után is fizet 16%.

0

csakyt
csakyt picture

Szia.
Srgíts megtudni, hogy egy minimál béres 2010.-ben mennyi adót fizetett? Ki fizetett 36%.-os adót? Szerintem csak azok akik jól kerestek. Még ezzel együtt is sokkal sokkal többet vittek haza nettóban, mint az akinek kevesebb adót fizetett.
De tényleg segíts. nem azt mondta az Orbán Viktor, hogy a tehetősebbeknek jobban hozzá kell járulni a közöshöz? Nem ez volt a stlogen?

0

lizakl
lizakl picture
*****

No, akkor nézzük! Szerinted, hogyan lehet "igazságossá" tenni ezt az egészet? Tehát, ha te azt mondod, hogy aki többet dolgozik, annak a jövedelméből vegyünk el többet és adjuk oda annak, aki otthon lógázza a lábát!? Szerinted, miért is igazságos ez? Ez az álláspont arra fogja ösztönözni az embereket, hogy dolgozzanak egy kicsit többet? Vagy dolgozzanak egy kicsit jobban? Hiszen megkapják ezért a nekik járó jutalmat! Avagy üljenek a babérjaikon és várják azt, hogy majd a mások többletmunkájából jut nekik is valami!? Nos? Mi erre a válasz?

0

csakyt
csakyt picture

Szia
Akkor nézzük, kik keresnek sokat és kik keveset.
Nézzük meg egy bankban vagy egy irodában mennyit keresnek és mennyitr keres az, aki mondjuk az irodás által csinált szemetet eltakarítja, vagy egy irodás után kipucolja a klotyót. Vagy nézzünk egy irodai valakit és mondjuk egy esztergályost.
Tudod, pont azok kapják a kevés fizetést, akik dolgoznak a gátakon és a valós fizikai termelő munkát végzik.
De én emlékszem ám egy olyan szövegre is amit egy most regnáló miniszterelnök, mondott valamikor amikor még nem volt miniszterelnök Ez pedi úgy hangzott, hogy azok akik tehetősebbek, többet keresnek, azok egy kicsivel járuljanak hozzá a közöshöz.
Vagy nem jól emlékszem erre a mondatra? segíts!
Üdv Tibi

0

csakyt
csakyt picture

Segítek megtudni valamit. és ha kell, be is fénymásolom neked ha akarod. 2010.-ben egy minimálbéren dolgozó feleségem hazahozott nettóban 80 ezret a túlóráival. Most minimálbérből és ugyan annyi túlórával, 68 ezret hozott haza! Mond, hány embert ismersz aki 300 ezer felett keres.
De szólj ha nem stimmel. Tudod most azok keresnek jól és jártak jól, akik amúgy is tehetősek voltak. Egy normál átlag ember kevesebbet keres! Nem beszélve a minimál béresekről akik 2010.-ig nem fizettek személyi jövedelem adót! Nekik alapból elvettek a pénzükből 16%.-ot. Mennyivel is emelkedtek azóta a járulékok? Segíts megtudni nekünk. De szám szerint utána néztél már, hogy mennyien keresnek 300 ezer felett? Mennyi a minimálbéres? A három gyermekes miért nem fizet több adót? meséld el! Melyik az a minimálbéres három gyermekes aki igénybe tudja venni az adókedvezményt! MNond, Mekkora összeg kell ahhoz, hogy az adókedvezményt igénybe tudd venni? Egy háromgyermekes családnak az egy főre jutó pénze mennyivel csökkent, vagy emelkedettM? Mennyi most a beiskolázás? mennyi most egy liter tej a gyereknek és mmennyi volt 2010.-ben? mennyi költséget visz el most egy gyerek egy hónapban és mennyit 2010.-ben?
Leírod ezeket?
Üdv Tibi

0

Kalex
Kalex picture
*****

Szia!
"Aztán mi lett a választások ilyen hazugságokon alapuló megnyerése utám? Azonnal adóemelések(ÁFA stb..)."
Ígéretemhez híven:
a valóság a leírtakkal szemben az, hogy az ÁFA-t nem növelték, hanem csökkentették. 25%-ról 20%-ra. Csak miután bekövetkezett a 2007-es általános gazdasági válság, akkor állították vissza a korábbi szintre.
A 2010 utáni kormány emelte az ÁFA-t 25% ról 27%-ra. Csupán a tények kedvéért.

Üdv! Kalex

0

city217
city217 picture

Szia.
Lassan kezdesz kihozni a sodromból.
Mit szólnál ha a Mol vagy az OTP és társaival ezt művelnék külföldön? Tudom háborúznánk mert a szabadságharc nem ismer határokat.
Üdv.

0

lizakl
lizakl picture
*****

Ezt művelnék? Miért, a MOL-lal mit művelnek Horvátországban? Megpróbálják ellehetetleníteni és visszaszerezni az INA-t!

0

city217
city217 picture

Akkor gyerünk akasszuk fel őket, csak az nem zavar hogy ott kenőpénz is van a tarsolyban?
Most ha lennél szíves erre válaszolj. Mit szólsz a "köznevelési törvény" /ez az új neve, már nem oktatunk nevelünk/? Egyre több ember lesz aki kitudja mondani hogy satu, esze nem kell hogy legyen, na ez tetszik a kormányodnak. /több ilyen ember mint te/, ha már valaki gondolkozik az már gyanús.
De ha jól emlékszem már elköszöntem, vívjál egyedül. :)

0

lizakl
lizakl picture
*****

Csak a pontosság kedvéért emlékeztetnélek, hogy Magyar Bálint idejében vezették be, hogy 20%-kos tudással már átmentél az érettségin! Ebben az évben emelték fel ezt 25%-ra és jövőre már 30%-os tudás kell ahhoz, hogy ne bukj meg az érettségin! Szerinted, melyik a több? A 20%, a 25% vagy a 30%? (RTL-klub és TV2 szintű kérdés!)
Üdv és jó számolást: lizakl

0

city217
city217 picture

Más volt a kérdés!
De hogy válaszoljak, ugye nem baj ha többen tanulnak tovább 20%. Van aki később érik be, tudnék példákat is. :)
Üdv.

0

lizakl
lizakl picture
*****

Nem volt más a kérdés! Te állítottad, hogy ennek a kormánynak buta emberek kellenek, de ez az állításod sem igaz! Hiszen akkor nem emelné a kettes szintet 20%-ról 25%-ra és még majd tovább is! Csak a Magyar Bálint féle "liberális" nézetűeknek volt jó az, ha minél butábbak a fogyasztók! Dolgozz, fogyassz! Ez volt a filozófiájuk, de ennek most vége! Egyre többet kell gondolkodni is!

0

city217
city217 picture

Szia.
Na akkor most értsd meg, nem százalékban hanem pontban értékelik a felvételit, ami igaz kicsit emelkedett. De én a 16 éves korhatárra gondoltam, és arra hogy a szakmunkás tanulóknál megszűnik a humán tantárgy. Hogy világos legyen, nem lesz történelem, irodalom, nyelv, ének, stb "nevelés".
Magyar Bálint azt is mondta hogy az a cél mint a Svédeknél a volvo gyárban, hogy a dolgozók majdnem fele diplomás. ..és azért az a diploma sajnos jobb mint a magyaré, még mielőtt ebbe kötnél bele.
Üdv.

0

lizakl
lizakl picture
*****

Miből gondolod, hogy a svéd diploma jobb mint a magyar? Nekem volt alkalmam egyszer 3 hónapig svédekkel együtt dolgozni(LM Ericsson nevű cég ha mond neked valamit) és egyáltalán nem voltam elájulva tőlük! Középiskolás szinten pedig volt alkalmam beszélni két cserediákkal, akik közül az egyik az USA-ban volt egy évet egy ottani középiskolában, a másik pedig Brazíliában! Mindkettő császár volt matematikából az ottani színvonalhoz képest, de földrajzból és szinte a legtöbb tárgyból is sokkal többet tudtak az ottani hasonló korú diákoknál!
Üdv: lizakl

0

Kari
Kari picture
*****

Szia LL!
Ezt kerdeztem volt en is töle, de szokasa szerint ismet teljesen felreertelmezte az irottamat, ill. valasz helyett "csak" fröcsögött :-(...
Kari

0

city217
city217 picture

károly.
Az egy dolog hogy nem tudsz írni , de hogy még olvasni sem.......
Nem akarom megismételni, fuss neki mégegyszer hátha megérted. Igaz a verebekre nem reagáltam, de ha érdekel akkor még mindig ugrálnak mint régen és páros lábbal.
Ha már említetted a falum, akkor szívesen látnánk mert hiányzik az erdőből sok minden. Ha érdekel mi,akkor privátban megírom.
Üdv.
ui: De utána néztem! Az ország 34% és ennél jobb a gyár. A 24. oldalon láthatod.
http://www.gvi.hu/data/papers/diplomas_tenyek_2013_elemzes_130417_.pdf

0

Kari
Kari picture
*****

Hi everybody! :-)
"..a Svédeknél a volvo gyárban, hogy a dolgozók majdnem fele diplomás. ..és azért az a diploma sajnos jobb mint a magyaré, még mielőtt ebbe kötnél bele."Erdekes lehetne, hogy honnet vagy ily bizonyos benne, vagy esmet a velemenyed az egyetlen/etalon, vagy a Monorierdei verebek csipogasa mar erre is bizonyitek? (csak vicc volt, szoktad mondani..) :-)
Kari

0

city217
city217 picture

every
Most átmegyek a kormány színvonalára, a majdnem fele a 10% is. Szabad a pálya választhatsz. :) De ha jók az emlékeim harminc felett van. Kicsit túloztam bocsánat, de utánanézek és a kedvedért pontos számot prezentálok.
Remélem kielégítettelek.
Üde.

0

city217
city217 picture

Szia.
Fialához gógyi kell. :) Elnézést mindenkitől, de az a műsor mire jó amikor előre megbeszélik a témát és ha attól eltér a riporter akkor fel van háborodva. Na ez működik a közmédiában lásd smidth pali, vagy a kósa kivonulása az ATV-ből. Ha nem azt kérdezik amit hallani szeretne akkor KIVAGYRÚGVA!
Tényleg vége
Szép napokat.

0

csakyt
csakyt picture

Szia.
Amúgy igazad van! Mint írtam, nem szeretem sem a Fialát, sem az újságíró klubbot. Amit szivesen nézek, az az egyenes beszéd. Kár, hogy a jelenlegi kormányoldali politikusok nem mernek felvállalni itt riportokat. Ebben a műsorban spontán beszélgetés zajlik és nem előre leírtak. Pont ettől rettegnek!

üdv tibi

0

lizakl
lizakl picture
*****

Nem rettegnek semmitől! Láttam az atv-ben, hogy jobb és baloldali politológusok, sőt nemrégiben az echo-tv egyik műsorvezetője is vitavendég volt! Navracsics Tibor is elő szokott fordulni, vagy Szíjjártó Péter is. Amúgy meg igazad van, Kálmán Olga és Bombera Krisztina is nézhető(és itt most nem csak a női mivoltukra gondolok!) és van az a kicsit kopaszodó, de amúgy elég sportos kinézetű férfi(a neve most nem ugrik be) műsorvezető, az is normálisan vezeti a műsort. Természetesen látszik mindegyikükön az elkötelezettség, a lojalitás, de ez még belefér a műsorba.
Üdv: lizakl

0

city217
city217 picture

Szia.
Az a baj hogy itt is soroljuk a tényeket és kapjuk a sablont. Ha Gyurcsány vagy Bajnai ezeket művelte volna már a négy égtáj felé mutatnának a részei mint Koppánynak.
Díjazom Lizaki-t mert állja a sarat egyedül, mondjuk nincs nehéz dolga mert nem kell lemezt cserélni.
Üdv.
ui: Tudod jó dolog az ha az emberek tudnak beszélgetni József Attiláról, nem pedig kiültetik a dunapartra.

0

city217
city217 picture

Szia.
A bódéról jut eszembe, volt itt Pest körül is. :) Füszérteztem a Belker-nél és keresztúri elágnál a pesti úton megállított a bódéőr. Igazoltat, menetlevél stb, és a menetlevélen az állt hogy vegyiáru. No ezt nem értette és megkérdezte mi az, én sorolom "trisó, wu-2, tu-134" erre ő na jól van mehet. Sajnos ide vagy erre felé haladunk.
A Bécsi útit meg lelőtték az oroszok mert radarpisztollyal beakarta őket mérni, ők meg vissza lőttek élessel. :)

Üdv.

0

csakyt
csakyt picture

Szia
Tudod, azt nem értem, hogy a nagy magyarok most miért nem ordibálnak rendőr-államról! Úgy látszik csak akkor van rendőr-állam ha meglehet őket büntetlenül féltéglákkal dobálni. Most szobrok, stadionok, börtönök szaporodnak, a munkahelyek meg megszünnek.
Szép régi világnak tapsolnak egyesek!

Üdv Tibi

0

city217
city217 picture

Szia.
Ha jól iparkodnak akkor még az akkori eseményeket átminősítik szelektív hullafékgyűjtésnek, mert csak minden harmadik kukát gyújtották fel.
Valaki írta hogy agymosottak és igaza volt, már nők jelentkeznek, viktor csinálj nekem gyereket. Ez csak vicc, de nagy az áthallás a harmincas évek németországához. Zsidózunk, cigányozunk, és van egy kis pávatáncosunk. Sajnos!
Üdv

0

csakyt
csakyt picture

Szia.
Viszont a lábosban az a páva, milyen jól néz ki amikor fő! Az, hogy finom-e azt nem tudom, de amikor már a lábosban van, az valami isteni. Ha már jól megfőtt, a levet a klotyón le kell húzni.

Üdv Tibi

0

Stonhy
Stonhy picture

Sziasztok!

Én csak most figyeltem fel a topikra...épp, hogy beleolvastam egy-két hozzászólásba, de megint sietnem kell vissza...csak anyagért jöttem haza.
Arra kérnélek SASA, hogy nekem is intézzetek már négy trafikot, meg 40 hektár földet!!! És - ha nem nagy kérés - szeretnék járási vezető, meg tankerületi igazgató lenni. Nem szeretnék kimaradni, amíg most - pénteken este - is kb éjfélig dolgozom, hogy tisztességesen el tudjam látni a gyerekeimet.
Azután titkosíthatjátok 50 évre a dolgot...

stonhy

0

sasa11
sasa11 picture
*

Szia Stonhy!
Rajtam ne múljon a boldogulásod ,ha a húsosfazékhoz kerülök akkor jut neked is ! :D
Szép napot mindenkinek !

Padra Sándor
Alias :sasa11

0

Stonhy
Stonhy picture

Szervusz Sándor!

Ne szerénykedj!!! Neked saját minisztered van... Szerintem Nálatok Karcagon csak kézügyesség elintézni azt a kis földet, amit kértem. Tegnap kimaradt a felsorolásból, de legyen már hozzá 10 tehén is...kilenchez kérnék fiatal csinos fejőlányokat, egyhez meg szakácsot...ez utóbbi tehén forogjon nyárson (ha a friss - vélhetően csakis szakmai tudásuk miatt alkalmazott - "szakértő" személyzet még nem értene hozzá, akkor magyarázd már el nekik, hogy előtte le kell vágni...).

stonhy

0

SzBálint
SzBálint picture
****

szia: te majd a kocsmákból és gyógyszertárakból választhatsz.

Bálint

0

isoram
isoram picture

Szia! Szégyeld magad így bánni a gyerekeiddel! Ahelyett, hogy mint minden rendes képviselőTE is lopnál,csalnál, dokumentumot fogadnál el,hogy minél több időt tölthess a gyerekeiddel. Erre TE fogod magad és eléggé el nem ítélhető módon dolgozol. Ejnye-bejnye krucifixát a fejednek.

0

Öreg Tom
Öreg Tom picture

Üdvözletem a Tisztelt Érvelőknek!

Sem azelőtt , sem most az emlegetettek nem is akartak és nem is kívántak mást mint amit a Köznép csinál.
Öli egymást és véd valakit.
Addig ők meg híznak.
Megérdemeljük.
Hisz nekik segítünk.
János bácsit kell bántani?

Miért?

Ismerős? " A kondás gondozza a disznót.
A falusi párttitkár megmondja hányat fialjon ( 5 helyett)
Mire János bácsihoz felért a jelentés , már 20db malac volt"
Kérte ö ezt?
Épp ma jött egy barnább , (Audi A6) NEM ÉLET AZ ÉLET HA NEM SZÓL A MUZSIKA.
Szegényt úgy sajnáltam és meg is értem valahol.
Alig tudta ősze kuporgatni a a munkájából , meg a sok adóból amit fizetett az élete során.
De ők soha nem vitatkoznak , csak a polgármesterrel , a segíjjjj miatt.
Mert azok a Q.. magyarok nem fizetik időben az adót , így nem tudják felvenni a segíjt.

Megérdemeljük a sorsukat.
Egy biztos , sem nekem , neked , neki , ki itt vitatkozik és véd bárkit , soha nem kap semmit a mannából , sőt még a jobban fizető munkából sem.
Öreg Tom

0

sasa11
sasa11 picture
*

Szia Kalex !
Köszönöm a cím módosítást !
Valóban, amiért írtam azon már túl ment az értekezés!
De legalább itt legyen szabad vélemény nyilvánítás !
Csak kulturáltan , MESTEREK !

Szép napot mindenkinek !

Padra Sándor
Alias :sasa11

0

zoli_varga
zoli_varga picture

Üdv!

Ha emlékszetek még erre:
"http://hu.wikipedia.org/wiki/Stop_Online_Piracy_Act"

Ezt az emberek megállították, most visszajön. Minden kormány célja a totális kontroll az emberek felett. Bár nem nézegetem a kurucot és a jobbikot sem sőt semelyiket sem (max heti szinten belenézek), de nem szabad az információáramlást semmilyen eszközzel korlátozni. Az embernek kell kiszűrnie mi érték neki ebből a nagy folyamból. Már régóta nem nézem a politikát sem mert mindegy mit és ki mondta, az utcán sétálva mást látok, mást tapasztalok a saját bőrömön. Ezt tiltással ideig óráig lehet elfedni.
Sokan a Facebookra irányulónak vélitek a támadást pedig az a hatalom egyik nagy fegyvere:
"Is my information visible to people who aren't logged into Facebook?
People who aren't logged into Facebook can still see things you’ve shared with the audience set to Public, as well as your public info such as your name, profile picture, cover photo, gender and networks."

sokan nem is nézik mit tesznek ki magukról és hova.
Elég egy oldalon egy rejtett gomb és tudtodon kívül mindent megosztasz magadról.
Kicsit inkább az irányítás eszköze is. (451°F)
Ettől még lesz szemét a neten.
A link gombot nem tudom használni

0

sasa11
sasa11 picture
*

Sziasztok SZAKIK !
Megmondom őszintén nem a provokálás volt a szándékom,csupán számomra
meglepő volt amit olvastam.
Gondoltam megosztom veletek !
A lényeges és szakmai kérdésem ,hogyan is lehet ezt
a minden valószínűség szerint megvalósuló 2/3 -os döntéses borzalmat
kikerülni ?
A Borozó fedettségét kihasználva inkább erről beszéljünk !
Ugyanis eddig a tanya , a problémák megoldásáról szólt !
A nézet , ellen nézet viták valóban a " tisztelt HÁZ " ba valók.
Volt egy főnököm , aki azt mondta ha valami nem úgy működött ahogy szerettük volna ,
--Gyerekek az esőt úgy is tőlünk várják ---

Mindenkinek sok és jól fizető munkát kívánok !

Padra Sándor
Alias :sasa11

0

nyaki
nyaki picture

Hali!
A borozó arra való, hogy az egyszerű emberek az apró-cseprő problémáikat megbeszéljék, de csak megbeszéljék, mert egy borozóban nem oldódik meg semmi.
Ahogy a történelem már sokszor bizonyította, a hatalmi megoldások minden esetben egy szűkkörű sütés-főzés-iszogatás alatt dőltek el és sajnos mi nem voltunk/vagyunk hivatalosak.

Szép napot!
(Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!!!!!!)

0

Kalex
Kalex picture
*****

Szia!
"A lényeges és szakmai kérdésem ,hogyan is lehet ezt a minden valószínűség szerint megvalósuló 2/3 -os döntéses borzalmat kikerülni ?"

Azért van remény!
Még Kínában sem sikerült a teljes ellenőrzés.

Üdv! Kalex

0

pászka
pászka picture

Sziasztok! Politikát mellőzve , csak a topik címére reagálva, igenis létezik a cenzúra a NETen is. Csak egy példa: ősszel megjelent egy cikk egyik hírportálunkon OV egyre súlyosbodó skizofréniájáról , gyógyszeres kezeléséröl, tényekkel, fotókkal alátámasztva. Telefonon olvastam , és akkor még ő volt az "okosabb" , bekapcsoltam a PC-t , hogy letöltöm a cikket. Amikorra a gép elindult , a cikk már el is tűnt, nem volt 5 perc. Véletlen lenne? Nyomát se találtam, hiába írtam az oldal keresőjébe bármit. Ez mi, han nem cenzúra?
Üdv : chabi

0

romulusz
romulusz picture

Szevasz pászka!
Jó régen, kivételesen valami jó műsor volt éjjel az m1 tv-ben. Éjfél után megszakították a műsort, hogy elhunyt Antall József miniszterelnök. Reggel mondom a feleségemnek a hírt. Erre Ő: ne mondjak hülyeségeket, most mondta be a tv, hogy az MDF frakció tagjai meglátogatták a kórházban, és stabil az állapota.
Bár csak ennyi cenzúra lenne!
Üdv: Gyula

0

city217
city217 picture

Szia.
Az nem úgy volt!!! ..hanem amikor meghalt tovább ment az estimese, nem szakították meg az adást. Na ez volt a botrány. Emlékezni jó, de próbáljunk meg pontosak lenni. Persze családon belül ki hogy oldja meg azt nem tudom, de ne tartson vak komondort. :)
Nem a frakció halt meg! ..jött a hóbagoly. :)
Üdv.

0

romulusz
romulusz picture

Szevasz city217!
"Emlékezni jó, de próbáljunk meg pontosak lenni."
Ezek szerint Te csak 1 hét múlva tudtad meg, hogy meghalt Antall, amikor hivatalosan bejelentették. Pontosan ezért írtam cenzúráról.
Üdv: Gyula

0

jbussh
jbussh picture

Üdv!

Az estimese nem ment tovább. Kisgyerek voltam, és a Kacsamesék közepén (Walt Disney, utolsó mese a háromból; egész héten ezt az egy mesét vártam) Dagobert bácsi megmerevedett hisztizés közben (én is). Percekig úgy volt, majd bejelentették, hogy meghalt, és nem folytatták a mesét. Évekig ez volt az utolsó Kacsamesék-rész a TV-ben, és akkoriban ez volt a kedvencem. Hidd el, elég jól beleégett az emlékezetembe (azóta utálom a politikusokat).

0

ELKO4
ELKO4 picture

Hát azért maradt még anyag bőven...

Üdv.

Tamás

0

Kari
Kari picture
*****

URAK!
Ha mar ez a provokativ, mèg a borozoban is szüksegtelen topik megnyilt, legalabb ALLITSATOK LE MAGATOKAT_ha màr a modi nem zarolja, mielött -mint Buhera is feli- tenyleg lesz valami eszetlenseghalmaz belöle! :-(
Kari

0

Kalex
Kalex picture
*****

Szia Kari!
"mielött -mint Buhera is feli- tenyleg lesz valami eszetlenseg belöle!"
Azt még megvárom. Akkor már nem lesz min vitatkozni. For ever Orwell!!

Üdv! Kalex

0

Buhera01
Buhera01 picture
*****

Sziasztok!

Az lesz a vége, hogy tényleg "tiltólistára" kerül az oldal, ha ezt a topikot folyatjuk...
Aztán még az elektronikus "mütyürkékről" se diskurálhatunk, mert abból is "ártalmas dolog" születhet...

Üdv: Laci

0

nyaki
nyaki picture

Hali!
Ahogy olvasom a hozzászólásokat látom, hogy a megosztás nagyon jól sikerült. Hiszen ha megosztott egy társadalom, akkor nincs közös vélemény, nincs közös elv és nem lehet közös cél, ami az országunk és gyerekeink létbiztonságát, gyarapodását és önállóságát megalapozná. A mai mainstream média csupán arra jó, hogy olyan dezinformációkkal és lényegtelen dolgokkal lássa el a lakosságot, ami a hatalmi elit kiváltságait erősíti és a magyar nemzet érdekeit teljesen a háttérbe szorítsa.
Ehhez különösen nagy szolgálatot tesz még az, hogy a magyar lakosságot minden oldalról multikultúrálissá tegye úgy, hogy (n)agyon erőltetik más identitású népek betelepítését, ami lássuk be annyit jelent, hogy szavazati jogot kapva nem lesz azonos az érdek. Lásd a magyar parlament identitási összetételét, ami mára kiderült, hogy se nem magyar, se nem nemzeti, de jól hangzik és a megosztott, átvert és megtévesztett magyar embereket szavazógépekké tette. A munka, becsület, család és erkölcs a múlté, csupán lózungok lettek a kifosztók és támogatóik körében és ami legnagyobb baj, hogy mindezt magyar nyelven tálalják.

Szép napot!
(Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!!!!!!)

0

dehogyisnem
dehogyisnem picture

Üdv Nyaki!
Kiegészítenélek még néhány gondolattal. "A hatalom természeténél fogva gonosz." Pont! Nincs mit magyarázni. A hatalom másik fontos vezérelve az oszd meg és uralkodj. A hatalom megtartásának elsődleges célja nem más mint maga a hatalom megtartása. (tudom furcsán hangzik) A hatalom birtokosainak eszköze hatalmuk megtartásában: Pénz az irányításhoz, média a megtévesztéshez, belső társadalmi feszültségek fenntartása (munkanélküliség, infláció, kriminalizálás, stb...) A hatalmat hidegen hagyja az úgynevezett illegális internetes tartalom, (sőt ellenérdekelt mert eszközként felhasználja a társadalom ellen), lásd "kriminalizálás", egyedül az internet azon részei érdeklik amelyek veszélyeztetik a hatalom megtartásában, lásd leleplezések.

Mik egy társadalom szétverésének ( Felforgatás ) trükkjei. Történelemhamisítás, multikulti, az erkölcstelenség propagálása, a többségi társadalom és a kisebbségi csoportok szembefordítása, az oktatás és az egészségügy leépítése, a mélyszegénység általánossá tétele.

Tessék végre megérteni, hogy az uralkodó nómenklatúra ha akarna sem tudna a társadalom hasznára válni, mert természetrajzából adódóan ellensége a társadalomnak! De a mi kis Kossuth téri bolhacirkuszunk már csak ilyen. Valahol a New-York - Brüsszel - London - Tel-Aviv tengelyen elfingja magát egy globalista vakoló és már rohannak is a helytartók benyalni a meleg szarig! Hát ez van sajnos....
Tibor

0

tvdoktor
tvdoktor picture

Helló

Hát ezt jól látod.
Ez is cenzúra ha a médiában ilyenek nem látszódnak.
http://nagyszenas.jobbik.hu/content/egy-tan%C3%A1r-tanuls%C3%A1gos-level...

Csak az hogy MO jobban teljesít........de kinek?

0

Attee
Attee picture
*

Üdv!

Igen, az első célt, a megosztást már elérték. Egy megosztott társadalom nagyságrendekkel sebezhetőbb, ráadásul, aki ebben nem akar részt venni, az vagy kivándorol, vagy belefásul, és azontúl nem sok vizet zavar. Így a hatalom zavartalanul véghezvihet egyre durvább dolgokat.

0

Kari
Kari picture
*****

Emberek!
Nincs itt semmi uj a nap alatt :-(...
Tessek csak pl. az eMail-k evek ota törtenö vilagmeretü regisztralasara (es az allitolagos tartalom nelküli tarolasukra! gondolni_"abszolut demokratikusan elrendelve"-sicc). Alighanem azt is a mai Magyar kormany csinal(tat)ja/ta, eppugy mint az amiba utazok reszletes kerdöiveinek kitölteteset nomeg ujlenyomatainak hataron-vizumhoz "szükseges" felveteleit, stb.
Kari

0

marosi
marosi picture

Szevasz sasa11
Ha a hogyan gyártjunk tömegpuztitó fegyvert bombát,házilag,illetve adják veszik a narkotikumokat,gyermek pornót,akkor terjes mértékben eggyet értek a cenzurával,már régen itt lett volna az idő.
De szerintém itt inkább a politikai vonalon lessz a cenzura.

0

sasa11
sasa11 picture
*

Szia marosi !
Egyetértek veled ,csak félek ,hogy tényleg igazad lesz !
Az a fránya politika ! :weep:
Szép napot mindenkinek !

Padra Sándor
Alias :sasa11

0

csakyt
csakyt picture

Szia.
Sajnos igaza van és én is egyetértek azon oldalak megszüntetésével amik a gyerek pornó, az aberált szexe, valamint a terrorhoz kapcsolható dolgokkal kapcsolatosak. De itt sem az lenne a helyes, ha oldalakat csuknának be néhány hülye végett, hanem ezeket kézre kell keríteni és olyan börtönöket kell kiosztogatni nekik, hogy másnak elmenjen a gondolata is ilyentől. Megtalálhatóak azok akik ilyen oldalt üzemeltetnek.
Viszont sajna már elkezdődött a politikai tisztogatás. Lásd a "forum.origo.hu" oldalt. Ezt már megszüntették. Nem kell sokat gondolkodni az okon!
Tibi

0

ty
ty picture

Kínai szabadságjogok indiai munkabérek. Magyar valóság. Megcsináltuk!

0

ELKO4
ELKO4 picture

Üdv,

hát igen, itt tartunk. De ez csak a dolog egyik fele.

ittmásik.
-Papcsák és Budai urak feljelentgetik a Népszava kormányt ekéző cikkeinek azon kommentelőit, akik szerintük sértegetik a kormányt.
A hajdúdorogi újságból kiretusálják a fesztivált megnyitó polgármestert a csoportképről.
-Tavaly ősszel eltávolították a köztévé székháza előtt demonstráló tüntetőket.
-Mindent megtettek a Klubrádió ellehetetlenítéséért, miközben a jobbos lakájmédiát tömik milliárdos hirdetésekkel és állami támogatásokkal.
-A közmédiában a trafikmutyi nem létezik.
-A miniszterelnök azt mondja, hogy ha a magyar televízióban olyan előfordulna mint a német TV-ben (az a bizonyos Magyarországot negatív példaként említő rajzfilm) akkor perceken belül mindenki repülne. Ennél nyilvánvalóbb beismerése a szabad sajtó korlátozásának nincs.

A sajtó elvileg azért volna, hogy kontrollt gyakoroljon a hatalom felett.
Ehelyett most a hatalom gyakorol kontrollt a sajtó felett.

Tamás

0

romulusz
romulusz picture

Szia ELKO4!
Sok dologban igazad lehetne, ha nem kevernéd a dolgokat. Az ellenzéki újságcikkeknek ne csak a címsorát olvasd el! A Klubrádió semmivel sem rosszabb, mint az ATV (vagy más szoc. média (és most finom voltam!)). Azzal pedig én is egyet értek, hogy ha van több pályázó, egy rádió ne kapjon több frekvenciát (ugyan is ezért állt a balhé). A német TV-ben pedig nem saját országukat bírálták, hanem egy nekik nem szimpatikus országot pocskondiáztak. Ez pedig nem a szólásszabadság része!
Üdv: Gyula

0

Kalex
Kalex picture
*****

Szia!
"Azzal pedig én is egyet értek, hogy ha van több pályázó, egy rádió ne kapjon több frekvenciát (ugyan is ezért állt a balhé)."
Nem is kapna. Mint ahogy az Info rádió sem kapott. Adott a 94,8-on (fizetős frekvencia, hírrádió). Pályázott a 88,1-re (ingyenes, közszolgálati), megkapta. Ezek után leállt a 94,8-on és csak az új frekin ad tovább. Miért baj, ha a Klubrádió, ugyanezt az elbírálást várta volna, ha már a korábban megnyert és odaítélt frekvenciát jogellenesen megtagadták tőle?
Esetleg a "kettős mérce" kifejezés mond valamit??

Üdv! Kalex

0

ELKO4
ELKO4 picture

Üdv,

ha gondolod végigmehetünk minden ügyön tételesen, szájbarágósan, de kétlem hogy létezne bármi, ami meggyőzne arról hogy Orbán egy radikális jobboldali demagóg, populista diktátor hajlamú vezető, nem kicsi kommunista beütéssel.

Üdv.

Tamás

0

exGelkás
exGelkás picture
*

Szervusz Tamás!
Egy a médiák által sugallott téves nézet, a: "A sajtó elvileg azért volna, hogy kontrollt gyakoroljon a hatalom felett."
A hatalom feletti kontrol gyakorlása a mindenkori ellenzék feladata, a sajtóé, a tájékoztatás! Ellenkező esetben a szabad véleményformálás manipulációjáról beszélünk.
Üdv:
exGelkás

0

nandras
nandras picture

szia!

azért ezzel vitába szállnék.
ha emlékszel, pl. nixon lemondásában azért volt "némi" szerepe a sajtónak...
de van hazai példa is:
schmitt még ma is égetné magyarországot, ha a hvg nem buktatja meg.
szóval, a tájékoztatáson túl, ami szerintem is fontos feladat, van "némi" kontroll szerepe is a sajtónak.

0

exGelkás
exGelkás picture
*

Szervusz nandras!
Való igaz, a TÉNYEK ismertetése vezetett ide. Ez lenne a sajtó dolga.
A következtetések levonását, pedig inkább bízzák a politikusokra, és olvasóikra. Még mindig ott tartunk, hogy következmények nélkül lehet mindenféle marhaságot írni, és közéleti személyeket megsérteni, egy újságíró igazolványt lobogtatva, ha meg, még is számon kérnék, akkor azonnal "veszélyben a sajtószabadság"
Üdv:
exGelkás

0

csakyt
csakyt picture

Szia.
Ha az újságítót valaki számonkéri, abból még soha nem vonta le senki azt, hogy veszélyben a sajtószabadság. Volt egy bírósági eljárás és vagy igaznak, vagy hamisnak minősítették az újságíró állítását. Ilyen esetben vagy bünti, vagy helyreigazítás volt!
Ez a mindenféle marhaság dolog inkább a jelen kormányra volt igaz. Rágalmaztak büntetés nélkül! Lejárattak embereket, büntetés nélkül. Ne védd ezt a kormányt!
Tibi

0

ELKO4
ELKO4 picture

Az ellenzék csak a kormány felett tud kontrollt gyakorolni. A sajtó elvileg az egész országgyűlést kontrollálhatja.

A sajtó feladata a korrekt és kiegyensúlyozott tájékoztatás, hogy ezzel a választópolgár döntéseit megkönnyítse. Ezzel közvetett módon gyakorol kontrollt.
Na, a kiegyensúlyozottság az, ami itt csorbát szenved. A sajtó a kormány szolgájává vált. Legalábbis egy jó része.

Üdv.

Tamás

0

csakyt
csakyt picture

szia.
"legalább is egy része"

Jó nagy része! Egyre nagyobb része, mert a többit eltünteti a kormány. Az emberek meg nem is tudnak arról, hogy eltüntek, hanem azt hiszik, minden rendben van!
Pedig nincs.

Tibi

0

Pages

Sponsored links