You are here

"Nyugdíjas, és/vagy türelmes bácsik figyelem" A lehető legegyszerűbb motorvezérlőt szeretném...

101 posts / 0 new
Last post
Czink_Attila
Czink_Attila picture

(kiegészítettem, a kiegészítés legalul)
Áttettem a járműelektronikából, mert ami ebben ment, az a kocsmába való!

A lehető legegyszerűbb motorvezérlőt szeretném, (még mindig...) akkumulátoros 12-60Vdc táplálásról:

1,Soros univerzális motorhoz; PWM vezérléssel, és "fázisfordítással", azaz mivel a soros motor nem vált forgásirányt pólusváltásra, ellenben így a tápfeszültség kétszerese az effektív, hatékony. Az, hogy négy FET (csoport) "hídkapcsolásban" a vége, az alap. Ám. Nem akarok IC-t használni. Azok írjanak kérem, akik még ismerik (ÉN NEM SAJNOS!) hogy három-négy tranzisztorból, és némi passzív alkatrészből ezt miként lehetséges kivitelezni. Sejtéseim vannak, hogy merre induljak, de annyi időm nincs, hogy átnyálazzak hirtelen két lexikont. Úgy sejtem, két tranzisztor az egy (...)vibrátor, ahol a (...) helyére olyat gondoljon, ami egy frekvencián rezeg RC-alapon. Ez elméletileg négyszögjel. Ezt kéne impulzus- szélesség modulálni, ami álmaiban megint legfeljebb két tranzisztor, meg R,C, és dióda, és nem ártana, ha egy egyenfeszültség-változásával lenne egyenes összefüggésben a kitöltési tényező, nullától a 100%-ig. Ha minden igaz, akkor fentiek megfelelő méretezése esetén "közvetlen" meg is lehet hajtani az említett FET végfozatot. Ha nem, még két tranzisztor, meg R,C, és diódák, és ezt akkor nevezzük illesztőnek. Ha jól számolom, hat tranzisztor, és nény FET az aktív alkatrészek leltára. Miért kéne ehhez másfél millió tranzisztor, meg cél-vezérlő és bonyolult szoftver? Persze, az is szép, meg jó, de most nem az a "feladat". Én azt mondom, maximum tíz tranzisztorból realizálható, plusz a végfok FET-jei, ami viszont nem muszáj, hogy négy "bika" FET legyen, párhuzamosan kötött csoportok lehetnek, hiszen itt kapcsolóüzemről beszélünk.

2, És ez a nehezebb dió! Ugyanaz az áramforrás 12-60 Vdc, de inmár 3-fázisú deltakapcsolású "aszinkron" motorka. És itt üzemi frekvenciát is kéne tudni változtatni, lépcsőkben. (Zenei egész hangok A3-tól A5-ig) Láttam régen három tranzisztorból egyenfeszültséggel változtatható oszcillátort, amit egyenfeszültséggel lehet vezérelni (talán most is megvan valahol, de most ez részletkérdés). Erre tegyünk egy zener-diódákból álló "digitalizálót". A "digitalizáló" egy, a motorra erősített tachográfból nyert egyenfeszültséget kapja, és így fordulatszám- arányosan "kapcsol felfelé". Ezt három tranzisztor, és némi R, és C segítségével épített háromfásisú fázistolóra küldjük, amiből már "háromfázisú" három négyszögjelnek kéne kijönni. Ezt illeszteni kell a végfokhoz, ami fázisonként 2 FET (csoport), mert delta-kapcsolású a motorunk. Ide az illesztésbe már meglehet, hogy némileg sok; 6-14 tranzisztor is elkellhet, annak biztosítására hogy a tekercsek biztosan háromfázisú vezérlést kapjanak. Ám ez a kisebbik baj, mert mindez szép és jó, de mit és hogyan vezéreljünk ahhoz, hogy ez az egész mondjuk egy egyenfeszültség változását figyelje, és ha az elér egy szintet, elindul, ha alámegy, leáll. És amikor áll, a fogyasztás minimális legyen, de ha megy, akkor is négyszögjellel dolgozzon. Az egyenfeszültséget egyébként (ez is kerékpár-motor lesz) a pedálozás adja.

Az olyan dolgok, minthogy a vezérlők egy bizonyos feszültség alatt nem működnek, mondjuk úgy, az áramforrás biztosítja (túlmerítés elleni védelem).
És ami a legfontosabb: A főnyeremény az lenne, ha ezt egy gyakorlatias ember realizálná, mert az tudja csak igazán, hogy a sokszor "hivatalos" újságokban leközölt elméleti rajzok sem mindig működnek, ha nincs hozzá élesztési, építési útmutató, az elméleti rajzok szépek, de érteni kéne hozzá, hogy működnek a gyakorlatban!

Őszintén köszönöm, hogy időt fordított az elolvasásra, és remélem, önálló gondolatok lesznek a válaszokban, nem pedig vélemények arról, miként lehetne másképp ugyanezt. Aki úgy érzi, hogy vállalja, de nem ingyen, pénzforrásaim szűkösek ugyan, de hálátlan soha nem voltam! A telefonszámomon elérhető vagyok, és ott meg tudjuk beszélni, hogy merre hány méter. 06 70 584 18 34
Megjegyzés: Most nem töltöm fel a telefonom, főleg azért nem, mert ha esetleg tényleg akad komoly jelentkező- akkor arra kell majd a pénz.


A téma lezárva. Sikeresen beszéltünk a semmiről.

Comments
Kalex
Kalex picture
*****

Sziasztok!
Húzzatok bele, mert 100-nál lezárom a topikot. Már rég nem a problémáról, hanem a probléma előállítójáról szól.

Üdv! Kalex

0

kolya61
kolya61 picture

Szia !
Akkoo méketty ! Van má szász ???

Üdv! Miki.

0

Kalex
Kalex picture
*****

Szia!
Most már igen. Amúgy a listában látható a hozzászólások száma.

Üdv! Kalex

0

nagypapi
nagypapi picture

Sziasztok!
Csak,hogy előbb elérjük a 100-at!Egyébként aki akarja,felhívhatja,és magánban megoldhatja a srác problémáját.Ja,a telefonáló nem én leszek!
Üdv:Endre

0

kocici
kocici picture

Szevasz.(tok)
::::DDDDD felőlem máris zárható...és igazad van.
Üdv:kocici

0

Boldogblog
Boldogblog picture

Szia, sziasztok!

Erről a címről: "Nyugdíjas, és/vagy türelmes bácsik figyelem" nekem valahogy egy "pedofil cukrosbácsi" jut eszembe...

Szégyentelenség és gyalázkodás! Mivé fajultak a világ csodái... (Boldogblog)

0

kolya61
kolya61 picture

Szia !
"Szégyentelenség és gyalázkodás! Mivé fajult ez a csodás topik ?? " Boldogblog után , szabadon ....
""Nyugdíjas, és/vagy türelmes bácsik figyelem""Ezért nem szólok hozzá a topikhoz, mert se nyugdíjasnak , se türelmesnek nem érzem magam ....


Üdv! Miki.

0

kocici
kocici picture

Szevasz.(tok)
Osztom a véleményed... elejétől figyeltem ezt a topikot, és már akkor is un szinpatikus volt. Lassan eléri az útálatos határát. A topic indítója helyében elgondolkodnék ....../megj: gyerekjáték a megoldás, a 10-éves unokám körbe röhögte, és megkérdezte, hogy "PAPA---ERRE VAN AKI HARAP IS?.... sokunknak ez nem feladat, hanem elvi kérdés, amit szembe állítunk a topic indítójának levelezésével, és hozzáállásával. ( pedig biztos volna mit tanulnia egyik-másikunktól)
Üdv:kocici

0

kolya61
kolya61 picture

Szia !
" ( pedig biztos volna mit tanulnia egyik-másikunktól)" :beer:
Pedig Ő, tuggya és tuggya ! Legalább is szerinte ...

Üdv! Miki.

0

thanatos
thanatos picture

Szevasz, Attila!
Tehát: hidkapcsolású végfok, PWM vezérléssel, IC nélkül. Szerintem a legegyszerűbb egy szimmetrikus astabil és egy monostabil (2-2 tranya, meg némi RC) egymás után kapcsolása - az astabil mindkét kimenete inditaná a monot, aminek az időzitését bezgetheted, az astabil 1-1 kimenete, összekapuzva a bistabiléval, 1-1 opton keresztül vezérelheti a végtranzisztorokat. (Ha ezek komplementerek, opto sem kell.)
Bár szerintem egy alkalmas IC-vel jobban járnál!
Sok sikert: Thanatos

0

Boldogblog
Boldogblog picture

Szia, sziasztok!

Hi!

"A lehető legegyszerűbb motorvezérlőt szeretném"

Tessék:

Szégyentelenség és gyalázkodás! Mivé fajultak a világ csodái... (Boldogblog)

0

uniman
uniman picture
***

Hello Bb.

Ez egy remek PWM szabályozó...ha elég gyorsan tudod kattingatni...csak a "forgásirányt pólusváltással" funkciót kéne még "belé-integrálni"! ...de csak 28 voltig használható...

Üdv.: uniman

0

Öreg szaki
Öreg szaki picture

Sziasztok!

Megtaláltam azt is.

"Nincs olyan eszköz, melyhez az ember ne folyamodna, hogy megmeneküljön a gondolkodás fáradalmaitól." Thomas Alva Edison

File csatolás: 

0

uniman
uniman picture
***

Hello Öreg Szaki.

Nem nyert! Olyat kapcsolót kell keresni, amelynek három állása van (OFF középen)...vagy ez olyan?

Üdv.: uniman

0

Öreg szaki
Öreg szaki picture

Szia!

Igaz, az én megoldásom nem "beleintgrálás", hanem "bővítés". A két kapcsolóval együtt oldható meg a feladat.

Üdv: Öreg szaki

"Nincs olyan eszköz, melyhez az ember ne folyamodna, hogy megmeneküljön a gondolkodás fáradalmaitól." Thomas Alva Edison

0

formasu
formasu picture
*

Szia!
Az Öreg szaki-éval nem lehet kikapcsolni, tehát állandóan forogna valamerre! A Tiéddel már azt is lehet, tehát ez a jobb.

Üdv: formasu

0

SzBálint
SzBálint picture
****

üdv:ezek?

File csatolás: 

0

formasu
formasu picture
*

Szia!
Ezek sem rosszak, csak a kapcsolgatásuk kicsit nehézkesebb, és kevesebb áramot bírnak kapcsolni.

Üdv: formasu

0

uniman
uniman picture
***

Hello.

...és már csak kéne valaki, aki "pöcögteti" a kapcsolót, pl. lábbal?: http://www.google.com/search?q=irish+step+dancing&client=browser-ubuntu&...
http://www.google.com/search?q=irish+step+dancing&client=browser-ubuntu&... (Sajnos egyikük sem nyugdíjas még, ha jól látom!)

Üdv.: uniman

0

Boldogblog
Boldogblog picture

Szia, sziasztok!

Ők hogy kapcsolják lábbal?

Lepkehálóval kell őket összefogdosni!

Szégyentelenség és gyalázkodás! Mivé fajultak a világ csodái... (Boldogblog)

0

Istvan78
Istvan78 picture

Szia!
Értékelem a humorod :)
Üdv Istvan78

0

Istvan78
Istvan78 picture

Sziasztok!

A topichoz csak egy ma történt esetet mesélnék el.
A történet lényege az hogy meg kerestek ma hogy tervezek meg egy bolond biztos eszközt.
Amiből meg lehet hogy még sorozat gyártás is lehetséges.
Nekem tetszik ez a fajta ki hívás, nekem az elektronika olyan mint a feleségem, Imádom.
Azt is érdemes tudni hogy sosem tanultam iskolában, ha nem saját magam bújtam az irodalmat.
Sokat fejlődtem és van még mindig hová.
Általában van hogy olyan dolgokat vállalok el amihez nem értek, de addig nem nyugszom amíg meg nem értem a működését.
Ez is egy ilyen, elkezdem nulláról és egyszer csak ott lesz előttem a kész eszköz.
De sosem adom fel!!! Ez a legfontosabb dolog az elektronika terén.
S ha tanácsolhatok neked valamit akkor te is tegyél így!
Nézz utána annak amit szeretnél, majd ahogy itt javasolták kezd el meg tervezni amit szeretnél.
Ha el akadsz biz isten segítenek, ahogy nekem is segítettek itt nagyon sokan.
Én is meg próbálok a tudásomhoz mérten segíteni, de vannak nálam sokkal okosabb emberek és tisztelem is őket, de ilyen stílussal amit te képviselsz az nem tisztelet ha nem gőgösségre utal.
S így csak magadra számíthatsz.

Remélem tudtam érdemben világosságot nyújtani az alagút végén.

Üdv Istvan78

0

city217
city217 picture

Szia.
Megható történet majdnem megkönnyeztem.
Egyébként majd szólj vissza hogy haladsz a "bolondbiztos" szerkezettel, mert tényleg volna rá igény.
Üdv.
ui: Már csak annyit. Ne sajnáld ha kell egybe írni a meg-et a másik szóval, és néha kettőből is lehet csinálni egyet. Csak egy példa, nem mindegy hogy meg ettem, vagy megettem. "ki hívás" vagy kihívás. :) Még egy kis irodalom nem árt.

0

Razel
Razel picture

Szia.
Ha ez ennyire bonyolult akkor javaslom az R1-es koeficienses üzemmódot ami tökéletesen alkalmas erre.
Ja, nyugdíjas vagyok, türelmes is vagyok és mesélni is tudok.. :)
Üdv,

0

Czink_Attila
Czink_Attila picture

Igen mélyen tisztelt "Razel"!

Igen megtisztel a válaszával, és úgy tűnik látom a fényt az alagút végén! Az egész motorvezérlőt hajlandó lenne-e megtervezni, és ha igen, mit kér érte? A nyugdíjasság nem alapkövetelmény, csak a többi csipkedett ezzel, ezért írtam bele a címbe. Amint írtam a sok helyen, a legnagyobb bajom, hogy még nem fordítottam rá elég időt, hogyan tervezhető ilyen.
Örülnék, ha elvállalná, és csak egy a biztos: Hálátlan senkivel sem voltam, nem is leszek. Egyszer talán majd egyedül is tervezek ilyet, addig másokra szorulok...

Tisztelettel: Czink attila

0

Razel
Razel picture

Szia.

Nem értem,hogy ha tudod mik és abból mennyi kell hozzá akkor már csak egy lépés lenne a megvalósítás.
Mint már írtam én nem bonyolítom ennyire ezt a kérdést.Sokkal egyszerűbb megoldást használok.
Le is írtam.Utána kell nézni.

Üdv,

0

szakiroli
szakiroli picture

Sziasztok. Nem lehetséges, hogy itt egy koppintásról lenne szó. Egy rövid történet: Én annó itt a tanyán feldobtam egy kényes témát (elektromos halászgéppel volt kapcsolatos). Hát mit ne mondjak, kaptam érte hideget-meleget. Végül is kb. egy évembe került megépíteni, de kész lett. Én ezt a szerkezetet úgy adtam át a gazdájának, hogy a félvezetőkből kicsiszoltam a feliratokat, sőt bizonyos részeit kiöntöttem fekete műgyantával, nehogy rossz kezekbe kerüljön a tudomány. Így lekoppintani lehetetlen. Amíg csak te tudsz valamit király vagy, ha már ketten tudjátok félkirály. Mivel pontosan tudja, hogy miből mennyi kell hozzá lehet ilyesmiről van szó, hogy egy meglévő kapcsolást szeretne megfejteni, csak nem tudja az alkatrészek paramétereit. Ez csak feltételezés, ha nem így van elnézést kérek tőle. Üdv

0

zoli710802
zoli710802 picture

Szia Szakiroli!
A lecsiszolt föliratokat pótolja a szaktudás és a szorgalom. Nekem is volt már ilyen föladat, sőt még fejleszteni is kellett rajta, pedig nem lehet mondani, hogy nagyon értek az elektronikához.
Üdv: Zoli

0

uniman
uniman picture
***

Hello.

Az átlagos félvezetőket "lecsiszolt" feliratal simám azonosíthatjuk az AVR-es tranzisztor (component tester) teszter fejlettebb változatával (Pl.)...a "speciálissabb" IC-k azonosításához meg már fejlesztik a "kütyü"-ket.

Üdv.: uniman

0

Istvan-lab
Istvan-lab picture

Szia!

Ördögi észjárásod van :yes: :beer: :evil: :jawdrop:

Üdv: Dénes István

0

Istvan-lab
Istvan-lab picture

Szia!

Ezt is át lehetne tenni az "Kicsi humor a pohár mellett " rovatba, jót nevettem a hozzászólásokon !
Fiúk, ha tényleg nincs mit hozzáadjatok, akkor hagyjátok, nem kell hozzászólni :P
Te pedig Attila ne szívd így fel magad, csak nyugi ...nem bánt senki :)

És, hogy a kérdésedre is válaszoljak, bár lehet, hogy az öreg rókáknak ez nem fog tetszeni, de én ilyen feladathoz, nemhogy tranzisztort nem használnék, de még TTL IC-t se, hanem fognám, és fél óra alatt megírnék hozzá egy PIC programot, és kalap, főleg, a kettes pontban leírt agyafúrt működéshez ! A digitalizálós dolgot többször is elolvastam, de nem hinném, hogy 100% megértettem :-S
Ja, és hogy miért PIC ? a Válasz egyszerű: a fiatal korosztály már ezen nőtt fel, nekem napokig tartó számítgatásomba kerülne ki R-C tagozni a kívánt impulzusaidat. Minek ? Továbbmegyek: ami nekem is új, az mondjuk az ARDUINO és társai, konkrétan a te kettes pontban leírt feladatodhoz, tökéletes megoldás és olcsó, gyors. A panel mérete is jelentősen kisebb, a tranzisztoros változaténál, ahol akár 30-50 tranzisztort is kéne használnod. Persze, lehet vannak itt olyan emberkék akiknek rengeteg ideje akad ... kitudja :)
Nem tudom, te hány éves vagy... de ha kapsz egy nyugdíjas öreg rókát, akkor lehet szívesen összevarrja neked a kívánt áramkört.
Sajnálom, hogy más önálló gondolatom nincs ez ügyben, mert nekem sincs ötletem hogyan lehetne ezt tranzisztorokkal megvalósítani.
That's all Folks !

Üdv: Dénes István

0

kocici
kocici picture

Szevasz.(tok)
Azért se harapok"...:D
Egyetértek a pik-es megoldással maximálisan,tényleg nem egy nagy ügy ahogy írtad . De a kérdező is leírta, hogy pik-be nőt fel, csak azt nem értem, hogy akkor miért nem írta még meg.

Üdv:kocici

0

Czink_Attila
Czink_Attila picture

Mert az a feladat, hogy NE olyan legyen. Mert olyat "bárki" tud csinálni. Most tőlem ilyet kértek, olyan emberek, akiknek hasonló véleménye van az elektronikáról, mint nekem. A kínaiak egy LM 339 N-nel építenek PWM-et és arról nyomatnak egy FET-et. Na, ez az a vezérlő, amit egy hét múlva lehet kidobni, vagy az LM 339-et cserélgetni, mert a motor "tüskéitől" elszáll. Ide beteszek majd egy tucat 1200 voltos bipoláris tranzisztort, és azután soha többé nem lesz bajom a feszültségtüskékkel, mert a tápba mondjuk teszek egy glimmlámpát, és azon elvillan majd a 100 V feletti szikra. Az IC 20 volt felett kakukk. Na, ezért nem PIC-ezek, meg IC-zek, de unom ismételni magam. Építsen aki akar, olyat amit szeretne, de én ezt a topikot nem véletlen hoztam létre, akárhogy is fáj egyeseknek. Én sem lépek be mondjuk a mosógépes topikba azt leírni, hogy "Mi a fenének sz@rozol az eredeti alkatrészt beszerezni, csavarozz oda egy ... és fújd be WD40 -nel, meg egy kis cellux, azt csá" Mert ugye, ő meg azt kérdezte, amit. Érdekes abban a kategóriában rögtön az első válasz a megoldás, és utána nincs is több megjegyzés. Itt ezt miért nem lehetne?

0

Attee
Attee picture
*

Üdv!

És miért nem lehet a tüskéket levágni mondjuk szupresszordiódával? Tudniilik ezek pont ilyen célokra valók. És akkor nem kell félteni sem az IC-s, sem a tranyós áramkört, ami ugyanúgy tönkremehet ettől.

Jó, értem én, hülye vagyok hozzá, nem ugatok bele.

0

SzBálint
SzBálint picture
****

szia: vagy fojtótekercsekkel.
A multkori NDK(nem kivehető ajtós) konyhagép keféivel is tekercsek voltak sorbakötve.

Bálint

0

Czink_Attila
Czink_Attila picture

Üdvözletem!

PIC-el én is "kisz@rnám", ahogy mondta Ön is, mert "abban" nőttem én is fel. Sőt, van két Cortexes "beágyazott eszközöm" is, valahol a raktár mély bugyrában. De avval csak bajom van. Elkúrom a programot, egy rakás, meghibásodásra alkamas szenzor, meg agyonbonyolított, stabil feszültség kell, a feszültségstabilizálás áramot fogyaszt, stb. A modern elektronika (nemcsak nálam!) folyton csődöt mond, míg egy ezeréves háromtranzisztoros lekvárzsibbasztó addig megy, míg fordított tápfeszt nem kap, vagy ki nem száradnak a kondik. Ha nincs benne elkó, örök élet+2 nap gari. Ezért kéne Anti bácsit "feltámasztani" poraiból. Ő volt a legény a gáton, aki például fiatalkorában pont az RT lapjain is megjelent az olyasmi leírásaival, mint: " A tranzisztor bázisa alaphelyzetben a rákötött R3, R4 és C5-nél fogva egy olyan munkapont-beállításban működik, hogy amikor a C2 feltöltődik 3,1 V-ra, akkor..." Na, ezek azok amiket a mai "szakik"-ból hiányolok! És, mivel égen-földön nem találok ilyet (kihaltak tán?!) pusztába kiáltok! Ez volt a tudás, ez volt az érték, nem a "rakjunk mindenbe tízmillió tranzisztort feleslegesen, mert az milyenjómár". A PIC-eket vigye el az ördög! Anti bácsi áramkörei 30 év után is működnek, nem érzékenyek a tranziensekre, van olyan kapcsolása nálam, aminél kifejezetten a bolondbiztosságra mentünk, fordított tápfesz, rövidzár, tüske a bemeneten, tápon akár villámlás (vicc, hogy ezt egy glimmlámpával oldotta meg, és a mai "modern" plazmák tápjainak bemenetén is visszaköszön ez a megoldás- puff) és nem fagy ki a szoftver, nem sérül a ram/rom, nincs órajel miatti késlekedés, válaszidő az mi?... Nem kell megvárni, míg betölt a program, és még sorolhatnám, miért volna égetően szükségem arra, hogy egy kőkorszaki 15 tranzisztoros vezérlőt szüljön, aki ért hozzá... Pont egy hall-diódás kínai motorvezérlő-típust kéne kiváltani, atombiztosra. Az PIC-es, meg helikopter-leszállópályás, de mégis csak e-waste. Sajnos, többe kerül a védelmét megoldani, illeszteni, mint újat tenni a helyére. És nem beszéltem arról az apróságról, hogy az akkumulátorban tárolt energia véges, nem kéne bonyolult számítógép futtatására pazarolni. Ez univerzálisan érvényes az egész koncepcióra, a minimalista felfogás. Hozzáértők esetleg? Sőt, legyen, egye fene, vizsgamunka! Végülis, a regisztrációt én nem meghívóval, hanem a teszt hibátlan kitöltésével értem el, szerencsémre pont ilyen kérdések nem voltak.

Pozitív gondolkodást továbbra is: Czink Attila

0

SzBálint
SzBálint picture
****

üdv: nem lehet, hogy hozzá nem értő megbízók ugratnak ezzel a feladattal?

Bálint

0

Istvan-lab
Istvan-lab picture

Szia!

"PIC-el én is "kisz@rnám", ahogy mondta Ön is"
- megmutatnád nekem mégis hol a jó k@rva életbe mondtam én ilyet ?!
Én szépen beszélek veled, te meg jösz nekem hátulról ?
Szerintem nálad elgurult a gyógyszer !
Vegyél be tablettást !

Üdv: Dénes István

0

Czink_Attila
Czink_Attila picture

Mély elnézést kérek a félreértésért, az "ahogy mondta Ön is, ebben nőttem fel" a mondat fő része, az eleje az én véleményem, legközelebb más mondatrendet választok az egyértelműség kedvéért.

0

tibibalogh520
tibibalogh520 picture
***

Tisztelt Attila!
Késő bánat. Antibácsit nem most kellene már "siratni", hanem akkor kellett volna tanunlni tőle, mikor még élt !!!
Az általa, számodra elkészített, és átadott rajzok, prototípusok működését érted, ismered??? Meg akartad tanulni??? Vagy kényelmesebb volt minden egyes problémáddal hozzáfordulni, és egy kávézás közepette megvárni, míg elkészíti helyetted?
Nem akarlak megbántani, hiszen azt sem tudom hány éves vagy, de ideje lenne már "felnőni". Felnőni, és belátni, hogy szüleink, és esetleges -idősebb-, ismerőseink, nem lesznek örökké mellettünk, hogy fogják a kezünket, kiszolgáljanak minket. Ékes példa erre Antibácsi elvesztése. :(
Számomra nem elfogadható kifogás az idő hiánya, hiszen ha valamit nincs időnk megtanulni, vagy kedvünk nincs hozzá, akkor ne vállaljuk be az abba a témába vágó projecteket.
Én sem vállalok TV javítást(pedig az is tranzisztorokból, ellenállásokból, kondenzátorokból,stb. épül fel.), mert nem értek hozzá, és nem is érzek késztetést, hogy megtanuljam. Akkor minek terheljek másokat (akár a Tanyán, akár a környezetemben) az azzal kapcsolatos kérdéseimmel?! Azért, hogy ha véletlenül még sem boldogulok vele, akkor rá foghassam a segítőmre, hogy nem kellő hozzáértéssel segítettek?!
Mindenképpen a hozzáállásodon kellene változtatni!
Te itt a fórumon nem segítséget kértél, hanem óriási körítések közepette, megpróbáltál rávenni valakit, hogy helyetted, és Antibácsi helyett, végezzen el egy munkát. :jajj:
A végén már azt is "jóváhagytad", hogy nevezzük vizsgamunkának...ám legyen, de tartok tőle, hogy ez esetben a "nevezési díjat" neked kell megfizetned. :p
Üdv Tibi.

0

Czink_Attila
Czink_Attila picture

Üdvözletem!

Őszintén, próbáltam Anti bácsitól megtanulni. Akkor 16 éves voltam, ezerszer forróbbfejű. 10 év telt el azóta, jesszus! 19 éves koromban láttam utoljára Anti bácsit, aki akkor azért hívott fel a "bunkofonomom" mert nem látta megforrasztani amit akart. Repültem hozzá, nála mindig öröm volt lenni, de mesélni jobban szeretett, mint magyarázni. Éjfélnél korábban soha nem jöttem el tőle, meséiben felidézte, amikor még tranzisztort sem lehetett kapni a boltban, de Ő valami kezdetleges rádióamatőr közösségben volt, és mégis "pottyantak" "kalapos" orosz tranzisztorok- színjelöléssel, mert az amatőröknek akkor nem volt szabad a "komoly" célokra gyártott tranzisztort "pazarolni". És a színjelölt tranzisztorok, azok mindenre jók voltak, de semmire igazán. Volt piros, kék, fehér, és mindegyik szín valamilyen főbb tulajdonságot akart jelenteni. Nagy frekvencia-kis áram nagy béta, nagy áram-kis frekvencia kis béta, stb... Mesélt Ő mindenről, de leültetni, és arra rávenni, hogy most azt mondja el, hogy ez hogyan működik, azt nem lehetett. Munka közben szótlanul, csak a feladatra figyelve, mint egy gép, mintha kötelező volna hiba nélkül megcsinálni, olyan volt minden mozdulata. Igazán nagy szakadék volt kettőnk szocializációja között. Hozzászólni ilyenkor nem lehetett, és ha kigúvadt a szemem, sem értettem sokszor, hogy az adott ellenállást miért cseréli ki akár diódára, vagy bármi másra, és utána miért működik, ami addig nem. Magában halkan morgott közben, ilyeneket: "pedig gondolhattam volna, hogy a munkapontja nem lesz stabil rezisztív bázistaggal" "már megint a dióda nyitóirányú veszteségét nem számoltam bele, mínusz nullahat". Amit én 16-17 évesen csodálva figyeltem, de követni nem tudtam. Szótlanul, versenytempóban összerakta, ahogy szokta mindig. Neki mindenki a főnöke volt munka közben, de a főnök csak a munka végén szólhatott. Körüllengte valami furcsa tekintély. Amiént letette a pákát, bármiről lehetett vele beszélgetni, csak a munkáról nem. Valószínű az egész életében eleget csinálta. Így csak óvatos puhatolódzással próbálkoztam- de a legszakmaibb kérdés- mi az a munkapont- is elmászott a régi idők meséibe. Néha felfedezem magamban ezt, és rájöttem, nem mindig jó. De rajta nem lehetett változtatni. Ő úgy volt, ahogy volt AZ Anti bácsi. Én meg maradtam tudatlan, néhány rongyosra gyűrt "kockás" füzetlap őrzi örökre, hogy mit alkotott serénykedve, csendben. Néztem, nézem őket, valamelyiken még a javítás is látszik- 47 Kohm helyett egy 40 Kohm-os R-t, és egy 1N4147-es diódát rajzolt, ez a trazisztornak valami kompenzációjához fontos volt- hogy a változóhoz igazított változó, az együtt változatlan. Meg utólag rajzolt rá "hidegítő" kondezátort. Én még most sem értem, hol volt ott "meleg" a helyzet. Talán gerjed nélküle? Ez az, tapogatódzom. A könyvek meg nem fogják a kezem, és nem szólnak rám, ha nem úgy csinálom...

0

vargaf
vargaf picture

Szia!

Mi sem meghívóval kerültünk ide, a tesztet könnyű kitölteni. Hozzászólásaid alapján nem csodálkozom, a következőn:
"Régebben a közelünkben lakó Paulovits Ferenc urat őszítettem, de azért én is tudtam neki újdonságot mutatni. Ő (is) fent van itt a tanyán, csak "fasírtban vagyunk"."

Ha "formasu" fórumtársunkkal összevesztél, akit nagyon türelmesnek ismertem meg és még nálam is nagyobb gyakorlata van, akkor a magadra vess. Ahogy látod nem nyerő az a hozzáállás amit tanúsítasz. Az meg végképp visszatetszést kelt, hogy PIC-cel meg tudnád oldani, de inkább dolgozzon más. Ha több mint 1 hónapja ezzel foglalkozol és olyan szaktudásod van mint írtad, akkor már rég készen lehetnél.

Üdv.:

Feri

0

Czink_Attila
Czink_Attila picture

Tiszteletem, hát ha az a "nickje" hát legyen. Paulovics úrral meglehetősen érdekes volt a kapcsolatom. Sokmindenen elég hosszú csörtéket folytattunk a Formás utcai műhelyében, a pincében. Harapófogóval kellett belőle kihúzni a tudását, olyan értelemben, hogy ezer kör futása után valahogy mégis úgy sikerült, ahogy elképzeltem: Egy ellenállást kellett más értékre átszámítani. Furcsa kapcsolatunkban én is mutattam bravúros apróságokat (szerencsés helyzetben), de követtem el fatális hibát is (a fényképezőgépét megjavítottuk, és összeszerelés közben egy rossz helyre esett csavar okozta zárlat miatt lett totálkáros- kapkodtam). Ám, a sors fintora, ezek csak cseppek voltak a pohárban. Amikor egyszer nem tudtam neki segíteni menni- egy hétig vidéken dolgoztam- akkor sértődött meg, hiába mondtam, hogy kétszáz kilométerről nem olyan egyszerű feljutni. Valahol igaza van, mert Ő azonnal, akár Vasárnap este is lekocogott a pinyóba, és megváltotta a világot. Talán, egyszer kibékülünk, talán, soha. Az a jövő zenéje. Ő nem tudott Anti bácsiról, csak érezhette, mert akkor "szálltam rá" hasonló egyszerű tranzisztoros herkentyűkkel, amikor Anti bácsi, Isten nyugosztalja- átment az örök hibanélküli szerelőműhelybe. És mekkora csörte volt az, sohasem felejtem, amikor egy kínai indexvezérlővel beállítottam, (az két tranzisztor, egy "kicsi", egy "nagy"), és "csak" annyi kellett volna- hogy a régi izzós terhelésre számított osztót úgy módosítsuk, hogy LED-el is működjön. Miért nem építek egy egyszerű multivibrátort, miért nem veszek egy ilyet készen... Aztán, három óra múlva "csellel" elétettem, és azt kérdeztem: Ezt az ellenállást kell kicserélni, hogy kisebb áramnál is villogjon? Ránézett, és azt mondta: -Nem, EZT, mert ez a bázisosztó! És már nyúlt is a pákáért, és betett egy másik ellenállást. Tápfeszt adott rá, és működni kezdett, ahogy az elő van írva. Sokáig gondolkodtam azon, miért kellett ezért három órát vitatkoznunk, hiszen a tudás, hogy melyik ellenállás AZ, az első percben megvolt. Az autóján a téli-nyári gumit felnistől cserélgettem sokszor. Egyszer nem tudtam, és mire felértem vidékről, a fájós derekával- és hajlott korával rászenvedte a kerekeket. Így történt, hogy megharagudott rám. Profán, hogy nem a vitáink miatt, bár nem állítom, hogy nem volt az is benne a pakliban. És én is csendes, türelmes embernek ismerem. Egyszer elnézek felé, hátha fogadja bocsánatkérésem... Egy ideig nem írnék a tanyára, az annyi szent! Meg az aprólékos video- és magnójavítások is tetszenek, amiket ő már nem szeret...

0

vargaf
vargaf picture

Szia!

A Formás utca -> "formasu". Kíváncsi lennék rá, hogy Te az Ő korában hogyan viszonyulnál az "aprólékos videó- és magnójavításokhoz". Ebben a korban már sem a szem, sem a kéz nem alkalmas erre a legtöbb ember esetében. A bocsánatkérést pedig megérdemli, ha elviselte a stílusodat.

Üdv.:

Feri

0

Czink_Attila
Czink_Attila picture

És ki támadta meg ezért Ferencet, kérdem én? Őiránta a legmélyebb tisztelettel vagyok, viszont Önt még nem ismerem, szeretném, ha nem forgatná ki minden szavamat. Mi ez, kötekedő fórum??! Akármit írok, akárhogyan, mindíg akad valaki, akinek hasfájást okoz?! Leszállási engedélyt megadom, értsék: Le lehet rólam szállni. Maguknak tökmindegy, hogy a nyuszikán van-e sapka, vagy nincs. Önkritikát, legyen szíves. Köszönöm. Arról nem is beszélve, hogy egyértelműen tartalmazza a topik felhívása, hogy lehetőleg ne véleményüket, és életfrusztrációjukat zúdítsák rám. Ennek ellenére csak azok vannak. Miért mennek máshova fröcsögni? Miért nem írja meg egy mosógépszerelőnek, hogy miért akar eredeti alkatrészt, egy TV-s kollégának, hogy miért szenved egy tranzisztor cseréjével, bassza ki az egészet a szelektív mellé? Építő jelleggel, óvatos, és figyelmes fogalmazással írtam a kérdést. Kíváncsi lennék rá, hogy egyesek fiatalkorukban szórakozás helyett dolgoztak-e mint én 12 éves korom óta??! Azóta nem voltam diszkóban, szórakozni, nyaralni. Ez nem érték, csak a maguk negyven éve a kényelmes szocializmus langyos vizében. (Akinek inge csakis az vegye magára!) Anti bácsi is estéket mesélt az arrogáns, törtető pályatársairól, akiknek csak a szájuk volt nagy. Tojok rá, kinek mi a véleménye ezután. Ha nem ért hozzá, kattintson egy másik kérdésre, ha ért hozzá, segítsen! Ha a segítséget nem adja ingyen, de tud segíteni, szóljon! De frecsegni menjen a rokonokhoz! Én nem vagyok köteles ezt a hangnemet tűrni egy ismeretlentől. Én hajléktalanként, fűtetlen, és közművesítetlen tanyán, segítség nélkül próbálok becsületes munkából megélni. A sorstársaim kábszeresek, bűnözők, koldusok. Én elmondhatom, nem lettem az. Kíváncsi lennék rá, hány napig élne egy-két mai hatvanéves, ha hirtelen 26 lenne, mint én, és annyi kilátása lenne, mint nekem. Nem panaszkodok! Dicsekszem! Dicsekszem avval, hogy megtartottam a gerincem, és a becsületem. Én szorulnék segítségre, és mégis én javítok sokmindenkinek ingyen sokmindent. A TAXI-s öreg autójától a kerületi fiatalok biciklijéig. Elmondhatom, hogy választékosan beszélek, és műveltségre tettem szert, amiért én keményen megdolgoztam! Maguknak csak egyszerűen nem kellett lógni az iskolából, és már repült is a sültgalamb. Amit eddig elértem, azt szinte csak magamnak köszönhetem. Sem szüleim, sem az állambácsi nem támogat, és nem is tette soha. Én azt a pénzt költöm szerszámokra, amiből Ön esetleg ott volt az LGT koncerten. Vagy a "Balcsin" nyaralt. Én legfeljebb a járda-szigetekre jutok el, ha nem ütnek el a zebrán. De folytassa csak nyugodtan, mert mellet verni, és múltat szépíteni könnyű, főleg, ha azt bizonygatjuk vele, hogy mindenki másnál többek vagyunk. Anti bácsi SOHASEM mondta, hogy Ő már 56 éve dolgozik. A szavaiból, a temperamentumából látszott, avval a hidegfejű, célravezető segítőkészségből, ami neki volt, hogy valóban le is dolgozta az elmúlt 56 évet. Munka közben érte a halál. Nekem Ő a példaképem. Majd ha bárki Őt követni tudja, vagy legalább megpróbálja, amit letett az asztalra, lehet dobálózni az évekkel. Addig meg messziről jött ember azt mond, amit nem szégyell.

0

tibibalogh520
tibibalogh520 picture
***

Szia Attila!
Nem is tudom miért reagálok még az írásaidra. Hiszen már említettem, hogy a legnagyobb probléma, a hozzáállásoddal van.
"Addig meg messziről jött ember azt mond, amit nem szégyell."
Ez övön aluli volt. Akkor most Mi is feltételezzük rólad, hogy egy jólmenő vállalkozó vagy, aki nemrég rúgta ki az egyik legokosabb elektroműszerészét, mert sajnálta tőle, a havi minimálbért?!?!?! :jajj:
És közben azt remélte, hogy a Tanya "balekjei", majd ingyen fogják csinálni a szükséges fejlesztéseket, prototípussal megtámogatva??? :hmmm:
És most ne gyere azzal, hogy hajlandó vagy fizetni érte, hiszen egy "bolondbiztos" tesztelt áramkör kifejlesztése, nem egy rozsdás bicikli ára.
Ez vagy komoly pénz, vagy tényleg ingyen kapott segítség.
Segítség, nem helyetted elvégzett munka !!!
Itt a Tanyán, a javításról szóló topikokat is úgy szoktuk kezdeni -ha a kérdező megfeledkezne a "jó nevelésről" -, hogy mit mértél már meg eddig?!
Esetedben felteszem a kérdést.: Hol tartasz a fejlesztéssel? Melyik ponton akadtál meg??? Vázold fel, segítünk amiben tudunk (ingyen).
De mivel egy blokkvázlat szerűséget sem sikerült kicsikarnunk belőled, csak egy "megrendelőt", így ne számíts többre.
Sajnos, még azoknál a fránya lakáshiteleknél is elvártak némi önerőt! :-?
A vádaskodás helyett, a tanya raktárából próbálj meg előkotorni némi irodalmat, majd ha lesz valami önálló elképzelésed, akkor segítünk a részletek pontosításában, kidolgozásába.
Addig csak felesleges köröket futsz....
Meg kell értened, hogy a mostanság -általad is vélt- gazdasági helyzetben, senki sem engedheti meg magának azt a luxust, hogy helyetted fejlesszen.
Vagy is lenne aki ezt meg engedhetné magának, csak az meg hozzád hasonlóan nem ért hozzá.
Lényeg a lényeg, ne vagdalkózz, ne próbálj lelkiismeret furdalást kiváltani a kollégákból!!! Kezdj el ismerkedni az elektronikával.
Sorrend.:
-Detektoros rádió.
-Astabil multivibrátor 2 tranzisztorral, 2 LED-el
-Differenciál erősítő 2 tranzisztorral.(páratlan lehetőség, a tranzisztor munkapont viszonyainak tanulmányozására).
-Bistabil multivibrátor 2 tranzisztorral.
-Gyűrűs számlánc (Tranzisztoros astabil multivibrátor több fokozatú változata).
- "H" híd -mint végfok (egy áramköri részlet lehet, a motorod meghajtására).
-stb. stb.
A legfontosabb, hogy míg ezek működésével nem vagy tisztában, addig PIC-el sem tudod teljesíteni a feladatot!!!
Hiszen a mikró kontroller is megkíván némi perifériát maga körül.
Sok sikert a tanuláshoz!
Üdv Tibi.

0

Czink_Attila
Czink_Attila picture

Tiszteletem!

Ha ön lett volna az első, aki ide ír, talán csak egy hozzászólással megoldódott volna a topik, csak mást dobott a gép. Talán...
Amiket mondott, a detektoros rádiót mindenképpen kihagynám, baj? Az astabil multi pedig ennek a szegény szerencsétlen tervemnek az eleje. A "gyűrűs számlánc" kellhet a neve alapján a háromfázisú motorvezérléshez. Még néhány percig van csak netem, és utána lehet, hogy egy hónapig nem töltöm fel. Kétezer forintot inkább kajára költök. Ha hajlandó rá, hogy elmagyarázza dióhéjban ezeket, készséggel megtanulnám. Nekem amúgyis jobb lenne, ha végre-valahára az alapokat megérteném, aztán nem zavarognék a tanyán sem. Eddig is ment önállóan valahogy, ezután is fog talán.

Köszönettel: Czink Attila

U.I.: A telefonszámom, és a körülbelüli elképzelésem is a fórom leírásában van!

0

Istvan-lab
Istvan-lab picture

Szia Tibi !

Lefordultam a székről a röhögéstől :P Nem tudtam, hogy elbújt benned egy humorista :)
PS: mi a fene az a gyűrűs számlánc ?! Ha nem tudom, akkor, most az gebasz ?!

Üdv: Dénes István

0

grofzero
grofzero picture

Erről van szó :)

File csatolás: 

0

Istvan-lab
Istvan-lab picture

Szia!

Nagyábúl gondoltam, köszi, mostmár ezt is tudom.
PS:az hogy gyűrűs, még, oké, de mitől számlánc ?! Hmmmm ...

Üdv: Dénes István

0

vargaf
vargaf picture

Szia!

Itt a magyarázat:

http://web.t-online.hu/gentile/ipel/Szamlalo.pdf

Üdv.:

Feri

0

marosi
marosi picture

Szevasz István-lab
Bocs hogy bele szólok,de valamikor a számitógépek öskorában volt az FTL,vagyis ferit tranzisztor logika i modul,nagyon szar volt javitani,nem ezt takarja az elnevezés?

0

vargaf
vargaf picture

Szia!

Bizony nem azt takarja. Ez a jó megoldás:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C5%B1r%C5%B1s_sz%C3%A1ml%C3%A1l%C3%B3

Üdv.:

Feri

0

marosi
marosi picture

Szevasz Ferenc
A zéletbe nem jöttem vona rá ,holott oroszul tudom,a diszkó korszakban,rengeteg futófényt csináltam ezeknek a regisztereknek a felhasználásával :)

0

Istvan-lab
Istvan-lab picture

Szia!

Láttam ám olyan fenés áramkört én is gyerekkoromban ! Még piszkálgattuk is !
Sok volt benne a ferrit gyűrű meg a derót !
Ha aszondom, hogy 64K akkor sokat mondtam :)

Üdv: Dénes István

0

marosi
marosi picture

Szia
Az első keskenyprogramszallagos autómata padok ezeken voltak felépitve,akkor utáltam meg az MP41 es tranzisztorokat,hacsak ránéztem már kiment. :)

0

marosi
marosi picture

Szevasztok
Én nemtudom kivolt az az Anti bácsi,de szerintem ez a leányregény,fellesz függesztve,amugy a szocializmus langyos vizében hidd el nem is volt olyan egyszerü uszkálni :)

0

ityvity
ityvity picture
*

"Üdv. Mindenkinek és aki nem ért hozzá és nem akarja hogy ki legyen osztva ne szóljon bele . Ebből tényleg jobb kimaradni."

0

Attee
Attee picture
*

Üdv!

Ez most valami vizsgafeladat?
Mert különben miért ne lehetne IC-t használni? Természetesen lehet pusztán tranyókból is...Csak nem tudom eldönteni, hogy magadat, vagy másokat akarsz vizsgáztatni.

0

Czink_Attila
Czink_Attila picture

Üdvözlöm viszont!

Már megint a negatív sarazás! Igen mély tisztelettel, ez az én problémám, amiben igen, én a mihaszna, segítségre szorulok. És ezért merészkedtem le is írni. Akasszanak fel érte! Igen, lehet IC- vel. Lehet űrhajóval is elmenni a sarki boltba, csak gazdaságosabb kerékpárral. Szégyenlem, mélyen szégyenlem, hogy minden máshoz értek, csak pont ezekhez nem, és éppen úgy hozta a sors, hogy kéne hozzá értenem, de tíz perccel ezelőtt. És, ha valakinek olyan mentalitása van, mint Önnek, miért kell azt ideírni? Már kezd olyan érzésem lenni, hogy nem csak én nem értek a tranzisztorhoz, mások sem, mert ha értenének, nem füstölögnének csak rajta. Vizsgafeladat? Egy egyszerű, néhány tranzisztoros kapcsolás realizálása vizsgafeladat? Ha az, akkor én más témakörben naponta "vizsgázom", amikor tőlem kér valaki segítséget. Képes vagyok órákon, de akár heteken keresztül is másoknak önzetlenül az agykapacitásom maximumát adni. És csöndben maradok, ha belátom, ha a összes is elégtelen. De én még nem hordtam le valakit csak azért, mert olyat kérdezett, amire én a legjobb tudásom szerint sem tudtam válaszolni.
Tisztelettel: Czink Attila

0

Attee
Attee picture
*

Üdv!

Az idó pénz, legalábbis nekem. És így a gazdaságoság kérdéses...
Én is szívesen SEGÍTEK (ezen van a hangsúly) másoknak, olvasson utána itt is, más fórumokon is. Viszont ÉN LEGALÁBBIS nem fogok mások helyett komplett feladatot megoldani, vagy ha igen, kemény pénzért meg is építem. (ilyen a világ. Nem csak ráérős nyugdíjasokból áll).
A szavaiból ki lehet olvasni, hogy az alapokkal sincs tisztában. Enélkül ne akarjon megoldani még egyszerű feladatokat sem. Ami nem baj, csak akkor vissza kell venni egy kicsit, leszállni a magas lóról. Vannak itt sokan, akik jóval többet tudnak nálam, tisztelem és becsülöm őket, eszem ágában sincs lenézni.
Másokat viszont szaktudás hiányában ne minősítsen, másokkal együtt én sem IC-kkel kezdtem a szakmát, hanem csövekkel és tranyókkal. De ez nem azt jelenti, hogy nem élünk a modernebb eszközökkel.
Ami a konkrét kapcsolást illeti, úgy nem is lehet tökéletes kapcsolást rajzolni, ha nem vagyunk tisztában a vezérelendő motor adataival, és a konkrét elvégzendő feladattal.

Végeztem.

0

Czink_Attila
Czink_Attila picture

Tisztelt Attee!

Írtam én, hogy nem tudok érte pénzt adni? Írtam én, hogy nem érdekel az az illető, aki személyesen megoldaná? Egyáltalán nem. Sőt. Az én álomvilágomban is komplex ez a kérdés, aki azt mondja, csináljuk meg, hát egyeztetünk. Már így is kisregény a kérdés maga, hát ha még a leendő motorok adatait is beleírom! A megoldandó feladat konkrétan egy egyszerűen átméretezhető "univerzális" motorvezérlő, amivel javítások közben ki tudom váltani majd a jelenleg futó-de meghibásodásra hajlamos vezérlőket. És bár nem biztos, hogy ezzel pénzt is keresek majd, ha valaki egyeztet velem, mert ért hozzá- akkor legyen, megnézzük, akár "támogatni" is tudom, persze, ha nem ebből akar meggazdagodni valaki. A kész rajzot például én fel fogom tenni ide, a tanyára, és az építési leírását, élesztését is. Az oldal tartalmazza az e-waste elleni felhívást, ha valami, akkor ez kimeríti ezt a célt. Egyre terjednek az elektromos járműutánzatok, míg a vezérlőik megbízhatatlanok, és így relatíve drágák. Ha Ön úgy gondolja, hogy megbeszélhetjük, és lesz is rá türelme, miért ne, e-mail címem a profilomban- késő estig még van adatforgalmam, utána majd csak, ha feltöltöm. Én nem az interneten élek...

Tisztelettel: Czink Attila

0

Boldogblog
Boldogblog picture

Szia, sziasztok!

Ha tényleg ennyire sürgős, akkor a leggyorsabb megoldás az intelligens vezérlős megoldás választása.
Én nem értek, hozzá. De istvan-lab célzott rá, hogy hogyan csinálná meg. Csináltasd meg vele!
http://elektrotanya.com/?q=hu/content/leheto-legegyszerubb-motorvezerlot...

Szégyentelenség és gyalázkodás! Mivé fajultak a világ csodái... (Boldogblog)

0

Istvan-lab
Istvan-lab picture

Szia!

"Csináltasd meg vele!"
- A francokat :P szerinted házépítés mellett tudok még levegőt is venni ?! :P
A műhelyem jelenleg a 2 hangszórómra ráfektetett deszkalap, kint a volt tehénistállóban, és naponta porszívózom a plafonnak nem mondható gerendás tartószerkezetről ráhulló dzsuvát :( mondjam még ?! pfff...

Üdv: Dénes István

0

Boldogblog
Boldogblog picture

Szia, sziasztok!

Hát ez pech....

Szégyentelenség és gyalázkodás! Mivé fajultak a világ csodái... (Boldogblog)

0

Istvan-lab
Istvan-lab picture

Szia!

Ezek után már akkor sem csinálnám meg neki, ha itt vonaglana a küszöbön :P

Üdv: Dénes István

0

Boldogblog
Boldogblog picture

Szia, sziasztok!

Vonaglana, mint egy szét taposott pondró! Hi!

Ti aztán össze tudtok kapni! Pedig ez mind csak puding.... Ráadásul löttyedt puding.

Szerintem ki kellene békülnötök (Itt az egész topikra gondolok). Nem jó az ilyen egymást becsmérlő hangnem.

Szégyentelenség és gyalázkodás! Mivé fajultak a világ csodái... (Boldogblog)

0

Istvan-lab
Istvan-lab picture

Szia!

Teljes tévedés :roll: én soha nem veszek össze senkivel :oops: csak van ami néha :shock: -ol :)
Jó volt ez téma mára :super: legalább feldobta a napom Anti bácsi meséje :oke:

Üdv: Dénes István

0

vargaf
vargaf picture

Szia!

A 118 felhasználói pontból az egyharmadát ezzel az általad indított témával kerested. Akiket itt kioktatsz sokszorosan hasznosabb tagjai a fórumnak mint Te vagy. A hozzád hasonló hozzáállású tagok miatt azok akik nem 29 hete regisztráltak erre a fórumra egyre ritkábban szólnak hozzá a témákhoz. Más módon, például privát üzenetben vagy Skype-on kérnek segítséget attól, akiről tudják, hogy jártas a témában. Én is kaptam már Skype-on hasznos segítséget és örülök annak, hogy 40 éves gyakorlattal én is tudtam segíteni.

Üdv.:

Feri

0

Czink_Attila
Czink_Attila picture

Tiszteletem.
Szívesen lemondok a pontokról, sohasem használtam őket semmire. Úgy vettem észre, utalhatók valakinek. Az, hogy 29 hete regisztráltam, az akár tény is lehet (nem ellenőrzöm) de maradni fogok, és amit én tudok, igyekszem azoknak adni, akik ennyit sem, vagy másból tudnak többet. Mi a kioktató? Az, hogy megkérem, ne sarazzon le? Nem értem. Igen ritkán kérdezek, akkor viszont csak olyat, amit nem tudok egyedül megoldani. Erre az illető kioktat engem, hogy szerinte sértő, hogy én ilyen kérdést fel merek tenni.
De a véleményekből több van, mint akár ajánlatból, hogy akkor ezt tárgyaljuk meg, mert vevő vagyok az együttműködésre. "Akiről tudják, hogy..." Ez a másik baj. Amíg Anti bácsiról tudtam, hogy jártas, eszem ágában sem volt internetes fórumokkal bajlódni, de a kerületben lakó Paulovics urat is sokat őszítettem. A fő célom az volt, megtudjam, ki az akire számíthatok ilyenekben!
Lehet, egyszer nekem is lesz 40 éves gyakorlatom, és azt fogom tudni magamról mondani: Igen, segítettem másoknak. Az akarat megvan. A többi jön "magától"...

0

vargaf
vargaf picture

Szia!

Az, hogy a pontokat nem használod nem igaz, mert 4 letöltésed van. Bár nem vagyok nyugdíjas, de türelmem van és megnéztem, hogy eddig ezen a témán kívül 2 ( ! ) hozzászólásod volt. A "Nem lehet üríteni a lomtárat XP alatt" témához és a "230V-os 120x120 mm-es ventillátor fordítva forog" témához írtál 1-1 hozzászólást. Engem egyik sem győz meg arról, hogy tapasztalttal rendelkezel az elektronika vagy a számítógép területén.

Üdv.:

Feri

0

Czink_Attila
Czink_Attila picture

Amíg nem regisztráltam ide, naponta töltöttem le innen SM-eket, mert akkor volt igazán munkám, és levegőt venni sem volt időm, nemhogy adatlapokat kitöltögetni. A szabályzat szerint a heti letöltési limit után jönnek csak a pontok. És amióta regisztrálva vagyok, azóta csak annyit töltöttem le. És abból sem volt hasznom, mert pont nem az a típus, volt, mint aminek a nyákját bámultam. Az előnézet meg nem működött. De ez már tényleg nevetséges! Mindjárt magára utalom a pontjaimat, aztán legyen boldog vele! Én már sokmindenhez nem használok rajzot, amit javítok. És azt firtatni, hogy mennyi tapasztalatom van, azután merje csak megengedni magának, ha egy hétig nálam lakott! Ha a maga logikájából indulok ki, itt ebben a topikban egy értelmes mondata nem volt! Nem azt mondta, hogy kevés, vagy sok a tranzisztor, nem a munkapontjait, vagy a kapcsolás megépíthetőségét firtatta, hanem a személyemmel kekeckedik. De lassan tükröt szerelek magamra, hogy mindenki jól lássa majd magát!

0

Boldogblog
Boldogblog picture

Szia, sziasztok!

Hi!

Olvass!

RT. évkönyvek, év/oldal:

1976/69, 1994/115, 1998/81.

Ha elolvastad, jelezz vissza, hogy találtál-e megfelelőt!

Szégyentelenség és gyalázkodás! Mivé fajultak a világ csodái... (Boldogblog)

0

uniman
uniman picture
***

Hello.

Hát akkor fedezzük fel újra a "spanyolviaszt"...:
2.:
Itt a "háromfázisra" az alapkapcsolás (ékes cseh nyelven!): http://www.elektrodilna.wz.cz/majak.htm - csupán a 3 db 200 mikrós elkó folyamatos kapacitásváltoztatását kell "kitalálni"...

"háromfázisú" három négyszögjel:

Üdv.: uniman

0

Czink_Attila
Czink_Attila picture

Az elmélet szép, a segítési szándékot köszönöm, de három súlyos ok van arra, hogy miért nem ér az ilyesféle copy-paste semmit. Az első, hogy az interneten keresni én is tudok, csak leellenőrizni nem, hogy az a rajz, amit látok, összeforrasztás után azt csinálja-e majd, amit várok. Nincs időm kísérletezgetni, nem játszani kell. A másik az, hogyha olyasféle segítség érkezik, mint amit Ön is adott- gugli keresés, és durr ide- akkor legalább azt nézze meg, jó-e arra a célra, amit kérnek. A motorvezérlő a rajzon csillagkapcsolású (közös tápfeszpont!) míg nekem delta kéne, hasonló fázistoló mizériában. Nem kioktani szeretnék, de kértem valamit. Segítséget, és igazán nem kötelező válaszolni, mert a rossz, vagy "segítő szándékú" válaszok valljuk be őszintén- semmit sem érnek. Azért kértem segítséget, mert komolyan arra van szükségem! Köszönöm megértését, tisztelettel: Czink Attila

0

Attee
Attee picture
*

Üdv!

Ha így beszólogat, meg karba tett kézzel várja a tökéletes megoldást, akkor nem sok segítséget remélhet...
Ezek a segítségek, és az interneten található infók csak iránymutatók, ha ez alapján nem tudja megoldani a feladatot, felejtse el...
De ez pusztán az én véleményem.

0

Boldogblog
Boldogblog picture

Szia, sziasztok!

Delta? Szomorúság. Ahhoz az ilyen egyszerű léptető regiszterek nem jók...

Nem tudod átkötni?

Szégyentelenség és gyalázkodás! Mivé fajultak a világ csodái... (Boldogblog)

0

Czink_Attila
Czink_Attila picture

De jó valahogy, csak az az öreg bácsi, akihez régen elmehettem az ilyen jellegű hasfájásaimmal- meghalt. Nem a neve számít, budán volt egy csendes, halk szavú műszerész, aki már csak passióból segített másoknak. Őhozzá mentem, ha két tranzisztorból akartam olyat csinálni, mint a kínaiak: Indexvezérlőt, de nem "keresztkapcsolású" billenőt, hanem sorosan, mint a hődrót. És a bácsi gondolkodott, és rajzolni kezdett. Öt perc múlva a Weller is üzemkész volt, és amit rajzolt rögtön meg is építette. Aztán cserélt egy- két dolgot, ellenállás, ketyere, és MUKODJ! Ezeket a változtatásokat felvitte a papírra, és a működő prototípussal együtt elvihettem. Én is szeretnék ilyen lenni, mint Ő volt, de a tudását sírba vitte sajnos. Mindig mondta: "Majd hosszú téli estéken elmesélem, hogyan lehet így rajzolgatni..." 86 évesen elment, és a rajzait féltve őrzöm. Akármelyiket előveszem, és használt, kiforrasztott szemétből összeállítom, nagy hibát kell elkövetnem, hogy ne működjön. Én sajnos, csak sejtem, hogy mondjuk, a csillagkapcsolású "tekercseinek" a helyére "műterhelést" kéne kötni, és az így nyert jellel kezdeni valamit- kivonni, összeadni, még néhány tranzisztor csak sajnos, a hogyan, az a baj! Két tranzisztort nem lehet "csakúgy" összeforrasztani. De még két különálló, használható kapcsolás illesztése sem egyszerű feladat, főleg nekem, aki mindig csak elment Anti bácsihoz Budára, és egy kávé mellet megszületett bármi, amire gondoltam. Létezik egy másik Anti bácsi itt? ŐT keresem! -Czink Attila

0

Istvan-lab
Istvan-lab picture

Szia!

Itt tuti nincs másik Anti bácsi ... ezt mondtam ... ők ebben nőttek fel, mi másban. Ennyi. Sajnos vagy sem.

Üdv: Dénes István

0

Boldogblog
Boldogblog picture

Szia, sziasztok!

Olvasd el az RT-ket amit ajánlottam! Ott kivesézik elég jól. Elméleti és a gyakorlati oldalát is!

Egyébként meg ne morgolódj! Felesleges. Itt megszokott az egymás csipkedése! Hi!

Nézd engem is csipkednek, de az én bőröm vastag, nekik meg pudingfoguk van...
http://elektrotanya.com/?q=hu/content/titkos-adatkezeles#218687

Szégyentelenség és gyalázkodás! Mivé fajultak a világ csodái... (Boldogblog)

0

Czink_Attila
Czink_Attila picture

A "vesézés" szép, és jó, de nekem főként egy egybenlevő, egységes kapcsolás kéne- ami ideális esetben több kapcsolás illesztése szakszerűen. És a másik: Nincsen időm rá. Segítség nélkül, Önállóan élek, szabadúszóként "mindenhez kell értenem"- ami nagyjából azt jelenti: Semmihez sem értek igazán, de amíg voltak körülöttem emberek, akikhez fordulhattam- nem volt baj, én is segítettem nekik. Az Anti bácsi meg a számítógépét utálta, nem akart hozzá érteni. Azt én csináltam nála. A legnagyobb bajom, hogy ezt a témát megpróbáltam már egyszer feltenni- de én sem a kibertérben élek igazán, az internet egy szükséges rossz. Nem jó helyre került, és mostmár másfél hónapos késésben vagyok vele, ami persze, nem itten bárki hibája- csakhogy érthető legyen, miért nincsen végképp időm arra sem, hogy megkeressem, és elolvassam, amúgy is, megint csak érteni kéne hozzá, ha megvan a vezérlő, azt hogyan vezéreljem! Totális csőd egyenlőre...

0

Boldogblog
Boldogblog picture

Szia, sziasztok!

Hi! RT. 1976/95-5,13 ábra...... Ott nem kő az elkó kondikat forgó kondikká alakítani.

Szégyentelenség és gyalázkodás! Mivé fajultak a világ csodái... (Boldogblog)

0

kocici
kocici picture

Szevasz.(tok)
Szerinted ez mennyibe, és mennyi időbe telik összerakni, és mindezt ki finanszírozza?

Üdv:kocici

0

tibibalogh520
tibibalogh520 picture
***

Neked is Szia!!!
Míg ezt a lányregényt meg írtad, igazán össze is dobhattad volna néhány TTL IC-ből!!!
De mivel Te a tranzisztorokhoz "nem értesz" (idézet az adatlapodból), ezért próbálod vizsgáztatni a tanya "lakosságát", hogy azok a megélhetésükhöz szükséges munkára fordított idejüket, a Te hóbortodra fordítsák.
Nem túl elegáns dolog!!!

És ilyenkor elköszönünk. ;)
Üdv Tibi.

0

Czink_Attila
Czink_Attila picture

Bár a végére megírtam, de úgylátom, nem kerülhetem el a magyarázkodást a vélemények csak zúdulnak, és naná, hogy ezek csak szinte, amik jönnek! A rengeteg negatív ember, miért?!! Amihez én értek, abban önzetlenül segítek másoknak. Én miért nem várhatom ezt el? Miért van az, ha olyat kérdezek, amiért dolgozni, gondolkodni kell, akkor olyan vélemények születnek, amit Ön is leírt? Én is leírtam, hogy lehetne másképp, de NEM az a célom. Amikor megfogalmaztam a kérést, kérdést, igyekeztem körültekintő lenni, és mintha mindenki csak a felét olvasta volna! HE, RT újságok kupacban állnak a raktárban, de sz@rt sem érek a sok elméleti okossággal. Például a fentebbi háromfázisú rajzocska, ami csillagkapcsolású motorhoz való, bár azt hiszem, legalább két helyen szerepel, hogy deltakapcsolás kéne. Az a legfőbb bajom, ha ÉN szorulok igazán mások segítségére, úgy mint Ön is, kikéri magának! Ha nem akar segíteni, ne tegye, lépjen tovább de ne rajtam töltse ki a világ frusztrációját. Én is ezt teszem, ha nem tudok, vagy nem akarok segíteni, bár az eddig talán 2-szer fordult elő- akkor sem lesarazom a másikat, hogy miért merészelt segítséget kérni. A mentalitás, az a baja szinte az országnak! És, mire is való ez a fórum, ha nem ilyenre?
Tisztelettel:Czink Attila

0

Öreg szaki
Öreg szaki picture


Üdvözletem, sziasztok!
Kedves Czink Attila!
Bár az Elektrotanyán egészen új tag vagyok, a szakmában nem. Bevallom, a regisztrációm egyik oka, ez a topic volt. Amit Ön itt segítségképpen kér, az egy olyan komplett fejlesztés, ami az Ön általad megadott feltételekkel és paraméterekkel a mai világban 6 számjegyű összeget ér. (Tudom mit beszélek, a fiam mint elektromérnök ilyen fejlesztésekkel foglalkozik, látom, és néha bele is beszélek!) Ez azért szerintem bőven túl van a baráti segítségkérés határán. Nem vagyok mai gyerek, sok mindent megéltem, sok embertől kaptam, és soknak adtam is önzetlen segítséget, de ezt a követelődző stílust, amiben a segítségkérést előadja, bevallom, nem értem. Azt írja, a mentalitás, az a baja szinte az országnak. Az Ön mentalitása nagyban része ennek az általános mentalitásnak. Azt hiszem, kisebb egoval, és nagyobb empátiával sokkal többre menne. Ez a fórum (amelyet már jó ideje olvasgatok) szerintem tényleg a segítség kérésről és nyújtásról szól, de ez az én véleményem szerint nem az.
Sajnálom, hogy az első hozzászólásom nem szakmai kérdésben sikeredett, de nem tudtam megállni.
Üdvözlettel: Öreg szaki

"Nincs olyan eszköz, melyhez az ember ne folyamodna, hogy megmeneküljön a gondolkodás fáradalmaitól." Thomas Alva Edison

0

Czink_Attila
Czink_Attila picture

Egy kicsit később találtam ezt meg, de külön válaszolok rá.

"Amit Ön itt segítségképpen kér, az egy olyan komplett fejlesztés, ami az Ön általad megadott feltételekkel és paraméterekkel a mai világban 6 számjegyű összeget ér."

Ha jól számolom, ez a "komplett fejlesztés" egy igazán hozzáértő szakembernek legfeljebb egy- másfél óra alatt meg kell, hogy legyen elméletben, és a 140 forrasztást sem tudom elképzelni próbanyákra 4 óránál több időre. Az áramkör biztosítása nem feladat, így, hogy rövidzárvédett legyen, vagy hogy egy, a tranzisztorok tűrésénél nagyobb tüskét elviseljen, nem kell beletervezni. Egy atombiztos labortápon, és egy idealizált fogyasztón kell azt csinálnia, amit szeretnénk. Ezek szerint, van olyan elektromérnök/professzor/technikus, aki "politikusi", vagy "brókeri", esetleg "cégtulajdonosi" fizetést kap. Mert "Hat számjegyű" fizetése (forintban, persze) csak nekik van naponta...

És bár lentebb leírtam, csak lehet, hogy túl bőven, ezt csináljuk meg két nap alatt, az én egyhavi fizetésemért. De akár írja ide nyugodtan, hogy Ön szerint hány év kell 15 tranzisztor lerajzolásához, és beforrasztásához? És azért mennyit ideális keresni?

Az írás sajnos nem adja át érzéseimet teljesen. Ezt halkan, és kissé mindenről lemondva kérdezem. 30 ezer forintból lesz ember, aki megrajzolja?

0

Öreg szaki
Öreg szaki picture

Tisztelt Ctzink Attila!

"Ha jól számolom, ez a "komplett fejlesztés" egy igazán hozzáértő szakembernek legfeljebb egy- másfél óra alatt meg kell, hogy legyen elméletben,...."
Elméletben. No de a gyakorlatban! Mert mint tudjuk, az elmélet és a gyakorlat elméletben nem különbözik egymástól, na de a gyakorlatban!!
Irigylem, hogy bár a szaktudása kevés ahhoz, hogy elkészítse az áramkört, mégis ilyen magabiztos abban, mennyi munka elkészíteni. Sőt, a forrasztások és tranzisztorok számát is pontosan tudja.

"De akár írja ide nyugodtan, hogy Ön szerint hány év kell 15 tranzisztor lerajzolásához,.."
Ahhoz, hogy működjön is amit lerajzol, min. 10 év és 10 perc. Ebből 10 év a tanulás, ami ahhoz kell, hogy működjön, és 10 perc maga a rajzolás. De ha csak magára a rajzjelek papírra vetésére gondol, ahhoz kb. 30 másodperc.

"Ezt halkan, és kissé mindenről lemondva kérdezem. 30 ezer forintból lesz ember, aki megrajzolja?"
Szerintem nincs az a pénz..... És azt hiszem, ezzel válaszoltam a hozzám intézett kérdésére is.


Üdv: Öreg szaki

"Nincs olyan eszköz, melyhez az ember ne folyamodna, hogy megmeneküljön a gondolkodás fáradalmaitól." Thomas Alva Edison

0

Czink_Attila
Czink_Attila picture

Tiszteletem.

Avval kezdeném, hogy soha nem becsültem alá a szakértelmet. Amit már meg tudok csinálni, öregurak mellett inasként, segédként lett az én tudásom.

Magának, ha szüksége van egy szelet kenyérre, kitanulja a pékszakmát, vagy elmegy a pékségbe kenyérért? És mit szólna hozzá, ha a pék a kenyeret nem 300 forintért adná- ennyi a liszt, áram, meg a bére- hanem a "szaktudása" miatt azt mondaná, hogy ő márpedig 5 évig tanulta, hogyan kell kenyeret sütni, mivel kedves vevő meg nem, így a kenyér ára 400 ezer forint...

Ugye, ugye, és ezt bármilyen termékre kivetíthetjük! Vagy mégsem? A pék tán nem tanult? A szakács, aki ideális esetben élete végéig tanul, annak miért "csak" azt fizetjük ki, amit megettünk? És a pedagógusok? Ők is kérhetnének diákonként 100 milliót, óránként, hiszen főleg az ő tudásuk megfizethetetlen. Van autója, kerékpárja, motorja? Ha elviszi javítani, elgondolkodik-e rajta, mennyit tanultak azok, akik megcsinálják? Mert akár azt megállapítani, mi a hiba, és azt meg is csinálni, ugye, nem arányos avval, amennyi ideig felkészült rá, hogy csinálhassa. Legyen hat számjegyű összeg egy motorgenerál egy átlagos autón, vagy épp egy robogón? És négy számjegyű összeg helyett szétszedni-összerakni felújított alkatrészekből egy kerékpárt? Én is tanultam pedig. Mégsem kérhetek el egy kerékpárjavításért hat számjegyet.

Mert a világ többsége nem ilyen. Csak ez a furcsa tanya van tele olyan emberekkel, akik 300 forintért kenyeret vesznek, 1400 forintért húst, óránként 4 ezerért az autójukat javíttatják, de az ő hatalmas szaktudásukat mindenkinek honorálni kell. Még mielőtt válaszolna, értékelje át legyen szíves, milyen viszonyban áll a világ jelenlegi gazdasági állapotával, mert a jelenlegi hozzászólása szerint nem ezen a bolygón él! Az a harminc ezer forint az pont az az összeg szerintem, ami az aktuálisan elvégzett tíz perces munka mellé a szakértelmet is elismeri. Ezen a bolygón legalábbis, a régi szakállas vicc után- lerajzolni ugyan csak 500 forint, de, hogy mit, hová, az 29500. És nagyon úgy érzem, hogy ez is túl van fizetve. Itt biztosan mindenki százezreket keres naponta, hogy ez a kis harminc rongy, az aprópénz, és kikéri magának. Csendesen, magamba roskadva mosolygok csak. Tényleg, hová nem fog fajulni a világ?

0

vikica
vikica picture

""Nincs olyan eszköz, melyhez az ember ne folyamodna, hogy megmeneküljön a gondolkodás fáradalmaitól." Thomas Alva Edison"

Na,ez a topic pont ez az eset!!! :) :)

0

Czink_Attila
Czink_Attila picture

A topik csúcspontja: A tömör igazság "vikicá"-tól... Tessék tanulni tőle!

0

vargaf
vargaf picture

Szia!

Vikica arra gondolt, hogy mindent megteszel azért, hogy ne Neked kelljen gondolkodni! Te várod el mástól, hogy oldjon meg egy feladatot helyetted. Ez valóban a tömör igazság!

Üdv.:

Feri

0

Öreg szaki
Öreg szaki picture

Szia!
Sőt! Már én is erre gondoltam. Bár az az igazság, hogy ez az "aláírásom", és akkor is ez lenne, ha nem passzolna ennyire ide. Már más fórumon is ez volt, pedig akkor még nem is hallottam Czink Attiláról, viszont rengeteg "kényelmes" embert ismertem meg ott (is).
Üdv: Öreg szaki
"Nincs olyan eszköz, melyhez az ember ne folyamodna, hogy megmeneküljön a gondolkodás fáradalmaitól." Thomas Alva Edison

0

Czink_Attila
Czink_Attila picture

Tisztelt "Öreg Szaki"!

Én elég régóta gondolkodom ezen, és azt sem lehet mondani, hogy sajnálom rá az időt. Olvastam is, a "Rádiótechnika", "Hobbyelektronika", vagy bármi hasonló témájú vonatkozó lapjait átnyálaztam, előtte, utána, közben. A hatvanas-hetvenes évekből származó újságok egyszerű tartalma, és az azóta az alkatrészek terén bekövetkezett fejlődés volt pont az, ami miatt egyáltalán megfogalmazódott bennem ez a kérdés.

Építettem multivibrátort, két tranzisztor, négy ellenállás, három kondenzátor. Minden kötést háromszor leellenőriztem. Tápot adtam rá. Hát az mindent csinált, csak azt nem, amiért megépítettem. Az összes ilyen újságból kivett, vagy interneten kerengő kapcsolásról általában kiderül, hogy a tervező tudása nélkül megépíthetetlen. Amíg pedig volt ember, aki tudta miért nem, ugyan kijavította, de sosem mondta el, hol, és miért volt a hiba. Némileg belefáradtam már. Fogalma sem lehet róla, mennyi energiát öltem már bele.

Amit önállóan meg lehetett tanulni, annak nekifogtam. Az elektronika bizonyos területei ilyenek. Az integrált áramkörökről pontos leírások, adatlapok vannak. A beágyazott eszközökhöz valóságos kisregényt adtak, hogy még az is meg tudja csinálni, aki először fog pákát. Urbán István úr is ebben a szellemben csinál, és árusít "készleteket" amikhez 2-es IQ, forrasztó, ón, és 15 perc kell. Nem lehet elrontani, olyan leírással. Tiszta "Poka Yoke".

Az életemben a konfliktusok akkor kezdődtek, amikor én is birtokolni szerettem volna ezt a tudást. Amikor gondolkodással alkotni szerettem volna. Meglepődtem, hogy milyen kevés tudással lehetséges dolgozni, TV-t, rádiót, mosógépet, űrhajót, stb. "javítani". Aztán az elméleti részénél már sokszor elakadtam. És ebben nincsen kegyelem: Míg én éhbérért vagy sokszor ingyen dolgozok, addig tőlem ezért az egyszerűnek tűnő dologért egy vagyont várnának.

Én most egy hónapban 30 ezer forintnyi fizetést értem el, úgy, hogy előtte másfél hónapig a kosztért, és a kvártélyért dolgoztam. Azt tudom, hogy ez nem normális, de JOBB, mint a semmi. És nem adtam fel, nem adom fel. Az utat keresem. Tételezzük fel, hogy Anti bácsi még mindég élne. Legfeljebb egy óra alatt összerakná ezt, garantálom.
Én a világot nézve avval számolok, hogy egy, legfeljebb két nap alatt már realizálható, és tesztelve is lett néhány órácskát. A havi béremet tudom adni ezért, és azért 15 ezer forintot naponta ki keres? Én nem fogok, az biztos! Nos, ezután mondja, hogy "kényelmes", amit kérek!

Ön egyébként elvállalná-e, és mennyiért?
Köszönöm objektív válaszát előre: Czink Attila

0

marosi
marosi picture

Szevasz Czink_Attila
Hát mit mondjak,pofátlanságból nálam te tartod az első helyet,itt könyörögsz,aztán kiosztasz,blamálsz mindenkit,mintsem nekiálnál,megterveznéd,és ha nem megy valami akkor kérdeznél,de igy ,oldalakat regélsz a multadról,meg -meg emlitesz egy két ,valakinek ismert nevet,és ettől mindenkinek hasra kellene esni.Senki sem az anyatejjel szivta magába a tudást,de te ugy látom elméletben mindent megcsinálsz,meg magyarázol,akkor ne légy rest,és mutass valamit a gyakorlat ba is.

0

Czink_Attila
Czink_Attila picture

"mintsem nekiálnál,megterveznéd,és ha nem megy valami akkor kérdeznél" (SIC!)

Nos, pont ezt tettem. És azért vagyok "pofátlan", meg "arrogáns", mert nem voltam kíváncsi véleményre, ugyebár. NekiáLLtam, megterveztem, próbálkoztam (kiskutya!) és elakadtam. Mivel az, amit sikerült összebarkácsolni, úgy sz@r, ahogy van, meg sem kíséreltem "leégetni" magam vele. Bölcsen hallgatok, gondoltam. De ez újfent a nyuszika, meg a sapkája. Mindegy mit mondok, mindegy hogyan kérem, nem akarnak maguk ilyet csinálni, és egyszerűbb kötözködni, de, persze, ÉN vagyok arrogáns, ha ezt le merem írni.

0

Attee
Attee picture
*

Üdv!

És miért nem foglalkozik inkább az eredeti problémával? (ld fentebb)
Tervezhet akármilyen tranzisztortemetőt akármilyen izmos tranzisztorokkal, ha a védelmet kihagyja, esetleg ugyanúgy repülhet, mint az előzőekben említett IC-s áramkör.
Én legalábbis az eredeti problémára szoktam megoldást keresni, (és találni) nem pedig még többet gyártani magamnak.
De ez csak az én véleményem.

0

Czink_Attila
Czink_Attila picture

Tiszteletem, a védelmet, úgy gondoltam, megpróbálnám megoldani ÉN... Nem lenne az tranzisztortemető! A PIC inkább az a kezemben! (A kici, ócó kínai cuccok főleg -akár, mint beágyazott eszköz, a BEC rendszer valamiért nem mindig jó-) Bár a Paulovics úr a legutóbbi beszélgetésünkön azon volt kiakadva, hogy már IC-t hamisítanak a kínaiak- persze, amire van kereslet...

0

Istvan-lab
Istvan-lab picture

Szia!

Hát, nem is tudom, hol kezdjem...
Ennyire leblamálni azért a microvezérlős cuccokat nem kéne, főleg hogy az életed a kezükben van, mármint a microvezérlőkében. Gondoltad-e, hogy mikor vonatra szállsz, vagy buszra- villamosra, akkor máris mikrovezérlők százai vesznek körül ? A repülőt nem említem, mert a magad fajta biztosan nem repül. Na az van még csak teli sok beágyazott szar kínai cuccal ! Az mind Megbízhatatlan ?! Igen, az, de csak a nem hozzáértő kezekben ! Pont mint egy bomba ! Jómagam készítettem, léptetőmotoros haletetőtől kezdve, pwm szabályzáson át sokféle motor meghajtó alkalmazást. Igen, volt ami pár nap múlva beszart, de csak azért, mert rosszul terveztem meg. Érted ?! Nem azért mert olcsó kínai volt a PIC ! Milyen nyelven magyarázzam, hogy ez eljusson a betokosodott kínai világodba ? Mosni kézzel szoktál ? Vagy a mosógépet is át-tranzisztorizáltad ? Mikrosütőd van-e ? Tekerős mint a régi telefon ? Te anyámra hasonlítasz, a technika terén, aki leragad a csöves TV-nél. Szerintem nagy szerencsénk van, hogy tranzisztorokkal szeretnéd megépíteni, és nem csövekkel, hogy túléljen egy atomtámadást is. Királyság lenne. Mindenki meghalt, minden elpusztult, de a motorod még megy ! Időtlen időkig. Egyetértek az előttem szólókkal. Olyan vagy mint egy igásló, szemellenzővel. Ráadásul elméletben penge vagy. Pont mint az egyetemen a volt osztálytársam. Szín 5-ös volt végig, aztán jött a gyakorlat, és behalt a tudománya. De könyörgök, mire jó az elméleti tudás, ha nem arra, hogy azt a gyakorlatban érvényesítsük ?! Azt mondod hülyeséget csináltál, építettél, és szégyelled. Hallod, garantálom, hogy kisebb lett volna a szégyened, mint most.
Szerintem tedd le a segged, és tanulmányozd hogyan kell megfelelő környezetet kiépíteni a PIC köré, hogy biztonságosan tudjon motort vezérelni. Mert elárulom, tud, biztonságosan ! De ne mond el senkinek. Mert ha elmondod, kiröhögnek, hogy te erre még csak most jöttél rá.

Üdv: Dénes István

0

kocici
kocici picture

Szevasz.(tok)
Jah...jah...jah....:D
Üdv:kocici

0

Sponsored links