You are here

Automata mosógépek táv állapotfigyelése.(elméletben megoldva)

65 posts / 0 new
Last post
exGelkás
exGelkás picture
*

Tiszteletem a Tanya háztartási gép szekciójának Mosógép szakosztály nagy tudású tagjainak!
Elindult egy vezérhangya: automata mosógép működésének távfigyelése, megy vagy már befejezte a tevékenységét távindikálás.
Nincs konkrét mosógép típus, általánoságban gondolkodom.
A javítási topikokból, azt hámoztam ki, hogy az ajtóretesz, a mosás kezdetén bekapcsol, és a végén ki.
Ennek igaz, vagy hamis voltát kérem erősítsétek meg.
Természetesen ismeretlen érték számomra, az ajtózár retesz áramfelvétele.
Aki tud erről valamilyen adatot, kérem ossza meg velem.
A készüléket, és annak hálózati vezetékét nem lehet megbontani, a csatlakozó aljzaton átfolyó áram áramváltó tekercses figyelésével történne a működés figyelése.
Megtisztelő okos ötleteiteket, válaszaitokat előre is köszönöm:
exGelkás
Nagyon szápen köszönöm a hozzászólásokat, tanácsokat. Jacától megkaptam azt az adatot, amire kíváncsi voltam, és az éjszaka folyamán elkészült egy kapcsolás "deszkamodellje" amit csak az asztalon tudok próbálni, de ott jól működik.
Benne van a pakliban, hogy nemkívánatos hálózati tranziensek megbolondítják, akkor az egész koncepció változik.

Comments
Ferenc.P
Ferenc.P picture
*

Sziasztok! Egy ötlet az elmondottakbol, ami a centrifuga áramát figyeli.
Kikacsoláskor elindítja a kb. 10 perces időzítést, majd a jelzést is.
Üdv, Feri.

File csatolás: 

0

Jaca
Jaca picture
*****

Szia exGelkás!

"Benne van a pakliban, hogy nemkívánatos hálózati tranziensek megbolondítják"
Akkor komparáld a motor áramát. Az biztos, hogy a mosás időtartama alatt valami biztosan fel fog venni legalább 200mA-t. Szivattyú, motor, fűtőbetét. Így már elég zavarérzéketlen lesz. Ha 10 percig nem vesz fel semmi ekkora áramot, akkor biztos lejárt a gép. Ekkor kiadsz hangjelzést, meg bekapcsolsz egy nagy piros lámpát. A lámpa feltűnő, és nem zavarja a szomszédokat sem.

Üdv: Jácint

0

welding alt
welding alt picture

Szia Jaca!

"Ekkor kiadsz hangjelzést, meg bekapcsolsz egy nagy piros lámpát. A lámpa feltűnő, és nem zavarja a szomszédokat sem." Na, akkor, hogy is lenne ez? A lakás beosztásától függően, minden szobába kellene egy lámpa, de továbbá is lenne hangjelzés. Mint írtam, maradnék a jelzés-szünet-jelzés- szünet mellett.

Üdv. welding alt

0

Jaca
Jaca picture
*****

Szia welding alt!

Gondolom az illetők a kapucsengőt meghallják, így ezt is meg fogják. (aztán ha nem áll az ajtó előtt senki, akkor kipakolják a gépet). Ha épp nincsenek otthon, vagy üvöltetik a nótatévét, és nem hallják a csengetést, akkor mikor arrafele járnak (gondolom szükségleteik csak vannak), meglátják a világító lámpát. Azt azért nem hinném, hogy 3 napig ki sem mozdulnak a Tv elől. (Esetleg a wc-be lehet rakni egy plusz lámpát). Gondolom nem az a cél, hogy azonnal ki legyen ürítve a gép, jó az még 1-2 óra múlva is, csak ne legyen elfelejtve.

Üdv: Jácint

0

SzBálint
SzBálint picture
****

üdv: PIR mozgásérzékelő, megfelelően elhelyezve,

Bálint

0

Gépklinika
Gépklinika picture

Hm?
Ha végzett, akkor szaladgálni kezd? Furi.

0

SzBálint
SzBálint picture
****

üdv: amiket eddig láttam, mindegyikben morze-érintkezős relé volt.

Bálint

0

Gépklinika
Gépklinika picture

Oké. De a mozgásérzékelő honnan fogja észre venni a mosás végét???
Körbe-körbe szaladgál a mosógép, miközben a ruháktól terhes üstjét fogja?

0

Jaca
Jaca picture
*****

Szia Gépklinika!

Általában centrizéssel van vége a programnak, az pedig biza ugrál :)
https://www.youtube.com/watch?v=qdBHaSJO1pw

Üdv: Jácint

0

Gépklinika
Gépklinika picture

Valóban ugrálnak, kicsit.
De ritka az amit egy mozgásérzékelő már észre tudna venni!
https://www.youtube.com/watch?v=JVERe7kxrHM
No meg szerintem ezt nem is kellene plusz jelezni. Eléggé észre vehető.
Ez már szelídebb, de a mozgásérzékelő meg nem nagyon látná:
https://www.youtube.com/watch?v=QDKYNi4VRbY
A második adagtól meg úgyis átmegy a szomszédba. Az meg szól!

0

Kari
Kari picture
*****

Ahoj!
"A második adagtól meg úgyis átmegy a szomszédba. Az meg szól!"
None, az aki (sajna) ugyan ugy feledekeny!?
:roll:
Kari

0

Gépklinika
Gépklinika picture

Hát ha a fallal együtt megy át az csak feltűnik?
Esetleg, ha sugárhajtóműnek álcázza magát, akkor a PIR szonda meredten bámulja!
https://www.youtube.com/watch?v=MnPobgmdYXU

0

city217
city217 picture

Szia.
Jó ötletet adtál ezzel a mászkálással, vissza kell rakni a szállításnál használt csavarokat és kijön a fürdőből vagy ahol van. Látni csak látnak. :)
Saját tapasztalat mert én elfeledkeztem a csavarokról és amikor a mosógép megjelent az ágyam mellet tudtam hogy valami baja van. :)
Üdv.

0

city217
city217 picture

Szia.
Bocs nem tudom kihagyni. ...és milyen jó a szex a mosógépen centrizés közben. :)
Üdv.

0

Gépklinika
Gépklinika picture

Szia!
Új ötlet! Audio figyelés. Amikor kész a gép, akkor csendben marad.

0

exGelkás
exGelkás picture
*

Szervusz Gépklinika!
Az elmélet jó, de az nem jelent csendes környezetet, ha a felhasználó szerint van csend, aki esetleg nagyothalló :-)
Üdv:
exGelkás

0

Gépklinika
Gépklinika picture

Audio érzékelés piezo érzékelővel, a hátlapra ragasztva?

0

city217
city217 picture

Kedves ExCelkás.
Írd már le a felhasználók igényeit, mert itt már van nagyot hall, felejt, és még talán olyan is van aki be se rakja a mosnivalót. :)
Én már az egészet nem értem.

Üdv.

0

exGelkás
exGelkás picture
*

Szervusz city217!
Nem egy konkrét esetről van szó, hanem egy jelenégről, ami eléri a korosabb embereket, akik viszont ezt nem hiszik el magukról, és a környezet figyelmeztetéseit sem hajlandóak komolyan venni. Nevezetesen, hogy megöregedtek, és olyankor már sok szenzor nem úgy működik, mint fiatalabb korban, valamint a CPU is fagyogat.
Ezzel az erővel törhetném a fejem a tűzhelyen felejtett megmelegíteni valóval, a nyitva-felejtett hűtőajtóval, az elfelejtett megnyitott fürdővízcsappal, a fél órája üvöltő teavízforralóval és még rengeteg ilyen történik, ami az egy fedél alatt élők életét kellően megkomplikálja.
Most egy mosógéppel kapcsolatos mesébe szaladtam bele, és arra kerestem megoldást. Nem hiszem, hogy ezzel a problémával, csak az ismeretségi körömben élők találkoztak volna, ezért konkrét készüléktípus sincs, a mosógéppel nem is találkoztam, csak a történettel. Például, ezért nem szeretnék a gépen belül bármit is csinálni.
Még egy igen lényeges dolog!
A topiknyitóban nem azt kértem, hogy megoldják a problémát, hanem konkrét adatokat miliamperben, amperben.
Mindezek mellett a kapott ötleteknek is nagyon örúlök, egyrészt mert látom, hogy a vezérhangya másoknál is be tud indulni, valamint nagyon frappáns az eredeti megoldásomhoz nagyon jól illeszkedő javaslatok is születtek.
Neked is nagyon köszönöm, hogy töröd rajta a fejed, üdv:
exGelkás

0

city217
city217 picture

Szia.
Már volt pár ötletem, de most már áruld el hogy "elméletileg" meddig jutottál.
Üdv.

0

exGelkás
exGelkás picture
*

Szervusz city217!
A jelenlegi állapot:
Egy LM293, mindkét oldala, valamint egy LM431 referenciafesznek használva, és egy 50Hz-re tervezett áramvfigyelő tekercsel
egy "deszkamodellen" összerakva, beállíthatóan (cca10mA -500mA között) az átfolyó áram alacsony értékét megbízhatóan indikálja. A beállított érték alatt a kimenet egybe megy, ez jelenleg a 12V táp. A küszöbérték feletti áramok, nagyságuktól függetlenül nullában tartják a kimenetet.
Üdv:
exGelkás

0

Jaca
Jaca picture
*****

Szia city217!
A szerkezet induljon el, ha a gépet elindítják, és ha végzett, akkor hang és fényjelzést adjon, hogy kész a mosás. Mindezt a gép áramfelvételéből kell megállapítani.

Üdv: Jácint

0

welding alt
welding alt picture

Szia exGelkás!

A kérdésed nem értem. Üzemképes mosógép lefutatja a programot, majd csipog , vagy sem, de mindenképp láthatóvá válik, hogy a rábízott munkát befejezte. Távjelzés kinek, és minek? Automata gépet ismételten felülvigyázni miért ? ( Minden eddigi hozzászólást értékelek).

Üdv. welding alt

0

exGelkás
exGelkás picture
*

Szervusz welding alt!
A válasz az emberi kor! Sok esetben együtt jár az előre haladott kor a feledékenységgel, ezt öregkori elhülyülésnek is hívják, de ezt így nem írjuk le, mert mi is leszünk (szerencsés esetben) öregek. Az elindított mosógépben, ami rendesen el is végzi a dolgát, benne felejtődik a ruha, esetleg több napra is! A végeredmény magáért beszél!
Üdv:
exGelkás

0

welding alt
welding alt picture

Szia exGelkás!

Köszönöm válaszod. Látom körvonalazódik a megoldás. Egy kis kommentár. Mi történik akkor, ha a gép jelezte a program végét, de Te épp ekkor kenyeret vásárolsz? Logikus, hogy nem fogod hallani, és ismét előáll az áldatlan állapot. ( E tény kizárva, ha a jelzés folyamatos, de ez esetleg a szomszédot zavarná). A ténykedés befejeztét jelző hangot periodikusan ismétlődővé tenném. 1 perc csipogás, 10 perc várakozás, majd ismét csipogás, és mindez ismétlődne mindaddig, amig ki nem szeded a tiszta ruhákat.Majd áramtalanítani az egészet.

Üdv. welding alt

0

Buhera01
Buhera01 picture
*****

Szia Ex!

Ha csak ez a gond, akkor én nem bonyolítanám agyon a dolgot.
A leghosszabb mosóprogram időtartamára készítenék egy fix időzítőt és ezzel vezérelném a mosógép áramellátását és a kívánt jelző készüléket.
Minden mosás indításakor addig nem kap áramot a mosógép, míg ezt el nem indítja az illető, az időtartam végén meg áramtalanít és jelez.
Igaz rövidebb mosóprogram esetén bent maradnak a ruhák a gépben akár fél órát, de mégsem napokig "pácolódnak"...
Persze nem ismerem a mai mosógépek lelki világát és lehet nem szeretik a gyakori "áramszünetet". (Ezt talán majd elárulják a téma szakértői.)

Üdv: Laci

0

exGelkás
exGelkás picture
*

Szervusz Laci!
Ez járható útnak tűnik. Mondjuk elegánsabb, ha a mosáskor nem kell megváltoztatni az eddigi beidegződött mozdulatokat, és csak úgy a "semmiből" jön a jelzés, de ha beletörik a bicskám, ebbe az áramindikálásos agymenésembe, akkor áttérek erre a megoldásra.
A legegyszerűbb megoldás az lenne, ha nem használnák azt a masinát, és a többit sem, (mert nem is kell) de akkor azonnal feleslegesnek éreznék magukat.
Üdv:
exGelkás

0

SzBálint
SzBálint picture
****

szia: ilyennel?

http://www.zoldbolt.hu/data/24htimer-manual.pdf

Van GanzKK 60 perces időzítő kapcsolóm, ha kell.
Lehet bővíteni hosszabb időre is.

Bálint

0

Buhera01
Buhera01 picture
*****

Szia Bálint!

Valami hasonló kinézetű kütyüre gondoltam én is csak fix időzítéssel, mert akkor csak egy kapcsoló kellene kívül a dobozra ami áramot ad a mosógépnek (aljzatnak) és egyben indítja az időzítést, melynek végén megszólal a "vészjelző" amit ugyanez a kapcsoló hatástalanít.
Így nem lehet róla megfeledkezni és csak egy plusz kapcsolás az egész.
Elegánsan bele lehetne faragni mondjuk egy nagyobb dugasztáp dobozába...

Üdv: Laci

0

SzBálint
SzBálint picture
****

szia: egy Ganz időzítő rajza, 1 db indítógombbal.
A Rádiótechnika 2007 júniusi (331.oldal)számában pedig a GLR-5 relé van

Bálint

0

exGelkás
exGelkás picture
*

Szervusz Bálint!
Szeretném elkerülni újabb készülékek használatát, a mosási folyamathoz vezető úton.
Nem megoldható, hogy egy plusz berendezést is beiktassak a megszokott mozdulatsorba, nem fog működni. A gyakorlat eddig ezt igazolta.
Üdv:
exGelkás

0

city217
city217 picture

Szia.
:) Látom te is unod már a végigolvasást, de itt az a baj hogy ki kell szedni a ruhát amikor már Isaura elvégezte a dolgát, "ne álljon benne három napig".
Én az emlékeztető gyógyszert ajánlanám, de lehet hogy ahhoz is be kell venni egy másik emlékeztető gyógyszert. Csak vicc de nálam már elveszett a fonál.

Üdv.

0

exGelkás
exGelkás picture
*

Szervusz city217!
Az alapkérdés, az volt, hogy egy automata mosógépnek az ajtózár áramát tudom-e megfelelően indukálni, egy a gép éppen megy, vagy befejezte a tevékenységét állapot elkülönítéséhez. A sok válaszban erre az adatra is kaptam értékelhető iformációt, és természetesen olyat is, amelyben mindenki a saját preferált műszaki megoldását ismerteti, és javasolja.
Mivel ez a megoldandó feladat jelenleg az asztalon hever, a beforrasztásra kerülő alkatrészek az itt javasoltak szerint is változhatnak, annak ellenére, hogy nem konkrét kapcsolási rajzokkal bombáznak, csak ötletekkel.
Válaszaimból remélem egyértelműen kitűnik, hogy egy plusz műszaki berendezés használatára nincs lehetőség, ez olyan, mint ha a mosógépet végleg kivonnám a forgalomból, nem járható út!.
Üdv:
exGelkás

0

Gépklinika
Gépklinika picture

Szia!
Ha régebbi butuska a gép, akkor még talán tudnád érzékelni a ajtózár áramfelvételét, hisz azokban a vezérlés óraműves... Sajnos ma már csak volt.

De íme egy nagyon frappáns és kivitelezhető megoldás!
Feltételezett tények:
A mosógéped már új okoska. A programok centrifugálással érnek véget. Centrifugálás után lazítgat a motor ide-oda 4-6x.. Egyszerűen számold meg, mérj időt, áramfelvételt, készíts egy olyan logikát ami ezt a kombinációt figyeli és készen vagy! Téves riasztás elkerülésére figyeltesd még negyedórát, ha addig nem történik semmi, akkor telitalálat!

0

Jaca
Jaca picture
*****

Szia Gépklinika!

Amit feltettem képet az ajtózárról, az is kapcsolóórás buta gép volt, és már ott is PTC-s volt az ajtózár.

Üdv: Jácint

0

Buhera01
Buhera01 picture
*****

Szia Jaca!

Látod ez a gond ezekkel a mai energia és "hangtakarékos" mosógépekkel. Bezzeg én a túlsó szobában, csukott ajtók mellett is meghallom ha az Evrika befejezte a centrizést. - Rögtön csend lesz... :D

Üdv: Laci

0

exGelkás
exGelkás picture
*

Szervusz Jaca!
Az csak a kérdés, hogy tekinthetem-e általánosnak, ezt a fajta ajtóreteszt. Amennyiben igen, akkor igen nagy valószínűséggel a működését tudom indikálni, mivel azokkal az áramokkal nem foglalkozik a kapcsolás, ami meghaladja, mondjuk az 500mA-1,5A-t. Tehát a magasabb áramok, nem okoznak változást a kapcsolásban. Jelenleg az érzékelési küszöb beállítása van terítéken. Csak annyit tudok a mosigépek lelkivilágáról, hogy a program befejeztekor, az ajtót nem engedi kinyitni, tehát vissza kell hűlnie az ajtózárnak, ami azt feltételezi, hogy a működés teljes időtartama alatt az mint fogyasztó szerepel. Esetemben mindegy, hogy az plusz áramfelvételként jelenik meg, gondolom a program lefutása után, az ajtónyitás engedéséhez az is eltűnik, mint felvett áram.
Üdv:
exGelkás

0

Istvan-lab
Istvan-lab picture

Szia Laci !

Teljesen igazad van, pont hasonlóra gondoltam én is, csak nem kell csinálni a géppel semmit, még vezérelni se.
Venni kell egy akármilyen jó erős csengőt és egy mechanikus időzítőbe bedugni.
Az időzítőt beállítani a leghosszabb program idejére.
Mosás indításnál kell indítani az időzítőt (bedugni a falba).
Az időzítés lejártakor megszólaltatja a csengőt.
Ez kijön ötezerből, de ha van otthon csengő vagy mech.időzítő akkor persze lehet hogy 0 a költsége, csak össze kell rakni.

Sajnos én még a napi rutin alatt is be szoktam állítani egy-egy időzítést a telefonra, mert én is mindig elfelejtkezek valamiről.
"Persze nem ismerem a mai mosógépek lelki világát és lehet nem szeretik a gyakori "áramszünetet". (Ezt talán majd elárulják a téma szakértői.)"
- én mindig áramtalanítom mosás után (főkapcsoló). Másnál is ezt láttam.

Üdv: Dénes István

0

Jaca
Jaca picture
*****

Szia exGelkás!

Egy újabb ötlet! Az indítás elvileg az áramnövekedéssel kezdődne. Ha visszaesik az áramfelvétel a nyugalmira, és 5-10 percig nem változik, akkor végzett a gép.

Üdv: Jácint

0

exGelkás
exGelkás picture
*

Szervusz Jaca!
Tökéletesen meghatároztad, hogy mit szeretnék tenni, most már a nyugalmi áramfelvétel mértékét kell meghatározni.
Azt látom, hogy jelentős eltérések nem nagyon találhatóak gyártótól függetlenül, mindössze annyi, hogy van-e benne olyan elektronika, melynek van készenléti fogyasztása, avagy nincs. Ezért gondoltam, az ajtózár áramának figyelésére, mert azért az szerintem nagyság-rendel nagyobb, mint egy készenléti áramfelvétel, és ezen ok miatt egy határozott áramugrás jelenik meg fel, ill. le, amit jól lehet indikálni is.
Üdv:
exGelkás

0

Jaca
Jaca picture
*****

Szia exGelkás!

Ha 100mA feletti értékre (esetleg kapcsolóval, jumperrel 50 / 100 / 200mA)indítassz egy 10 perces időzítőt, akkor az addig bekapcsolva marad, míg megy a gép, és csak a program vége után 10 perccel fog kikapcsolni. Az ajtózárban a PTC hidegen 1,5kOhm, azt nehéz indikálni.

Üdv: Jácint

0

exGelkás
exGelkás picture
*

Szervusz Jaca!
Hinnye! 150mA-t oda, és vissza elég nehéz az alapáramtól elkülöníteni. de köszi az értéket, mindjárt ki is próbálom.
Az ötlet tetszik, ha minden "preciziós" megoldás beledől a dugába, akkor az időzítős megoldásod megvalósítása lesz a következő lépés.
Köszi, és üdv:
exGelkás

0

Jaca
Jaca picture
*****

Szia exGelkás!

Igazából adott gépen meg kell mérni az alap áramot. Erre írtam az 50 / 100 /150mA-t. Bármit csinál a gép, ennél több lesz az áram (szivattyú, mágnesszelep, fűtés pláne, meg a motor). Az enyém 30mA-t vesz fel stby-ben. Én oda beállítanák határnak 50mA-t és ha ennél több, akkor csinál valamit, ha ennél kevesebb, végzett, vagy épp egy kicsit vár. Ha 5-10 percig 50mA alatt van, akkor már nem fog semmit csinálni, tehát végzett.
Az ajtózárat nem fogod tudni kimutatni a hálózati áramból, nekem sem mozdult meg a műszer.

Üdv: Jácint

0

exGelkás
exGelkás picture
*

Szervusz Jaca!
Még egy kicsit kísérletezgettem ezzel a kapcsolással, néhány fogyasztó áramfelvételét indikálva, és egyelőre a glimmlámpa nem mutatott átfolyó áramot, de egy 15W-s égő, már remekül látszik, a szkópon. A 150mA ajtózár az közel 35W fűtés, ami azért számomra meglepően soknak tűnik, és határozottan megnöveli a négyszögjel kitöltési tényezőjét. Sajnos, az a lakatfogó, amit használok, nem igazán alkalmas miliamperek mérésére, marad a fogyasztásmérős közdarab, vagy szedhetem szét a dugaljat a multiméteres méréshez. A Töled kapott értékek, igen jó támpontot jelentenek, és Kalex is beigért egy hétvégi profi mérést, egy mosógép működéséről, amivel, már majdnem biztosra tudok menni.
Egyelőre a most összerakott komparátoros kapcsolás, inkább túl érzékenynek tűnik, mint amit szerettem volna, de csak úgy össze lett dobálva, mindenféle számolás nélkül (ami azért már nem az erősségem) séróból! Még egy rajzot sem csináltam róla, azért azt szégyellem.
Üdv:
exGelkás

0

Jaca
Jaca picture
*****

Szia exGelkás!

Nehogy félre érts, nem az ajtózár 150mA!
Az én gépem 30mA-t vesz fel ha be van dugva a konnektorba. Ha bekapcsolódik az ajtózár, ez az érték akkor se változik. Viszont ha bármit csinál (szelep bekapcsolása, motor forgatás, fűtés), ez az érték megnő. Neked olyan áramkört kellene építeni, ami azt figyeli, a készenléti állapot fölötti-e az áramfelvétel, vagy sem. Ha tartósan visszakerül készenléti áramfelvételre, akkor az végzett. H a univerzális áramkört akarsz építeni többféle géphez, akkor a komparálási határt a készenléti áramhoz kell kalibrálnod.

Üdv: Jácint

0

exGelkás
exGelkás picture
*

Szervusz Jaca!
Így már értem. Az éppen adott géphez hozzá kell kalibrálni, marad a helipoti.
Kösz szépen.
Üdv:
exGelkás

0

Kari
Kari picture
*****

Szia Ex!
Te tudod, de sztem luxus erre egy helipot/avagy multiturn trimmer is, de azert sem tennem be, hogy ne lehessen elallitani, ne legyen minek elrazodnia, stb. Viszont beüzemeleskor bekell tudni allitani, igy a Jaca altal javasolt 2-3-4 jumperes "behangolasi" lehetöseg_megha csak atforrasztos rövidzarak is a gyakorlatban_ elegge bomba es felhasznalo biztos megoldast nyujt(hat)nak..
Kari

0

sasa11
sasa11 picture
*

Szia exGelkás !
Minden mosógéphez tartozik egy " kapcsolási folyamatábra ".
Legtöbb szerviz manual tartozéka .
Ebből jól ki lehet olvasni , mikor , és meddig , milyen folyamatnak kell
lezajlani.
Típus függő .
Ennek a monitorizálása a folyamat ábrából lekövethető áramfelvétellel is
jól szemléltethető .
Ha "csak" kész , vagy kezdés az egyszerűbb !
A mai gépek egyes " nagy " egyedei tudják a távoli figyelést !!
SMS -el inditod küld SMS ha végzett . Csak tudnám ha nincs otthon a gazda asszony
akkor kirakja be a szennyes és ki szedi ki ? :D
Sajnos ide fajult már a mosógépek új generációs világa !
A jövő szervizeseinek a részvétem !
Egy példa a sok közül !
A távolról történő irányítás már nem is kérdés egyes országokban !
Szép napot mindenkinek !

Padra Sándor
Alias :sasa11

0

exGelkás
exGelkás picture
*

Szervusz Sándor!
Természetesen az ilyen rettenetes okosmosógépeknél erről szó sem lehet. mert még megsértődik.
Amikor küld egy SMS-t az okostelefonra, akkor az a drága mama a készülékén fog megjelenni, így
azonnal megoldódik a teregetés, újratöltés kérdése is. Természetesen a drága mama is roppant okosmama!
Csak én nézek magam elé bután, vagy propán.

Üdv, és köszi a választ:
exGelkás

0

Jaca
Jaca picture
*****

Szia Sándor!

"A jövő szervizeseinek a részvétem !"
Majd azzal viszik szervízbe a gépet, hogy káromkodik...

Üdv: Jácint

0

lapatnet
lapatnet picture
*

Üdvözlet !

Ha a csatlakozó aljzaton átfolyó áramot figyeled akkor a motorforgatáskor valamint centrifugáláskor jelentkező áramértékek a futó programra elég jellemzőek. A fűtés bekapcsolása jelentős áramfelvételt generál ezért az is támpont, hogy hol tart a program. A fűtés idejéből pedig a hőmérsékletre is következtethetsz. Ha a gépbe bele lehet nyúlni akkor a tachogenerátor jele is jellemző adatot szolgáltat a működésről.

0

exGelkás
exGelkás picture
*

Szervusz lapatnet!
Ilyen részletes működés monitorozásra nincs szükség, mindössze az az áramérték szükséges, ami egy a programot éppen befejező gépre jellemző. Mivel az áramméréshez nincs szükség az áramkör megszakítására, ezért széles tartományban lehet indukálni a használt villanyt. Így, mondjuk az 1A-feletti értékeket egyszerűen működik-nek definiálom, alatt viszont, befejezett mosásnak.
Üdv:
exGelkás

0

Jaca
Jaca picture
*****

Szia exGelkás!

Érdekes ötlet. A standby áramot kellene monitorozni, bár a 230V-os hálózaton nagyon kicsi lesz a változás. Egy konnektorba dugható teljesítménymérővel meg lehet mérni. Remélem akad valaki, akinek van ilyen mérőeszköze és van szabadon álló gépe. Nekem sajna pult alá van építve.

Na, sikerült bepréselnem a fogyasztásmérőt. Nem látszott rajta. 30mA volt, függetlenül a stand-by állapottól, és az ajtó bezárásától. Elképzelésem szerint 5mA lehet a különbség max (Indesit IWC7125). Akkor inkább egy optoszenzor az ajtózár visszajelző ledjére.

Üdv: Jácint

0

uniman
uniman picture
***

Hello Jaca.

A tiéd nem sípol, ha végzett a mosással? Mert a miénk az igen, meg programindításkor is!(Indesit IWUD) Akusztikus relé!

Üdv.: Uniman

0

Jaca
Jaca picture
*****

Szia Uniman!

A mienk akkor sípol, mikor centrifugál, hogy a fene nem enné meg. Még a szervízt is kihívtam, hogy nagyon hangos, aztán hozták a mérőmikrofont, de a 92 ddB-t nem haladta meg, így jónak minősítették.

Üdv: Jácint

0

exGelkás
exGelkás picture
*

Szervusz uniman!
Igazából, mint a nyitóban is szerepel, nincs konkrét típus, de bízom abban, hogy ezeket az ajtózárakat, viszonylag uniformizálták, az-az hasonló áramfelvételű szerkezeti elemekről van szó, amik, valóban az én elképzelésem szerint működnek, tehát indukálni tudom, hogy az adott gép, éppen valamit csinál, vagy befejezte a tevékenységét.
Üdv:
exGelkás

0

exGelkás
exGelkás picture
*

Szervusz Jaca!
Most szórakozom, egy igen egyszerű indukálással, amivel igen alacsony áramértékektől, elég nagy fogyasztók áramait is, jelenleg változó kitöltésű négyszögjelek formájában jeleníti meg, egyelőre a szkópon.
Nagyon szépen köszönöm, hogy bemásztál, és megmérted a nyugalmi áramot, ezzel már tudok mit kezdeni.
Most valami állítási lehetőséget igyekszem faragni, hogy szélesebb körben is használható legyen.
Üdv:
exGelkás

0

Gépklinika
Gépklinika picture

Szia!
Esetleg egy termosztátot az ajtózárra? Mondjuk ez belenyúlást feltételez.
Kirelézni a retesz állapotát? Így már galvanikusan el van választva.
Az áramfigyelés csak a régebbi igen kicsi alap fogyasztású vezérlőkkel ellátott gépeknél lehetséges.

0

exGelkás
exGelkás picture
*

Szervusz Gépklinika!
A masina megbontása nem járható út, még garanciális okokból sem. Mivel maga a mérés induktív úton történik, a felső, és az alsó tartomány mértéke nem jelent gondot, csak valamilyen megközelítő adat kellene egy ajtózár áramfelvételéről.
Üdv:
exGelkás

0

Jaca
Jaca picture
*****

Szia exGelkás!

Ezek az ajtózárak nem véletlenül valami PTC-s huncutsággal vannak megfűszerezve?
De igen.
Előástam egyet a padlásról, ami szétcsavarozható. Egy PTC fűt egy bimetált, ami egy kis műanyagot billent egy lemez elé, ez akadályozza meg az ajtó nyitását. A PTC hideg ellenállása 1,5kOhm


Üdv: Jácint

File csatolás: 

0

SzBálint
SzBálint picture
****

sziasztok: reed relé valamelyik áramzabáló vezetékből pár menettel?

Bálint

0

exGelkás
exGelkás picture
*

Szervusz Bálint!
Maga az áramindikálás szekció viszonylag kész van, egy áramváltó tekercs, és egy LM293 összeakasztásával, mely egy telefon töltő áramát, és egy 1KW-os égőt is remekül indukál, de a hiányzó adatok, és a mosógépek működési rendjének ismeret hiányában, nem nagyon tudom, hogy készenlétben, vagy a program befejezése állapotban mire számíthatok.
Természetesen a legegyszerűbb megoldást a készülék megbontása révén valaminek a figyelése, de az nem járható út.
Üdv:
exGelkás

0

Istvan-lab
Istvan-lab picture

Szia exGelkás!

A megbontás alatt mit értesz ?
A fedelét sem veheted le ?
Rögtön az ajtó becsukását is szeretnéd látni ?
Vagy csak elég lenne egy általános Start/Stop jel neked ?
Bocs csak szeretném megérteni mit szeretnél ;)
Az ajtó retesz esetében úgy van ahogy gondoltad. Pontosan ! Ha leveheted a gép fedelét akkor hozzáférsz a madzaghoz azon pedig mérhetsz áramot megbontás nélkül.

PS: Bocs fentebb láttam, hogy meghatározták mit szeretnél.
Szerintem egy PTC áramfelvételét nem fogod tudni kimutatni :(

Üdv: Dénes István

0

Gépklinika
Gépklinika picture

Frappáns! De kicsit több menet kell.

0

Sponsored links