You are here

Samsung Sp46 R1HL1-J60B

47 posts / 0 new
Last post
Doncso
Doncso picture

Sziasztok, a napokban került hozzám egy , a címben szereplő CRT projektoros televízió. Ennek a javításában szeretnék segítséget kérni, mivel kicsit elakadtam. A hibajelenség az lenne, hogy bekapcsolom a TV-t, elsőre beáll standby-ba, tehát a készenléti táp rendben. Majd prg-gombbal indítanám, kapcsol egyet majd villan egyet a standby led, és megáll, levettem a fedelét, mivel első körbe a sortranyó környékére gyanakodtam, de mint utólag kiderült, valaki kiforrasztotta már a lábait, rámérve persze rommá van égve, tehát az rossz. De a TV akkor sem indul, így valami foghatja még a tápot. Igazából lehet hallani is , hogy a standby-ból való elinduláskor, a táp elindul, majd 5-8mp után le is áll, a következő ötletem az STK ic-k voltak, itt megmértem a feszültségeket, amikor próbál indulni a táp, rendre meg is vannak, a 3R3-ak is jók, bár néhány próbálgatás után az egyik STK meleg, míg a másik teljesen hideg. Igazából most nem nagyon tudom hova kapjak, az lenne a kérdés, hogy ezeket az STK394-250 es konvergencia IC-ket ki lehet mérni, hogy halottak e vagy sem? Nincs erre valami féle megoldás, ki szeretném zárni, hogy ezek jók avagy sem. Ebben szeretnék segítséget kérni, illetve ha valakinek volt már hasonló esete akkor kérem írja le. Igazából gyanus nekem az STK-is illetve az is kérdőjeleket hoz magával, hogy vajon a sorvég tranzisztor mitől mehetett el, ő egy FJL6920-as tranzisztor.
Még arra gondoltam építek egy FBT tesztert 555-ből, az FBT hiba kizárásához, mivel egy sorkimenő is 8000Ft. Potyára nem szeretnék venni.
Van ötletetek merre kapirgáljak?
Előre is köszi minden hozzászólást, ötletet.
Üdv. Doncso

Comments
dalmacsaba
dalmacsaba picture

Szia
Ma építettem meg a Tanyán is megtalálható sorkimenő tesztert (már bosszantott a több ismeretlenes egyenlet, mármint hogy csak saccoltam hogy jó, vagy nem jó a trafo). Tök jól működik, most ismerkedek vele. Ha a te kicserélt rossz trafódat megmérhetném, még több tapasztalatot szerezhetnék, mivel most már tudod biztosra, hogy rossz. Ha valami ötleted támad, szívesen veszem. Gratula a megoldott problémáért, mindazok ellenére, hogy a kedves (?)M.Gábor próbált meggyőzni a szervízek létjogosultságáról. (valószínű nem sok munkája akad).
Üdv: Csaba

0

Doncso
Doncso picture

Szia, hát sajnos vannak ilyen kételkedő emberek, pláne ha tudná, hogy autószerelő vagyok és gépi vakolással foglalkozom :D Szóval papíron semmi közöm az elektronikához. Az elektronika szeretete viszont nagyon sokmindenre megtanított. Egyébként, azt a tesztert én is megépítem, viszont sajnos nem tudod letesztelni a két rossz sorkit, mert a napokban lomtalanításkor kihajítottam őket. Ne is lássam. Bár így utólag, ez butaság volt. Nekem is jól jött volna, mivel 100% hogy rossz.
Apropó TV, azért annyira ne menjen simán a történet, az egyik konvergencia STK is le volt pukkanva, jó mondom kicserélem azokat is újra, mindkettőt , ahogy kell. Na így már egész jó a kép, kis korrekció menüből és rendben. Nade ezt hallgassátok meg. Hát ilyet én még nem láttam, és nem is értem mi lehet a magyarázata. A képernyő közepétől lefelé, egy halvány türkiz szkóp ábra látható, nem vicc, olyan mint egy szinuszjel Sweepel-ve, kezdetben csak kis amplitudójú szinusz, majd egyre szélesebb, mint egy kúp. ez jelen pillanatba türkiz zöld, kicsivel mellette egy hasonló sárga. Először azt hittem a vászon, de nem, majd lencse pucolás, semmi, aztán rájöttem, hogy ez mizony a képernyőből jön, de mi a fene lehet ez?
Üdv.

0

kjani66
kjani66 picture

Szia Doncso!
Nos, az a helyzet, hogy találkoztam már ilyennel. A projektoroknak ez is egyik betegsége, ugyanis néha szokott ilyet generálni, amikor elszáll a sorvég, vagy megszakad a soreltérítés. Ezt a hibát úgyhívják, hogy csőbeégés. Ez anyit jelent, hogy a cső belsejében levő fluorescent por az erős elektronnyaláb hatására túlmelegszik, és "megég". Ennek a nyomát látod a képernyőn. Ezt olyan gyorsan képes produkálni a készülék, hogy esélyed sincs látni sem magát a jelenséget, csak már az eredményét. Ez sajnos csak csőcserével gyógyítható. Általában a zölt cső szokott a legjobban beégni, a piros már kevésbé, és a kék szinte egyáltalán nem. Ezt konvergenciamódban meg is tudod nézni, ha megnyomod a display/info gombot, megjelenik a kép a rács alatt, és a szineket egyenként bekapcsolva láthatod, hogy melyik cső mennyire égett be. Ezt sajna meg kell szoknia a tulajnak....
Üdv: Jani

0

Doncso
Doncso picture

Szia Jani, Köszönöm a gyors és pontos választ. Azért lefotóztam, biztos ami biztos alapon. Őszintén szólva örülnék, ha valóban ez lenne a baja, mert akkor kiszaladok a műhelybe, és előrántok olyan képcsövet ami kell. Tudod vettem egy komplett ilyennek a belsejét.
ő az
Köszi hogy ránéztél.

http://keptarolo.com/share.php?id=F73D_4BC55A5E

0

kjani66
kjani66 picture

Nos, ha ennek örülsz, és van tartalékcsöved, akkor nyugodtan cserélheted, mert tuti hogy ez a baj. Legalábbis a zöldet mindenképp, meg valószínűleg a pirosat is. Jó munkát hozzá!

0

Doncso
Doncso picture

Áh, dehogyis örülök, inkább mostmár szörnyülködök, pont a legdrágább alkatrésze. Még annyit kérdeznék, hogy az RGB színskála alapján, ha türkiz és sárga a hibafolt, akkor valószínű hogy a piros és a kék képcsőben van a baj nem? Jól sejtem?
http://regardadesign.co.uk/Resources/Uploads/uploads/RGB.gif

Üdv. Doncso

0

city217
city217 picture

Szia.
Sárga színben van zöld is. Tudom ez neked nem öröm.
Üdv

0

Doncso
Doncso picture

Szia, jól mondod, ha sárga a folt azt jelenti hogy a piros és zöld megy, a kék hiányzik, azaz ahol a sárga színű képhibát látom, az lehet a hibás kék képernyó, mivel a foszforhiány miatt kivonódik a kék a fehérből ezért lesz sárga, nem? ugyanez lehet a felállás a türkiznél, ott a zöld+kék megy a piros hiányzik, ezért türkiz a folt. Rosszul gondolom?

0

Doncso
Doncso picture

Egyébként ez látszik a képcsövön, ha leveszem a lencsét? Ugyértem szemmel észrevehető szerinted ez a hiba?

0

kjani66
kjani66 picture

Igen, ha közelről megnézed, lehet látni. De így ugyebár elég apró a nyom.

0

dalmacsaba
dalmacsaba picture

Szia
Én erről a teszterről beszélek, nem az 555-vel épített.
(http://elektrotanya.com/lopt_fbt_sorkimeno_tester.zip/download.html)
Nem baj ha kidobtad a rossz trafókat (is), nagyon össze tud gyűlni a sok szutyok, én is csak teszem veszem egyik helyről a másikra a cuccaimat, nem volt még lelki erőm mindent kihajigálni. Hol kutassak akkor ellenállások, kondik után, amiből megépítsem a tesztert?
Apropó TV: nincs egy láthatatlan jelgenerátorod a tv mellett ami beakassza neked a zavaró ábrát? A tintasugaras nyomtatóm működés közben nagyon bezavar a TFT monitoromnak (egymás mellett vannak), eleinte azt hittem, hogy mindgyá tönkremegy. Ez van.
Jóccakát

0

Doncso
Doncso picture

Szia, én is arra a teszterre gondoltam. Jó kis műszer. A TV-vel kapcsolatba, én is attól féltem amit Jani mondott , bár reménykedtem, hogy talán 1-2 kondi. De ezek a projektorosok már csak ilyen betegek. pff, nesze neked samsung, 4-5 éves TV azt sorvég, sorki, 2db stk csere, és akkor még 2db képcső is kellene bele, aminek darabja 29.000Ft. Azért ez nevetséges. Még jó, hogy a sorkin kívül mindent csereberéltem. Amugy nem érné meg.

0

kjani66
kjani66 picture

:) Ez tetszik! Hozzám is szólt már ilyen "kellemetlenül"......

0

Lui
Lui picture

Ja, ja... A mosógép-problémámhoz is roppant építő jellegűen szólt hozzá. Egyszer pedig simán lehülyézett, amikor írtam, hogy hálózati flyback-tápba nem tesznek darlingtont a lassú kiüríthetősége és a dupla szaturációs feszültsége miatt. Szerinte egy darli ugyanis gyorsabb, mint egy ua. áramú/feszültségű normál BJT, nem hiszi el, hogy én még ennyit se tudok és nem érti, hogy "melyik ólban tanultam az elektroműszerész-szakmát".
Azóta is küldi a "gyors darlingtonjaival" épített, kereskedelemben kapható hálózati flyback-táp rajzát. Nomind1. Én türelemmel várok.

0

kjani66
kjani66 picture

:rohog: :taps2:

0

Doncso
Doncso picture

Sziasztok urak.
Nos, ma megjött az új sorki, betéve, első rúgásra indul a TV, eddig fél óra használat és semmi baja, szóval ismét egy ékes bizonyíték, milyen szemét módon meg tudja az embert tréfálni egy sorkimenő. Még egy kis konvergencia beállítás kell, de ezt már megoldom menüből. Mindenkinek köszönöm az értékes hozzászólásokat. Ismét tanultam valamit a szakmából.
Üdvözlet : Doncso

0

kjani66
kjani66 picture

Szia Doncso!
Épp a múltkor küszködtem én is egy J60A-val, hasonló problémával, csak nekem nem volt elszállva a 6920. Az STK-król annyit, hogy ez a fajta (STK394-250) elég strapabíró, nemnagyon szokott elszállni, viszont melegedni melegszenek, nem is kicsit. Először alacsonynak találtam a sorvégtápot ( még üresjáratban is), és ez félrevezetett kissé. De utána rájöttem, hogy a táppal nincs baj, hanem a sorkimenő volt a zárlatos. Így azt javaslom neked, hogy teszteld le a sorkimenőt, mivel a sorvég is el van szállva, ezért nekem az a gyanús!

0

Toni59
Toni59 picture

Toni59 TISZTELT kjani66 .Szeretnék egy ilyen vinyó rajzát kérni , hogy meg értsem.Tisztelettel .

0

kjani66
kjani66 picture

Szia Toni59!
Nemigazán értem, hogy mit kérsz! Számítógép HDD-re gondolsz? Nem látok róla képet.

0

kjani66
kjani66 picture

Most olvastam a fórumtémádat, és csatlakozom az előttem szólókhoz. Ha nincs rajta fontos adat, akkor inkább vegyél másikat. A HDD-k nemigazán javíthatók. Esetleg annyit megpróbálhatsz, ha van a közelben egy másik ilyen winyó, akkor arról átpakolod az elektronikát egy próba erejéig.

0

Doncso
Doncso picture

Szia Jani, nos, kicseréltem most a sorkit, és a sorvéget, bekapcs, egy pilanatra hallottam, hogy felszisszen a nagyfesz, tudod amikor begyujt a képcső, majd ellőtte a sorvéget, majd sorvég csere, és ugyanez. Nincs ötleted merre kapirgáljak?
Üdv.

0

kjani66
kjani66 picture

Pfff... Az gáz. Sztem nézd át a soreltérítő körben amit találsz kis kék tárcsakondikat, illetve a forrasztáspontokat (pl. eltérítőcsatlakozó alatt), mert ezek a kondik szoktak Samsungéknál bezárlatosodni, vagy csak egyszerűen átvezetni... Egyelőre ennyi ötletem van. Írj, hogy mi az eredmény...

0

Doncso
Doncso picture

Szia Jani, kicsit félre vezettem magam, mert utólag kiderült, sokkal gyengébb tranyót tettem bele, ezért lőtte el, azóta haladtam vele, elmondom most mi a szituáció. Szóval odáig eljutottam, hogy találtam közel akkora (1500V 16A 200W) sortranyót mint ami bele való (1700V 20A 200W) , namost ezzel úgy indult el a TV, ha lehuztam az egyik eltérítő tekercset, igaz hogy 10mp után kikapcsolt, majd ujra be, de már nem lőtte el a sorvéget, szépen begyujtottak a csövek, megjött a nagyfesz és a sztatikus feltöltődés is hallatszott, sortranyó rendbe, itt mindegy melyik kettő képcső ment, mindegyikkel jó volt, de amint rátettem hármat, akkor 5-6mp üzem után ellőtte, namost a kérdésem az, hogy szerinted még mindig kicsi a sorvég amit betettem,és itt számitana az a 4A és 200V plussz, amit a bele való még elbir, vagy valami gáz van. Lényegébe a képcső nyakán lévő tekercsek közül húztam le egyet, úgy nem lőtte el, ment a fűtés, minden fesz lényegébe rendben, kis eltérésekkel, de ha mind a három rajta , akkor ellőtte, eredeti tranyóval még nem próbáltam. Mi a véleményed?
Üdv.

0

Doncso
Doncso picture

Sziasztok, na most kellene igazán egy jó ötlet, végre sikerült elindítani a TV-t, de lövöldözi a bele való sorvégeket, ezzel nem is lenne baj, de úgy néz ki a dolog, hogy bekapcsolom a TV-t, már mind a 3 képcsővel elindul, megy szépen, nézem a DVD-t, majd gondol egyet a TV , ámegy zárlatba és ellövi a sorvéget. De ez teljesen bizonytalan, van amikor fél perc múlva, de van hogy 5 percig is megy, most ott vagyok, hogy az utolsó sorvéget tettem bele, ami itthon volt, kezembe a hosszabbítóval, és a szemem a multin, nézem hogy mi történik, 1mp-et kibir a sorvég, azonnal kihúzom, és megmenekül, amig 0,6-0,7A között megy az áramfelvétel, addig nincs gond, de hirtelen felszökken akár 1,2A-re is és elpukkan. Van ötletetet mit lenne érdemes megnézni?
Üdv. Doncso

0

city217
city217 picture

Szia.
Nézd át jól, lehet hogy kontakthiba, vagy valahol a forrasztás áthúzz.
Üdv.

0

Doncso
Doncso picture

Szia, átnyálaztam, kivettem a sasszit, nagyító, jó erős lámpa, de semmi, azért átforrasztgattam a lehetséges pontokat, de nem javult. Igazából nem értem, mert itt a primer körbe zárlatosodik be valami, nem igazán nagyfesz áthúzás. Ez a legszemetebb hibák egyike, mert hol zárlatol, hol nem, bekapcsolom, megy egy darabig a TV, majd néhány perc múlva, gondolom ahogy melegszik, úgy valami bezárlatosodik a primer körbe, de úgy, hogy annyira beterheli a sorvég tranyót, hogy az elpukkan, pontosabban elpukkanna, ha azonnal nem rántanám ki a dugót, majd újra bekapcsolva ismét megy tovább néhány percig, aztán egyanez. Gyanakszom a sorkimenőre, de elég húzós az ára, így azt akkor cserélném, ha valaki egyértelműen, azt mondja, hogy ez tipikus sorki betegség, csak azt nem értem, hogy ilyen van, hogy egyszer zárlatos egyszer nem? Egyszerűen nem tudok mire gondolni. Kondikat kiméregettem ESR alapján is, a kerámiákat is kiszedegettem, mind jó, diódák rendben, egyszerűen nem tudok mire gondolni.

0

Buhera01
Buhera01 picture
*****

Szia Doncsó!

Ha nem melegszik a sorkimenő, akkor szerintem nem az a bűnös! Nézd meg a sortranyó vezérlését szkóppal, (ha van) illetve a tranyó körüli kondikat - a kerámiákat is - cseréld ki, mert ott lesz valami hibás! :oke:

Üdv: Laci

0

Doncso
Doncso picture

Szia, este még kiugrottam kicsit bütykörészni, a kondikat átnéztem, ESR-mérővel, semmi bajuk, a kerámiék is jónak mutatjk magukat. Viszont csináltam egy sorki tesztet. http://istibacsi86.freeweb.hu/Teszt.JPG ebbe a kapcsolásba illesztve a sorkit elég meglepő dolgokat produkált, egy jó sorkival 2cm-ről úgy csattog át mint a huzat, szép erős ívvel, és a labitápba visszafelé nem pumpálja a feszt, na ez a szemét sorki, kb 2mm-ről volt hajlandó csak ívet fogni, addig csak fütyült, amikor nagynehezen elkapta az ívet, akkor is olyan gyenge volt hogy hajajj, de ez hagyján, a labortáp feszmérője 12V-ról felszökkent 48V ra, azaz visszaböfögött valami a primerre, onnan a tápba, majd egy általam hangszóró tesztnek nevezett próbának vetettem alá, ami abból áll, hogy fogtam a sorkit, meg még két másikat ami jó, és a primerjükre egyesével generátorral meghajtottal 15kHz-en, namost a két jó sorki szépen fütyült egyenletesen, ez meg mintha moduláltam volna 10kHZ-15kHz között, nyöszörgött össze vissza, hol fütyült hol nem, szóval én itt mondtam hogy ez meg van halva.
Mit gondolsz erről?
Üdv. D.

0

M.Gábor
M.Gábor picture

Ezek az : "5-percesek" hirdették azt valahol, bizonyos folyóiratban, hát oda be tettem volna... ide most nem fogom! :P
Miért? Pontosan a folyóirat "állítólagos" szerkesztője miatt!!

PIHE: Na ez egy konkrét "kihívás" -> nem érzem hibásnak magam miatta!! Te igen? hibás és elmarasztalható vagyok, mások tehetetlensége, nagyképű ígéretei miatt???

Tudod mit PIHE, dobd fel azt a labdát, azt engem nem érdekel melyik pöttyre esik....

Üdv!

0

tibibalogh520
tibibalogh520 picture
***

Szia Doncso!
"Nem vagyok TV-s"
...de a kerámia kondikban ne bízz!!!
Üzem közben (hő, nagyobb feszültség, váltakozófeszültség hatására) homlokegyenest mást képesek produkálni, mint amit a műszered mutat.
Üdv Tibi.

0

Doncso
Doncso picture

A fene enné meg, ettől féltem én is, elég kemény lenne, kicserélni az össze kondit, vagy jólesz-vagy nem alapon. húú, de belenyúltam most ebbe.

0

Doncso
Doncso picture

Pontosabban nem is kerámia, hanem ilyenek vannak ott : http://www.hqelektronik.hu/info/hu/c__2n2_2000_ppf.html

0

tibibalogh520
tibibalogh520 picture
***

Nos végül is nem erre gondoltam Én sem...

0

Doncso
Doncso picture

Hát, úgy tünik csak sorkimenő lesz az, pár teszt alatt kiderült. Szerintem kipurcant. Még mielőtt kimondom rá a halálos itéletet, megvárom KJani mester áldását, de szerintem egyértelmű jelét adta a tesztek alatt. Azért mások okulására leírom mire jutottam
Üdv.

0

Istvan-lab
Istvan-lab picture

Nem akarok okoskodni, de:
A vezerloimpulzosok felfuto éleinel fellepo tuskek okozhatnak hasonlo jelenseget !
En egyszer igy szivtam meg... egy kondi elszallt a C-E reszben, ezert gerjedt
a vegfok... vagy 5-6 Tranzisztoromba kerult, mig elkaptam.

Udv: Denes Istvan
alias Istvan-lab

0

Doncso
Doncso picture

Szia István, amikor ez a probléma fenn ált nálad, mérhető volt a hibás kondi, vagy mérésre jónak mutatta magát? Azért kérdem mert én átmértem mindegyiket, és egyik sem volt rossz, nálad hogy volt ez?
ÜDv.

0

Istvan-lab
Istvan-lab picture

Csak kiveve volt merheto !
Amugy nem kellett merni, mert kicinezve, az aljan lathato volt a lyuk ahol kijott a fust :P
Csak epp fenntrol nem latszott a kis nyavajas...

A sorkival kapcsolatosan, lehet, hogy igazad van es az a budos.
Azok alapjan amit leirtal...
Egy menetzarlatos trafo igencsak megterheli a vegfokot.
Emlekszem egyszer jartam igy de ott volt kulso lathato nyoma a sorkin.
Alaposan atnezve talaltam egy aprocska nyomot ott is a trafo labai kozott,
egy elszinezodott pontocskat... felteteleztem hogy egesnyom... ezert kicsereltem a sorkit,
es las csodat, mukodott ! :D
Neha kell egy kis nyomozoi munka :P

Udv: Denes Istvan
alias Istvan-lab

0

M.Gábor
M.Gábor picture

Szia Doncso,

Ez nem sorkimenő hiba, ha nem megy látogass el szakszervizbe: ott adnak kötelességből legalább 90-nap gart is! :D

Üdv.

0

Doncso
Doncso picture

Kedves Gábor.
Ha szevízbe viszem, abban mi a hobbi? Hol a javítás élvezete? És még le is húznak mint a sz*ros gatyát, :D , azért köszi a tippet.

0

M.Gábor
M.Gábor picture

Doncso akkor küzdjél (de a másik lapon van a hiba) ;)

0

Doncso
Doncso picture

Szia, hidd el, ez a sorki 100% hogy nem jó, már több tesztet is végeztem rajta, tudom hogy viselkedik egy jó sorki, ez biztosan rossz. Bár kedden kiderül, mert megrendeltem az újat. Ha ugyanezt csinálja, amit kétlek, akkor neked volt igazad. Üdv. D.

0

Doncso
Doncso picture

Szia KJani!
Először is köszönöm hogy válaszoltál. Az igazat megvallva, kicsit tartottam ettől, mivel a leg drágábban ezt tudom beszerezni, az összes többit tudom bontottan, vagy használtan fillérekért, ez az én formám. Annyit kérdeznék, hogy szerinted van valami egyszerű mód, fogás, az FBT tesztelésére, vagy mindenképp meg kell építenem azt a kapcsolást ami itt van a fórumon ahhoz, hogy megtudjam az FBT a bűnös e?
Üdv.

0

kjani66
kjani66 picture

Igen, ez sajna így szokott lenni, mindig az romlik el, amiből éppen nincsen. Amúgy nekem sincs FBT teszterem, de nekem annyi volt az előnyöm, hogy nem lőtte el a sorvéget, így többször egymás után bekapcsolva a lapot felmelegedett a sorki, és ez már egyértelmű jele annak, hogy zárlatos. Ha van ilyen tranyód, akkor lehet hogy érdemes egy cserét megejteni és úgy bekapcsolni, hátha nem lövi el rögtön....

0

Doncso
Doncso picture

Szia, egy kicsit bohóckodtam a tv vel, itt az oldalon találtam egy fogást, amivel lehet valamelyest tesztelni az FBT-t, de nincs tapasztalatom a kiértékelésben. Ez egy önrezgő elven működő kapcsolásba fogja az FBT-t. http://istibacsi86.freeweb.hu/Teszt.JPG - erről van szó. Nos kivettem az FBT-t , összeraktam a kapcsolást, és az elején még 1-1,5cm ről is áthúzott vad sercegő hangal, de további tesztelések után, egyre kisebb lett a szükséges szikraköz, ha kevés szikraközt adtam neki, már csak sípolt a trafó, illetve melegedett a tranyó. A tesztek 2-3mp esek voltak, tovább nem mertem üzemeltetni. Mondd, hogy nem gyilkoltam meg ezzel az egyébként jó FBT-t. Remélem az a tény állt fenn, hogy egyébként is átütött trafó, a tesztek során egyre jobban áthúzott a belsejében, és ezért kívánta a kisebb szikraközöket a tesztek során.
A másik dolog, hogy ezek után, visszatettem a trafót, majd egy 1500V 12A-es sorvéggel próbáltam meg, amit azonnal levágott, majd visított, nem tudom az FBT vagy a TV tápja, ez nem derült ki egyértelműen számomra. A lényeg az lenne, hogy szerinted, most én öltem meg az FBT-t vagy egyébként is odavolt már?
Üdv.

0

kjani66
kjani66 picture

Biztos, hogy nem te ölted meg, mert 1-1,5 cm kb20-30KV fesznek felel meg, és a tartós üzemi fesz olyan 30KV körüli. Meg egyébként is az ilyen átégések így szoktak viselkedni. Ezekszerint akkor megvásárolhatod bele a trafót...

0

Doncso
Doncso picture

Oké uram, nagyon köszönöm a nyugtázást. Elvileg sikerült szereznek egy ugyanilyen TV nek a komplett belét, jövőhéten érkezik, akkor abból kiszedem majd a sorkit, és ugyanígy letesztelem, remélem abban működőképes lesz majd.
Jelentkezek, ha van fejlemény.
Üdvözlet.

0

Sponsored links