You are here

Életveszélyes beltéri kínai "kukorica" LED lámpa

24 posts / 0 new
Last post
gbenyov
gbenyov picture

Ismét kedvenc, de engem bosszantó témám, egy új "kici kínai" LED-es lámpa került a kezembe.

Ez most akkor ismét a "Tanulságos" kínai beltéri LED kukorica lámpa.
Vettem ebből is párat. Legyen világosság.

Gondoltam (de ezt már hallhattátok), hogy ha már
- a HUAWEI a Himalája tetejére is felszerelt egy GSM bázisállomást,
- a Hold körül is jár egy kínai radaros műhold,
- Pekingből pedig Lhászába utazhatunk -5000 méter magasan- az új vasútvonalon,
akkor már én is vásárolhatok néhány darab, LED-es beltéri lámpát.

Hát tévedtem. Mert nemcsak lámpát, hanem egyben ismét ÉLETVESZÉLYT, plusz TŰZVESZÉLYT is kaptam.
Kb. egy hét után az egyik pilács azt mondta, hogy PUKK és hosszan SISTERGETT, majd kampec, lassan kihúnyt. A szobában (nekem) jellegzetes, égett IC szag terjengett.

Nosza szedtem is széjjel, még melegében, rögtön.

Azonnal tódult ki az égett szag, és a füst a lámpából. A búra belseje, a nyomtatott panel mindkét oldala, a belső vezetékek mindegyike vastag fémgőzzel és korommal volt bevonva. Szép nagy robbanás lehetett idebent!

Mert azt még megbocsájtanám, hogy
- Vagy minden terméket szakemberrel széjjel kell szedetni és a gyártást vele be kell fejeztetni?

Comments
MateP
MateP picture

Sziasztok!

Ilyesminek vagyok a híve.

0

Tropfehérke
Tropfehérke picture

Sziasztok!

Nekem mennek már lassan egy éve. Vettem egy tucatot, és a hideg helyiségekbe, és a vízhatlan burkolatú kültéri búrákba raktam.
A fénycső télen nem gyújtott be a padláson, a fáskamrában, ezek meg indulnak.
Az egyikből ugyan két hét után elpatkolt egy darab LED. Természetesen az utolsónak megmért darab. Mörfivel egyeztetett biztos. Egy kutya közönséges piros LED-del pótoltam, és azóta is teszi a dolgát.
(Lekopogom)

üdv.
Tropfehérke

0

nagyis
nagyis picture

Sziasztok !
Ezt a hagyományost ajánlom a kukoricás helyett. Megoldja a világítást még a szomszédban is.
https://www.youtube.com/watch?v=LT5_-A0m8_U

0

agressiv
agressiv picture
*

Üdv

Az igazat megvallva nem látom értelmét annak, hogy megveszed a legolcsóbb szart, majd csodálkozol, hogy az árának megfelelő minőégű. Pláne, hogy személyesen is tapasztaltad.. Ez olyan, mintha szándékosan romlott húst vennél, majd anyáznál, mert büdös. :)

0

uniman
uniman picture
***

Hello.
Az idén mifelénk óriásira "híztak" a (LED)kukoricacsövek!
Ilyesféle lehet... :hmmm: Egy LED sor kicserélése után már OK.

Ezekben "csak" egy kondis "gréces" táp van...

Üdv.: Uniman

0

Jaca
Jaca picture
*****

Figyelem! A melléklet termékmegjelenítést tartalmaz!

:D

Üdv: Jácint

0

uniman
uniman picture
***

Hello Jaca!
Hej...nekem írod? ...az csak kizárólag a "méret" miatt van ott, ez volt "kéznél" ! :D
Üdv.: Uniman

0

SzBálint
SzBálint picture
****

üdv: kukoricagránát,

Bálint

0

isoram
isoram picture

Sziasztok! Ezt találtam a Vaterán!!! Cree LED T6 101B-T6 8000W ATOM BRUTÁL AKKUS LÁMPA!
Termékkód: 2155328234
Sehogy sem áll össze a fejembe, biztos én vagyok a hülye! Ez 12V-on kb: 660A!!
De azért ismét jót nevettem!

0

uniman
uniman picture
***

Hello.
Az "50000W"-ésről (nem -"osról") lemaradtál...mellesleg ez csupán "típusszám"...mint ahogy ezen is.
Üdv.: Uniman

0

isoram
isoram picture

Szia! Akkor persze ez is a selejt, használhatatlan kínai cuccok közé sorolandó, a szokásos átverések egyike. Vajon hol lenne a gazdaságuk, ha nem gagyit gyártanának? Viszont a nyomdáik hozzák a kívánt teljesítményt.

0

josef.48
josef.48 picture
*

Szia !Gondolom véleményt mondhatók.Hol lenne (menyi)az a kereskedö (gyagyi tömeg felvásárló)jövedelme, ha a kinai álltal árúsitott cuccot elöbb átvizsgáltattná hivataklos hozzáértö szervekkel és csak azután dobná a hazai piacra!üdv.Jóska

0

yos
yos picture

Üdv!
Az ismerösöm is vett hasonló kinai LED égöket 5W és 7W
Kiváncsiságból megmértem az áramfelvételét ami 75 és 85mA,
tehát durván háromszorosát fogyasztja! De legalább még világitanak.
Yos

0

sóborsó
sóborsó picture

Üdv!

Az egyik képen láttam C2 be nem ültetett alkatrészhelyet. Így volt vagy Te
szedted ki? Egyébként vizsgáld meg az összes LED-et, a jókból csinálj
egy új lámpát, biztos van valahol egy ilyen fórum! Ha eddig sajnáltad a pénzt
kísérleti anyagra ....
Üdv!

0

gbenyov
gbenyov picture

Hello,
Nem vettem ki semmit, a fotók az eredeti állapotot mutatják. Megmértem a kapcsoló eszközt, az nem zárlatos. Vagy a bemeneti dióda híd miatt robbant fel, vagy simán "csak" átütött a panelen a 230VAC.
Ez utóbbit tartom veszélyesebbnek.

A LED sorok mindegyike nyilván hibátlan.
_
gbenyov
0 Hz és az UV fény frekvenciája között minden érdekel...vagy tovább is, mindkét irányba?

0

zoltan35
zoltan35 picture
*

Szia!
Talán (remélem) már közhelyként hangzik lassan, hogy valami nem attól vacak, hogy kínai... Megannyi kínai gyártmányú készülék/berendezés üzemel kifogástalanul nálam(is).
Inkább egy régebbi mondás illik erre a témára, miszerint "olcsó húsnak...", persze ez sem minden esetben igaz, lásd pl. dízel botrány, stb.
Ennek ellenére látom hasznát, hogy időről-időre megosztod velünk tapasztalataid, sőt kellő információt is csatolsz hozzá. :beer:
Üdv, Z.

0

city217
city217 picture

Szia Zoli.
Gábor elmehetne hozzájuk meósnak, érzéke van a szemetet megtalálni. :)
A többi milliárd meg tökéletesen működik

Üdv.

0

kisandras79
kisandras79 picture
*

Szia !

Na ezért maradok én régi módi ,és hagyományos izzókat használok mindenhol.Ok,hogy többet fogyaszt,de melyik is a gazdaságosabb?

Üdv:András.

0

swad
swad picture

Szia!Én épp most szemezgetek ezzel: https://www.vilagitas.eu/philips-led-filament-7-5w-827-e27-ww-a60-cl-led

Bár jobban tetszene egy Edison égő forma.... Egyébiránt mi lett a kukoricával? Átment a Graetz drótba,vagy egy dióda/kondi,kh-s forrasztás (rohs) volt a bibi? Üdv.:Laci

0

formasu
formasu picture
*

Szia!
Ahhoz képest, hogy 60 W-os égő kiváltására ajánlják, elég drága ez a Philips égő! A negyedéért is lehet venni ekkora fényerejű LED égőt, ami a hagyományoshoz hasonlít.

Üdv: formasu

0

swad
swad picture

Szia!Több szempontot veszek figyelembe. Pl.:-Fényhasznosítás,valós élettartam (az eredeti fényáram 70%-ára történő leesést jelenti- ez itt 15000 óra) , gyártói 2 év garancia,stb. Legfőképp az lenne a szempont,hogy valóban hozza a papírformát! Üdv.: Laci

0

city217
city217 picture

Szia.
Pattogatott lett. :)
Üdv.

0

gbenyov
gbenyov picture

Köszi! Ez teccik!_
gbenyov
0 Hz és az UV fény frekvenciája között minden érdekel...vagy tovább is, mindkét irányba?

0

Sponsored links