You are here

Gorenje GSI 582 mosogatógép vízszint probléma

19 posts / 0 new
Last post
formasu
formasu picture
*

Üdv!
Van egy Gorenje GSI 582-es mosogatógépünk. A múlt héten mosogatás közben folyt belőle a víz. A nejem kinyitotta az ajtaját, na ekkor még több víz kifolyt a konyhába. Tehát, magasan volt a vízszint. Ami benne maradt, a kapcsoló átforgatásával szivattyúzás állásba, kiszivattyúzta. Utána csináltam egy próba mosogatást, majd másnap a nejem is, akkor jól működött.
Két napja "élesben" megint folyt belőle a víz /Tehát a hiba továbbra is fennáll!/, de időben észleltük, és a kiszivattyúzással most nem folyt ki sok víz.
Én még ilyen gépet nem szedtem szét, nem is ismerem, hogyan figyeli, és hogyan szabályozza a vízszintet?
Olyan hiba lehet, ami egyszer jó, máskor meg jelentkezik. A bejövő víz elzárása /valamilyen szelep/ gondolom hogy működik, mert akkor nem csak bekapcsolt állásban töltene túl. Tehát feltételezem, hogy a vízszint figyeléssel, a bejövő víz megfelelő ki-bekapcsolásával lehet inkább a baj.
Kérdésem:
- Van olyan javaslat, aminek segítségével érdemes hozzá nyúlnom a javításhoz?
- Van a közelemben valaki közülünk /Budapest, 16. kerület/ aki ért ezekhez, és megjavítaná?
Üdv: formasu

Comments
varga jano
varga jano picture
*****

Szia !
Mire jutottál a mosogató géppel ? Üdv jano

0

formasu
formasu picture
*

Szia Janó!
Nem szedtem szét, más dolgaim voltak. Azzal az emberrel telefonon beszéltem, akit ajánlottál, de több okból nekem Ő nem megfelelő.

Üdv: formasu

0

Jaca
Jaca picture
*****

Szia!

A víz útjában szokott lenni egy kis malomkerék, ami egy reed-relét kapcsolgat. Az figyeli a bejövő víz mennyiségét. A reed cső ha rossz helyen van, és nem kapcsol minden fordulatra, akkor kevesebb vizbeáramlást érzékelhet, és ezért túltölthet.
https://www.google.hu/search?client=firefox-b-ab&dcr=0&biw=1152&bih=739&...

Üdv: Jácint

0

formasu
formasu picture
*

Sziasztok!
Esetleg azt tudja valaki, hogy hogy néz ki, /esetleg hogy működik/ és helyileg merre szokott lenni a mosogatógépekben a vízszint figyelő?
A szervizek nálam nem nyerők erre, általában 35-40 ezerért kezdenének hozzá a javításához, de lehet több is.

Üdv: formasu

0

uniman
uniman picture
***

Hello!
Van egy SM a Tanyán...nem láttad még ugye?
Üdv.:Uniman

0

formasu
formasu picture
*

Szia!
Láttam, de az nem SM, hanem valami használhatatlan iromány. Nem is értem, miért lett SM-nek feltéve?

Üdv: formasu

0

sasa11
sasa11 picture
*

Szia formasu!
Valami más szövegszerkesztővel lett készítve mint amit te használsz !
A képet belőle azért nem jeleníti meg.
Más verziószám már ez is elég.
sasa11

0

formasu
formasu picture
*

Szia!
Lehet, hogy a letöltéskor megsérült, vagy én nem megfelelően nyitottam meg a fájlt. Ma ismét letöltve már látom a robbantott rajzokat.
Üdv: formasu

0

Jaca
Jaca picture
*****

Szia!

Bejelöltem! De ott van Uniman képén is.

Üdv: Jácint

File csatolás: 

0

formasu
formasu picture
*

Szia Jaca!
Köszönöm! Unimannak is köszönöm!

Üdv: formasu

0

uniman
uniman picture
***

Hello.
Jobb, mint a semmi... A rajzon talán ott van, ami után kutatsz...vagy nincs?
Ilyen kék "cucc" van benne?:

A típusszám tuti pontos?
Üdv.:Uniman

0

formasu
formasu picture
*

Szia!
Köszi, még nem szedtem szét. A típusszám gondolom, hogy pontos, ez van ráírva.
Amit nem értek, itt a Tanyén Te is találtál hozzá egy "SM"-et, ami .doc kiterjesztésű, és kb. 2,4 Mb a mérete, de csak 6 oldalt mutat a Word, de annak semmi köze az SM-hez. A hat oldal írás hogyan lehet 2,4 Mb? Lehet, hogy a feltöltéssel lehet valami hiba?
Valaki azt mondta nekem, hogy a mosótérből jön ki egy vékony cső, ami egy mikrókapcsolót működtet "vízmagasságra, víznyomásra". Ezt kellene megnézni, és kipucolni, mert koszos lehet, és ezért nem érzékeli mindig rendesen a vízmagasságot.
Ez némileg ellentmond Jaca felvetésével, hogy a bejövő, átfolyó víz mennyiségét figyelné valami. Egyikről sem tudom, hogy valós-e?

Üdv: formasu

0

Jaca
Jaca picture
*****

Szia formasu!

Egy ilyen gépet úgy a legnehezebb megjavítani, ha nem szeded szét (illetve MZperX-nek úgy könnyebb :) )
Az SM-ben a robbantott ábrán membrános vízszintérzélkelő szerepel. Vagy el van dugulva a csöve, vagy ki van repedezve. Az érzékelőbe ne fújj bele, mert kirepedhet a membránja. A rá menő csövet ellenőrizd.

Üdv: Jácint

0

formasu
formasu picture
*

Szia!
Segíts, légy szíves! Nem találom, melyik lehet a vízszint beállító szelep, és a kapcsoló? Jelenleg még a lábán áll, semmit nem nyúltam hozzá. Amíg nem tudom, mit kellene keresni, addig nem is nyúlok hozzá. Az is lehet, hogy megkérem MZperX-et, ha jár felém, nézzen be hozzám.
Már ezt hallottam valakitől, hogy a rámenő csövet kellene leellenőrizni, hogy piszkos-e, és esetleg levegős is /???/ lehet.

Üdv: formasu

0

MZperX
MZperX picture

Üdv'. Először is tisztázzuk, mennyi víz van a gépben. Amikor jól működik, nyisd ki az ajtót és NÉZD MEG MENNYI VÍZ VAN BENNE. Általában éppen, hogy eléri az ajtót, maximum egy centi elől. A modernebb gépeknél még kevesebb. Amikor újfent csöpög nyisd ki, és nézd meg újra. Szerintem ugyanannyi víz lesz benne. Ugyanis ha túltöltene, akkor a felesleg átfolyna alulra, és akkor a gép letilt. Kivétel egy-két überprimitív gép, mikből kispórolták az alsó úszót, mint védelem. Illetva a nagyon régi gépek.
Nos tehát, az egyik ok amiért csöpögni szoktak az ajtónál, hogy az alsó lapát az élénél repedt és odaveri a vizet a zsanérhoz. És még vannak ötleteim.
Ami az árakat illeti. Én még az elektronikahibás, mások által kidobásra itélt gépeket is húsz alatt megcsinálom.
Tizenhatker nem a liblingem, de ha nem boldogulsz, keress privátban. De csak ha még nem túrtad szét a cuccot.
A legjobb, ha telefonon felhívsz.

0

formasu
formasu picture
*

Szia!
Köszi a felajánlást, nem nyúltam hozzá /csak kivettem a konyhapultból/.
Ez egy 10 éves gép, eddig hibátlanul működött. A vízszint az ajtó alatt volt mindig, kivéve a mostani két alkalmat. Most én nem voltam ott, amikor először folyt, és a nejem kinyitotta az ajtót... bőven a szint felett lehetett, mert sok víz kifolyt a konyhába. Másodszor nem nyitottam ki az ajtót, hanem leállítottam a gépet, és szivattyúra tettem, tehát nem tudom, mennyi plusz víz lehetett benne. Ez a két alkalom volt, amikor nem megfelelően működött.
Ha a közeljövőben előre tudod, hogy Pest északi részén fogsz járni, kérlek jelezd nekem, hogy mikor.

Üdv: formasu

0

Kalex
Kalex picture
*****

Szia!
Az a hat oldal 11, és benne van a robbantott ábra. Talán ettől 2,4MB

Üdv! Kalex

0

formasu
formasu picture
*

Szia!
Köszönöm! Letöltöm ismét, és a Word nekem nem mutatott többet, és a rajzokat sem.
Most vagy a Word-ben, vagy bennem volt a hiba...

Üdv: formasu

0

Sponsored links