Játékvezérlők potenciométereinek javítása, élettartamuk növelése

A netes fórumok játék- és szimulációs oldalain gyakorta találkozunk olyan segítségkérésekkel, amelyek a kormány és a pedálok - viszonylag hamar bekövetkező - rossz működéséről, egyenesen "tönkremeneteléről", alkatrész utánpótlási nehézségekről és a szervizekkel folytatott vitákról szólnak.
A válaszokat olvasva úgy tűnik, hogy a megoldási javaslatok nélkülözik az igazán szakmai hozzáállást - nyilván jó szándékú laikusoktól származnak - és gyors, egyszerű beavatkozásokra biztatnak: "fújj oda egyet, használd a kontaktspray-t; ha nem javul meg, vidd vissza", és így tovább.
A fiatalok körében egykor oly népszerű műszerészi aprómunka sajnos visszaszorult, a jól ismert okok és tényezők egész rendszere folytán.

Ezzel a rövid javítási áttekintéssel mégis arra biztatnánk a vállalkozó kedvűeket, hogy vegyék saját kézbe a megoldást - hogy időt spórolnak-e vele, az érdekes kérdés (a javításra szánt munka áll szemben az utánajárás, reklamálás vesződségével), de a sikerrel hosszútávon mindenképpen jól járnak, az ilyen tevékenységnek mindig anyagi és eszmei hozadéka is van.
(Meg kell azért jegyeznünk, hogy vannak roncsolás mentesen _nem_ szétszedhető alkatrészek. Ezek szétbontása-összerakása aztán igazán virtus dolga. Mérlegelni kell előtte, hogy elveszíthető-e véglegesen.)

A fórumokon leírt tipikus problémák két alapvető okra vezethetők vissza:

1. A potenciometer vezetőrétegeinek kopása a mozgó csúszóérintkező alatt.
Okozott hibajelenség: bizonytalan jelszintek, rángató (erővisszacsatolt) kormány, ill. váratlan fékezés.

2. A potenciometer szöghelyzet bizonytalansága
Okozott hibajelenség: spontán átkalibrálódás, ami a gázpedál hatékonyságának csökkenésével jár.

Az alábbiakban ezek eredetével és a megoldással foglalkozunk:

1. Egy potiban két, csúszkával érintkező vezetőréteg van: az ellenálláspálya, amiről a szögelfordulási információt nyerjük, valamint a csúszóérintkezőt a forrasztási ponthoz kivezető második (belső), csúszóérintkező alatti fémréteg.
Érdekes módon nem az értékes ellenálláspálya kopása szokott előbb bekövetkezni, hanem a fémrétegé - vacak, vékony és foszló vezetőanyagból van felhordva (az ember nem tud szabadulni a gondolattól, hogy nem véletlenül, mintegy "időzítve"-e).
A kezdeti kisebb jelingadozások után nem kell sokat várni az áramút megszakadására.
Sokan eredményesen használnak érintkezőtisztító spray-t. Rossz minőségű potinál - és az enyém sajnos az - csak rövid távú megoldás, egy idő után semmilyen. A fémréteg egyszerűen kipusztul a csúszóérintkező alól.

Végleges megoldás: egy vékony, jó minőségű, hajlékony vezetékdarabbal kihozni a poti csúszóérintkezőjének jelét a külső csatlakozóponthoz, forrcsúcshoz.

Pedálnál [ 1. kép ]:

mivel az elfordulás csak néhány fok, a vezeték - kicsit bővebben szerelve - nincs kitéve törést okozó deformációnak. Rövid darab elég, elfér a poti házában. A képen megfigyelhető egy másik javítás is, az alsó forrcsúcs csavarral van rögzítve.
Előzőleg a szegecskötés meglazult, szintén érintkezési-vezetési bizonytalanságot okozva. A szegecs megerősítése kockázatos - eltörhet a hordozó bakelit az ütések alatt - és egyébként sem tartós a már többszörösen deformálódott kötőelem. A réteget forrasztani nem lehet, kézenfekvő volt átfúrni az egészet és egy szélesebb szemű forrcsúcsot csavarral odarögzíteni, évek óta ott van és működik.

Kormánynál [ 2-3. képek ]:

a nagy elfordulás miatt hosszabb vezeték kell, amin egyenletesen eloszlik a csavaró igénybevétel, így viszont nem fér el a potiban - tehát a házat egyszer s mindenkorra le kell venni. A por így jobban eljut ugyan a szabaddá vált potihoz, de tapasztalatom szerint ez nem okoz problémát, a várakozással ellentétben. Sőt valószínű, hogy ezek a nem teljesen zárt burkolatok inkább porcsapdaként működnek. Fél-egy évente egy spray kezelés mindent rendben tart.
Ha valaki mégis a házon belül akar maradni, próbálkozhat a huzal spirálrugószerű kialakításával, elképzelhető, hogy beválik (érdekes megoldás lehet régi órából kiszerelt, öntartó spirálrugó, de akár készíteni is lehet).

Az ellenálláspályát tehát gondozni kell, de előbb-utóbb az is elkopik, ekkor a következőt lehet tenni:

Az új alkatrésznél azzal kezdjük, hogy (a jövőre is gondolva) a pályára feszülő csúszóérintkezőket hordozó rugós gyűrűt finoman feljebb deformáljuk, csökkentve a pályára ható nyomóerőt és ezáltal a koptató hatást.
Az érintkezési biztonság ekkor is megmarad, mert valójában egyszerre három csúszóérintkező dolgozik, egymást kölcsönösen párhuzamosítva.
A már kikopott ellenálláspályák helyett meg újat kell találni - de hol?
Hát nem máshol, mint a csúszóérintkezők közötti sávokban. Ha jól megnézzük, a gyártáskor felhordott ellenállás pályafelületnek kevesebb, mint fele van kihasználva és koptatva.
Hasznosítani kellene a nem használt területet is a sávok számára. Elvileg, ha a fémgyűrűt sugárirányban eltoljuk kb. 0.5 mm-rel -pontosabban a két érintkező közötti távolság felével-, akkor a leszedő érintkezők ép, "szűz" felület fölé kerülnek -minden használható, mint újonnan!
Ehhez dobozvágó pengével a fémgyűrű és a műanyag közé benyúlva tőből le kell nyesni a fémgyűrűt rögzítő műanyag csapokat -a gyűrű leszabadul.
Ezután az új, sugárirányban kellő távolsággal eltolt helyzetében pillanatragasztóval lehet rögzíteni ott ahol a fémgyűrű eredetileg is feltámaszkodott a csapoknál.
[4. kép]

(a képen látható, hogy a csúszkagyűrű és a pálya ívei az eltolás következtében már nem koncentrikusak, de a csúszkaszánok mozgása természetesen továbbra is az ellenálláspályát követi).
Felvetődik a kérdés, hogy meg lehetne-e tartani az egyik csapot, és akörül elfordítva beállítani az új helyzetet, és csak a másik oldalon ragasztani.
Valóban stabilabb így az új elrendezés, de vegyük figyelembe, hogy a szán ilyenkor nem érintőirányban, hanem "oldalazva" csúszik a pályán, erősebben koptatva azt.
A ragasztás közben feltétlen legyen nem nedvszívó védőpapír az ellenálláspálya fölött, mert ha a pillanatragasztó a pályára rácsöppen, menthetetlenül vége.

A módszer bár erősen macerás, de bevált. A poti tengelyét fogjuk műszerészsatuba, és úgy végezzük a "műtétet". Az egész ellenálláspályát természetesen le kell tisztítani utána.

2. A potenciométer szöghelyzete.

Sokan helyesen azt javasolják, hogy a potit szilárdan rögzítsük a fészkében, pl. ragasztással, kiékeléssel. Ezzel azonban még nincs vége.
Előfordulhat ugyanis, hogy a gázpedál alsó véghelyzetében az a bizonyos csúszóérintkező éppen az ellenálláspálya (10 - 20° ) és az azt jobbról-balról közrefogó vezetőpálya egyik határán van.
Ezen a ponton a pedál szinte észrevehetetlenül kicsi szögelfordulása is viszonylag nagy ellenállás változással jár, amit a meghajtó software "jóhiszeműen" újrakalibrálással követ.
Az eredmény -pl. egy erőszakosabb padlógáz akció után- az eddigi pedálvezérlési tartomány felső skálahatárának feljebb tolódása, azaz a hatás csökkenése (ezen a problémán nem feltétlenül segít a játékok menüiben szokásos holtzóna és egyéb beállítások).
Tudniillik egy következő padlógáznál nem biztos, hogy odáig le tudunk nyomni -nagyon kis szögdifferenciáról van szó!-, és szándékosan nem tapossuk szét a pedált.
A megoldás az, hogy a potit olyan szöghelyzetben rögzítsük, hogy a pedál felső (elengedett) véghelyzetében egy kis holtjátékkal (néhány fokos lenyomás mellett) a csúszka még a vezetőpályán legyen, vagyis ekkor még nem mozdul a kalibráló jel szálkeresztje.
A kritikus alsó helyzetben így a csúszka mindig az ellenálláspályán belül marad, az itt mutatkozó eltérések relatív mértéke kicsiny lesz.
Megbízható beállításhoz digit műszer szükséges, amellyel figyeljük a pedál alsó és felső helyzetében az ellenállásértékeket a poti kivezetései között (előtte természetesen le kell húzni a kormányegységről a csatlakozót).

Összefoglalva: a potenciométeres kormány és pedálok ezen típushibái némi küzdelem árán, de hosszútávon elháríthatóak - legalább 6-7 éve használom az eredeti elemeket. Remélem, hogy a fenti információk segítséget nyújtanak azoknak, akik eszközeik élettartamát növelni igyekeznek, és vállalják ezen egyszerű, bár nem szokványos módosítások elvégzését.