You are here

Vigyázat, tűzveszélyes ORION álló ventilátor!

Vigyázat, tűzveszélyes az egyik ORION feliratú, álló ventilátor!

Most nyáron mindenki előszedi az összes, eddig eldugott, levegő-kavaró szerkezeteit.
Így került elő ez az álló ventilátor is (stand fan).



Jellegzetessége az, hogy 5 darab nyomógombos.
A legalsó a kikapcsoló, majd a legnagyobb-, majd a közepes-, majd a legalacsonyabb fordulat állítható rajta be.

De mi a legfelső (5.) nyomógomb, hiszen az nem csinált semmit?

Gyorsan szétszedtem és óriási szerencsém volt! (Viszek egy szál virágot a lorchi Szent Flórián sírjára!)

Mert a legfelső kapcsoló egy beépített izzólámpa bekapcsolója.
Azonban ez egy "TAIWAN 220V" felírató, kb. karácsonyfaizzó méretű foglalatú égő.
Az, hogy ez ki volt égve, még nem lenne baj.

Az azonban, hogy mind az égő foglalata, mind a foglalat belseje -a kis méret miatt- korábban bekövetkezett tökéletes átégés, szenesedés, fémgőzpárolgás nyomait viselte, megdöbbentett!

Ezt az egész, rövid-időre időzített tűzbombát azonnal kiszereltem.

Ha találkoztok vele, azonnal építsétek ki!

Comments
Czink_Attila

Üdv!

Kár, hogy nem tudtam fotózni javítás közben régen. Az még szerencsés, ha van foglalata! Mert van olyan, amibe belehegesztették az izzót ponthegesztéssel, és csak a műanyag konzolba be van dugva. Elég, ha egyszer feldől, és a gyenge kis konzolocska szinte azonnal a fokozatkapcsoló kopaszon hagyott kivezetései között landol. Jobb esetben "csak" kikapcsolhatatlan lesz a ventilátor. Ami hozzám került, az is ezzel kezdte. Aztán lejjebb mászott a kis égő, mert az egyik hegesztés elengedett a rázkódástól. "Két fokozatot" tett áram alá, amitől a nagyobb fokozat tekercse zárlatba került. Mivel forogni sem akart, "kontatktjavítás" gyanánt megcsapkodták, így az izzó lejjebb kerülve, a következő fokozaton elindult. Ezzel el van intézve, gondolta a tulaj, és leült újságot olvasni, a ventilátortól nem messze. Én meg a másik fotelban ülve, nem igazán érdeklődtem a ventilátor kontakthibája miatt, nincsen hozzá közöm. A beszélgetés végefelé a ventilátor hegesztési zajt adott ki magából, ekkor jutott a következő fokozat közelébe az izzó. Nem volt időm felugrani, mert mire megtettem volna, csattant. A hálózati kábele a másodperc törtrésze alatt leégett, egészen a dugaljig. És, mivel még a zárlati árama sem volt 16 amper, így áram alatt is maradt. Ezt akkor tudtam meg, mikor megpróbáltam kihúzni, és "megcsípett". Az utána ott történteket nem részletezem tovább, mint áramtalanítás, kihúzás, és elviszem biciklin, majd otthon megnézem. Otthon rászabadultam, laposcsavarhúzó, a "kettéfűrészelt" viszi. A végső leszámolást az okozta, hogy az izzó a legalsó fokozat, és a közvetlenül mellé tett "nullaközösítő" csöcs közé "hegesztődött". Az egész kapcsolóház szikrákkal, ívekkel és más hasonló nyalánkságok nyomaival volt tele. Később megtudtam, hogy ez a gép így megy már két és fél éve nyáron- volt amikor télen is használták szellőztetésre, ha nem ment, "meg kellet kicsit ütögetni", oszt ment, gyakorlatilag a zsírúj ventit borította fel a huzat az ablakkal, és "azóta megy, tehát nincsen vele baj". Csak random fokozatokon megy. Hol,gyorsan, hol meg lassan. Igénytelenéknél azóta nem jártam, mert a kapcsoló helyére újat tettem, és ezért a tajparaszt (nem cigány!) nem akart 300 forintot adni, mondván, "csak a zsinórját kellett volna cserélni, aztán kész, ne szórakozzál már, évek óta így megy". A zárlattól ugyanis elégett a gyűjtősín, amihez bármelyik fokozat rézlapját rá tudja tenni egy gomb. A kapcsoló érdekessége volt még, hogy nem tartalmazta a kínaiktól megszokott "reteszt", ami arra való, hogy még véletlenül se lehessen két fokozatba egyszerre betenni.

Szerintem "megfelelő gazdájára" talált a ventilátor, és aki ezek után azt mondja, hogy nincsenek csodák... Az nem találkozott az "erdélyi magyar" Ferivel. És a "csodás" tákolmányaival. Erről jut eszembe: Miért van az, hogy aki mindent szakszerűen végez, nem tud annyira "hibátlanul" (vak szerencse, védőföldangyal, stb.) dolgozni, mint "a" Feri? Egy külön képgalériát nyithatnék a barkácseszközeinek. Fűnyírómotorból köszörű! Azt mondja, "csak" az a baja, hogy ha rossz helyen fogja meg, bizsereg. Az a "rossz hely" az inditókondi két kivezetése, amiről a műanyag kupak lerohadt, és csak akkor "zavarja", ha "ígyen" dugja be. (Akkor került rá a fázis) De a "másik irányba" meg beleakad a zsinórba. Lehet, nyitok erről egy topikot. -Czink Attila

0

Vote up!

You voted ‘up’

Kiss
Kiss's picture

Kiss
Szia
Az enyémen a motor lett menetzárlatos elkezdett rendellenesen melegedni
és ha nem veszem észre simán ki is gyulladhat a motor erről
ennyit. Úgy tudom okoztak már lakástüzet.
Üdv Kiss

0

Vote up!

You voted ‘up’

cseteferenc

Szia Kiss!
Jo par hasonlo ventilatort "javitottam"mar,amelyeknek csak annyi hibajuk volt,hogy a tekercselesre ravarrt hobiztositek meg volt szakadva(altalaban 110-120C fokosak),ezeket kiiktattam,mert amikor kerestem nem talaltam ilyesmit,s tokeletesen mukodnek,melegedes nelkul.Kicsi reszenel szakadt csak meg a tenyleges menetzarlat miatt.Ezeket,mielott eszreveszed,hogy melegednek,mar nem igen lehet elinditani a legkisebb fordulaton.
Ezt csak azert irtam,hogy meg ahanyat szetbontottam,mindegyik tekercselesere ra volt varrva ez a kis mutyu,kiveve az egytekercses lemezjatszo tipusu motorokat.Elvileg menetzar eseten ez a kis joszag megved a lakastuztol.No meg ne hagyd orizetlenul mukodni,ugy sincs ertelme,ha nincs ott senki.
Udv Feri

0

Vote up!

You voted ‘up’

Boldogblog

Szia, sziasztok!

Na nemá! Nem találtál hőbiztit???

Itt annyi van nekik, hogy el is adnak belőle!

http://lomex.hu/hu/webshop/#/gro...

Egyébként, ha az a venti kigyullad, a lakás leég, meghal a csecsemő a tűzben. A tűzvizsgálat meg megállapítja, hogy a beépített biztonsági berendezés hatástalanítása végett gyuladt ki a ventillátor, égett le a lakás, halt meg a csecsemő, a delikvens meg elmondja a kérdésekre, hogy te javítottad, akkor mi van?

Szégyentelenség és gyalázkodás! Mivé fajultak a világ csodái... (Boldogblog)

0

Vote up!

You voted ‘up’

cseteferenc

Szia!
Igen,akkor es hirtelen a kozelbol nem tudtam beszerezni(azota van),es nem csecsemokhoz kellettek(en csecsemohoz nem is tennek),hanem ipari csarnokban ahol fem tartokon vannak,ott meg legfeljebb leszen egy kis fust.De meg nem volt,pedig egy resze 5 eve igy mukodik.(egyebkent biztos voltam benne,hogy erre v-ki fog reagalni...).Amugy meg nem sajat felelossegre csinaltam.A tema csak az volt,hogy van beepitve ilyen tuzbiztonsagi elem!
tisztelettel Feri!

0

Vote up!

You voted ‘up’

Zsolti.88
Zsolti.88's picture

Kedves lakók! Nem régiben javitottam egy CROWN feliratú ugyanilyen ventit, és az lenne a kérdésem hogy ez a kis izzó mi célt szólgál benne mert értelmét én nem láttam..T:Zsolt

0

Vote up!

You voted ‘up’

Zsolti.88
Zsolti.88's picture

Még annyit be se kéne engedni az országba, ezeket a gyenge minőségű kinai szutykokat fogyasztóvédelem ezeket nem vizsgálja be??

0

Vote up!

You voted ‘up’

gbenyov
gbenyov's picture

Szia, igazad van, be sem kellene engedni, de mégis itt van.

DE az biztos, hogy a Kínában is ugyanúgy szétég a "karácsonyfa-izzó" méretű foglalat! Ott a 220-as hálózatban csak 12 Volt lenne?

gbenyov
0 Hz és az UV fény frekvenciája között minden érdekel...vagy tovább is?

0

Vote up!

You voted ‘up’

Boldogblog

Szia, sziasztok!

Ott nem számít!

Hányan is vannak ott? Mindig is csodálkozom, amikor itt nálunk hatalmas hajcihővel mondják a híradóban, hogy 50-100 bányász lent maradt Kínában! Mintha az olyan sok lenne! Ha százalékos arányban adnák ezt meg a lakossághoz viszonyítva, mennyi jönne ki? 0,0000001%? Hi!

Szégyentelenség és gyalázkodás! Mivé fajultak a világ csodái... (Boldogblog)

0

Vote up!

You voted ‘up’

Boldogblog

Szia, sziasztok!

Ha bekapcsolod világít. Majd egy idő múlva kigyullad... Ennyi.

Vadászom, Utamból Kotródj! (Fekete István)

0

Vote up!

You voted ‘up’

welding alt

Szia Zsolti.88!

" a kis izzó mi célt szólgál benne mert értelmét én nem láttam.." Én azt mondom erre, hogy parasztvakítás. Sajnos, a kispénzű ember mindent megvesz ami olcsó és csicsás. Majd jön a javítás , és ez mindig jobb mint a lakástűz.
Itt a Tanyán, sokszor volt téma a gyenge minőségű termékek megbeszélése. A vásárlók szokásain a szakik nemigen tudnak változtatni, ritka esetben véleményt mondanak.

Üdv! welding alt

0

Vote up!

You voted ‘up’

Shizo
Shizo's picture

Sziasztok!
Az izzó azért van benne, hogy ha egész éjszaka mûködik és netán valakinek pisálnia kellene mönnie nehogy nekimenjen a ventilátornak. Ha meg netán még ruha nélkül is van akár a szerszámát is ledarálhatja..

0

Vote up!

You voted ‘up’

gbenyov
gbenyov's picture

OK!
Így már találtunk valami értelmet egy kis világításnak.
De egy ilyen foglalatot (és izzót) 230 VAC-re betenni bűn!

gbenyov
0 Hz és az UV fény frekvenciája között minden érdekel...vagy tovább is?

0

Vote up!

You voted ‘up’

Kalex
Kalex's picture

Szia!

Pedig árulnak hozzá izzót is: itt
LED-esből pedig Dunát lehet rekeszteni.

Üdv! Kalex

0

Vote up!

You voted ‘up’

gbenyov
gbenyov's picture

Hello,
jó, hogy felhívtad a figyelmemet arra, hogy létezik ez az ŐRÜLTSÉG (!!!), hogy E10 foglalatba 230V-os fényforrást raknak.
Ilyet mind be kell tiltani!

Arra, viszont oda kell figyelni, hogy az E10/230V fényforrások egy része "lámpa-sort" tartalmaz, ezekben nincsen az egyedi E10 foglalatokon direktben a 230V feszültség. Így tehát ezzekkel nem is lenne baj.

gbenyov
0 Hz és az UV fény frekvenciája között minden érdekel...vagy tovább is?

0

Vote up!

You voted ‘up’

Zsolti.88
Zsolti.88's picture

Sziasztok! Ez tény hogy nem a minőség dominál, sajnos többnyire csak a design számit.Saját álló ventilátoromból-is ki vágtam a kis izzót értelmét nem láttam..Parasztvakitás tüzzel jár-hat! T:Zsolt

0

Vote up!

You voted ‘up’

Tropfehérke
Tropfehérke's picture

Szia!
Már Megírták. A tervezett elavulás időzítője. Aztán jön a rövid zárlat, majd hosszú tűz.
üdv.
Tropfehérke

0

Vote up!

You voted ‘up’

Csaba1002

Szevasztok!
Nekem az a műanyag csuklós közdarab tört szét, ami az oszlop és motor között van. Minden más hibátlan, csak nincs ami a fejét tartsa. A motor elég súlyos, már gondoltam, hogy faragok fából egy pótalkatrészt, csak elég bonyolult az alakja. Benne van a "tervezett elavulás", beépítve a porladó műanyagba.
Érdekes, hogy a motor csapágyazása meghökkentően precíz.
Csaba

0

Vote up!

You voted ‘up’

kattila
kattila's picture

Szia
Nagyon gyenge minoseguek.

0

Vote up!

You voted ‘up’

cseteferenc

Sziasztok!
Nekem is jo 10 eve van egy gyakorlatilag u.i.ventilatorom,nem volt vele ilyen baj.Igaz,"nem osztogatjak,hanem fosztogatjak"alapon.Ugyanis,megvetel utan a felesegem bekapcsolta a lampajat is,azonban atvillant az agyamon,hogy milyen megoldasu a fenyforras zart,matt muanyag terben,hogy ne okozzon gondot,kibontottam.Talan egy feolora vilagitas utan,s mar hasonlo beegesek voltak.Azota nincs benne ego...
Tisztelettel Feri

0

Vote up!

You voted ‘up’

gbenyov
gbenyov's picture

Szia, nem szabad a foglatot sem benne hagynod!

gbenyov
0 Hz és az UV fény frekvenciája között minden érdekel...vagy tovább is?

0

Vote up!

You voted ‘up’

elektrorudi

Nekem tegnap előtt robbant fel egy majdnem ugyan ilyen. Nem ilyen állványos kivitel, hanem talponon álló fajta (asztalra tehető), és a lapátjai nem kékek, hanem fehérek (voltak). Minden előjel nélkül, egyszercsak a három lapátból kettő egyszerűen "felrobbant", kb. 2m2-en szétszóródó morcsalék-por formájában. A harmadik lapát nem tört le, hanem alsó helyzetbe megállva, megakasztotta a motort. Kb. 5 másodperc alatt odaszaladtam, és kikapcsoltam, de már így is kezdett szaga lenni. Ha nem lettem volna a közelben, akkor lehet, hogy a tűzoltók oltották volna el. Ja... és a legkisebb fordulatszámon ment.

0

Vote up!

You voted ‘up’

Tranzix
Tranzix's picture

Üdv!
A lapátja áttéve egy régi Lada szellőzőventillátor motorra és megtáplálva +12V 6A -ról 3db párhuzamos BUZ11 -el sorosan, aminek 4,7K 1W huzalpoti a vezérlése, egy tökéletes kis szélcsend -től szélvihar -ig szabályozható műhely ventillátor lesz belőle. Nálam 10 éve dolgozik, a Lada szellőzőmotorja bronzcsapágyas örök darab(legalább is a régi 1200 -es szériáé).

0

Vote up!

You voted ‘up’

Boldogblog

Szia, sziasztok!

Az a része télen használandó! Bekapcsolod és kigyullad és úgy fűt!

Vadászom, Utamból Kotródj! (Fekete István)

0

Vote up!

You voted ‘up’

More similar content