You are here

LG 42LG5000 TV - szerviz kaland

Ezt a kis történetet csak azért írom meg, mert sajnálom azokat, akik egyszerű felhasználóként ki vannak téve a különböző szakszervizek lelkiismeretlen munkájának.
Mind ezt természetesen több ezer forint kiadás kíséretében.

A történet:
Munkatársam 1 hónapja beadta az LG 42LG5000 típusú LCD TV-t javításra az LG szakszervizbe (C***a Szerviz) a következő hibajelenség megjelölésével: "A TV nézése közben égési szag volt érezhető és egy idő után a kép elment és csak egy pillanatra jött vissza bekapcsolásnál."


A bevizsgálási díj 4000 Ft-ba került.
Kérte a kollégám a szerviz munkatársát, hogy bevizsgálást követően adjanak árajánlatot, hogy el tudjuk dönteni kérjük-e majd a javítását a készüléknek.

Ezt követően eltelt 1 hónap, de a szerviz részéről nem történt megkeresés. Érdeklődésünkre azt a választ kaptuk, hogy a javítás kb. 100 eFt körül lesz.
Ezt követően kértük a készüléket, mert drágának találtuk a javítási költséget.
Sajnos nem úgy kaptuk vissza a készüléket, ahogy az elvárható lett volna. A kijelző kerete nagyon csúnyán össze volt karcolva és csavarok is hiányoztak a készülékből.

Mivel mi is foglalkozunk elektronikus készülékek javításával, ezért a kíváncsiságunk nem hagyott alább és belevágtunk a TV szétszerelésébe.
Miután megállapítottuk a hibát, beszereztük a kb. 50 Ft-os alkatrészt és megjavítottuk a készüléket.
A hibát egy kondenzátor meghibásodása okozta.

Nem kívánom minősíteni a szervizt, mert minden munkatársukért úgy látszik, nem tudnak felelősséget vállalni.
Viszont azt a szerelőt, aki kézbe vette a TV készüléket és jó alaposan mellé nyúlt a hiba diagnosztizálásában, annak javaslom, hogy keressen kevésbé szellemi kapacitást igénylő foglalkozást!

Pages

Comments
sztomi
sztomi picture

Nálam a napokban adta meg magát ugyanez a típusú készülék. Pár hónapja néhányszor már csinált olyat, hogy elsőre csak hang volt és csak a második bekapcsolásra jött be a kép, de ma már egyik sem megy. Halvány piros pont világít bekapcsoláskor, semmi egyéb jele nincs a működésnek. Még működőképes állapotában enyhe zúgás volt hallható a készülékből, váltakozó erősséggel. A halál beálltát egy 2 hetes hálózatról lekapcsolt állapot után állapítottam meg, miután bedugtam már be se kapcsolt.

0

pecello
pecello picture

A hibát egy kondenzátor meghibásodása okozta. >
Konkrétan melyik kondenzátorról van szó ? ha nem titok, ugyanis hozzám is került ugyanezzel a hibával egy ilyen tv és még nem tudtam konkrétan rajönni a megoldásra, ill. az inverter lapon keresgélek....Köszönöm előre is...

0

pecello
pecello picture

Közben nekiestem a tápban jópár elkót kicseréltem, annyi a változás , hogy mintha egy kicsit kesőbb kapcsolna ki és mintha nem zúgna már annyira a jobbik (SLAVE) inverter, de továbbra is kikapcsol a háttérvilágítás....utánaolvasva mindenfelé, nekiestem es szétszedtem a kijelzőt ill. a fenycsöveket is leellenőrizem, a hidegitő kis kék kondik mind rendben talaltam (25pF 6KV) ,sajnos a műszerem 20nF méréshatárán 20pF mutatott mindegyikre, nem zárlatosak, szemmel semmi hiba. a csövek ellenőrzését egy bontott régebbi laptop inverterrel ellenőriztem és a 18 fenycső közül 5 halott.Ki is szedtem őket és (egy próbát megér alapon) osszeraktam a tvt de sajnos ugyanaz, sőt most 2-3 mp a kép megjelenése után lekapcsol az inverter .... Van valakinek valami ötlete mivel próbálkozzak még!???

0

Jaca
Jaca picture
****

Szia!

Ha az inverter nem "látja" az összes csövet, akkor letilt. És akkor is, ha van köztük hibás cső.

Üdv: Jácint

0

pecello
pecello picture

Dehát nem lehetne becsapni az invertert? műterheléssel,valahogy?

0

Jaca
Jaca picture
****

Szia!

Nézd meg az IC adatlapját. Becsapni viszont nem érdemes. Ha nem világít a cső, akkor úgyis ki kell cserélni, ha meg világít de az inverternek nem tetszik, akkor olyan állapotban van a cső, hogy ha becsapnád, pár hét után szedheted szét az egészet.

Üdv: Jácint

0

agressiv
agressiv picture
*

Ilyenkor kell egy kis finesz a dologhoz ugye. Ha bekapcsolt a TV és meg is jött a háttérvilágítás egy kis időre, akkor eléggé egyértelmű, hogy a ledek tápjának kondijait kell szemügyre venni. Ezek a 100-200V-os kondik olykor úgy döglenek meg, hogy abszolút nem is látszik rajtuk.

0

pecello
pecello picture

Ez még nem LEDes megvilágítású ;-)

0

agressiv
agressiv picture
*

Aóóó. :)

0

uniman
uniman picture
***

Hello Pecello! A topiknyitó nyomára bukkanni gyerekjáték (A lap alján az Elektrotanya is említve ven!)... Bár kétlem, hogy 3 év után még emlekezne egy kondenzátor pozíciószámára. A Youtube-on is tucatnyi útmutatás közül válogathatsz... Üdv.: Uniman

0

Kari
Kari picture
*****

Szia!
Bocs, de ha egy 3 eves topikhoz szolunk meg kellene nezni elöbb, hogy a megszolitott mèg (aktiv) Tanyasi-e?
Judit jo ideje nem az, de szerencsedre 4 hsz-al lennebb meglathatod a mail-cimèt (ID:252197) -az talan meg aktivan olvasott...
Kari

0

freddy1952
freddy1952 picture

Szevasztok!
Én is egy TV szervízben dolgoztam és azt vallom, hogy amennyiben a gyártómű ragaszkodik ahhoz, hogy a készülékeit panel csere szinten kell megjavítani, természetesen a javításokat panel, illetve modul cserével KELL elvégezni. Ám szerintem egész más a helyzet egy már nem garis készülékkel. És itt jön a szakmai hozzáértés. Mert ha van minden panelból próba darab, akkor egy dilettáns is el tudja végezni a "javítást". Egy már nem garanciális készüléknél törekedni kéne arra, hogy azokat a bizonyos panelokat megjavítsuk. Így megkönnyítjük az ügyfél dolgát és egy kicsit dolgozunk a szakmánkban, nem pedig cserélgetünk. Arról nem is beszélve, hogy sokkal jobb, ha inkább magasabb munkadíjat számolunk fel, minthogy (szakzsargonban) az ügyfelet az anyag árával ütnénk agyon.
Sajnos manapság, már sokan csak a panelek, modulok cseréjét ismerik és azok megjavításához neki sem állnak, mert esélyük nincs a sikerre, nem beszélve arról, hogy a szerszámozottság sem elhanyagolható. Természetesen az itt levők és akik értik a szakmájukat, kivételek!
Frédi

0

tvdoktor
tvdoktor picture

Helló

Szerintem ez az egész LG javítási sztori,hibádzik egy kicsit mert nem azzal történt az eset aki írta, és már ebből adódóan lehetnek ferdítések módosítások.
Továbbá ha egy szakszervizbe bevisznek egy tv-t és 50 ft os alkatrész kell kicserélni akkor azt ott meg is fogják csinálni.
Azt írja idézem:
Mivel mi is foglalkozunk elektronikus készülékek javításával, ezért a kíváncsiságunk nem hagyott alább és belevágtunk a TV szétszerelésébe.
Miután megállapítottuk a hibát, beszereztük a kb. 50 Ft-os alkatrészt és megjavítottuk a készüléket.

Ez megint csak sántít ha ilyen okosak miért nem nézték meg ők, miért vitték szakszervibe?
Továbbá a szerviz véleményét is kellene tudni ahhoz hogy hitelesen állást lehessen foglalni ebben az ügyben mivel egyoldalú vélemény az csak egy leírás ami bármit tartalmazhat.
Csak arra szeretnék rávilágítani hogy nem kell mindenikek mindent elhinni amit leír!

0

agressiv
agressiv picture
*

Üdv

Került hozzám egy Pesti LG szervízet megjárt monitor, amiben kicseréltek 4db 47uf elkót, persze nem javult meg, sőt több kárt okoztak benne, mint előtte volt, mert túl nagy kondit raktak a táp IC tápjára ami csak rövi időre indult el. Mindezért elkértek 6000Ft-ot és visszaadták a tulajnak, hogy nem javítható. Ezután került hozzám a monitor, amiben helyrehoztam azt amit elcsesztek, átkondenzátoroztam a tápot, majd írtam rá FW-t és lám beindult a monitor. Ezért kértem 5000Ft-ot és működőképesen kapták vissza....

0

nagyjudit
nagyjudit picture

Patekné Nagy Judit
patekne.nagyjudit@gmail.com

Üdv TVDOKTOR!

Én is csak azt mondom amit Te.
"Csak arra szeretnék rávilágítani hogy nem kell mindenikek mindent elhinni amit leír!"
Mellesleg az okosságról annyit, hogy mivel közben a saját ügyfeleinknek kellet eleget tenni, ezért aztán gondoltuk, hogy a szervizben mégis csak jobban értenek hozzá mint mi. Hát ezért vittük oda.
Most nem szeretném elmesélni a kb. 25 éves tapasztalataimat a szakszervizekről, mert hosszú lenne nagyon.

Üdvözlet: nagyjudit

0

Vigh Tibor
Vigh Tibor picture

Üdv!

Nekem is volt ilyen eset. A legmenőbb samsung márkeszervizben megajánlottak kijelző cserére egy 32colos gépet, szörös volt a képe. Majd hozzám került és általam egy olyan helyre ahol valóban értenek is hozzá. Main board eeprom csere után már ment is a gép.

0

Multi Multiplikátó
Multi Multiplikátó picture

Nem fogják. A koreaiak nem engedélyezik az alkatrész szintű javítást. Garis időszakban panelcsere, gari után megy ameddig megy, aztán meg vegyél újat, ezt ők így gondolják. Tíz éves LG DVD író - VHS kombómban elromlott egy IC (tálcanyitó motor vezérlő ák), hát nem tudtak az LG szervizben még csak rendelni sem olyat. Nem foglalkoznak vele. Ugyanaz a történet, mint az autó márkaszervizekkel: nem akarnak ezek javítani.

0

papito56
papito56 picture

Sziasztok!! Az ilyen szakemberekböl egyre több van!!

0

pinterkrisztian
pinterkrisztian picture

Szia!

Sajnos minden -Ezúton is elnézést kérnék azoktól akik nem tartoznak az említettek körébe!- garanciális szakszerviz a panelcsere elvén javít.
Tehát ha feltételezhető, hogy rossz egy panel, akkor azt cserélni kell és nem keresik rajtra a hibát.
A panel ára a gyár listaárán van számolva.
Ha eszerint a lista szerint vásárolnád össze a TV-ben (vagy bármiben) levő alkatrészeket, akkor az eredeti ár 4-5 szeresét fizetnéd ki a készülékre.
Így és ezért kerülnek ennyibe a garanciális szervizben elvégzett garanciaidőn túli javítások, vagy ha bebizonyítják, hogy nem rendeltetésszerű használatból adódik a hiba.
Nekik is meg kell éli valamiből...
Ez a garanciaidőm o.k. mert a gyár felé számlázzák, nekik belefér.
Az ügyfél meg persze természetes, hogy kiakad rajta...

Krisztián

0

heat
heat picture

Az igazi szaki nem a kuncsaftnak varázsol.
A szaktársaknak villantja meg a tudását, mert a tőlük jövő elismerésnél semmi sem ér többet

0

cssztivi
cssztivi picture

Gyerekek! Ez a módi régen is ment. A 70-es években kezdtem, és volt olyan, hogy 2 napig kerestem a hibát, mire a tulaj kinyögte hogy ő kivett (Leégetett csavarhózópróbával) 2 ellenállatot, hogy ne lássam. A gelkás meg kiment a gar lejárta elöttlévő Tv hez, és azt mondta, képcsőcsere. Meg is csinálta, de a kivett jót, mert nem az volt a baja, eladta másnak. Én is vettem tőle lecserélt csövet, mert olcsó volt. Én güriztem, ő meg kaszált. Plépofa, meg gyomor kell hozzá, meg szemrebbenés nélkül kell előadni a dolgot. De az legalább konyított valamit a Tv-hez. Ezek az újak csak ugatják.

0

Pista47
Pista47 picture

Szevasztok!
A történet régebbi, és egy Remix-beli kollégám mondta el, aki a jelzett korábbi időben tanuló volt a Gelkánál.
Akkor még csak egy TV csatorna üzemelt.
A Gelkás főnökhöz vitték javíttatni a garanciális, és a garanciás időn túli TV-ket. Meg is javította azokat böcsülettel.
Csak hogy, valahogy nem figyelt kellőképpen, és az oldalvágója felugrott az asztalról, és hamm! Elharapta a TV-ben lévő UHF hangolóegység tápfeszültségének a vezetékét.
Azután telt-múlt az idő.
Egyszer csak elkezdett az adó működni az UHF sávon is.
Nicsak! A szomszédba már nézik a kettes adást, meg a másik szomszédba is.
Szóltak a gelkás főnöknek, hogy baj van. Kellene a kettes. Na, erre ő - mert jó ember volt -, "beszerzett" egy olcsóbb helyről egy UHF hangolóegységet.
Be is "szerelte", és csodák csodája, jó is lett a TV.
Nem is csoda, ha széleskörű népszerűségre tett szert.

0

fonyadpal
fonyadpal picture

Igazatok van egyetértek javaslataitotkkal jó lenne ha meg is fogadnák.Sok figura kiáltja ki magát müszerésznek és csak arra telik neki hogy komplett panelt cseréljen, de arra hogy meik panel hibás,vagy azon mi a hiba arra képtelen.

0

andrasary
andrasary picture

Sziasztok

A legdurvább,az volt, amikor bementem egy szakszervizben, hogy vásároljak egy tunert ,és amig vártam az áru átvételére az tünt fel, hogy a szakember igen furcsán foraszt egy kb 100 ezer forintos lcd tv-ben.Mikor letette a célszerszámot amit használt akkor láttam,hogy egy pisztolypáka volt.

0

Cormyus
Cormyus picture

Szia!
Mi a bajod a pisztolypákával? Azért akár hány ezer forintos az az LCD tévé,nagyon sok olyan pont van benne ami pisztolypákával remekül javítható. Nem kell mindjárt Wellert vagy meleglevegőst elővenni.
Üdv!

0

Fülesmester
Fülesmester picture
*****

Sziasztok!

Nem az a lényeg, hogy mivel forraszt, hanem, hogy tud-e forrasztani!
A gáztűzhelyen felmelegített rézdróttal is lehet szépen forrasztani, ha tud valaki, és ugyanakkor a milliós értékű állomással is lehet gányolni, ha nem.

Üdv:
Fülesmester

0

Pista47
Pista47 picture

Szevasz, szevasztok!
Érdekes forrasztási oskolában volt részem.
A '60-as évek végén az FMV-ben dolgoztam a kísérleti műhelyben, a Fehér úton.
Amikor megkaptunk egy egységet elkészítésre, mielőtt elkezdtük volna összerakni, és forrasztgatni, kaptunk egy panelt, ami egyébként nem kellett már semmi másra, csak belőni a forrasztás minőségét. Huzal darabokat forrasztgattunk a furatokba, és amikor jónak gondoltuk, vittük a MEO-s-hoz, hogy mehet-e. Elég sokszor volt, hogy még egy kicsit gyakoroljunk, mire elkezdhetjük a forrasztásokat élesben.
Weller pákát nem ismertünk, helyben készített, és karbantartott pákákkal dolgoztunk (akár csak az Orionban anno).A cirka 2.5mm-es pákavégbe kellett egy zsákfuratot fúrni, és még keresztbe is be kellett fürészelni lombfürésszel.
Hogy miért is kellett ilyen véget kiképezni? Szóval, ezt az utasítást kaptuk.
A pillanat pákáról.
Ott vigyorog az asztalomon többségében azt használom mondjuk hálózati trafó, sorkimenő kivezetéseinek, eltérítő csatlakozónak az átforrasztásához, mert ahhoz kevés az 50W-os Weller. Sok más helyen is használom a pillanat pákát (a Wellert inkább kímélem), de csak ott, ahol biztonságosan el lehet navigálni a hegy méretei miatt.
A Weller meg ott van félre téve, fél teljesítménnyel előfütve, ha kell, akkor egy pillanat alatt használható.
Üdv.: Pista.

0

boros.karoly0923
boros.karoly0923 picture

Üdv:
Élvezettel olvasgatom a pisztolypákáról alkotott véleményeket. Van egy kedvenc pákám 30 éves, és Szlovák. Sokféle képen lehet vele forrasztani. Mivel a rézhuzal cserélhető, meg lehet határozni a huzal átmérőjét, és a hosszát. Attól függően, hogy mit akarok forrasztani. És meg lehet növelni a hegy élettartamát, ha a csúcsánál 1 menetet szorosan összecsavarunk. Ekkor nem ég el a hegye váratlanul, és nem teszi tönkre a kényes alkatrészeket.
Károly

0

Boldogblog
Boldogblog picture

Szia!

A pisztolypákának sok előnye vagyon... Talán a legfontosabb a hadrafoghatósága.. A régi Csehszlovák pákuci soha nem adja fel... Csak derót kell a végire és már olvaszt is... Hi!

DE! DE!

A mos áramköröktől messzire kell száműzni. Ez van. Tudni kell, hogy mire lehet és kell használni.

Nekem is van, szeretem, de soha nem kezdenék el vele egy érzékeny mos alkatrészt forrasztgatni.

Óh, de szép! Jaj, de szép... Nézzük meg a belsejét!

0

proba
proba picture

Pisztoly pákáról csak két vélemény, ha egy minden földi jóval teli zsúfolt pc alaplapban kondenzátort kell cserélni, lehet wellerrel próbálkozni ( de minek) egy tqfp tokhoz meg lehet használni pisztolypákát ( de hasonlóan keserves eredménnyel bár van aki egyszerűen a hegyére teker egy vékony huzalt, és simán forraszt vele.) A CMOS-okrol meg annyit, az első példányomra vigyáztam mint a szemem világára ( talán 2 havi ösztöndijj volt ). Aztán valamiért ki kellett venni, hát a vigyázást már felülírta a méreg hogy nem vigyáztam eléggé...( szerencsére kezdőként valami mást benéztem. A wellerről még azt sem tudtam, hogy létezik )  Na utána még háromszor kapott új környezetet ( pisztolypákával) , és semmi baja nem lett. ( pedig 30 éve még a belső ESD védelem sem volt túlságosan gyakori)  Szerintem átlagos műszerésznek az ESD egy iránymutatás a környezet / ruházat kialakítására, de nem kell túllihegni. A pisztolypáka inkább a miniatürizálás miatt avul el ( bár megnézem, egy tisztességesen leforrasztott árnyékolást / beforrasztott fém keretű csatlakozót  mivel szednek le a profik.) 
A szervízre visszatérve, az árajánlat lehet korrekt volt, de a hozzáállás nem. Nekem egy maszek használtcikk kereskedő ez ügyben az etalon. Beadtam egy ( igaz nem túl nagy értékű ) kézi szkennert. Egy idő után az érdeklődésemre előkeresték. Megállapították, hogy össze vissza van karcolva ( beadáskor nem volt) . A következő kérdésük az volt, megfelel e, ha kifizetik érte a kért vételárat? Lehet akár milyen szakmai színvonalú egy műhely, arra azért illene vigyázni, hogy a készüléken külsérelmi nyom ne keletkezzen. ( a főnököm egyik ismerőse asztalán egy kis illesztési hézaggal összerakott készüléket látott. Mikor megtudta, hogy mi javítottuk maszekba, visszaküldette, hogy rakjuk össze rendesen. Az sem érdekelte, hogy szemétként adtuk vissza, mert nem volt javítható.) 
 

0

uniman
uniman picture
***

Hello Boros.Karoly0923.

"kedvenc pákám 30 éves, és szlovák" (kisbetűvel!)...azaz csehszlovák gyártmány!...bocsi. Tuning!: http://kepkezelo.com/images/fxqw6oftt7xf5p98of.jpg

Üdv.: uniman

0

boros.karoly0923
boros.karoly0923 picture

Hello uniman.
Kösz a kiigazítást. Nem mindig tudom helyesen alkalmazni a helyesírási szabályokat, ezért mindenkitől elnézést kérek.
A csehszlovák pákám, pedig a nagy túlélő, és legalább tíz újabbat élt túl.
Üdv: Károly

0

Jaca
Jaca picture
****

Szia Pista!

Ahogy írod, megfelelő helyen alkalmazható, és a nem olcsó Wellert is kímélni kell, ez érthető. Na de egy márkaszervízben egy százezres készülékben? Ha bevinném a Mercimet egy márkaszervízbe, és csőfogóval lazítanák le a kerekeket, biztos furcsa arcot vágnék, akármilyen ügyesen szednék le. (Már csak egy Mercit kellene szereznem...)

Üdv: Jácint

0

Sandor100
Sandor100 picture

Sziasztok.

A pillanat pákával akkor van baj, hogyha forrasztás közben elég a hegye.Ilyenkor az IC tönkre megy. Még akkoris ha az alkatrész beszerezhetetlen, vagy nagyon speciális. Ezért a használata nem javasolt. Pedig legtöbbször én is ezt kapom fel, mert gyorsabb mint a höfokszabályzos weller, solomon. Üdv.

0

Pista47
Pista47 picture

Szevasz, szevasztok!
Engedd meg, hogy csendesen megjegyezzem, hogy a pillanatpákának nemcsak így hipp-hopp szakad el a hegye. Vannak ott jól látható előzmények is. Soha nem szoktam megvárni, hogy közel kerüljek a hegy elszakadásához, előtte kicserélem. Közönséges rézhuzalt használok erre a célra, meghajlítom, és a végeit nagyon alaposan megtisztítom. Ha bolti hegyet használnék, akkor is hasonlóan tisztítanám meg. Volt kollégám panaszkodott, hogy nem melegít ez a dög. Levettem a hegyet, a csatlakozó felületeket alaposan megtisztítottam, beleértve a csavarmenet környékét is, összeraktam, és csodálatos módon rögtön elkezdett melegíteni a "dög".
A kedvenc történetem, amikor cirka 25 évvel ezelőtt készítettek a barátaim egy funkciógenerátort, és két IC foglalat annyira közel volt egymáshoz, hogy semmivel nem lehetett megforrasztani felülről, mert a NYÁK, az kétoldalas volt.
Fogtam a pillanatpákámat, és ráfogattam cirka 0.5-0.8-as huzalt, már nem emlékszem pontosan, elég régen volt.
Ezt a huzalt egymás mellé hajtva, plusz még cirka 2mm-t derékszögbe hajtva klasszul meg lehetett forrasztani a felső oldali forrpadokat is.
Na, ezután nem is csesztettek, hogy pillanatpáka mániás vagyok. Mondjuk, úgy egy hétig, de azután....

0

Boldogblog
Boldogblog picture

Szia!

Semmi gond a pillanat pákával egészen addig amég valami olyasmit nem kell forrasztani vele, ami a 20-40 cm messze tartott páka ki-be kapcsolásától is képes tönkre menni...

És sajnos egre több ilyen vellany kütyüket pakolnak össze a gyárak.

Óh, de szép! Jaj, de szép... Nézzük meg a belsejét!

0

Jaca
Jaca picture
****

Sziasztok!

Az ért azt is tartsuk szem előtt, hogy egy pisztolypákát mennyivel nehezebb pontosan, megbízhatóan tartani, mint egy simát. Ahol négyzetcentinként 20 alkatrész van, oda nem nyúlnék pillanatpákával.

Üdv: Jácint

0

welding alt
welding alt picture

Tisztelt Fülesmester!

"Nem az a lényeg, hogy mivel forraszt, hanem, hogy tud-e forrasztani!" Szó szerint ,így igaz (nem beszélek miniatűr dolgokról, de néha egy jó ötlet segíthet).

Üdv! welding alt

0

Boldogblog
Boldogblog picture

Szia!

A pillanat páka hegyén hatalmas áramok folynak keresztül. Amikor meg kikapcsolod akkor összeomlik a benne a mágneses tere... No a Cmos áramkörök mindezt kitörő örömmel fogadják....

Szégyentelenség és gyalázkodás! Mivé fajultak a világ csodái... (Boldogblog)

0

welding alt
welding alt picture

Szia Boldogblog!

"A pillanat páka hegyén hatalmas áramok folynak keresztül" , igaz állításod , 100VA esetén 70-75A , 2-es hegyet téve ( mérve 80-as években)."Amikor meg kikapcsolod akkor összeomlik a benne a mágneses tere... No a Cmos áramkörök mindezt kitörő örömmel fogadják...." Ez is igaz is lenne , ha kikapcsolás előtt nem távolítod el a hegyet a paciens lábáról......

Üdv! welding alt

0

Glain
Glain picture

Helló
nekem is jött már TV szakszervizböl alkatrészt ugy cseréltek hogy levágták az alkatrész lábait és jó nagy bunkókkal ráforrasztották a másikat az ott maradt lábra :D
amikor kivettem a cserélt alkatrészt egy optocsatoló volt és hibás :D azt hittem tökön szúrom magam javitás közben.

0

Szaki963
Szaki963 picture
*****

Üdv!

Nem az lehet a húzós javítási díjban,hogy a panelcserélgető emberkének lővése sincsen hogy kell javítani?
Mond egy brutál árat azt úgy se kérik?
Panelt cserélni,és javítani ég,és föld.
Az előbbi az éppen csak görbült kategóriával végzetteknek is megy.
A másikhoz már szükségeltetik némi tudás is.

Felesleges rajz,és szerszám nincs,csak ritkán használt.
elwo

0

kattila
kattila picture

Szia
Szervizekben inkabb panelt cserelnek,had fizessen sokat a keszulek tulajdonosa.

0

kocici
kocici picture

Szevasz.(tok)
Nemcsak az "épp hogy görbült" (2) kérdése ez a mai szakoktatás mellet, hanem az hogy nem ad a témával kapcsolatban ÁTFOGÓ ismereteket. Olyan mintha csak "gyorstalpaló" szakképzés lenne. Illetve mivel nem átfogó az ismeretanyag így olyan mintha "feladat orientált" szakembereket képeznénk, akik a SZAKMA egy -egy részét ismerik jól, de nem látják az egészet át.

Nesze neked oktatási reform.

Üdv:kocici

0

Szadista
Szadista picture

Sziasztok.

Hát igen a B..Csabai LG szak szerviz egy kalappal sem ér ,egy köz intézményben be mondta az unalmast az LG Lcd TV el küldték hozzájuk egy hónapig ültek rajta majd közölték hogy,a javítás többe lenne mint egy másik TV(nem gazdaságos meg javítani). El került hozzám ki cseréltem az összes elkót a main boardon ami melegedet kb. 1500 huf anyag ár és utána lás csodát működöt a készülék napi 24 órában 2 évig (most szóltak hogy gond van vele hoznák el vállalom e ?)

0

Istvan78
Istvan78 picture

Sziasztok!
Nekem egy Oriont hoztak be javításra egy idős házaspár.
(LCD) Javításra tettek nekik egy árajánlatot. 23 ezer forint. Szegények lehidaltak.
Akkor ajánlott nekik valaki engem és meg kértek hogy nézem meg nekik a TV-t h mi baja.
A tápban kondik púposak voltak kemény forintomba fájt.... :P
nagyon földhöz vert.
De félre viccet!
Az öröm kárpótolt a munkáért mert azt a hálát amit kaptam az idős házaspártól minden meg ér.
Szóval ez megfizethetetlen.
Azóta is hangosan köszönnek. (Na de azért én köszönök előre) :) )
A pénzt sem akartam tőlük elfogadni.
De erősködtek nagyon már pedig de. 3000 forint szerintem nem igen volt sok érte.
A tanulság számomra az hogy sok mi haszna ember csak kivenné a pénzt az emberek zsebéből, ezzel eme szép szakma becsületét is alá ássák.
Ilyen is van sajnos.

Üdv Istvan78

0

vzoole
vzoole picture

Csak az a gond, hogy abból a 23e Ft-ból fele elmegy adóra. Aztán rezsit is kell fizetni.
A szerviznek marad 10e Ft, amiből a szerelő 30-50%-ot kap, ami 3000-5000Ft.
Ez egy teljesen reális órabér egy jó szerelőnek.

Ha ebből élnél és ilyen javításokat 3000Ft-ért csinálnál legálisan, éhen halnál.

0

Boldogblog
Boldogblog picture

Szia!

Viszont, ha ebből szeretnél megélni és adóznál is utána, akkor mennyit is kellene kérned, hogy meg maradjon az a szerény 3000 forintod?

Valamint azt is számold bele, hogy szinte mindegyik kuncsaft elvárja a javításra a garanciát!

Szégyentelenség és gyalázkodás! Mivé fajultak a világ csodái... (Boldogblog)

0

matyi89
matyi89 picture

sziasztok sajnos én is ismertem ilyen mohó szerelőt :(

0

Jaca
Jaca picture
****

Szia Istvan78!

Valóban többre megy az ember, ha nem lehúzósan csinálja ezt a szakmát. Tőlem sokszor megkérdezik, hogy hogyhogy csak ennyi? (nem ez a megélhetésem ). Aztán ha legközelebb megyek, és csak egy csavart kell meghúzni, egy adót behangolni, akkor is előkerül 10 tojás, egy negyed kiló pucolt dió, olykor egy csirke a hűtőládából.

Üdv: Jácint

0

Pages

Sponsored links