You are here

Porlerakódás PC házban, ami a szakszervizt is megszívatja

Üdvözlet mindenkinek!

Gondoltam megosztom kis történetem, hátha belefut valaki hasonlóba.
Persze lehet, hogy nem, lehet hogy csak nagyon amatőr vagyok. De akkor a számítógép szerviz is az, ahol egymás után kétszer landolt fagyási és leállási hibával a gép.

A régi gépházat megtartva lett újjávarázsolva egy számítógép, új alaplap, memória, processzor, táp.
De a gépház maradt, vezetékekkel, RESET és POWER gombbal úgy, ahogy volt.

Összeállítás előtt természetesen ki lett fújva, seperve, törölve; no de nem kompresszorral, meg levegőspray-el, csak úgy, ahogy tüdőből bírtuk.


Kezdődik a történet.

Összerakás, újra telepítés után hasított a gép, ahogy kell.
Majd egy hónap elteltével elkezdett fagyogatni, megállogatni, újraindulgatni.
Gondoltuk vírusos, "levírusírtóztuk".
Eltelt egy kis idő, újra fagyogatott.
Ki lett cserélve a memória modul, át lettek mozgatva a csatlakozók, változás semmi. Lett új operációs rendszer fölrakva, hátha az jobb lesz. Szintén ugyanúgy hónapig ment, aztán fagyott.

1., Első szervizbe vitel:

Szervizesek válasza: két vírusirtó volt föltelepítve, és az belassította a gépet, mindkettőt (nem mondták meg melyik volt az a kettő) kitörölték, "vírusírtózták", fölraktak egy AWG-t, meg egy malware eltávolítót: náluk hasít a gép, semmi baja, 4500Ft.

A gép hazatér, majd 1-2 hét után szintén elkezd fagyogatni, kikapcsolgatni.

2., Második szervizbe vitel:

Szervizesek szerint náluk nem produkált semmi hasonlót, 2 napig youtube-oztak rajta, éjjel-nappal ment a gép, nem állt meg nem fagyott. 1500Ft átvizsgálási díj.

A gép hazatér, másnap már be sem szeretne kapcsolni.


Aztán ünnepek előtt felhívnak hogy meg nézem-e a gépet, mert már be sem kapcsol, szervizbe meg nem szeretnék vinni.

Lehet, hogy tápegység? Közben csuklik az összes kínai gyártó, meg munkás aki összerakta.

Kivettem a saját gépemből a már egy éve probléma nélkül működő tápegységet és elviszem oda.
A probléma valós, már mindent átcseréltek, meg lett gyanúsítva a hálózati elosztó, a fali konnektor, usb eszközök, nyomtatók, stb. A gép bekapcsoló gomb nyomásra zöld fénnyel indul, majd 2 mp. és leáll.

A használt tápra kicserélve, első bekapcsolásra indul, megy, csinálja a dolgát. Már-már kalapot emelek magam előtt, mikor is 3-4 óra elteltével egyszer csak fogja magát a gép és csak úgy csinál egy szabályos kijelentkezést és egy leállást. Majd egy perc elteltével próbál újraindulni egymás után 5-ször, 1-2 perc pihenés, majd megint próbál indulni.

Jött a kérdés: Na ilyenkor mi van?
Fejvakarás. És rossz érzés, hogy mi van ha nem oldom meg.

Nézzük az alaplap bekötését, kapcsolószálak, POWER, RESET, kijelzés a helyén. Leveszem őket egyesével, kifújkálom, visszadugom. Változatlan, nem indul a gép.

Majd előkerül a multiméter, mert ez már felettébb gyanús, első gondolatom, talán megragadt az érintkező a mikrokapcsolóban. Pedig szépen hallani a kapcsoló kattogását.

RESET kapcsoló rendben, alaphelyzetben szakadás, ha megnyomom rövidzár.

POWER gomb csatlakozóján normál állásban alapból mérek dióda-csipogó állásban 1800-1900 körüli értéket, mintha egy ledet mérnék, ami polaritás váltásra szakadást mutat. A mérőműszert áttekertem 200MOhm állásba ott meg mérek 0,01-et, majd egy 20K Ohm állásban alaphelyzetben 9500-10500 Ohm oda vissza ugráló ellenállást mérek. Hát ez meg mi?

POWER gombot megnyomva átmegy rövidzárba, elengedve visszaáll erre a 10KOhm ellenállásba. Ennek már a fele sem tréfa. Mit keres az ott? Honnan? Lenne ellenállás sorba kötve? Nem lehet.

A megoldás:

Az előlapot kibontva elém tárult a probléma forrása: A POWER gomb hátoldalán egy akkora porcica-porpamacs ült hogy csak na.
Nagy levegő, fújás, seprés, törlés.

A gépet összeraktam, első gombnyomásra indult szépen, 5 óra folyamatos üzem után visszatettem az eredeti tápegységét, azzal is szépen működött. Egész éjszaka ment, gond nélkül, be lett rakva egy tucat film lejátszásra, és reggelig nem zavarodott bele, nem fagyott ki, nem indult újra. Azóta is megy míg a gazda le nem állítja.

Mindig tanul az ember. Hiába, ha hívnak akkor sem egy tartályos kompresszorral megyek számítógépet javítani, vagy nem veszek több ezer forintért levegő sprayt. De megpróbálok erre is odafigyelni, hátha.
Ez lehet az esetek egy milliomod része, ami mutatja, nem feltétlenül az op. rendszertől fagyhat meg egy gép. Elég egy apró kis porszem.

A profik remélem jót mulattak ezen kis történeten. Én csak egy amatőr elektronikai műszerész vagyok. Aki látott benne tanulságot látott, aki nem, az nem.

ui: A gépház csak illusztráció.

Üdv.: szegjano

Comments
freddy1952
freddy1952 picture

Ezt az egészet csak úgy tudom elképzelni, hogy elég magas lehetett a levegő páratartalma és így valóban vezethet a "porcica" valamennyire. Azt azonban nem tartom hihetőnek, hogy egy átlagos levegőjű lakásban ilyen gondokat okozna. Ámbár; ebben a szakmában az ember szép lehet, de okos nem!

0

uniman
uniman picture
***

Hello.

Mi a baj a "porcicákkal" ? ...hisz "védik" a procit a "meghűléstől"...a tápot meg a "huzattól"...vagy nem?

Üdv: uniman

0

Boldogblog
Boldogblog picture

Szia!

Dagadt pókokat szeletelgetett bele a hűtő tömbbe... Hihi!

Óh, de szép! Jaj, de szép... Nézzük meg a belsejét! (Kun László)

0

Sandor100
Sandor100 picture

Nekem ez az egész hibaeset egy kicsit furcsa. Még jóval nagyobb feszültségen sem okozott por zárlatot nekem. Láttam már sinrobbanást erőátviteli rendszernél forgácsoló üzemben és öntvény por okozta. A PC-ben lehet, hogy arany vagy ezüst por okozott problémát. Viccet félretéve nehezen tudom elképzelni, hogy por csak úgy kapcsolgat. Porcicán 200Mom-os méréshatárban sem mértem ellenálást

0

petee128
petee128 picture

Teljesen egyet értek veled, még a nedves porcica is 100kΩ körül van.
Ez inkább az alaplapi csatlakozó oxidáciojára utal.

0

szegjano
szegjano picture

Üdv!

"még a nedves porcica is 100kΩ körül van."

Úgy látom te már profi vagy, mértél 100kOhmos nedves porcicát. Ügyes vagy.

Miből áll a porcica? Kérdés!

Úgy látom jobban fel kellett volna készüljek, egy komplett teljes labort mikroszkópot, spektrumanalizátort, meg talán a szellemírtókat is kivinni a helyszínre. Mert elég sok a kételkedő ember. Akik csak hajtják a saját igazukat. Oké nem egy nagy áramot áthajtó érintkező, nem egy vasaló, meg nem villanykemence ahol elkoszolódik az érintkező.

Továbbra is kitartok elméletem mellett, hiszen műszeresen mérhető volt.

10 év alatt mit szedhet össze magába egy gépház? A ventilátorok mivel fújják tele? Elképzelhető hogy tíz év alatt abban a bizonyos szobában fúrtak, faragtak, forgácsoltak, festettek, lehullott pár fémes forgács, ruhákról a flitterek, kozmetikumokból finom por, szinezékek, hajszálak, szöszök-möszök, műszálak...........

Szerintem elképzelhető, hogy beszegett valami fémes szálat ami épp elég volt ezen hibához.

Alátámasztani nem tudom mert nem volt nálam röntgengép, se ultrahang, se mikroszkóp.

Egyesek nem tudják elfogadni, hogy igenis léteznek ilyen dolgok.

0

clarke2001
clarke2001 picture

Teljesen egyetértek veled, a hiba ilyen értelemben sztochasztikus, mind az okokat mind az előfordulását tekintve. (jól kirittyentettem a mondatot, mi ? :) )

2003 óta használom a gépemet, ASUS MB, AMD2k6+, ATI Radeon különböző videókártyákkal, 2G RAM. A merevlemez 80G, az is legalább 8 éve benne van, mindennap használom. Ventillátorcserék voltak, csapágy miatt stb.

kb. 3 havonta felnyitom, részben szétszedem, és kint az erkélyen, porszívóval (porzsák nélkül, tehát minimális beáramlási ellenállással) csőszűkítővel kifújom, ahol lehet, az ecsettel előtte járva.

A gép tökéletesen működött, működik és fog is működni remélhetőleg.

(Egy jó éve tértem át Windows 7-re, izgalmas harc volt, hibás videódriver-felismerés miatt. Közben feljelentkeztem egy nagymenő fórumra segítségért: az összes tudások abban merült ki, hogy mi a ló***-t akarok még egy ilyen régi hardware-rel. Megoldottam, és nagyszerűen megy a Win7 )

Just what do you think you're doing, Dave?

0

welding alt
welding alt picture

Szia szegjano!

Mint írtad, idézem:"POWER gomb csatlakozóján normál állásban alapból mérek dióda-csipogó állásban 1800-1900 körüli értéket, mintha egy ledet mérnék, ami polaritás váltásra szakadást mutat. A mérőműszert áttekertem 200MOhm állásba ott meg mérek 0,01-et, majd egy 20K Ohm állásban alaphelyzetben 9500-10500 Ohm oda vissza ugráló ellenállást mérek." Méréseid alapján csakugyan "Elképzelhető hogy tíz év alatt abban a bizonyos szobában fúrtak, faragtak, forgácsoltak, festettek, lehullott pár fémes forgács, ruhákról a flitterek, kozmetikumokból finom por, szinezékek, hajszálak, szöszök-möszök, műszálak..........."
Mérte meg valaki, hogy mekkora áram mászkál a kapcsolón át?
Néha, egy-egy ritka okból adodó hibát -és megoldását- nem teszünk közé, tartva ,hogy nevetségesé válunk. A villamosságban az az egyik legszebb, hogy mindig tud meglepetést okozni.

Üdv!welding alt

0

szuts
szuts picture

Hellótok!

Mivel olyan hirtelen nekiestek a szerviznek, egy kicsit a védelmükre kell, hogy keljek:
- "Majd egy hónap elteltével elkezdett fagyogatni, megállogatni, újraindulgatni." Nekem is ez tipikusan táphibát jelentett volna.
- Mivel a hiba a gép teljes felújítása után keletkezett, teljesen logikus, hogy a szervizes első, második, sokadik körben az ujjonan beépített alkatrészekben keresi a hibát. Én is ezt tenném.
- Mivel - a leírás szerint - a winchester nem lett cserélve, feltételezem, hogy a régi op. rendszert próbálták életre kelteni egy új HW környezetben. Ez szintén magában hordoz egy nagyfokú labilitást. Igaz, később, - a leírás szerint újrarakták az op. rendszert, tehát kilőhető szoftveres probléma, bár a driverek hibái még mindig okozhatnak hasonló jelenségeket.
- Ezek az "egyszer csak történik valami a gépemmel" hibák javítása mindig kényes dolog, mert ha a szervizben a gép 5 napig jól viselkedik, szerintem lehet jónak hinni.
- Valóban, a váratlanul elinduló lekapcsolási folyamat jelezhet Power gomb hibát, de ahhoz ugye nem nyúlt senki, értelmetlen lenne egy addig jól működő rendszerben keresni az okot.
- A hozzászólásokban írtátok, hogy felújításnál "Alap" az előlap levétele, portalanítása. Én ezzel nem értek egyet. Megtehető, de nem előírás. Én magam is csak a ház belsejét szoktam portalanítani, mert nem indokolt a teljes nagytakarítás. (Akkor ugye ki lehetne venni a meghajtókat is, szétszedni a tápot, és portalanítani, de akkor már le lehetne mosni a gép előlapját is, be lehetne kontaktspray-vel fújni a kapcsolókat, kicsit a nyomógombok nútját síkosítani is lehetne, ... És ki fizeti meg ezt a 2 óra pluszt? Az ügyfél biztosan nem.) Nekem - bár már több tíz éve javítok számítógépeket - ilyen hibám még nem volt.
- A javítások között hónapok teltek el. Nem valószínű, hogy a szerviz/szervizes pontosan emlékezne a régebbi gépeken elkövetett minden egyes próbálgatásra. valószínűleg próbálta a hibabehatárolást elölről/vagy emlékeire - vevő elmondására hivatkozva - kezdeni/folytatni. Ne feledjük el, hogy hogy így egyben a folyamatot csak a tulajdonos látta, a szervizes közben néhány tíz/száz gépet közben átengedett a kezén.
- Mindenütt pirossal vannak kiemelve a költségek, amik azt jelzik nekem, hogy ezeknek a díjaknak jelentőségük van. Hozzátenném, hogy a díjak az elvégzett és ráfordított órabérek egy töredékét jelölik/jelentik. Ilyen esetben ha a teljes ráfordított órákat számlázná ki az ember, senki sem javíttatná a gépét. Csak mellékesen jegyzem meg, és tudom, hogy nem teljesen analóg a példa, de az ember elmegy egy bőrpanasszal egy bőrgyógyászhoz, egy kisebb vagyont hagy ott a kezelések során, és nem biztos, hogy kigyógyítják. :) Ott is a vizitet fizetjük, nem a gyógyítást.

Mindamellett nagyon köszönöm ennek a hibajelenség részletes leírását, hiszen bármikor én is belefuthatok ebbe a jelenségbe, és jó lesz emlékezni ilyenkor erre az eshetőségre.
Még egyszer:Köszönöm.

"Akik szeretik az ilyesmit, azok rá fognak jönni, hogy ez olyasmi, amit szeretnek." - A. Lincoln

udv.:szuts

0

cseteferenc
cseteferenc picture

Sziasztok!
Gondolkoztam,hogy ilyen tavlatbol irjak-e,vagy se,de hatha jol jon valakinek...
A tema a por es a szerviz.
Egy ismerosom kislanya szesszio tajan,kb egy eve ketsegbeesetten telefonalt az egyetemrol,hogy besofott a notebookja,s minden anyag a vizsgakhoz azon van,no meg az internet... Tavolbol annyit tudtam segiteni,hogy beszeltem egy ottani baratommal,akinek van egy nagyon jo ismerose,profi hardos v-milyen orszagos cegnel,s maganban van sajat PC szervize.Elmentek a geppel,s megallapitotta,hogy vinyo baj van,majdnem annyiba kerul mint amennyiert vette a gepet.Hazakuldte,itthon elvittek egy Pc-s uzletbe,informatikus miirnok jo ismeroshoz,aki megallapitotta,hogy halodik a mikroprofesszor benne,(hogy hogy jott ra ,nem tudom)s nem erdemes megcsinalni.Az OP-rendszert ujratelepitette,de csak nem ment.A hibajelenseg az volt,hogy bezajosodott a kep,eltunt,kikapcsolt,vagy be sem indult.Elkertem,behoztam a munkahelyemre,levegopisztollyal kifujtam.A kilos gepbol 3kg por jott ki.Ujratelepitettem meg egyszer en is,mert a masikkal mindenfele bootolasi hibak jelentkeztek,s azota is tokeletesen mukodik,egyszer nem allt le.(csak,ha kikapcsolta)
Tisztelettel Feri!

0

szegjano
szegjano picture

Üdv!

Tudom, bizonyos részéig egyetértek, hogy nem feltétlenül fizettetnek meg mindent. Meg hogy ez nem is akkora marha nagy összeg. Gondoltam kiemelem, ne follyon össze az egész szöveg.

De, olyat mondani rá, hogy két vírusírtó van telepítve a gépre és az fogja, azt nem tudom hova tenni.

" Mivel - a leírás szerint - a winchester nem lett cserélve, feltételezem, hogy a régi op. rendszert próbálták életre kelteni egy új HW környezetben."

A régi gép mikor haldokolt, utolsó 3 hónapjában kapott egy új 1TB winchestert, amin még XP volt fölrakva. Aztán mikor bekerült az utolsó koporsószög is, a winchesteren és a gépházon kívül minden ki lett cserélve, újra, új alaplap, új táp, új memória.... És új op. rendszer, a közvetlen összerakás után, tehát nem még a régi XP-vel indítgatva.
"

- "Majd egy hónap elteltével elkezdett fagyogatni, megállogatni, újraindulgatni." Nekem is ez tipikusan táphibát jelentett volna."

Én is erre gondoltam, táphiba, de saját gépemből tápot kiszedve ugyanazt produkálta. Táphiba kilőve.

Itteni informatikus emberkék, mivel szoftveres cégnél dolgozok, csak hebegtek habogtak, egyik ezt mondta másik azt, táphiba, memória hiba, nem kompatibilis a memória feszültsége, alaplapi memória csatlakozó esetleg nem érintkezik megfelelően, alaplap hibás hiába vadi új, op. rendszert honnan töltöttem le, vegyek teljes csomagot 30-40EFt (nem ettem meszet).

Én meg mint elektronikai műszerész állok hozzá, más gondolkodás móddal.

Üdv.:szegjano

0

Boldogblog
Boldogblog picture

Szia!

A saját OP-mat én így állítom be: "Hiba esetén nincs automatikus újra indulás.+
Power gomb megnyomásakor ezt csinálja: "Rákérdez"

Nálam nem is lehetne ilyen hiba jelenség...

Óh, de szép! Jaj, de szép... Nézzük meg a belsejét! (Kun László)

0

Boldogblog
Boldogblog picture

Szia!

Én mindig kitakarítom az előlapot és le is szoktam mosni. És soha senki nem fizeti meg... De, akkor is kitakarítom. Igaz nem fújkálom kontaktal és nem csiszolom...
Ha meg meglátom, hogy az orrom előtt csinál egy szabályos leállást, akkor már nem gyanú ébred bennem a gomb iránt, hanem bizonyosság...

"egyszer csak fogja magát a gép és csak úgy csinál egy szabályos kijelentkezést és egy leállást."

Óh, de szép! Jaj, de szép... Nézzük meg a belsejét! (Kun László)

0

pumi
pumi picture

Szia!

Tudom, régi bejegyzés, de ...:-)
"Igaz nem fújkálom kontaktal és nem csiszolom."

Pár hete volt egy szerelő az irodánkban. A gépet szétszedte, levitte az udvarra, rárakta a raklapokra
ÉÉÉs a proci ventilátort csak úgy kívülről befújta a csodatevő WD40-el .. :beee:

0

welding alt
welding alt picture

Szia pumi!

"a proci ventilátort csak úgy kívülről befújta a csodatevő WD40-el .." Várom a fejleményeket, remélem követed a venti sorsát.

Üdv. welding alt

0

szuts
szuts picture

Helló!

Én csak akkor veszem le az alaplapot, ha valamiért tényleg szükség van az eltávolítására, Akkor természetesen kitisztítom. De nem "Alap" amikor egy géphez hozzányúlok.
Az akadozó nyomógombokkal nem a csiszolás segít. Sőt... De csodát tesz velük, ha egy kis száraz - kézmosó Baba szappant - dörzsölsz rájuk, és úgy pattintod vissza őket.

A szabályos leállást a fagyogatás, újraindulgatás is jellemezte. Ez több irányú hibakeresést jelent nekem. És egy hónap után jelentkezett a hiba!!:)

"Akik szeretik az ilyesmit, azok rá fognak jönni, hogy ez olyasmi, amit szeretnek." - A. Lincoln

udv.:szuts

0

Boldogblog
Boldogblog picture

Szia!

Hagyjuk abba a vitatkozást.. Meddő.
Én másképp, más metódussal javítok.

(Előlapról volt szó. Az alaplap mögé általában be lehet fújni. Eddig csak egy olyannal találkoztam, amiben az alaplap és az alatta lévő "nejlon" lap közé állt be a por..)

Óh, de szép! Jaj, de szép... Nézzük meg a belsejét! (Kun László)

0

szuts
szuts picture

Bocsi!

Természetesen előlapot szerettem volna írni, csak véletlenül alaplap íródott. :)

"Akik szeretik az ilyesmit, azok rá fognak jönni, hogy ez olyasmi, amit szeretnek." - A. Lincoln

udv.:szuts

0

miklos.csakany
miklos.csakany picture

Amatőrként köszönöm a tájékoztatódat és igazán nem értem, hogy a nagymenők miért olyan agrasszívek. Valóban egyszerű hiba javítása könnyű, ha tudjuk, hogy hol van.

0

Boldogblog
Boldogblog picture

Szia!

Az alapokkal van a baj.... Amikor kitakarították a gépházat akkor le kellett volna tépniük az arcát...... Ez alap.... ALAP!

A második hiba..... Amikor a gép a szemed láttára csinál egy szép szabályos kijelentkezést, akkor a előlapi madzagokat letépni!!! Ez is alap.... ALAP!

Tehát nem a "Porcica" szívatott, hanem a trehányság és a gyakorlatlanság...

Óh, de szép! Jaj, de szép... Nézzük meg a belsejét! (Kun László)

0

szegjano
szegjano picture

Üdv!

Na na!

Hátrébb a vica-verzával!

Trehányság. Na szép. Abból dolgozok ami van. Meg ahogy fizetnek, nagyjából majd a jó isten megfizeti. Akkor 50km-t utaztassam a gépházat, hogy ki tudjam fújni munkahelyen.

Ha az alaplapi csatlakozót, abban a pillanatban letépem, mit érek el vele? Üljek ott mellette éjjel nappal, ha csatlakozók nélkül elindul, akkor alaplap hibás, ha meg nem, akkor csak az időt húzom. Ezt nevezed alapnak?

Kétszer vitték szervízbe előttem, hozzá se nyúltak, nem talán nekik kellett volna kifújni, és akkor én vagyok a trehány?

Gondold már át légyszives.

0

Boldogblog
Boldogblog picture

Szia!

Amit írtam fent tartom.. Az meg, hogy előtted a kérdéses szerviz 2x is trehányul és tudatlanul nyúlt hozzá, hát istenem.. De legalább jó pénzt kértek érte.
Ha letéped a ház arcát, akkor egy sima ecsettel kitudod takarítani. (általában nincs benne csavar.)
És arról sem tehetek, hogy te ingyért javítottad és 50 kilómétere tartod a kompresszorodat.. Biztos nálatok a benzinkúton nincs levegő...

Óh, de szép! Jaj, de szép... Nézzük meg a belsejét! (Kun László)

0

gsandor
gsandor picture

Szia!
Igazából nem értem,hogy előlapi kapcsolókkal hogyan lehet kijelentkeztetni a gépet?!Vagy csak nekem nem sikerül? A reset gomb adja magát/a gép újraindul/.
Power gomb hosszan nyomva a gép kilépés nélkül leáll.

0

Jaca
Jaca picture
****

Szia!

Kijelentkezik és leáll, vagy hibernálja magát, attól függ, hogy van beállítva a windóz.

Üdv: Jácint

0

gsandor
gsandor picture

Szia Jácint!
De ha szépen kijelentkezik a háttérben,akkor miért írja ki a nyitva hagyott böngészőm a következő indításnál,hogy szabálytalanul lett leállítva? Valószínűleg azért mert ilyenkor nincs kijelentkezés csak leállítás.Üdv.

0

Boldogblog
Boldogblog picture

Szia!

Mert hekkelt a winfosod és nem vár a programok bezárására, hanem kényszerítve kilővi őket...
Te telepítetted fel a winfosodat, te! Tudnod ellene... Jujj..
Állítsd át!

Óh, de szép! Jaj, de szép... Nézzük meg a belsejét! (Kun László)

0

jakyg
jakyg picture

Szia!

Nekem jogtiszta "winfosom" és ez sem vár a programok bezárására...

0

Boldogblog
Boldogblog picture

Szia!

Mert átállítottad vagy csak egy jogtiszta licencet húztál rá egy hekkelt winre... Ezt egyébként szabad... De nem szokták.

Óh, de szép! Jaj, de szép... Nézzük meg a belsejét! (Kun László)

0

jakyg
jakyg picture

Szia!

Nem állítottam át semmit, és valóban teljesen jogtiszta a szoftverem, igaz felsőoktatási licenszes, de a sorozatszámot speciel személyre szabottan kaptam...
A probléma kulcsa amúgy szerintem a böngészőben van, ha a chrome (vagy comodo dragon) megy miközben kikapcsolom a gépet következő alkalommal mindig előjön, hogy nem lett rendesen leállítva, de a firefox ebből pl. sosem csinál problémát.

0

Boldogblog
Boldogblog picture

Szia!

Ez így ebben a formában nem igaz. A win7-ben is belehet állítani egy regisztrációs kulcsal, hogy leálláskor mit tegyen a futó programokkal..
1. Várjon a program válaszára vagy bezáródására. Válasz esetén kérdező ablakot dob fel...
2. 30 másodpercig vár és kilövi.
3. Kilövi és kész...

Óh, de szép! Jaj, de szép... Nézzük meg a belsejét! (Kun László)

0

Zedonius
Zedonius picture

Valószínűleg azért nem várt a programok szabályos leállítására, mert ha egyszer röviden nyomod meg a gombot, akkor szabályos elállítást végez a gép viszont, ha úgy jött össze a leállítás, hogy éppen sikerült hosszú lenyomást emulálnia a porcicának, akkor teljesen lelövi a gépet. Szerintem ez okozta

0

niren
niren picture

Én félévente elviszem a batáromhoz és kompresszorral kitisztítom a számítógépeket és a porszívókat is

****2012+1 (2013) jelmondatai férfiaknak:
Légy résen!
Szebb jövőt !*****

0

Jaca
Jaca picture
****

Szia!

Jól csináltad, csak azt nem értem, a szervízben miért nem ellenőrzik ezeket a dolgokat. Nekik illett volna már vagy 10 ilyenbe belefutni.
Anno valamelyik ezermester újságban volt egy cikk, hogy kiürült aeroszolos flakonra bicikliszelepet tettek, felpumpálták, és lett belőle sűrített levegő.

Üdv: Jácint

0

kattila
kattila picture

Szia
Egy kis por hogy feladja a lecket.

0

Sponsored links