You are here

Többrétegű NYÁK lapok beforrasztott alkatrészeinek kicserélése

Nem tudom találkoztatok-e a csatolt kép szerinti oszcilloszkópokban használt 4-6-8 rétegű "szendvics" nyomtatott áramköri (NYÁK) lapokkal.
Azért írom ezt a rövid cikket, hogy elmondjam tapasztalatomat az azokból történő alkatrészek ki- és visszaforrasztásáról.





A kettő vagy többrétegű áramköröknél szükséges a rétegek között is elektromos kapcsolatot létesíteni.
Az egyes rétegek rézfóliáit a hordozó anyag szigeteli el egymástól, az átvezetést olyan furatok segítségével valósítják meg, amelyeknek a falára vörösrezet galvanizálnak.
Az így kialakított furatgalvánok (másnéven via-k) hozzák létre a rétegek közötti összeköttetést.

Szemléltetőábra egy többrétegű nyáklemezről:


Az alábbi képen egy EMG1556 tip. oszcilloszkóp egyik ilyen 4 rétegű paneljének az alkatrész beültetési oldala látható.
Az X fiók nullára vitte a táp +15V DC stabilizált, rövid zár védett ágát.
A piros karikával jelölt csepp tantál ELKO volt zárlatos, ki kellett cserélnem.

Lehető legóvatosabban jártam el a kiforrasztás során, mégis sikerült az alkatrész kiemelésével annak lábán a furatgalván csövecskét is kihúzni.
Az ELKO negatív lába az összekötő csövecskén keresztül a nem látható és nem hozzáférhető 2. rétegen levő vezetősávval volt kapcsolatban.
Az új alkatrész visszaforrasztásakor a fémes kapcsolat már nem volt biztosítható, javítása csak a vezetősáv másik végére forrasztott összekötő vezetékdarabbal volt megoldható.

Ilyen panelekből célszerű inkább az alkatrészek lábait elvágni ha hozzá lehet férni, és azokhoz óvatosan hozzáforrasztani az új alkatrészek rövidre vágott lábait.

Szóval csak óvatosan, körültekintően dolgozzunk ilyen panelekkel, és forrasztás után feltétlenül ellenőrizzük a kapcsolatot a vezetősávokkal.

Comments
Mosószaki
Mosószaki picture

Szuasztok!
Az én módszerem:
Elcsípem az alkatrészt, aztán a lábát az alkatrész oldalon szintig csípem. 
Utána finom alacsony olvadáspontú ólmos ónnal átöblítem a forrasztást. 
Amikor az ezedetileg a láb oldalon megjelenik az ólmos ón, akkor simán kihúzható a láb. 
Lukat úgy lehet csinálni, hogy átforrósított állapotban az asztalhoz csapom a panelt. Az ón kicsappan belőle. 
Ha viszont az alkatrész oldalon van elég láb és megoldható a toldásos forrasztás, akkor hozzátoldom az újjat. Nagyobb tömegű alkatrészt melegtakonnyal pluszban rögzítem. 

Nagyon nagyon régen nem volt furatgalván problémám! 

Kiegészítés: Philips panel nem forrasztható, mert mint rég, a minősége most is silány. Nem bírja ki az átónozást sem... 

1

cssztivi
cssztivi picture

Szevasztok.
Ha zárlat van, akkor majdnem mindíg a tantál a bűnös. Én hőlég pákával szoktam előmelegíteni, és egy 100 w-os pisztolypákával a lábat addig míg nem enged.

0

ty
ty picture

Azt írod "kiforrasztásnál a lehető legóvatosabban jártál el".
Nem tudom ez pontosan mit takar, de én forrasztási oldalról infrával átmelegítettem volna az egész panelt.
Hozzáteszem, furatszerelt alkatrészek kiforrasztásánál érdemes az alkatrészláb kiegyenesítésével kezdeni,
mert hiába van rendesen átmelegítve az egész, ha a lábak nem párhuzamosak, feltéphetik a furatgalvánt.

Kíváncsi lennék ki hogyan szokott eljárni ilyen esetben (bár nekem még nem kellett kettőnél több rétegű nyákkal dolgoznom).

Üdv, ty

ps.: ez a topik az iskolapadba kellett volna.

0

Jaca
Jaca picture
*****

Szia ty!

Sajna a panel minőségétől és korától is függ, kibír-e egy alkatrészcserét a furatgalván. Továbbá attól is függ, mekkora a furathoz kapcsolódó fólia. Az viszont tény, hogy az egész nyák felmelegítése nagyon sokat számít, továbbá az egyenes láb is, de még az is, milyen éles csípőfogóval vágták el.

Üdv: Jácint

0

varga jano
varga jano picture
*****

Sziasztok!Az EMG-ben az AUTER üzemrész létrehozásával nyílt lehetőség a többrétegű NYÁK gyártásra.Az időpont,ha nem csap be a memóriám kb. 1971.Már akkor lehetőség volt,akár tízrétegű NYÁK gyártására is.Létrehozásában Gőz János Műszaki igazgatónak kulcsszerepe volt.Az űzemrész ma is működik.Köszönöm.Üdv varga jano

0

varga jano
varga jano picture
*****

Sziasztok!Az EMG többrétegű NYÁK alkatrész cseréjéhez , anno a szalagokon,hőlégfúvót használtak.Az ügyeskezű csajok még IC-t is cseréltek. Nektek is ezt ajánlom!Arra figyeljetek,hogy a NYÁK-ot kiszerelve,egyenes felületre fektetve,hűtsétek!(Akár karikába is lehetne hajlítani tűzfórrón.)Köszönöm.Üdv jano

0

Pista47
Pista47 picture

Üdvözletem!
Tegnap látogatott meg a kisfiam.
Ritkán szokott jönni, mert viszonylag távol lakunk.
Hozott is egy számítógép alaplapot elkó csere ügyben, volt rajta vagy 9 cserélni való elkó.
Már nem volt képben, hogy legutóbb hogyan sikeredett, ezért elkezdtem Weller ónszívó pákával leszívatni, eredmény semmi, nagy a hőelvezető felület az ón nem akar olvadni.
Jó! Forró levegővel elkezdtem az alaplapot előmelegíteni, túlzottan azért nem akartam megpörkölni,
Jól előmelegítve sem akart sikerülni, nem akarta a Weller ónszívó páka megolvasztani az ónt.
Ekkor bekattant a régi, jól bevált módszer.
Lehet, hogy többen fel fognak szisszenni.
Elővettem a Csehszlovák Wellert, és láss csodát az elkó szép finoman kicsusszant. Persze ehhez a panelt függőlegesbe kellett állítani, egyik kezemmel húztam kifelé az elkót, a másikkal meg melegítettem a Csehszlovák Weller pákával.
Ja. A Csehszlovák Weller páka, az a szép szürke pisztolypáka új heggyel, szépen befuttatva ónnal, enyhén megmártva fenyőgyantában, az elkó mindkét lábát egyszerre melegítve. Minden újabb elkónál a hegy újra tisztítva, befuttatva.
A végén lyukat kellene csinálni a galvánoknál.
Ezt úgy oldottuk meg, hogy az egyik oldalon a sima Weller pákával melegítettük, míg a másik oldalon Weller ónszívó pákával szívattuk.
A lyuk galvánok szép tiszták, ónnal befutottak maradtak.
Lehet, hogy nem mondtam újat sok kollégának, csak elmondtam a történetet.

0

öreg_rutinos
öreg_rutinos picture
*****

Üdv. Mindenkinek!
Lehet megmosolyogtok, de evvel a "gyilkos" szerszámmal a kisebb SMD Procikat, (50-60 pin) méretre hajtogatott hegy, némi kézügyesség és az SMD le is emelhető.

0

nagyis
nagyis picture

Üdvözlet !
Köszönöm mindenkinek aki olvasta cikkemet. Pisztolypákát én is használok, még a ritkaság számba menő 90 W-os fekete bakelitos cseh típust.Kedvelem is mert mindig hadra fogható, nincs üresjárat. Ügyelni kell a hegy tisztaságára,mindig használni kell a folyasztószert és frissen ónozott legyen a hegy. Használatát meg kell tanulni, akkor jól lehet vele az arra alkalmas helyeken dolgozni. SMD alkatrészekhez nem ajánlatos, helytelen használattal a
panel és a vezetősávok könnyen tönkretehetők vele. Hátránya még a hegy szűk helyekre nem fér be, és ESD érzékeny félvezetők forrasztására sem ajánlom.
Az fenti hozzászólásra válaszolva: PC alaplap is 8-10 rétegű technológiával készül, szerintem javítása egy pár nagyobb méretű alkatrész / EL-KO, Power FET stb./ kicserélése még megoldható. Tapasztaltam hogy sokkal jobb minőségű az alaplap mint az EMG szendvics technikával készült NYÁK lapjai, jobban bírja a kiforrasztást.
Ha sikerül az alkatrészt úgy eltávolítani hogy a furatgalván cső a helyén marad akkor nincs probléma az új alkatrész beforrasztása után. Az EMG lapokra nagyon figyelni kell, szerencsére még csak az 1556 oszcilloszkóp anyagépben és X fiókban találkoztam velük.

Egyébként a csatolt képen látszó panelon van két sárga figyelmeztető sárga cimke ami elkerülte figyelmemet, az egyik
TH.SHOCK vagyis vigyázni a hővel forrasztáskor, a másik GEN RED nem tudtam értelmezni.

0

Kari
Kari picture
*****

Szia-sztok!
Elsö többretegü nyakom (4-6 retegü ML-ek voltak) mintegy 35 éve keszitettem s ertelem szerüen forrasztgattam s javithattam is öket.
Mivel a szokasos Wellerek kapasbol csödöt mondtak még höhidas forrszemek mellett is(volt, hogy egyszerre kettövel is kellett melegiteni az adott labat); igen gyorsan eljutottam a jo hökapacitasu (szabalyzott hömersekletü hegy) paka beszerzesi gondjahoz :-(
Ekkor vettem az elsö JBC allomasom-mai napig a legjobbnak tartom, pedig közben a Weller, Ersa, Metcal stb is megjelent valami hasonloval.
Az atlagos vezetekeknel a 20W-os "cartridge" megfelelö, a nagy felületeknel pedig az 50W-ost hasznalom, s nem "izzo heggyel"...
Sokat dolgoztam egy 8retegü, belsejeben 4retegen teljes poligonokat hasznalo, rendszeren is:JBC-el mindeg jol forraszthatok-cserelhetök az alkatreszek, de mint regebben is irtam volt: fontos a megfelelö on s folyasztoszer hasznalata is-meg a pakat is kell tudni kezelni.
Ha valaki gyenge pakajanak köszönhetöen tul heviti, megégeti, az ont=> matt kàsàssà vàlva beszilardul a furatba!
Ezt esetleg bö minösegi folyasztoszerrel s 0,3/0,5mm-es on kiados ranyomasaval lehet "ujra forrasztasi kiserlet" aran kvazi àt öbliteni, lehet majd a ra következö menetben szinten jo onnal s folyasztoszerrel megsegitve kiszippantani-kiforrasztani_ nem lesz egyszerü...
Elöször jol kell tudni forrasztani az adott paka rendszerrel-ha megfelel a többretegü vilaghoz,  s csak utana dolgozni is olyasmikkel!
Eredmenyest!
Kari

0

varga jano
varga jano picture
*****

Szia Kari !
Érdemes egy rossz 4-8-10 rétegű nyákon "begyakorolni" a ki-be forrasztást . "Belőni" a hőmérsékletet,folyasztószert és az ónt .

0

varga jano
varga jano picture
*****

Szia !
Az EMG technológia , az a , múlt . Ezek a négyrétegű NYÁK-ok még akkor készültek amikor a Szovjetunióból , Magyarországra , szállított rádiókban , ( Baltikumban gyártva ) , még papír-bakelit alapú egyrétegű NYÁK-ok voltak . A moszkvai Népgazdasági Kiállítás , " Ürhajózás " pavilonjában bemutatott berendezések és NYÁk-ok sem voltak jobbak . Az első USA-orosz közös űr-repülés kiképzése/repülése közben , az USA űrhajósai , mindig úgy nyilatkoztak , hogy nagyon tisztelik orosz kollégáikat , hogy ilyen rendiivül egyszerű eszközökkel tudnak sikeresen űr-repülni . Ennyit erről . Üdv varga jano

0

city217
city217 picture

Jano.
Jó az anyagod, hogyé adod? :)
J.

0

tibibalogh520
tibibalogh520 picture
***

Szia Pista!
Én is a Csehszlovák vellert használom (Nem csak erre a célra)!
Tökéletes eredményt ad!!!
Persze forrasztani tudni kell!!!! Ezt nem helyettesíti a szerszám márkaneve!!!
Üdv Tibi!

0

Pista47
Pista47 picture

Szevasztok!
Cirka 20-25 évvel ezelőtt készítettünk egy funkciógenerátort XR2206-tal.
Kétoldalas NYÁK, IC foglalatok, nem akartuk az IC-ket foglalat nélkül beforrasztani.
Némelyik IC láb volt egyúttal az átvezetés (via) a két oldal között.
Két foglalat közel volt egymáshoz, a kollégáim nem tudták beforrasztani Wellerrel a foglalt felől.
Na, itt ki kell hagyni az IC foglalatot.
Dehogy kell!
A pisztolypákába befogattam egy előzőleg megtisztított 0.8-as réz huzalt, előónoztam, és a végét cirka 2mm-nél behajtottam majdnem merőlegesre.
Meg lehetett forrasztani a lábakat rendesen vele.
Ja, és előtte állandóan zrikáltak, hogy én pisztolypáka mániás vagyok.
A történtek után meg is jött a pisztolypáka becsülete.
Körülbelül 2 napig is eltartott.

0

Kari
Kari picture
*****

Hellotok!
Teljesen igazad van, de a közben ranyomott UJ forraszto ON, ill. FOLYASZTOSZERe is legalabb akkora fontossagu mint a hegy hökapacitasa _"csodakat" kepesek müvelni...
Kari

0

Sponsored links