You are here

Egy JVC házimozi (JVC TH-S9) újjászületése - E-hulladék helyett vissza a TV alá!

Egy ismerősöm keresett meg a JVC TH-S9 típusú házimozijának javításával.
Ez a készülék nála a lapos TV digitális hangkimenetén jövő jel megszólaltatására szolgál, a beépített DVD meghajtó már rég óta nem funkcionál.
A problémát úgy írta le, hogy valamennyi használat után elhallgat, de a bemenet választó gomb többszöri nyomkodásával általában több-kevesebb időre ismét megszólal.



A hibáról való meggyőződést az egyszerűség kedvéjért a beépített rádió tunert választottam.
A készülék hosszú ideig megfelelően működött, így gondoltam preventív jelleggel kontakt hibák, kiforradt alkatrészek után nézek.
A végerősítőnél kezdtem, mely a mély ládában helyezkedik el.
A lengyel elektroda.pl-en említett 2703 as és 2705-ös ellenállások itt is rendesen meg voltak pörkölődve, melyek érdekes módon a rajz szerintinél (hála a tanyának!) számottevően kisebb értékűek voltak.
Ezeket a rajzon olvasható érték közelire cseréltem, majd kiszáradt kondik után kutatva folytattam a munkát.
Ezekből is volt szép számmal, és a laza forrasztások is újra ónozásra kerültek.
A készülék továbbra is megfelelően működött és most már az ellenállás sem akart elizzani.
Az asztali egység tápjában több kondenzátor is bőven kapacitás szegény volt, no de ezek cseréje még nem vitt közelebb a megoldáshoz, ugyanis az eredeti hiba továbbra sem jelentkezett.

A DVD fej megtisztításával a lejátszó is működni kezdett, azonban nem tartott sokáig az öröm. Kb két perc után elhallgatott (végre!), és már vezérelni sem lehetett.
Egyedül a Source gombbal lehetett kimenekülni DVD üzemmódból. Rádió üzemmódban való pihentetés után ismét játszotta a lemezt néhány percig, majd eldobta az agyát.
Kipróbáltam az optikai bemenetet (AUX Digital), mely csakúgy ideig óráig működött (ekkor jöttem rá, hogy jobb lett volna ezzel kezdeni, és jobban odafigyelni a tulaj hibaleírására).
Sőt, az analóg bemenet is elhallgatott!
A próbálkozások számának növekedésével a működési idő egyre rövidült, majd végleg felmondta a szolgálatot, már az újra indítás sem segített..

A tápfeszültségek rendben voltak, így jobban bele kellett mélyedni a hibakeresésbe.
A szervizkönyvben található remekül használható tömbvázlat szerint minden problémás bemenet jelének útja Rómába a DSP panelre vezet, mely a DVD mechanika alatt található.

Mint kiderült ezen áramkör a tuner jelén kívül minden analóg jelet bedigitalizál (AUX, Scart), digitális jelet fogad (optikai csatornán), valamint a DVD lemezek hangját képzi le.
Mindezt hat csatornás analóg formában tálalja a hangerő / balansz szabályozó IC-nek, ahonnan a mélyláda felé távoznak a jelek.
Szintén ez a panel felelős a DVD lejátszásért is, így nyilvánvalóvá vált a hiba helye (a panel működését egyébként a kijelzőn megjelenő a DSP felirat is jelzi, mely csak rádió üzemmódban nem íródik ki).
A panelen lévő nagy IC borzasztóan melegedett.
A NYÁK másik oldalára szerelték a stabilizátorokat (5V, 3.3V, 1.25V) melyek a nagy IC-t, az ADC-t a DAC-okat és a motorvezérlőt táplálták.
Vélhetően nem túl sima feszültséggel, ugyanis a legtöbb elkó itt is ki volt száradva.
Elképzelhető, hogy az IC hője szárította ki, aztán a stabilizálatlan feszültség miatt az IC még jobban melegedett, majd tönkrement.(tervezett öregedés..? 2003-as gyártás.) Az utóbbi sajnos már biztos volt; a kondik cseréje sem segített.

Ekkor láttam be, hogy nem egyszerű a helyzet. Az IC házi körülmények között nem cserélhető, a panel beszerezhetetlen, e nélkül pedig egy rakás veszélyes hulladék van előttem.
A végfok a lejátszó nélkül nem használható, mert speciális csatlakozón fogadja a jeleket, és az eszköz bekapcsolása is azzal történik (a csatlakozóban 8 pin található: 6 hang jel + 1x12V a relének + 1 föld). Egyedül a rádió volt működőképes (mert annak a jele a DSP-t megkerülve jut tovább, viszont így csak 2 hangszórón szól), de azt meg nem is használták.

Kérdés volt, hogyan tovább? A tulajdonos nagyon sajnálta a készüléket, hisz a kategóriájában nagy teljesítményű készüléknek számít, jól szolgált, no meg annak idején igen sokba is került.
A felépítése is robosztusnak mondható, óriási STK végfokok, méretes trafó, komoly védelem, hűtés, igényes kidolgozás stb.
Nem beszélve az eddig belefektetett munka kárba menésének gondolatától.
Miután a panel beszerzése lehetetlennek tűnt, így az jutott eszembe, hogy hátha létezik valamilyen univerzális DAC melyet be lehetne építeni a tönkrement gyári változat helyett.
A google-t böngészve találtam meg különféle kínai eredetű portékát forgalmazó WEB áruházakban a HD Audio Rush nevű dobozkát, mely a feladathoz megfelelőnek látszott.

Optikai bementek, ADC-t is tartalmaz, 5V-os táplálás, ezek alapján nem is lehet jobbat elképzelni.
Az már kevésbé volt kecsegtető, hogy a típust a keresőbe írva máris hozzáteszi a ’problem’ kifejezést, melynek aztán utána nézve egyértelmű kép nem alakult ki róla, egyeseknek bevált, van akinek nem.
Az ára is elfogadható volt, így hát megrendeltem, majd jó egy hónap múlva ide is ért.
A lejátszó belsejébe való beépítés is felmerült (a DVD mechanika helyére képzeltem), de végül a külső megoldás mellett döntöttem (gondolván, hogyha nem válik be, csak ki kell cserélni egy rangosabb példányra – ha létezik ilyen).
Szerencsére a rajz alapján egyértelműen meg lehetett találni, hova kell becsatlakozni, hogy a hangerő szabályozás is működjön (a jelszintekkel lehetett volna még probléma, de szerencsére nem lett).
A beavatkozás áldozatává vált a korábbi analóg bemenet RCA csatlakozó párosa aminek helyén kivezettem a 6 bemenetet és a tápot (a korábbi DSP is többek közt 5V-ot kapott, ráadásul ez a dobozka mindössze 1W-ot fogyaszt, és az 5V is kapcsolt, így rádió állásban a DAC csakúgy kikapcsol).
A hangjelek továbbítására egy használaton kívüli 3xRCA-3xRCA kábelt használtam fel, melyet a felénél kettévágtam, majd az árnyékolásokat egyesével elszigeteltem, egy kis dróttal kivezettem.

Ez után jöhettek a beforrasztások, melyeket az átkötőknél volt célszerű elvégezni.

Három csatorna már kész is, jöhet a többi!

Mind a hat csatorna beforrasztva, következzen a táp, melyet az alaplapról sikerült megkaparintani.
Szerencsére nem kellett kiszerelni...

A kivezetés nem lett valami esztétikus, tudom ;)

A másik oldal pedig így néz ki.
A tápvezeték is fabrikált, de legalább egyedi.

Ez pedig a teljes összeállítás

Bekapcsolás előtt leteszteltem a dobozkát.
A tapasztalatok nekem is vegyesek.
Sztereóban szépen működik, kisebb digitális jellegű alapzaj hallható, de nem számottevő.
Noha minden csatornára küld jelet, de 5.1 es képességeiről nem győzött meg.
A kimenetek nem a rájuk dedikáltak szerint szólalnak meg, egyesek szerint ez csak a jelforrás miatt van. (minden esetre nekem sem DVD lejátszóval, sem más médialejátszón nézett teszt videóval nem sikerült megfelelő térhatást visszahallatni vele).
Az említett fogyatékossága ellenére azt gondolom, hogy TV-zéshez így is jó lesz, aztán hátha lesz majd olyan kódolású film/adás is , amivel az 5.1 is megfelelően működik.

Az idő közben rendesen átalakított házimozira kötve sem ért meglepetés, mind a hat csatorna szólni kezdett!!
És ezennel már nem csak 1-2 percig..:)
Összességében visszakapott az ismerősöm egy működőképes rendszert, melyen ugyan továbbra sem lehet DVD-t nézni, de az eredeti célra használható.
Sajnos a hang színszabályozás is elúszott (az eredeti rendszer profi módon DSP-vel végezte), de a lényeg, a hangerő szabályozás megmaradt.
Apró pozitívum lehet, hogy egy helyett 3 digitális bement is van most már, és az analóg ugyanúgy rendelkezésre áll a dobozkának hála.
Nem esztétikus, hogy kintre került, de valamit valamiért.
A lényeg, hogyha fogyatékosságokkal is rendelkezik most az összeállítás, az eredeti céljára használható, és nem keletkezett egy halom veszélyes hulladék, és nem kellett helyette újat beszerezni.
Meglehet, hogy ki lehetett volna hozni többet is belőle, de a házi eszközpark, alkatrészek, ismeretek, tehetség, olcsó DAC mellett ennyire futotta.

Végezetül: Ezek még talán jók lesznek még valamire…

Velük ellentétben..

Comments
davefigueroa
davefigueroa picture

Good luck!

0