You are here

GYSMI TIG167 és hasonló inverterek power moduljának javítása

Bizonyára sokan találkoztatok már GYSMI gyártmányokkal, amelyekben a hűtőbordára van felépítve SMD technológiával az összes hűtendő félvezető.
Ma kellett cserélnem egy ilyenen 1db szekunder oldali diódát.





Az első fontos lépés hogy 400°C-os vákuumpákával tudtam csak a forr.tüskéket megszabadítani az alaplaptól, hogy le tudjam szerelni a bordát, -hála az ólommentes forraszanyagnak- sajnos ebből kispórolták a csatlakozót.

Már sikerült több alkalommal megműtenem ilyen felépítésű bordára felépített modult, ennél is a bevált eljárást alkalmaztam amelyet most közzé teszek:

  1. 1. Szabályozott rezsón kb. 160-170°C-ra felmelegíteni a bordát
  2. 2. Levenni a hibás alkatrészt, ha kell pákával rásegíteni helyileg
  3. 3. Kevés cint felvinni a hűtőfelület és a lábak helyére
  4. 4. Kevés folyasztószerrel megkenni az új alkatrész felületeit
  5. 5. ráilleszteni a helyére, ha kell pákával rásegíteni

Ma ugyanezt végigjártam, majd a kihűlés után ellenőriztem diódavizsgálóval hogy minden rendben van-e.
Nagy szerencse, mivel a primer oldalon a szilikonnal leöntött alkatrészek mind elváltak a melegítés hatására, így az lett a vége hogy le kellett szedni a szilikont, újra felmelegíteni az egészet és a kimentett alkatrészeket visszaforrasztani a helyére - természetesen bővebb forraszanyaggal.

Nagyon nem árt, ha a csavaros bekötőpontokat is átforrasztjuk, mert nagy amperok folynak rajtuk.
Ha minden kész FBS ragasztóval kb. 2-3mm vastag csíkot körbehúzzuk (körbezsaluzzuk) az egész primer részt és hagyjuk megkötni. Eztán az esetleges későbbi könnyű szerelhetőség érdekében FEGURA SIL AD SPECIÁL A+B DUBLÍRSZILIKON-nal öntsük ki a körbezárt területet:

A feltöltött képekhez mellékeltem még egy kézi vázlatot az alkatrész típusokkal és értékekkel.

Remélem tudtam segíteni azoknak,akik esetleg ilyen jellegű probléma miatt elakadtak a javításban.
Sok sikert! :oke:

Comments
Ízirájder
Ízirájder picture

Sziasztok!
Ha megengeded zgyula leírok két másik módszert.
Leírok egy másik módszert. A hűtőbordáról lel lehet venni azt az aluminium lemezt amire maga az smi technológiás alkatrészek vannak integrálva. Egyszerűen csak körkörös mozdulatakkal egy tapétavágó kés pengéjével lehet "levágni". Így sokkal kisebb hővel is lehet javítani, cserélni az alkatrészeket. Az átvezető tönkök körül célszerű lekaparni a fóliáról a zöld lakkot, így nagyobb felületen lehet rögzíteni őket. A megjavított lemezt és hűtőbordát meg kell tisztítani a ragasztótól és újra össze lehet őket ragasztani. javaslom a Loctite 603-as ragasztóját. A hűtőbordát be kell kenni a ragasztóval és egy vaslemez segítségével negyed órára rá kell szorítani az alulapot. Forrasztáshoz én egy 80W-os Weller pákát használtam, bár 150-es az igazi. Egy másik módszer amikor a leválasztott lemezt az asztal szélére téve alulról egy hőlégfúvóval melegítve lehet alkatrészt cserélni. Én az elsőt javaslom.
Ízirájder

0

zgyula
zgyula picture

Szia!
Jó hogy írtad,eszembe sem jutott leszedni a lemezt...ki gondolná hogy sérülésmentesen lejön.
Mellesleg elég ganéj megoldás, persze így olcsóbb gyártani.

0

Ízirájder
Ízirájder picture

Szia!

2 éévg csináltam ilyeneket)))-

Ízirájder

0

imre.kathi
imre.kathi picture

Szia,

Csupán annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy az FBS vagy más ecetsavas ragasztó használata nem szerencsés, mert a légnedvesség hatására a savas bemaródás kárt okozhat. Semleges szilikon vagy egyéb ragasztót ajánlok helyette.

Üdv, Imi

0