You are here

Electrolux EDC78550W szárítógép E32 hiba

3 posts / 0 new
Last post
Ladakolyok
Ladakolyok picture

Sziasztok!

A címbeli szárítógéppel van annyi problémám, hogy tesztüzemmódban a programválasztó kapcsoló 7-es állásában az E32 kódot jelzi ki.
A teszt alatt mindent megcsinál egyébként(szivattyú működtetés, dob forgatás-irányváltás, fűtés fél- és teljes teljesítményen).
Azzal a hibával hozták, hogy nem szivattyúzza fel a vizet a tartályba, én viszont másra lettem figyelmes a próbakor, nevezetesen arra, hogy mintha csak a motor forogna, valamint ruhával is és ruha nélkül is leállt pár másodperccel az indítás után.
Levettem a tetejét és a gyanúm beigazolódott, mert a szíj nem volt sehol.Ebből arra következtettem, hogy valószínűleg ezért jelzi tesztben az E32-t mert a dob nem forog.
Megrendeltem a szíjat és miután megérkezett, be is szereltem.De ettől eltekintve továbbra is leállt ruhával is röviddel elindítás után.
Ekkor néztem meg előbb a hátsó, majd az első szénkefét.Hátul csak ellenállásértéket mutatott a műszer, de nem sípolt.Így leszereltem a szénkefetartót és felpolíroztam azt a kis fém tálka alakú lemezt, amin a szénkefe futott.
Ezután már volt fémes kapcsolat a fémlemez és a szénkefe között.A dob elejét is felpolíroztam, hogy az első szénkefe is érintkezzen rendesen.
Ezután elindítva az egyik programot, úgy működik ahogy kell, üresen pár másodperccel az indítást követően leáll és a kijelzőn 000-át jelez, ruhával viszont gond nélkül végigviszi a programokat. 
Ha viszont belépek a tesztüzemmódba, akkor a programválasztó gomb 7-es pozíciójában továbbra is jelzi az E32-es kódot.
Többször is kipróbáltam, hogy a 10-ik pozícióban töröltem a hibakódot, de ha újra tesztre teszem a 7-es pozícióban ismét jelzi a kódot.
Eddig ami AEG,Electrolux,Zanussi gépeket javítottam, ha megcsináltam a hibáját(hibáit), akkor ha ezután a  tesztmódban töröltem a hibakódokat a tárolóból és újra teszteltem a gépet, a hibatároló üres maradt. 
Mi okozhatja ezt?
Előre is köszönöm ha valaki válaszol.
Üdv: Ladakölyök

Comments
kisandras79
kisandras79 picture
*

Szia!
A gépet megjavítottad,nincs semmi baja.
Tesztüzemben össze kell zárni a nedvességérzékelő két pontját.Én ezt egy 33 ohmos ellenállással szoktam(ebből van itthon egy valaggal),amit ráerősítek a dobra szigetelő szalaggal.Minden más esetben ki fogja dobni a 32 -es hibát. :)
Üdv:András.

 

0

Ladakolyok
Ladakolyok picture

Szia!

Köszi.
Üdv: Ladakölyök

0