You are here

A gyújtógyertya közepe nem vezet, ellenállása van, csak elmondom, hogy jártam.

11 posts / 0 new
Last post
Pista47
Pista47 picture

Szevasztok!
Gondolom, több kollégának nem ismeretlen a jelenség, de itt a tanyán nem találtam a témával kapcsolatos írást, ezért gondoltam, hogy közzéteszem.
A hómaróm szívatgatott, cirka 10 perces üzemidő eltelte után megállt, és nem lehetett elindítani.
Egyszerű kétütemű motor. A fúvóka tisztítása után nem változott a helyzet.
Gyanúsított lett a gyertya, kint rendes szikrát adott, berakva nem változott a helyzet, ugyan úgy hamar leállt.
Ami most benne volt arra az van írva, hogy: JDCH L7T.
Beleraktam egy újat, valami hasonló hőértékűt, azzal működik a motor rendesen, tartósan.
Hogy mit raktam bele, nem tudom most ide leírni, amiatt már nem szedném ki.
Mi lehet az eddig használt gyertya bűne?
Megmértem a hálózati feszültséget DT9205A digitális multiméterrel a gyertya szikraközén keresztül, a műszer néhány voltot mutatott, tehát valószínű, hogy nem a gyújtófeszültség levezetése a gond.
Itt felhívnám a figyelmet, hogy ha valaki ilyet akar tenni, akkor gondoskodjon az érintésvédelemről!
A gyertya valami miatt mégsem jó. Megtaláltam a legrégebbi gyertyát, amivel vettem a hómarót, csak mintának van félretéve.
Az még kint sem adott szikrát.
Ezen keresztül is megmértem a hálózatot, ennél is csak néhány voltot adott.
Megkapartam a szikraköz középső elektródájának az oldalát, hogy biztonságosan meg lehessen érinteni a műszer mérőcsúcsával azután hozzámértem a gyertya pipa csatlakozóját, és 17K-t mutatott!
Ugyan ezt a mérést elvégeztem az eddig használt gyertyával, annak az ellenállása 7.5R volt így hidegen. Nincs kizárva, hogy üzemben felmelegedve ez az érték megnövekedhet, és amiatt már nem tud átugorni a szikra a szikraközön.
Megmértem ezután néhány új gyertyát is ugyanígy, azok közel 0R-t adtak.
Mindezt csak azért írtam le, hogy ha gyanúba keveredik egy gyertya, akkor ezt a mérést könnyen, hamar el lehet végezni.
Üdv.: Pista.

Comments
perlaci
perlaci picture

Üdv
Volt már itt pár fűnyíró és társai hiba, én is irtam efféléről.
A gyertyákban nem ritka a zavarszűrő manapság. Ezek pár ohm körüli ellenállások, amik viszont hidegen jól mérhetők. A hiba ott leledzik,hogy bemelegedve a hőtágulás miatt megszakad a kontaktus és ugye az áram szeret könnyebb utat választani ezért átüt valahol ez ellenállás előtt. Oszt ott szikrázik. Ezért ha valaki olyan perverzitást érez, hogy gyertyákat nagyfesszel tesztelget az csinálja sötétben, hogy lássa hol szikrázik ne csak érezze. Kerti kisgépekbe évente szokták cserélni légszűrővel a gyertyát. Olcsó kis tétel és nincs bosszúság.
Laci

0

Pista47
Pista47 picture

Szia Perlaci kolléga!
Próbáltam kideríteni az internetről, hogy az én hómarómba (MTD140 3/53. Kis táblán: 31A-140-678 140) milyen gyertya való, hogy ellenállás betétes, vagy sem.
Nem sikerült kiderítenem.
Használtan vettem a hómarót ezzel a gyertyával: Champion RCJ8Y.
Itt:
https://hu.sparkplug-crossreference.com/convert/CHAMP_PN/RCJ8Y
találtam róla több információt, miszerint ez csak egy mezei gyertya lehet ellenállás betét nélkül, tehát a belsejének szinte drót vezetésűnek kellett volna lennie és nem 17K-nak.
Jó lett volna tesztelni sötétben, csak már régen lebontottam azt a villanypásztor áramkört a próba panelemről, amiről régebben írtam topikot ide az Elektrotanyára.
Így maradt a hálózati feszültség mérése a gyertyán keresztül, ami nem vezetett sehova.
Ami most szívatott: JDCH L7T, arról nem találtam adatlapot, de az a 7.5R ellenállást végül is gyanúsnak találtam. Ez a gyertya van vagy 4 éves, viszont kevés üzemórát működött, szerintem 20-30 óránál nem működött hosszabb ideig, ezért nem gyanúsítottam alapban.
Köszönöm, a reagálást, és az információkat!
Üdv.: Pista.

0

SzBálint
SzBálint picture
****

szia: nálunk is van két motoros szerkezet
Ha a gyertya porcelánja nem szürkés vagy őzbarna,  akkor gázláng felett kiégetem , a test és porcelán közötti részt órás csavarhúzóval kikaparom. Ezekben zavarszűrö nélküli a gyertya és a kupak is.
Találkoztam olyan gyertyakábellel is, amelynek  a belső ere zavarszűrö, 1 méter kb.15 kOhm ellenállású, a belső ér  puha fekete szál.(egyszer szerelnem kellett 5x50 db. nem szabvány méretű gyertyakábelt autóboltos ismerősnek

Bálint

0

kozakg
kozakg picture

Csak hogy egy nem új, egyáltalán nem mai dolog a beépített zavarszűrő ellenállásos gyújtógyertya.
Lehetséges hogy a Te esetedben nem ez okozza az elektróda és a bevezetés közötti ellenállást, de nem is zárnám ki.
Egyébként pedig inkább kapcsolódik ide a téma több szálon is mint a kukoricaföldi aktuális teendők.
https://docplayer.hu/12884804-Az-xv-tipusok-gyujtasanak-zavarai-es-elhar...

1

Pista47
Pista47 picture

Szia Kozakg kolléga!
Őszintén szólva, mielőtt írtam ezt a topikot, rákerestem a gyertyákra, ezt, amit Te ide beírtál nem találtam.
Szóval nem találtam olyan gyertyát, amiben ellenállás betét lett volna. Ehhez az is hozzá tartozik, hogy az interneten való keresésben fényévekre el vagyok maradva Tőled. Eléggé bent voltam a korban, amikor egyáltalán elkezdhettem számítógépet használni.
Az általad mutatott internet helyen 535 köbcenti feletti motorokról van szó, viszont azt nem tudtam kideríteni eddig, hogy az én hómaróm hány köbcentiméteres, de szerintem jóval 100 alatt van.
Köszönöm, a reagálást, és az információkat!
Üdv.: Pista.

0

kozakg
kozakg picture

Üdv!
Erről a zavarszűrős gyertyáról még jóval az én netes előfordulásom kezdete (2004) előtt olvastam. A belinkelt példákat csak a létezése miatt mutattam.
Közömbös a lökettérfogat és hasonló paraméterek. A zavarszűrés kompaktabbá tétele miatt találták ki. A zavarszűrésre rádió és más, elektromágneses zavarokra érzékeny áramkörök miatt van szükség mind a saját , mind az idegen járművek felé. Bár ez  szerkezet az esetedben nem egy jármű, de a környezetedet zavarhatod vele a használat során főleg földi sugárzású adások vételét többek között. Van amikor a gyertyapipába van beépítve a zavarszűrő ellenállás de olyan megoldással is találkoztam már hogy a nagyfesz.  gyújtókábel középső része nagy ellenállású, vélhetően grafit tartalmú flexibilis anyag volt, mintegy elosztott paraméterű hálózatot képezve. A viszonylag nagy ellenállás a gyertya áramkörében a nagyfeszültségnek mérsékelt akadályt jelent, viszont a keltett rádiófrekvenciás rezgések le/kisugárzása szempontjából egy rossz sugárzási tulajdonsággal rendelkező "antennaként" viselkedik.
Olvasni a gyertya belsejébe épített RF fojtótekercsről is de erre példát hirtelen nem találtam, igaz nem is kerestem. E fojtónak pár ohm lehet az ellenállása egyébként.

0

agressiv
agressiv picture
*

Valószínűleg azért nem találtál ilyet, mert az oldal neve elektrotanya, nem hogy javítsunk fűkaszát. Amúgy tipikus jelenség, hogy nyomás alatt már nem szikrázik a látszólag jó gyertya, ilyenkor valahol elrepedt a kerámia és ott húz át a szikra.

0

Pista47
Pista47 picture

Kedves agressiv kolléga!
A 402974 számú hozzászóláshoz.
Köszönöm az építő jellegű, önzetlen hozzászólásodat!
Láttam itt már nem is kevés berregős, karburátoros, gyújtás problémás topikot, vagy nem az Elektrotanyán járok?
Azokban a topikokban nem láttam az ilyen nevelő jellegű hozzászólásodat. Szabadságon voltál?
Azt szeretném tudni, hogy ez a habitus rád jellemző, vagy csak engem akartál megörvendeztetni vele?
Mert sikerült, gratulálok a nagylelkűségedhez!

Hogy ha repedt, akkor nem berreg, azt már cirka 56 esztendeje tudom.
Képzeld, van órás lupém a jobbik fajtából, és használtam is egy alapos gyertya tisztítás után, azért nem írtam be a nyitóba, mert nem találtam lényegesnek.
Viszont feltételeztem, mint írtam is, hogy akkor a multiméterem is több hálózati feszültséget mutatott volna a gyertyán keresztül mérve ha a szivárgóáram nagyobb lenne.
Meglepett, amikor a gyertya belseje nem egy drót volt, azért is írtam ide.
Kedves agressiv kolléga!
További jó szórakozást!

0

SzBálint
SzBálint picture
****

szia. ahogy agressiv  is írja, elrepedt, általában hajszálrepedés, amibe beül a korom is

Bálint

0

Pista47
Pista47 picture

Szia SzBálint kolléga!
Alaposan megvizsgáltam a gyertyát, lásd a #403026 számú hozzászólásomat, nem tudtam felfedezni repedést, és a multiméternek is többet kellett volna mutatnia, ha a berakódott korom vezetgetett volna.
Köszönöm, a reagálást!
Üdv.: Pista.

0

Sponsored links