You are here

Samsung EcoBubble WF60F4E0W2W 6kg mosógép öblítő hiba - MEGOLDVA!

12 posts / 0 new
Last post
Mr._V.
Mr._V. picture

Hello!

Jó ideje a mosás legvége előtt kell az öblítőt betöltenem, mert már a mosás alatt felönti vízzel.
A fiókok ki vannak takarítva, a vízbeömlő sem mocskos. Az előmosó fakkot és a mosófakkot is szépen tudja üríteni, de valamiért a középső öblítő fakkba is jut a "mosó vízből" és már mosás alatt elfolyik az öblítő.

Jelenleg az a megoldás, hogy a vége előtt 20 perccel kiöntöm a benne levő vizet (tehát lassan telik meg, mert a túlfolyó nem folyatja ki) és akkor töltöm bele az öblítőt. Mivel időzíthető, jó lenne ha már hazaérkezve tudnék teregetni, de így még majdnem fél órát kell várnom, ha időben odaértem a géphez, vagy ha elfelejtem, lemegy a mosás öblítő nélkül és kemények lesznek a törölközők (ruhákon annyira nem zavar).

Mit és hol érdemes rajta keresni, ami ezt a hibát okozza, ha ugye nem áll vastagon a fekete retek se a fiókban, se felette? (Digitális, így nem tudom mihez nyúlhatnék, de lehet csak a víz spriccel át más fakkba folyáskor.)

Comments
imrus101
imrus101 picture

Hali!

Én egy ugyanilyen gépet úgy tudtam megjavítani, hogy kiszereltem az egész egységet mosófakkal együtt és nagyon alaposan vízkőtelenítettem. Ha már nagyon kis vízkő is van a sugár útjában, az eltéríti, megtöri egy picit és elég víz jut az öblítőrekeszbe, hogy a vízfelvétel során kimossa azt. Huszezres kolléga megoldása is jó lehet, valószínűleg akkor kisebb mértékben szóródik a vízsugár.

imrus101

1

Mr._V.
Mr._V. picture

Átmostam vízkőtlenítő fürdőszobai tisztítóval, a képen látható az eredmény.
1-2 napon belül lepróbálom így az eredményt.

A víznyomáson első körben azért nem szeretnék módosítani, mert a számított idők alapján így is sokkal lassabban tölt, de ha az átmosás nem segít rajta, az lesz a következő lépés.

Addig is köszönöm az infókat! Ha fejlemény lesz, jelentkezem.

File csatolás: 

0

Mr._V.
Mr._V. picture

A teljes tisztítás/vízkőtlenítés nem hozott eredményt, úgyhogy a nyomáscsökkentéssel folytatom.

1

Mosószaki
Mosószaki picture

Kiszedted, szétszedted a lukakat kipiszkáltad? Ki is marta az a sav vagy csak dísznek volt ott?
Csak akkor lesz vízkőtlen, ha ezt megcsinálod.
Egyébként ha 2 szelep van benne, akkor azok vízkövesedése is tud okozni egyenetlen víznyomást.
Tapasztalat: Nem javítható! Csak csere.

0

Mr._V.
Mr._V. picture

Eleve nem is nagyon volt vízköves, de szerrel és fogkefével kb. 5 percig sikáltam.
Nem szedtem ki, egyenlőre összerakva próbálom megoldani a problémát, a darabokra szedés végső eset lesz csak.
Cserét nekem tuti nem ér, akkor inkább marad az öblítés nélküli mosás, vagy a 20 perccel lejárat előtti feltöltés. Heti 1-2 mosásért nem éri meg.

Most még a nyomáscsökkentett verziót fogom megpróbálni, aztán ha az se segít, feladom. Van másik gépem is, mert albiból költöztem haza, csak az 400-as ez meg 1000-es centris, meg az lestrapáltabb... de van hogy még használom, ha ez nem hajlandó kicentrizni, mert csak állítgatja fél órát, hogy ne üssön, de akkor is üt... míg a másik nem állít semmit, ki is centrizi.
Szóval olykor az öregebb (gagyibb) jobb. És pont a tartalék miatt nem is akarok nagyobb javításba/költésbe kezdeni. A hiba lassan fél éve megvan, csak már kezdem unni, ezért próbálok megoldást találni rá.

0

kipcsak
kipcsak picture

Amint olvasom most jól kipucolsz mindent hol ott az a bajod, hogy ott is jön a víz ahol nem kellene. Nem ismerem a gépet hogy hogyan adja a mosószereket forog vagy külön adagol, ha ez utóbbi akkor a vezérlés, ha forog akkor meg átpriccel, nagy a nyomás vagy rossz a mosószertartó.

0

Mosószaki
Mosószaki picture

" szelep van benne? Ha igen azokat ki is próbálhatod, hogy hova vezetik a vizet.
Öblítésnél mindkettő nyitva és a vízsugár egymásnak ütközik és középre kerül.
Ha mechanikusan állítgatja egy karral, akkor az is szorulhat.
Nem néztem utána, de ez a 2 variáció szokott lenni.
Egy fotó sokat segítene.

2 szelep. Lehet a szelep vízköves vagy bármi akadály és máris megváltozik a vízáramlás.

0

huszezres
huszezres picture

Üdv! Vegyél vissza a víznyomásból, vagyis zárjál egy kicsit a vízcsapon és nézd meg úgy! A régebbi Samuk allergiásak voltak a magas víznyomásra!

1

Mr._V.
Mr._V. picture

A visszavett víznyomás nem segített, ugyanúgy telik az öblítő előmosás és főmosás közben is.
Mint már írtam, nagyon nem szeretném feldarabolni a gépet, mert kicsi a fürdő, nem igazán lehet rendesen hozzáférni, hogy mondjuk kihúzzam középre és hozzáférhessek a hátuljához, ahol a csavarok vannak. Szóval a "külső megoldások" (tisztítás, nyomáscsökkentés) nem hoztak eredményt, úgyhogy marad a stopperes megoldás, mint hogy szétbombázzam a fürdőt, hogy kihúzhassam a gépet a helyéről.

Mindenkinek köszönöm a segítségét! Ha egyszer majd nagyobb baja lesz és muszáj lesz kiszedni, segítségemre lesznek az itt leírtak.

0

Mosószaki
Mosószaki picture

Szia!
A tetőt két kereszthornyú csavar fogja. Rövid csavarhúzóval leveszed. A szelepet 1 csavar vagy annyi sem.
Nem tudom, hogy ragasztott, hegesztett vagy csak pattintott a mosószer adagoló háza. De mint említettem lehet szelep hiba is.
Azt meg úgy tudod kipróbálni, hogy közdarabbal a csapra szereled, a kifolyó csöcsökre ráhúzol egy-egy csövet és valami kábellel bekötöd. Aztán messziről hosszabbítóról táplálod. Vízsugárra vigyázz!
Egyforma erejűnek kell lennie.

Agyon ne csapasd magad!!!!

1

Mr._V.
Mr._V. picture

Nemrég eljutottam oda, hogy darabokra szedtem az egészet. Vízkő nem igazán volt benne, inkább csak valami rozsda szerű anyag, de maga kő nem.
Viszont kiderült, hogy a 2 csőből az egyik egy picit meg volt törve (mindkettő meg volt, de az egyik jobban). Amióta megtekertem, már törés alig látható rajta és ha épp a műanyag szintjelző alá töltöm az öblítőt (tehát nem a maximumig, hanem durván fél kupakkal), akkor a mosás közben bele tévedő víz mennyisége nem lesz annyi, hogy az öblítő kiürüljön.
Amúgy ebben a típusban nincs semmi mozgó alkatrész az adagolóban, a 2 vízsugár ha egyszerre megy, akkor csorog le középen az öblítő tartályba. Az adagoló pattintással aránylag könnyedén szétnyitható.

Mindenkinek köszönöm az ötletelést!

1

Sponsored links