You are here

LG GB7138PVXZ no frost alul fagy. hűtőszekrény felső fűtőeleme meghalt, új már nem kapható. Kívülről táplált és vezérelt fix?

31 posts / 0 new
Last post
GeorgeL
GeorgeL picture

Sziasztok!

A 2012-ben itthon vásárolt szépséghibás LG GB7138PVXZ típus számú No Frost, alul fagyasztós hűtőszekrényünknek tönkre ment a felsőrész leolvasztó fűtőbetétje, legalább is a hiba kód és a mérési eredmények alapján ezt állapította meg az LG hűtőszerelő szakember. Én kértem, hogy akkor cserélje ki, de azt válaszolta, hogy ezt az alkatrészt már nem gyártják, és raktáron sem tartják.

Amióta ez a probléma fenn áll, a hűtőt 4 hetente kell kikapcsolni fél napra, hogy az evaporátoron keletkezett jégtömböt letudjam olvasztani, amihez persze előtte teljesen ki kell pakolni a felsőrészből minden élelmiszert ami természetesen romlandó (azért is tartjuk azokat hűtőszekrényben).

Mivel már nem lehet kapni ezt az alkatrészt, elhatároztam, hogy egy másik típusú fűtőbetétet fogok beszerelni a régi helyére, ami teljesen független lesz a hűtőszekrény elektronikájától. Külső áramforrásból fog feszültséget kapni olvadó biztosítékon keresztül amit egy kiskereskedelemben kapható időzítő kapcsoló fog be és ki kapcsolni. Miközben a hűtőszekrényt is egy ugyanolyan időzítő kapcsoló fog ki és be kapcsolni ilyen sorrendben például:

22:00 1. időzítő kapcsoló: hűtőszekrény KI
22:01 2. időzítő kapcsoló: fűtőelem BE
22:16 2. időzítő kapcsoló: fűtőelem KI
22:17 1. időzítő kapcsoló: hűtőszekrény BE

Ahhoz, hogy ezt a kényszermódosítást végheztudjam vinni, szükségem lenne néhány műszaki adatra ezzel a típusú hűtőszekrénnyel kapcsolatban:

A gyári fűtő elem teljesítménye és az azt működtető feszültség?

A komputer milyen időközönként (valahol a neten egy Samsung hűtőgépről azt olvastam, hogy naponta egyszer) és hány percig végez leolvasztást?

Az angol nyelvű javítási kézikönyv meg van hozzá, úgy emlékszem, hogy innen töltöttem le, abból csak azt tudtam megállapítani hogy diagnosztizáláskor 220 V-ot ad a vezérlő elektronika a fűtőelemnek.

Mit gondoltok az ötletemről, kivitelezhető?

File attachment: 
Comments
Phedra
Phedra picture

rotovill.hu kapsz univerzális fűtést mondjuk 5 méter hosszú de ha ügyes vagy behajtogatod! Vannak kisebbek is de abból párhuzamosan többet kell beletenned! 

1

mindigehes
mindigehes picture
**

Szia!

Ne variálj... Járdafűtés kell Neked... Méterre legyártják . Egyszerűen a régi mellé befűzöd. A régi kábel masik végét megkeresed a gépben, lerelézed, hogy bolond biztos legyen. A járdafűtés önszabályozó, nem forr meg, nem gyullad ki... Kérsz a bótban rá 2m hidegszálat... IP67, nem kell semmi trükk...

1

GeorgeL
GeorgeL picture

Hát mivel nem vagyok szakértő ebben a témában, nem tudom eldönteni, hogy most viccelsz-e vagy nem, de ha ilyen egyszerű lenne a dolog, akkor a gyárak sem komplikálnák jobban a témát.

0

mindigehes
mindigehes picture
**

Szia!

Nem viccelek. Legalább 10 gép megy vele évek óta,között amit átalakítottam. Többek közt a sajátom is...

De bonyolítsd csak túl.. ahogy gondolod. Ez gyárilag IP67.. fagyba, betonba... Szerinted ennél mostohább körülmény van a fafagyóban?

Gyártó azt gyártja, ami neki megéri. Meg amit nem lehet kapni...

1

GeorgeL
GeorgeL picture

Szia! Köszi a tippet, mindenesetre megmozgattad mások, nálam jobban hozzáértők fantáziáját is.

(Elnézést, a kezdeti kételkedésemért, túl vadnak tűnt a dolog és ha nem is itt az elektrotanyán de más fórumon már kaptam humoros választ a múltban amiről nem vettem észre rögtön a humort mivel ahhoz a témához sem értettem nagyon.)

0

lapatnet
lapatnet picture
*

Üdvözlet!

Igazad van! De ha nagyon szakszerűek akarunk lenni akkor kimondottan hűtőhöz/klímához való fűtőhuzal is kapható. Pl. itt:https://inter-thermo.hu/hu/catalog/category/cseppvizfutes-1
Sok esetben az alumínium csőbe is ilyen van behúzva. Ezért is írtam, hogy a végénél megbontva a betétet hol a vezeték belemegy lehet, hogy egy szilikonszigetelésű fűtőhuzalt találsz. Ilyenkor ha szerencséd van a régit kihúzod úgy, hogy egy zsineget húzol be a csőbe a régi huzallal, majd az új fűtőhuzalt behúzod. 

2

GeorgeL
GeorgeL picture

Megnéztem a az inter-thermo termékeit, mindegyikre az jellemző, hogy a kábelnek csak az egyik végén van egy dupla csatlakozó, míg az én hűtőmben a fűtőelem alumínium csövébe a kábel az egyik végén bemegy, a másik végén kijön, emiatt a cső mindkét végén van egy szimpla csatlakozó, ebből lehet következtetni arra, hogy nem szilikonos hanem valami más fém alapú cekász lehet benne? Mert ha igen, akkor nem hiszem, hogy kitudnám húzni azt belőle a sok kanyar miatt.

Végül is mivel szemmel láthatóan nincs különbség a fűtőelem két végén lévő kábel bemenetek között, szerintem bármelyiket megbonthatom, illetve mindkettőt meg kell bontanom ahhoz, hogy ami a belül van azt megpróbáljam kivenni.

Ha kitudom venni ami benne van, akkor jól érzékelem, hogy kb 6-8 méteres kábelre lesz szükségem? 14 x 0,5 m = 7 m és akkor 7 x 40 = 280 W fűtő teljesítményt fogok kapni, a gyári 185 W helyett. Okozhat ez problémát? Vagy itt is egy relét kellene alkalmazni ahogy mindigehes is javasolta a járdafűtés kábelhez?

0

lapatnet
lapatnet picture
*

Üdvözlet!

Ha nem lehet belehúzni az alucsőbe, akkor rögzítheted az elpárologtatóra gyorskötözővel, vagy ha tudsz szerezni hasonló átmérőjű alucsövet akkor az egyenes szakaszokon abba húzod bele a kábelt, a hajlításoknál pedig szabadon hagyod. A relézésre nincs szükség mert az elektronikán ki van építve egy 3A vagy 5A terhelhetőségű relé ami kapcsolja.  Ennek a huzalnak azért van egy oldalt mindkét kivezetése, mert az ipari elpárologtatóknál kígyózva szerelik a csepptálcába és a végét még a vízelvezető csőbe is bevezetik, hogy a kondenzvíz ne fagyjon bele. De méterre is kapható a kábel, és akkor két oldalt lesz a vége, bár szerintem ez felesleges.
A 280W teljesítmény elvileg még kezelhető, a hőfokszabályzás leállítja ha eléri a megfelelő hőmérsékletet. Ha önszabályozó jellegű a fűtés akkor meg nem tud túlmelegedni.

1

GeorgeL
GeorgeL picture

OK, szuper! Ezt fogom tenni, jövő héten majd jelentkezem fotókkal amikor kész.

0

Jaca
Jaca picture
*****

Szia!

Böngészd a service manuálét, hátha találsz valami okosságot. Pont a part-list-et nem találtam benne, de legalább a megnevezés alapján lehet keresni.
https://elektrotanya.com/lg_gb_7138_gb7143--av-bv-gz-hz-rz-xz.pdf/download.html

1

GeorgeL
GeorgeL picture

Köszi, de ahogy az első posztomban írtam, nekem is már meg van a manual, és már odavissza átolvastam. Parts list sajnos valóban nincs benne.

0

lapatnet
lapatnet picture
*

Üdvözlet!

Szerintem felesleges túlbonyolítani a fűtést, mivel a fűtőkőr gyárilag benne van a gépben. A fűtés teljesítménye általában 100W-350W szokott lenni. A fűtőbetét külön nem rendelhető ennél a típusnál, komplett elpárologtatót lehet rendelni. Az Lg 2003 körüli gépeihez is biztosít alkatrészt hűtőgéphez, ha hivatalosan forgalomban volt. Más kérdés az outlettes gép, ami soha nem volt magyar forgalomba, ahhoz nem lesz alkatrészt. Néha egy piros címkén szerepel a rendelési szám. Végső esetben univerzális üvegcsöves fűtőbetét beépítése egy cseppvédőlemezzel.
Itt válogathatsz:https://hqelektronika.hu/termekek/?keres=leolvaszt%C3%B3&skat=

1

GeorgeL
GeorgeL picture

Szia!
Köszi a részletes választ, én láttam leírásokat ahol a fűtőelem nem 220V-ot kap hanem 45V körül (nem emlékszem már márkára vagy típusra), tehát a 100-350W teljesítmény esetén is jó lenne tudni, hogy mekkora feszültségre terveztek egy fűtőelemet, mert az enyémbe olyan kell ami 220-al működik.

Én megvettem volna a komplett elpárologtatót is, de a szerelő azt mondta, hogy nincs. És azt nem mondta, hogy azért nincs mert a gép outletben volt megvéve hanem mert maga az LG gyár raktárában fogyott el.

Amúgy ez az egész outletes mizéria is rendkívül bosszantó mert az outletben árult LG hűtőket is az LG gyártja, az EU egyik országában árulták, de megsérültek és így már nem tudták volna Németben eladni, tehát a volt komcsi országokban adják el, de mégis eladták ezeket, tehát profitáltak rajta.

A piros címke, amit említettél, az elvileg hol található, az evaporátoron?

Köszi a linket az alkatrészekhez, az univerzális üvegcső egy kicsit ijesztően hangzik, ha valamiért nem működne a jövőben a jég először az üvegcsöveket fogja szétroppantani, nem is értem benne a logikát. De ebben a webes üzletben sokféle fűtőszálat lehet kapni, holnap felhívom őket, hátha van valami javaslatuk.

0

lapatnet
lapatnet picture
*

Üdvözlet!

A fűtőtest 230V-ról működik, az LG nem variál törpefeszültségű betéttel. Szerintem hasonló kivitelű gép létezik az LG kínálatában annak az elpárologtatója is jó lehet bele. A piros matrica a fűtőtest vezetékén, vagy a fűtőtest végén a fémre van felragasztva. Egyedi fűtőbetétet itt gyártanak: https://www.vrec-co.hu/egyedifutobetetgyartas
Az üvegcsőtől ne félj, a jég nem roppantja szét, inkább a közvetlenül rácsöppenő hideg víz teszi tönkre, ezért kell fölé egy védőlemezt készíteni. A régi fűtőbetét boncolását, a végénél kezd, mert valamelyikbe sima szilikon fűtőhuzal van befűzve, ami cserélhető.
 

1

GeorgeL
GeorgeL picture

OK, akkor holnap megnézem, hogy találok-e piros matricát, gondolom azon valami gyári sorozat szám lehet, igaz? Egyébként az LG szerelő aki megnézte hűtőt, nekem megadott egy sorozat vagy cikkszámot, hogy ez a komplett evaporátoré, de rákerestem erre a számra a Google-on, semmi sem jött fel, még ha csak egy részére kerestem, arra se, de azért most ide írom, hátha nektek ez jelent valamit:

Evaporator Assy a rendelési száma: ADL733001601
(tulajdonképpen erről a számról teljesen el is felejtkeztem miután semmit sem hozott fel Google.)

Az egyedi fűtőelemeket gyártó cégnek most írtam, köszi a tippet, meglátom mennyibe kerül egy új, szilikonos.

Utolsó mondatodban azt javasoltad, hogy a végénél kezdjem a bontást. Honnan tudom, hogy melyik a vége, és melyik az eleje?
A fotón tisztán látható az egyik vége, piros kábel jön ki belőle, a másik vége takarásban van, abból nem látni semmit.

0

GeorgeL
GeorgeL picture

Hát a mai nap megtudtam (hqelektronika.hu) a helyes gyári számát annak a fűtőelem+elpárologtató kombónak ami az én hűtőszekrényembe való:

LG Evaporator Assembly
ADL73001601
vagy
ADL73001602 (ez az újabb)

sajnos sehol sem árulják, két német és egy belga üzletnek is írtam, kettő közülük válaszolt is, hogy nincs nekik sem.

Amire ma még rájöttem, hogy a javítási kézikönyv szerint a fűtőelem akkor jó ha az ellenállása 34 és 42 Ohm között van (38 Ohm), Ohm törvénye alapján ez azt jelenti, hogy 230V esetén 6A-t vesz fel és 1392 Watt a teljesítménye. Ez jó messze van a 250-300 Wattól, hajszárítók adnak le ennyi hőt 1. fokozatban.

A http://www.vrec-co.hu/egyedifutobetetgyartas -nak írtam emailt, próbáltam felhívni is őket, egyelőre felújítás miatt nem reagálnak a hónap végéig.

Ma olvastam valahol egy LG hűtőről, hogy a defrost sensor feladata az, hogy kikapcsolja a defrost ciklust ha a sensor hőmérséklete elérte a 72°C fokot. 7 óránként indul el a defrosting ciklus és 72°C foknál kikapcsol. (persze minden generáció másképp működik.)

Tehát akkor most nem tehetek mást mint várok.

0

lapatnet
lapatnet picture
*

Üdvözlet!

Szerintem a 34Ω-42Ω ig terjedő ellenállás nem valóságos. Egy "0"-val több lesz a helyes érték, koreai barátainknak néha vannak problémáik a gépeléssel. Az adattáblán szerepel a fűtés teljesítményfelvétele, de amit utoljára javítottam LG hűtőt az áramfelvétel fűtéskor 600mA-nál nem volt nagyobb. A defrost ciklus nem 72°C-nál kapcsol ki, az a hőbiztosíték értéke. A leolvasztás 12°C párologtató hőmérséklet elérésekor ér véget majd általában 10-15 perc csöpögési idő van a visszakapcsolás előtt. A leolvasztási idő elektronikus vezérlésű gépeknél függ a beállított hőmérséklettől, az ajtónyitások számától, a kompresszor üzemidejétől és a külső hőmérséklettől is. A leolvasztásnak továbbá feltétele az, hogy a fagyasztó hőmérséklete legalább 12 órán keresztül stabil legyen, és a kikapcsolási hőmérsékletet elérje.

U.I.: Mekkora a fizikai mérete a fűtőbetétnek, mivel a Kenmore hűtőben is használják az LG elpárologtatót, igaz, hogy 115V-os, de egy soros diódával megoldható a gond.

1

GeorgeL
GeorgeL picture

Elfelejtettem az ellenállással kapcsolatban válaszolni, mellékeltem az adattábláról készült fotót, azon két melegítő eszközről ír:

Heater sheath: 180W -> 293 Ohm
Heater cord: 165W -> 320 Ohm

Feltételezem, hogy az első a felső térben lévő fűtőbetétre utal, az alatta lévő pedig az alul lévő fagyasztóban lévőre?

File csatolás: 

0

GeorgeL
GeorgeL picture

Hát, köszönöm a korrekciót és az agytágítót, a fizikai mérete kb. 450 mm x 157 mm x 55 mm.

0

lapatnet
lapatnet picture
*

Üdvözlet!

Talán ez belemehet, bár jó lenne  látni és lemérni: https://shop.euras.com/detailsseite_ma.php?viewpicture=y&pic=D794315&ag=...

Sajnos keresztreferencia szerint nem jó utánanéztem.

Méretei 540x220x55 lehet, hogy beleférne?

0

GeorgeL
GeorgeL picture

Nem, sajna az 540 az túl széles.

0

amatörmuszaki
amatörmuszaki picture

Hali!
Azért kibontanám a kötéseket és megmérném,nem-e a hőbizti szakadt meg,a betét meg jó.

3

GeorgeL
GeorgeL picture

A kézikönyv alapján a hőbiztosíték az evaporátor oldalára van felerősítve és az saját kábellel csatlakozik a rendszerhez.

A fűtőelem is saját kábellel csatlakozik a képen látható csoki együtteshez. A fűtőelem csatlakozóját a szerelő is és én is kihúztuk a csokiból és azon keresztül kaptunk végtelen ellenállás értéket. A hőbiztosíték ellenállását is megnéztem, már nem emlékszem, hogy mennyi volt, de a könyv szerinti érték volt.

0

Jaca
Jaca picture
*****

Szia!
Építsd ki a fűtőelemet, és boncold fel. Megméred, mennyi a szakadástól jobbra balra, aztán megvan, hány ohmos cekász kell bele.
 

1

GeorgeL
GeorgeL picture

Köszi a tippet, erre én is gondoltam 4 nappal ezelőtt amikor is ismét ki kellett pakolnom a hűtőt, hogy leolvasszam az evaporátort, de utána elvetettem a gondolatot, mert ha kiveszem a fűtőelemet, akkor nincs mi tartsa az evaporátort és az az alatti lemezkét/fém lemezt mivel a fűtőelem a legalsó része a kombónak, ami a fotón is jól látható. Vagy tévedek?

Egyébként kilehetne cserélni ebben a fűtőelemben csak magát a cekászt? Mert erre idáig nem is gondoltam. Persze nem hiszem hogy annyi kanyaron keresztül túl könnyű lenne áthúzni vagy tolni egy 1,5-2 méteres merev drótot.

0

GeorgeL
GeorgeL picture

Sziasztok!

Utoljára fél évvel ezelőtt volt aktív ez a thread, és akkor annyiban hagytam a dolgot úgy, hogy mindent visszaraktam a helyére ahogy volt, és a hűtőt egy időzítő kapcsolón keresztül kötöttem rá a hálózatra, és ahol az időzítő minden este 10 órakor 5 percre lekapcsolta a feszültséget a a hűtőhöz. Ezzel csak azt értem el, hogy ilyenkor mindig törölte a hiba kódot a kijelzőn és egyúttal idáig kihúztam azt, hogy ne kelljen leolvasztani a hűtőt.

De két nappal ezelőtt megint elfagyott és leolvasztottam és most már le is szereltem a fűtőszál alumínium csöveit a hűtőelemről és anélkül raktam mindent vissza, hogy addig is legyen működő hűtőnk amíg beszerzem az anyagot.

Sajnos a fűtőszálat nem lehet roncsolásmentesen kiszedni az alucsőtekervényből, így néhány helyen elvágtam a csövet ennek érdekében. A mellékelt fotón lehet látni, hogy milyen fűtőszál volt benne, az átmérője 2 mm, (míg az alucső belső átmérője 4 mm, a külső 6,2 mm.)

Megmértem az ellenállását is, 1 méterre 58 ohm volt, egyébként a teljes hossza a kábelnek 6,17 méter. Magán az alucső végén is megtaláltam a piros gyári címkéjét is a rendelési számával, ami szerint 165 Wattos volt a fűtőszál: 27 W/m

RoH8
HAN KYUNG
MEE619257 01
240V/165W
2010-08-19

Próbáltam keresni a neten hasonló, 2 mm átmérőjű szilikon gumi fűtőkábelt, mert végül is arra gondoltam, hogy a sok javaslat közül azt próbálom meg, hogy csak az alu csőtekervénynek csak a vízszintes, egyenes részeit tenném vissza az eredeti helyükre és a fütőszál a végeken, a kanyarokban szabadon lennének. De nem találtam sehol.

Még az Aliexpressen is kerestem, ott nagyon sokféle fűtőszálat árulnak, még 2 mm átmérőjűt is amiben nem szénszálak vannak hanem az eredetihez hasonlóan valami alloy fémből készült a benne lévő vezeték, de a termék leírás szerint nem igazán ajánlják 220 V-ra, csak törpe feszültségre.

Ja és az alucsövek közötti távolság 24 mm, tehát a kanyargó kábel közti tér átmérője kb. 26 mm lenne.

Egy járda fűtőkábelt is találtam a neten (D:6,2 mm) , 30 W/m, de annak a minimális kanyar átmérője nem lehet kissebb az átmérő 8-szorosánál, ebben az esetben 48 mm-nél.

Tehát akkor most tudnátok javasolni nekem egy konkrét fűtőszál típust aminek a műsz. paraméterei megközelítőleg ezek?:

hossz: min. 6,17 méter
átmérő: ideálisan 2, esetleg 3 mm (hogy beleférjen az alu csőbe)
Teljesítmény: 165 W (27 W/m)
Ellenállás: 320 ohm (52-58 Ohm/m)

File csatolás: 

0

lapatnet
lapatnet picture
*

1

GeorgeL
GeorgeL picture

Na, végre ez a gyerek is megszületett! Egy hete volt, hogy végül azt a fűtőszálat szereltem be amit te javasoltál:

https://www.rotovill.hu/Szerszamok-szerelesi-anyagok/LEOLVASZTO-FUTES-24...

Jó sok időt elszöszmötöltem vele, mert próbáltam egy sorban 3 helyen is gyorskötözővel rögzíteni, de utólag jöttem rá, hogy egy hajlékonyabb, talán egy alumínium dróttal sokkal gyorsabban megoldottam volna ha mindkét végén és a közepén csak kívülről áthurkolom.

Ami viszont említésre méltó, hogy ez a termék 6 méteresként van hirdetve, nekem eredetileg 617 cm hosszú kellett volna ahhoz, hogy pont ugyanolyan hosszú legyen mint az eltávolított fűtőelem, tehát felvoltam készülve arra, hogy a legtejején nem lesz fűtőszál egy 20 cm-es hosszon, de beszerelés előtt gondoltam egyet és lemértem az új fűtőszálat, és kiderült, hogy 600 helyett 695 cm hosszú volt! Így még le is kellett vágnom belőle kb. 80 cm-t és így összekötni a gyári csatlakozó vezetékkel.

A hűtő gyönyörűen működik, van nekem egy digitális rádiós hűtőhőmérőm amivel megmértem a hűtő minden polcán a hőmérsékletet a munka elvégzése után (ez néhány napig tartott, mert meg akartam tudni, hogy milyen min. és max. értékek között változik a hőmérséklet polconként (ezeket az értékeket állandóan mutatja az aktuális hőmérséklet mellett), a hűtő konzolján egyébként 5 fokra állítottam be a kívánt hőmérsékletet, és az eredmény az, hogy a legalsó polcon 4 és 7 fok között ingadozik a hőmérséklet, a legfelsőn pedig 5 és 8 fok között. Sajnos az idő függvényében nem tudom a történetet, tehát nem tudom, hogy a nap 24 órájából hány percig van pl. 8 fokon a legfelső polc. Feltételezem, hogy a fűtőszál bekapcsolásával kezd emelkedni és kikapcsolása után meg csökkenni.

No, de a lényeg, hogy a feleségem happy, nem kell többet 2 havonta kirámolni a 120 ezer Ft-os LG hűtőszekrényt és leolvasztani!!!

Mellékeltem egy HD fotót is a végeredményről.

Mindegyikőtöknek köszönöm a sok segítséget, ötleteket és a brain storming-ot! :)

1

Kalex
Kalex picture
*****

Szia!

Még az Aliexpressen is kerestem, ott nagyon sokféle fűtőszálat árulnak, még 2 mm átmérőjűt is amiben nem szénszálak vannak hanem az eredetihez hasonlóan valami alloy fémből készült a benne lévő vezeték, de a termék leírás szerint nem igazán ajánlják 220 V-ra, csak törpe feszültségre.

Itt a megoldás. Használd törpefeszültségről. A teljesítmény alapján egy 200VA-as autotrafó nem olyan nagy méretű, hogy ne tudd eldugni valahová. Egy 230/50V körüli érték, már jó lehet.

Kalex

1

Jaca
Jaca picture
*****

Szia!

Írtad ezt a kanyarátmérőt. Szerintem nem kell az eredetire hasonlítson, mehetsz nagyobb kanyarokkal, két sorban, néhol keresztezve a kábeleket. Mintha széthúzál egy rugót, és kilapítanád. Vagy tökmindegy, csak legyen mindenhol fűtőszál.

1

Sponsored links