You are here

Asus K53T laptop képernyő nem működik

6 posts / 0 new
Last post
dosandor
dosandor picture

Üdv. Mindenkinek !
Már úgy 2 éve hozzám került ez a laptop. A képeket látható törések már megvoltak. Ritkán csuktam be vagy nyitottam ki, de nagy óvatossággal akkor is. Fogtam a másik kézzel a csuklót, hogy ne törjön tovább. A képernyőnek semmi baja nem volt, semmi zavar a képen, tökéletes volt. Egyik este működött, aztán kikapcsoltam, de nem csuktam le akkor se. Másnap reggel le kellett csukni, mert autóval vittük, autópályán vagy 50 km-t, semmi rossz út. Megérkezés után óvatosan kinyitottam, de akkor már nem volt semmi kép, fény. Egyszer mintha az indulás után láttam volna valami derengést egy pillanatra, de nem biztos, többet nem láttam semmit. Külső monitorral működik, jelenleg is azzal használom. De egyáltalán nem biztos, hogy a képernyő leállás összefüggésben van ezzel a töréssel, hiszen régóta így működött.
Eddig 2 laptopot szedtem szét csak (össze is raktam), már ezt is próbáltam korábban, de már elakadtam ott, hogy a billentyűzet nem akar kijönni úgy, ahogy egy Youtube videón láttam. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy van-e javaslatotok a hiba okára vonatkozólag ? Van-e esély a megjavításra ? Köszönöm ! :)

File attachment: 
Comments
Julian
Julian picture

Lehet, hogy ki lett kapcsolva, mint ahogy társunk ajánlotta a doksiban az oldalt, bár én nem tartom valószínűnek.
Egy próbát megér, ez a legolcsóbb.
A másik, hogy a külső monitoron megnézed a kijelző beállításokat, hogy látja e a belsőt.
Ha nem, akkor esélyes, hogy a kábellel lett valami.
Elég rosszul áll az ott a képek alapján. A kábel meg éppen akkora és feszes az eszközben, hogy működjön és ez az elállás már okozhat gondokat.
A foglalatból kicsi az esély, hogy kicsúszott, kézzel is jó erőt kell kifejteni a lehúzásához. Sérülés esélyesebb.

Azt még érdemes lenne megnézni, ha látja a rendszer a kijelzőt és elvileg képnek is kellene rajta lennie, hogy van e rajta kép. Lehet, hogy csak a háttérvilágítás nem megy.

Ezen előzetes vizsgálatok után lehet továbbmenni a szétszedéshez.
Ellenőrizni a kábel és a csatlakozó épségét.

A billentyűzet kiszedése némi gyakorlatot igényel.
A felső részén van 4 pöcök, amit be kell nyomni a műanyag alá, akkor a billentyűzet felső része kijön.
Ezzel az a baj, hogy a pöckök szeretnek mindjárt visszaugrani és a 4-et egyszerre benyomni legalább 4 kezes művelet.
Célszerű a középső kettő közül kezdeni az egyikkel és ahogy benyomtad, úgy kicsit megfeszíteni felfele azon a részen a billentyűzetet. Így a pöcök már nem tud visszacsúszni. Utána érdemes a hozzá közelebbi szélsővel kezdeni, mert akkor az egyik oldal legalább már megvan, kényelmesebb a fogás a másik kettő megfelelő pozícióba állításához.

0

dosandor
dosandor picture

PrintScreen-nel készítettem egy képernyőképet, és számomra érdekes módon megjelent a laptop képernyő képe is. Ez van a mellékelt képen. A baloldali a külső monitor, 4:3-as LCD. Képernyő azonosítás során 1-es jelenik meg a külső monitoron. Ezek alapján úgy gondolom, be van kapcsolva a saját kijelző, csak nincs fénye. Az azonosításnál 2-es a DDC, laptop képernyő, az 1-es, Unknown nevet kapta a külső. Windows 7 van. A vezetékének mozgatására nem reagál, amennyire a kitörött rész engedi a mozgatást.

File csatolás: 

0

dosandor
dosandor picture

Köszönöm a részletes válaszodat ! Ha lesz valami eredmény, megírom.

0

zsugori
zsugori picture
***

0

dosandor
dosandor picture

Ezzel már próbálkoztam, de akkor még nem volt külső monitor. Újra megvizsgálom alaposabban. Köszönöm !

0