You are here

USB töltő állomás szűrési probléma (kínai, de drága Smart USB Charger) LEZÁRVA

4 posts / 0 new
Last post
Mr._V.
Mr._V. picture

Hello!

A sok töltő kiváltására vettem egy 9 kimenettel rendelkező töltő állomást (5V, 12A).
Tölteni éppen tölt, de annyira zavaros a kimenet, hogy töltés közben nem lehet használni a töltött készülékeket, illetve egyes készülékek (pl. külső QI töltő) egyáltalán nem működnek.

A jelenség az, hogy érintőképernyő esetében 1 ponton érintve akár 10-20 ponton is érzékel. (Ilyen volt korábban is, ha a töltőt a 3 fázisból az 1-ikbe dugtam, de azt a fázist épp ezért töltésre nem használom.)

A külső QI töltő kiírja, hogy megkapja az 5V-ot, próbál is csatlakozni a telefonra, de pár mp-ig írja, hogy csatlakozva, majd meg is szakad a kapcsolat és ezt végtelen ideig ismétli. Ez más táp esetében azonnal 1,4A-s töltéssel indul és nem szakad meg. A külső QI-t csatlakoztatva a táp rezgőkörös sípoló hangot ad még terhelés nélkül is, tehát több mint valószínű, hogy frekvenciák ütköznek.

Emellett a töltő állomás minden kimenetét kijelzi, hogy hány A és hány V. Csak 5V-os cuccaim vannak, így a gyorstöltés eleve kizárt, ám a saját beépített QI töltője 8,9V 1A töltést ír, noha a telefonban levő vevő csak 5V-ra képes és mérés alapján durván 4,8V körüli értékkel tölti a készüléket.

Nem volt olcsó készülék (10e Ft), így ennyiért már rendes működést várna el az ember... nem véletlenül nem az 5-7e Ft-os hasonló eszközökből választottam. Még nem szedtem szét, mert sérülésmentesen nem lehet.
Vélemények szerint szinte csak jót írtak róla, nem volt hasonló zavarról visszajelzés.

Lehet ezzel valamit kezdeni, vagy amolyan éjszakai töltőnek kell meghagyni, amikor nem nyúlkál az ember a töltött készülékeihez?

A készülék:
https://www.aliexpress.com/item/4000519717984.html

Comments
Mosószaki
Mosószaki picture

Szia!
A leírásod alapján hibás.
A kimeneti feszültségek nincsenek szűrve.
Ez rövid távon zavaros működést, hosszútávon tönkremenetelt okozhat a rákapcsolt készülékekben.
Mivel (gondolom az ali garancia még él), hát kérd vissza az árát!
Miután ezt elintézted, szedd szét és nézz rá, hátha csak valami bagatel kondi vagy fólia hiba van benne.
Pl a kimeneti szűrő elkók közös negatív pontja valamiért megszakadt (fólia, szűrőfojtó, stb..)
Sok sikert!
Ja, ne használd így!

0

Mr._V.
Mr._V. picture

Közben kiderült 1-2 dolog...
Ha a kék csatlakozóba (ami ugye gyorstöltésre is alkalmas) dugom a külső QI-t, akkor nem indul el a töltés (rezgőkör sípolás). Ha bármelyik másba dugom akkor igen... holott a gyorstöltős csatlakozónak is támogatnia kéne a standard 5V-ot. Mellesleg a külső QI töltő támogatja az 5 és a 9V-os töltést is, tehát így végképp működnie kéne.

Továbbá ha csak 1 készülék van bedugva, akkor az nem hülyül meg, de ha már több, akkor jelentkezik a tapi meghülyülése, azaz eszerint egymástól nincsenek elválasztva a csatlakozók rendesen (bár mérni egyesével tudja).

A hibát az eladónak jeleztem, az ár 40%-át kértem vissza, amit azonnal el is fogadtak.

0

Mosószaki
Mosószaki picture

Szétszedés után jelentkezz a hiba okával! 

0