You are here

Elromlott a SAMSUNG GALAXY GT-S5830 telefon, javítható?

14 posts / 0 new
Last post
Pista47
Pista47 picture

Szevasztok!
A címbeli telefon 2011-ben lett véve, a vejem 3 éve adta nekem. Ennek a telefonnak az a tulajdonsága, hogy az
akkut hamar lemeríti. Vettem újat, aztán ismét újat, hogy ha úton vagyok valahol, akkor be tudjam tenni a töltöttet. Otthon délben, és este is tölteni kellett, és este a töltés után mindig áttettem éjszakára repülő üzemmódba, akkor még délelőtt jó volt. Egy reggel visszakapcsolva azt láttam, hogy az akku le van merítve így is. Feltöltöttem. A hiba úgy jelentkezett, hogy a gombot megnyomva bejött az ernyőkép, de amikor a bekapcsoló ikont elhúztam jobbra, nem jött az ujjam alatt, nem kapcsolt be, csak a többedik próbálkozásra. Ha bekapcsolt is, és a "Menü"-be akartam belépni, hiába tettem rá az ujjamat, nem kapcsolt be. Megpróbáltam a laptopom USB portjára csatlakoztatni, kiírta, hogy az illesztőprogram keresése sikertelen volt. Viszont a telefon megcsinálódott. De csak 1-2 óráig, aztán kezdte elölről.
Szerintetek javítható ez a telefon, vagy dolgozott a programozott amortizáció, és kuka?
Köszi a reagálásokat előre is.
Üdv.: Pista.

Comments
Julian
Julian picture

Szia!
Nincs itt semmilyen tervezett elavulás, meg programozott amortizáció.
Egyszerűen olcsó alkatrészekből gyártották, amik inkább előbb mennek tönkre, mint utóbb.
Nem kell semmi bonyolultra gondolni, lehet, hogy egyszerűen a töltő elektronika ment tönkre a telefonban, ezért nem használ neki az új akku sem.
És a töltő elektronikát szeretik egybeépíteni a táp elektronikával, így lehet, hogy az most adta meg magát teljesen és azért nem reagál a telefon.
De számtalan más oka is lehet.

Én nem vacakolnék a helyedben egy 9 éves telefonnal.
Ha egyszerű telefon kell telefonálásra, akkor vannak a senior telefonok.
Nagy gombok, nagy kijelző (nem érintős) és telefonálásra van kitalálva, nem játékra.

0

Pista47
Pista47 picture

Szevasz Julian kolléga!
A felvetésemet inkább csak költői kérdésnek tettem fel. Hátha valami nagyon egyszerű megoldást tudnának mondani a nálam sokkal jobban hozzáértők.
Igen, ez egy 9 éves darab, és a hét végén váratlanul nagyon kellett egy telefon.
Igazság szerint van itthon egy nagyon régi, és szinte zsír új Motorola telefonom. Abba tettem volna bele a SIM kártyámat, de ennek meg olyan a foglalata, hogy a kártyának csak a peremét fogja, a mostani kártyám viszont betétes, pont ott nem támasztja meg ahol kellene.
Viszont, szinte váratlanul vasárnap délelőtt kapóra jött egy lehetőség. Egy 2019-ben vásárolt, alig használt CAT B30
telefont meg tudtam venni alkalmi vétellel 15000Ft-ért, most azzal ismerkedek.
Jó lenne találni hozzá egy olyan illesztő programot, hogy laptopról is lehessen kezelni, de leginkább az új neveket beírni, mert a saját billentyűzetével meglehetősen macerás, és lassú.
Találtam itt:
https://usbdriverspie.com/cat-b30/#Download_USB_Drivers_For_Cat_B30
valamit, de innen már eltűntek az illesztő programok.
Ezt azért vetettem fel, hogy hátha lesz olyan valaki, aki nálam sokkal jobb az internetezésben, és találna rá használható illesztő programot, azt kérném szépen, hogy segítsen.
Köszönöm a reagálást!

0

uniman
uniman picture
***

Megoldás lehet a .vcf névjegyfájlok használata...annak segítségével is át lehet vinni a telefonszámokat a régiből az újba. 
Tehát, ha a Samsungból ezek át vannak mentve PC-re ilyen formátumban, akkor azt elég rámásolni egy microSD-re és azt bedugni a CAT telefonba, aztán...

0

Pista47
Pista47 picture

Szevasz Uniman kolléga!
Az a gubanc, hogy a Samsungról nem mentettem el a névjegyeket, sajnos. Nem is sejtettem, hogy egyáltalán le lehet menteni. Most meg már végképpen nem lehet. Most inkább az új névjegyek beírásában lenne nagy segítség egy valamilyen program, hogy lehessen gépelni a laptopon.
Köszönöm a reagálást!

0

Guest
Guest picture

Ha annyira életre tudod kelteni a Samsungot hogy a telefon memóriájáról a SIM kártyára másolod át a névjegyeket (ezt egy tömbben meglehet tenni), akkor simán átviheted azokat egy másik telefonra. Aztán ott kedvedre rendezheted azokat.
Nekem hasonló esetek kivédésére mindkét helyen tárolva vannak a névjegyek. Az igaz hogy csak nevet és számot tárolok, litániát nem fűzök mellé. Arra ott van az excel tábla.

0

Pista47
Pista47 picture

Szevasz Guest, és Proba kolléga!
Ezekben a dolgokban nagyon nem vagyok benne. Csinálnám, de rendszeresen közbeszól a biológia
Köszönöm a reagálást!

0

proba
proba picture

Esetlegesen a google vagy az outlok címtárába  beírkászod a telefonszámokat, onnét valami értelmes formában exportálva a telefon már biztosan megeszi. 
Szövegszerkesztővel sem ördögtől való vcf filet generálni. ahhoz meg úgy fognák, a telefonba elmentenék 3-5 számot. arról készítenék egy biztonsági másolatot memória kártyára. Ezt a filet egy szövegszerkesztővel megnyitnám. Itt tuti valamiféle név elválasztójel telefonszám formátumbam szerkeszthető lenne.Utána a telefonból kitörölném az összes számot, és mentésből visszaállítással inmáron az  új telefonszámokat beimportálnám.

0

Guest
Guest picture

https://www.gsmarena.com/samsung_galaxy_ace_s5830-3724.php
-
Ha a Wi-Fi és a Bluetooth ki van kapcsolva, akkor is ilyen rövid ideig bírja?
Amint a fenti ismertetőből látható, az sem mindegy, milyen hálózatra csatlakozik.
2G-ről 3G-re váltva közel lefeleződnek az üzemidők!

0

Pista47
Pista47 picture

Szevasz Guest kolléga!
A vejem kikapcsolt rajta minden sallangot, mert csak telefonálásra használtam, és ilyen módon naponta kétszer kellett tölteni, és éjjelre meg repülő üzemmódba kellett mindig tenni, mert másként reggelre jól lemerítette az akkut. Az emlékeim szerint 2G-re volt kapcsolva.
Nem dicsőség, de én magam nemigen értek hozzá, ezek meg kimaradtak az életemből, mostanság meg az egészségem "szórakoztat".
Köszönöm a reagálást!

0

Mosószaki
Mosószaki picture

Szia!
Próbáld meg a szoftverét frissíteni, hátha. De ez inkább a tégla felé tendálás...
https://www.youtube.com/watch?v=G8H5drRm3Qg

0

Pista47
Pista47 picture

Szevasz!
Köszönöm a reagálást, és a tanácsot!
Ebből kiindulva rákerestem az internetre, és ezt az oldalt találtam meg.
https://www.sammobile.com/samsung/galaxy-ace/firmware/GT-S5830/VDH/downl...
Onnan sikerült is letöltenem egy ilyet:
Download Samsung GALAXY Ace GT-S5830 VDH Hungary (VDH) S5830BUKS2 firmware.htm
Felmásoltam az SD kártyára, SIM kártya nincs benne. Bekapcsoltam a wifit is, lett internetem.
Innen nem tudtam kitalálni, hogy hogyan lehet továbblépni. A telefon béna, mint ahogy a bevezetőben írtam.
Majd még birkózok vele egy pát menetet, hátha.
Azt hiszem, hogy kuka lesz a vége.
Üdv.: Pista

1

uniman
uniman picture
***

Hello!
Ez egy rossz irány...de, ha mindenáron új firmware-t szeretnél rátölteni a telefonodra, akkor azt egyszerűbb az ODIN programmal megtenni. Bár annak használatához is szükséges némi gyakorlat. A youtube-n is találsz erről útmutatást...
De a firmware letöltésnél is figyelni kel a telefon címkéjén található azonosítókra, meg azt sem árt nézni, hogy most milyen régókódú (XEH...?) működik a telefonon. 
Bár én kételkedem abban, hogy új firmware segít a telefonod "baján"...

0

Pista47
Pista47 picture

Szevasz Uniman kolléga!
Itt, az eddigi tanácsok alapján próbálkoztam, de sikertelenül.
Mint már írtam:
"Nem dicsőség, de én magam nemigen értek hozzá."
Az a gyanúm most utólag, hogy az a bizonyos túlzott fogyasztás inkább valamelyik résznek a tervezett túlterhelése miatt lehetett, és talán a programozott elavulást így valósították meg a konstruktőrök.
Köszönöm a reagálást!

0

Sponsored links