You are here

Digitális diktafont keresek megvételre. Megoldva.

39 posts / 0 new
Last post
Pista47
Pista47 picture

Szevasztok!
Ha esetleg lenne valakinek olyan, ami feleslegessé, használaton kívülivé vállt.
Van itt nekem éppen 2db OLYMPUS is különböző típusúak, sokáig nem voltak használva, az elem nem rohadt beléjük, fűtött helyiségben voltak. Mind a kettő behalt, csak nem tudom kitalálni, hogy mitől.
Most hogy ismét piszkurálom őket, az egyik "megcsinálódott", pedig az előző, nem kevés próbálkozásaim sikertelenek voltak, csak ennek a felvételeit meg nem tudom átmásolni a laptopomra.
Most jó lenne időnként egy megbízható, emberi áron megkapható diktafon.
Olyat szeretnék, ha lehet, hogy MP3-ba vegyen fel, és mindenféleképpen lehessen a laptopomra menteni a felvételeket.
Igaz, szemezek eggyel a Vaterán, csak nem bízok benne, hogy az mennyire volna használható.
Ha van valakinek ajánlata, azt a privát üzenetben kérném megtenni, árajánlattal
Köszönöm a figyelmet.

Comments
Pista47
Pista47 picture

Szevasztok!
Ma délelőtt megérkezett a Sony ICD-PX240 diktafon, most ismerkedek vele.
Ezt a bejegyzést azért írtam, hogy külön köszönetet mondjak Uniman kollégának, aki gyakorlatilag végig menedzselte a beszerzésemet.
Igaza volt akkor is, amikor beírtam, hogy a kecskeméti MediaMarkt boltban már megrendeltem emailben egy ilyen diktafont, erre Ő figyelmeztetett, hogy:
"Mire emailodat elolvassák, vége lesz "fekete péntek" akciónak....az email csak tájékoztató kérésére van!"
A levelemre válaszként, vagy visszajelzésként egy karcolás nem érkezett azóta sem a kecskeméti MediaMarkt boltból.
Az Ő tanácséra betettem a MediaMarkt webáruháznál a kosarába, így lett meg.
Alapban ezt nézegettem, mielőtt a topikot beírtam volna az elektrotanyára:
OLYMPUS VN-480PC - digitális hangrögzítő + doboz, tartozékok - digitális diktafon
itt:
https://www.vatera.hu/olympus-vn-480pc-digitalis-hangrogzito-doboz-tarto...
Persze, ezt újra meghirdette az eladó, miután akkor nem kelt el.
Azonban, hogy ez a Sony eleve MP3-ban vesz fel, ezzel verhetetlen. Azt is a javára kell, hogy írjam, hogy nem belső akkuval működik, hanem két kis elemmel.
Az akkus készülékeknél az a tapasztalatom, hogy rendszeresen mozgatni kell bennük a töltést, nem elég csak rendszeresen újra tölteni, mert különben az akkujuk elveszíti a kapacitásának nagy részét, így jártam a például tabletemmel is.
Még egyszer köszönöm mindenki segítségét.
Üdv.: Pista.

0

uniman
uniman picture
***

Szia Pista! Örülök, hogy sikerült megszerezned...az mp3-as felvétel, az tényleg ritka. 
Nekem van több kazettás diktafonom, van köztük olyan is, hogy hallgatom a nyelvleckét, utána a másik sávra "rámondthatom" és visszahallgathatom...persze csak mostanság már ritkán kerülnek elő.

0

csakyt
csakyt picture

Szia.
 Szerintem szinte minden diktafon mp3.-ban rögzít. Az amelyik PCM.-ben is rögzítenek, azok a komolyabbak. Na de az MP3.-nál sem mindegy, hogy 1K, vagy 48K  felvételben rögzít a minőség végett.De megjegyzem, örülök, ha meg van vele elégedve.
 Tibi

0

Mosószaki
Mosószaki picture

Téveddz!
Nagyonsok waw-ba rögzít. 

0

csakyt
csakyt picture

Szia
 Tudnál egy olyant mutatni, amelyik 48kHz wav formátumot csinál? persze elérhető áron.
Tibi

0

Pista47
Pista47 picture

Szevasztok!
Ahogy elnézem ezt a OLYMPUS VN-480PC diktafont itt:
https://edigital.hu/diktafon/olympus-vn-480pc-diktafon-p10938
ennek a fájl formátuma:
ADPCM (Adaptive Differential Pulse Code Modulation) Wave formátum számítógépen
Csak ennél az a problémám, hogy telepíteni kell meghajtót a laptopra, aztán meg átkonvertálni, utána tudom szerkeszteni.
Ez már nem annyira szimpatikus.

0

csakyt
csakyt picture

Szia.
 Ha igazán jót akarsz venni, akkor vegyél egy ilyent. Ezzel garantáltan jó minőségű hangot tudsz felvenni.
 https://www.marantzpro.com/products/view/pmd660

Tibi

0

Pista47
Pista47 picture

Szia!
Már meg van rendelve a SONY ICD-PX240 Monó digitális diktafon, nem sokára úton lesz.
De azért köszi!

0

uniman
uniman picture
***

60e  használtan...a 15 ezer Ft ellenében!

0

csakyt
csakyt picture

Szia
 Igen, használtan ennyi, de újonnan 150 ezer. és nem igazán van nála jobb. Ez igazán  profi, broadcast cucc. Ez 20m-ről is teljesen tiszta hangot vesz fel.

Tibi

0

rat
rat picture

Nekem van egy digitális diktafon valahol, ha érdekel írj privát üzenetet és megkeresem.
 

0

Mosószaki
Mosószaki picture

Már rendelt egy sonyt. 

0

uniman
uniman picture
***

Ne feledjük, léteztek/nek az ilyen MP3-as "player"-ek, amelyekkel hangfelvételeket is lehet készíteni. Persze nem "kémmódszerekkel", azaz zsebredugva egyetlen gombnyomással indítva. 256Mb...2Gb memóriával.

 

0

Pista47
Pista47 picture

Köszi, ez a fajta itt vigyorog a polcomon, csak az a gond vele, hogy bolhányiak a feliratok, és nem egyszerűen lehet belemenni a felvételi menübe.

0

uniman
uniman picture
***

Mivel nem írtad, hogy millyen körülmények között szeretnél hangfelvételeket készíteni...azok mennyire lesznek "illegálisak", vagy a rögzített felvételről tudni fog a "delikvens". 
Persze még azt sem tudjuk, hogy kit, vagy mit, madárcsicsergést, vagy párbeszédek tartalmát szeretnéd rögzíteni...ezért is írtam a "kém" jelzőt.
Okostelefonok is kíválóan használhatók e célra. Csak nehéz  a felvételt titokban zsebretett kézzel indítani és szüneteltetni...

U.I.: Bár az általad kiválasztott alza-s mikrofont nézve, itt valami teljesen más felvételekről lehet...
Az a cucc semmit sem tud rögzíteni...csupán lejátszik pár dallamot ének nélkül, amihez bele lehet énekelni a mikronba a szöveget. Egy erősítő van beleépítve, ami a kettőt összekeverve lesugározza a beépített hangszóróján. Legalábbis a hasonló cuccok, amikkel dolgom volt, ezt csinálták...

Amit te keresel, az drága portéka...gyanúm szerint pl. ennyit (vagy kevesebbet sem?) nem fogsz rákölteni...vagy igen,

0

Pista47
Pista47 picture

Üdvözöllek Uniman!
Semmi kémes trükközés, csak időnként egy, egy felvétel, ami legális. De jó, hogy mutattad ezt a másodikat, ezt a Sony ICD-PX240-t! Olvastam róla a véleményeket, és nagyon barátságosnak tűnik a darab.
Azt még nem tudom, hogy a Media Markt-nál hogyan lehet fizetni, cirka 1 hónapja rendeltem net kártyát, de azt sem tudom, hogy hogyan lehet használni, még nem "üzemeltem be".
Köszönöm a reagálást!

1

uniman
uniman picture
***

A futárnak fizethetsz készpénzzel, +990 Ft  a szállítás. De... ha ma éjfélig nem rendeled meg, hétfőtől már csak 18 ezerért vehetik meg a vejedék.
De megrendelheted akár bolti átvétellel is...
De 15-ért (most) kapsz  itt Olympust is... 

0

Pista47
Pista47 picture

De jó, hogy írtad ezt a levelet!
Már küldtem is egy megrendelést bolti átvétellel ide:
mmkecskemet@mediamarkt.hu
Írtam is, hogy kérek visszajelzést, hogy menni fog-e 15499Ft-ért, mert ha nem, akkor jön a következő ajánlatod.
ez a SONY ICD-PX240 Monó digitális diktafon nagyon szimpatikus több szempontól is.
Köszi!!!!

0

uniman
uniman picture
***

Inkább be kéne raknod a "kosárba"... https://www.mediamarkt.hu/webapp/wcs/stores/servlet/MultiChannelDisplayB...
Mire emailodat elolvassák, vége lesz "fekete péntek" akciónak....az email csak tájékoztató kérésére van!

0

Pista47
Pista47 picture

Ez az információ is jókor jött, Regisztráltam, és megrendeltem a diktafont, majd meglátjuk, mi fog belőle kisülni, azt írta, hogy bankkártyával lehet fizetni akkor, amikor idehozza a futár.

0

uniman
uniman picture
***

Most már 17999,- az ára... sadsmiley
Be kéne írni a topikcímbe, hogy már MEGOLDVA !

0

Mosószaki
Mosószaki picture

Szia!
Nézd meg az emagot. 
Olcsó, kiviszik utánvéttrl kp, kártya fizethetsz. 
Nézd meg. 
Van nekik diktafonuk. 
https://m.emag.hu/search/diktafon?ref=autosuggest_keyword1

0

Pista47
Pista47 picture

Szia!
Közben sikerült megtalálnom, hogy van Kecskeméten egy Média Markt bolt, és onnan meg tudják venni a vejemék közvetlenül a Sony ICD-PX240 diktafont.
Köszi!

1

SzBálint
SzBálint picture
****

szia: ha olyan, mint az enyém,és nem használod, megvenném

Bálint

0

Pista47
Pista47 picture

Szia! Ritka alkalom volt, amikor megvettem, emiatt inkább megtartom, eggyel több tartaléknak.

0

SzBálint
SzBálint picture
****

szia: nekem is hasonló van igaz, jó régi, 1 Gb
Van rádió, belső mikrofon, Line-in,de régen is 10eFtba került
Ezzel digitalizálom a kazettás felvételeket

Bálint

0

SzBálint
SzBálint picture
****

szia: lehet kapni MP3 lejátszót, amiben van beépített mikrofon, nemrég láttam Alza hírdetésben, 8eFt körül volt az ára

Bálint

0

Pista47
Pista47 picture

Üdvözöllek SzBálint!
Néztem az Alzát, ami mikrofonnal van, ezt találtam 10790Ft-ért, ami nem éppen olcsó:
https://www.alza.hu/jatekok/akkumulatorral-mukodo-mikrofon-tartozekokkal...
de azt nem lehet tudni, hogy mennyire használható diktafonként, mint a másik hozzászólásomban írtam, felvételi
szünet mennyire működik és lehet-e elmenteni a felvételt laptopra
Köszönöm a reagálást!

0

Mosószaki
Mosószaki picture

Szia!
Okostelefon is tud diktafonozni.
Az nem lenne jó?
Esetleg egy kitíltott telefon csak erre használva.
Kitíltottat már 5 ezerért kapsz. Vagy családban pár éves "levetett" telefont ingyen.

1

Pista47
Pista47 picture

Üdvözöllek Mosószaki!
"Kitíltottat már 5 ezerért kapsz"
Csak azt nem tudom, hogy hol, és azt sem, hogy az diktafonként mennyire használható, továbbá számítógépre
letölthető-e a felvétel.
Most itt van az a nem régen féláron megvett újszerű állapotú CAT B30 telefonom. Ezt is lehet diktafonként használni, de a felvétel elindítását követő 15 másodperc eltelte után lezár, a felvétel megy tovább, de nem lehet felvételi szünetet csinálni, mert ahhoz ismét be kell indítani, szóval, nyűgös, ezt a műveletet jó lenne egy gomb nyomással elintézni. A számítógépre is csak úgy lehet átmásolni, hogy ha leállítom teljesen a telefont, kiszedem az akkut belőle, és utána tudom kivenni a mikro SD kártyát, szóval ez a része is nyűgös.
Köszönöm a reagálást!

0

cssztivi
cssztivi picture

Szia.
Kártya nélkül is kiválóan használható hangfelvételre jó minőségben, és a pc-re is fel tudod tölteni. Nekem az ingzsebben volt, rajta egy pulóver, és simán felvett mindent egy teremben, ahol csak egy ember beszélt. Ez egy VFD 500 1 forintos, Vodafon által forgalmazott talán Samsung telefon.

0

Mosószaki
Mosószaki picture

A kitíltott telefon nem tud telefonként működni.
Ez a CAT B30 kissé nyűgössen kezelhető. A képernyőzárat ki lehet kapcsolni. A mentési helyet be lehet állítani.
Végső esetben másik appot lehet telepíteni.
Kitíltottal WIFI-ről...
https://play.google.com/store/search?q=diktafon%20magyar

0

Mosószaki
Mosószaki picture

Mielőtt bármit is vennél!
Pár appot tölts le és próbálgasd.
Az ingyé van.

0

Pista47
Pista47 picture

Sajnos annyira nem értek hozzá, már olyan vagyok, mint a kis elefánt 1-ettanul, 2-őt felejt.

0

nagyis
nagyis picture

Szia!
Nekem egy Navon Mizu Bt 180 telefonom van több órás felvételt is tud készíteni mp3-ban USB micro csatlakozón keresztül laptopra átmásolható. Nagyon egyszerű kezelni 32 Mb belső memóriája van. Videókat is lejátszik avi. formátumban is akár 5-6 film is ráfér és akadozás mentesen lejátssza. 8ezer körül volt kapható de már csak használtat találni.

0

Pista47
Pista47 picture

Szia!
Találtam egy ilyet itt:
https://www.mediamarkt.hu/hu/product/_navon-classic-m-nyom%C3%B3gombos-m...
Csak ennél is az lehet a gond, hogy a felvétel szüneteltetés nem biztos, hogy könnyen megoldható.
Köszi a reagálást!

0

nagyis
nagyis picture

Szia!
Igen ez az annak egy újított változata. Közben kipróbáltam, elinditottam a felvevőt megjelenik egy mikrofon egy kivezérlésjelző mutatós műszer és egy digitális időszámláló. számolja a felvételi időt, a középső nagy gomb megnyomásakor megáll ismét megnyomva ott folytatja ahol megállítottad. Jobb felső gomb megnyomva elmenti  waw. formátumba és ha men lépsz ki kezd egy új felvételt. Átmásolható laptopra usb kábelen esetleg ott mp3 ra vagy amire akarod konvertálható alkalmas programmal. Több órás felvétel is készíthető elég nagy a belső memória 32 Mb ha jól tudom. 
Megnéztem a telefont ez 2 SIM-et kezel az enyéb 3-at a memória itt bővíthehető egy 32 Gb !!! micro SD kártyával igy akár egy havi felvételt is készíthetsz. A média kezelése rendkívül jó simán játsza a 700-800 Mb-os avi filmeket. Tuti hogy az enyémben is van SD kártya mert sok film van a telómon.
https://smartnavon.eu/product/navon-navonclassicmbs-classic-m-black-silv...

Ez az enyém  , érdemes elolvasni a véleményeket. Nem tudom az újabb tudja e ezeket meg kell kérdezni. Sajna ez már nem kapható
https://edigital.hu/hagyomanyos-keszulekek/navon-mizu-bt180-triple-sim-k...
 

0

Pista47
Pista47 picture

Üdvözöllek Nagyis!
Ezt a Navon Mizu BT 180 telefont megtaláltam itt:
https://euronics.hu/termekek/navon-mizu-bt-180-kartyafuggetlen-mobiltele...
ráadásul 999Ft-ért, de az van kiírva, hogy CSAK ÜZLETÜNKBEN.
Van Eutonics Szolnokon is, hozzánk közel, csak azt nem tudhatom, hogy ott van-e ez pont a fajta telefon.
Vagy itt:
https://www.emag.hu/mobiltelefon-kartyafuggetlen-triple-sim-fekete-navon...
De itt már 9300Ft. Akkor már inkább az Uniman kolléga által mutatott Sony ICD-PX240 diktafon.
Köszönöm a reagálást!

 

0

Sponsored links