You are here

Milyen antenna beállítót érdemes venni? (Megoldódott)

50 posts / 0 new
Last post
csakyt
csakyt picture

Sziasztok
 Napok óta szenvedek a parabola antennám beállításával. A történet az, hogy tavaly felszereltem a kertembe egy parabolát, akkor beállítottam egy sípolós antenna beállítóval, de mivel a télen nem használtam, így az UPC  kártya nem frissítette magát, és amikor tavasszal kimentem, nem volt ez miatt adás. Nem gondoltam arra, hogy ez a kártya ha nem használják, akkor nem frissíti magát és lekapcsol, és ezért azt gondoltam az antenna elállítódhatott amikor nagy szelek voltak. Elkezdtem ismét beállítani, de az istennek nem sikerül már ezzel a sípolós műszer félével. Mint a függőleges, mint a vízszintes állításnál a legnagyobb jelre állítom, ráadásul úgy, hogy amikor a legnagyobb jelen van, akkor vissza veszek az állítójával egy kicsit, és utána ismét így próbáltam a legerősebb jelet megtalálni. Ez megy is, de a TV-én nem jelenik meg a jel.  Gondoltam, hogy talán az egerek megrágták a padláson a kábelt, ezért a szomszéd antennájára rákötöttem a kábelt, és láss csodát, 100%.-os jel van rajta. Így kizárt az, hogy a kábel megsérült volna. Kivittem egy másik fejet, akkor bejött egy gyenge jel, de ahogy megint finomítani akartam ezzel a sípolós valamivel, ismét eltűnt és azóta nem tudom beállítani. Most a szomszéd tányérjára van kötve, hogy tudjak TV-ét nézni, de ez nem megoldás. Tud valaki javasolni valami tényleg jó antenna beállítót?
 Köszönöm előre is.
Tibi
 Köszönöm mindenkinek a segítő szándékát és hozzászólását. Kiderült, hogy tavaly óta nagyot nőttek a faágak és így a lombjuk dúsabb és nagyobb lett, ami beárnyékolt. Két közeli fa lombjait megritkítottam, így sikerült rendesen rálátni a műholdra. A fene sem gondolt arra, hogy fél év alatt pont ott erősödik meg a fa lombja, ahol betakar az antennának.
Tibi

Comments
lacoka
lacoka picture

A függőlegeshez képest kb 35 szögben fölfelé dél felé amerre a nap délben van nem lehet fa ágak takarás
itt egy frekvencia erről a pozícióról https://www.flysat.com/1west.php ez az összes csatornát tartalmazza ebben van kb 30 nem kódolt szabadon vehető is
az antenna beállításánál irány dőlés szög a fejet is be kell állítani a fejen szokott lenni egy jelölés azt el kell fordítani a középső állásból ha szemben állsz az antennával balra kb 10 fokot a pontos értéket a tv jel nagyság és minőség képén láthatnád mindent a legnagyobb értékre állítani fontos a jel minőség is ha nem megfelelő töredezhet kockásodhat a kép

0

zsoca33
zsoca33 picture

Szia!
Ha minden áron venni akarsz, nekem Amiko multi tracker 2-m van. Tudja a műholdat, földi digitálist T/T2-t, kábel tv-t. Jól használható. A satfinderekkel csak annyit látsz, hogy valamelyik műholdon rajta van, meg a fejtápot lehet vele csekkolni. 
Üdv: Zsoca

0

Joe
Joe picture

Szia!

Én kettő fajtát használok. Az egyik a sípolós, a másik egy Amiko X  Finder II. Az Amiko helyett bármilyen beltéri tv (amit látsz) kombináció megfelel.az elsővel ráállok a másodikkal ellenőrzöm a műholdat (képre).

Valamivel stabilabban is felszerelhetnéd az antennádat, nem illik egy fuvallatnak elmozdítani. Ha teheted kérd el a szomszédtól a beltérijét az ellenőrzés idejére, aztán ha megjönnek a képek, mindegy UPC, vagy Digi, ugyanaza műhold, és a tieden nem, akkor kártyát frissítsd a honlapon. Arra figyelj hogy ezt 6 hónap után, hanem kap a kártya jelet, csak a UPC dílered tudja lecserélni.

0

Jaca
Jaca picture
*****

Szia!

A szomszéd antennájával keress meg egy ingyenes adót. Van a Thor-on is. Keresd meg azt az ingyenest, amelyiknek a legnagyobb a térereje, és jegyezd meg azt a csatornát.
Én megkeresném az astrát, és attól haladnék műholdanként a thor felé. Ha jó a függőleges beállítása az antennának, akkor csak vízszintesen kell forgatni a tányért. Aztán ha már a THOR-hoz érsz, akkor odakapcsolod a beállított ingyenes csatira, és finomhangolsz a tányérral.
 

0

uniman
uniman picture
***

"csak vízszintesen"

Na, ez tévedés! Nem nagy, de van függőleges eltérés is...és az elég lehet ahhoz, hogy ne legyen jel. Sőt még a fejet is meg kéne dönteni...

0

uniman
uniman picture
***

"Antenna beállító"...az egy személy.smiley Többek közt én is...
Javaslatom: A szomszéd lavórjáról próbálj meg kódolatlan csatornát beállítani, ami kártya nélkül is működik.
Utána nagyon türelmesen kell az antennát állítgatni. Az irányt és a dőlésszöget a netről kiderídheted...de még jobb az androidos telefon.
 A digitális adásoknál pár mp késéssel jön meg a kép és a hang ...ezt vedd figyelembe! Szakaszosan állítgatsz, elszámolsz négyig, pöccintheted tovább.
A tévédben is kell lenni a SAT hangolás menüben visszajelzés a térerőről...
Ha  TV nélkül akarod belődni, az lutri...persze egy ekkora TV-ét bizonyára nem viszel ki a kertbe, de segítő személy kell, aki pl. telefonon segít.

Nekem van egy STB-m meg egy tévés mobilom...azon egyből látom a képet a tetőn az antenna mellett...

0

pityu064
pityu064 picture

Szia végy egy aránylag pontos iránytüt,mérd meg vele a szomszéd antennája szára  pontos irányát,állitsd a tied horizontális irányát pontosan irányba,majd tedd be a findert és keresd meg a jelet állitsd maxra a vertikális szöggel ha kell egy pici mozgatás jobbra balra meg kell találnod ha valami előtte nem árnyékol (fa) ezt látod mikor horizontálisan beállitod ha a szár irányában felnézel 60 fok körül.Ha minden ok vedd ki a findert és müködnie kell.Ha a fej (lnb) rossz akkor a finder nem jelez semmit ha mutogat vagy sipol akkor müködik.
Sok szerencsét a beállitáshoz.
bocs unimann nem neked akartam hanem a topik nyitónak.elnézést kérek.

0

uniman
uniman picture
***

Szia! Semmi gond! Nekem motoros az antennám...egyszer belőttem az Astrára, utána már az ágyból bármelyik műholdra ráállíthatom , Szibériától Ibériáig (60°E-30°W). smiley

0

Magyarfi
Magyarfi picture

Ahoj!
Hogy vagy?
M.

1

SzBálint
SzBálint picture
****

szia: előrendelhető, máshol biztos van

https://www.hqelektronika.hu/hu/sat-jelerosseg-mero-950-2250mh-sat-finde...

Bálint

0

csakyt
csakyt picture

Szia. Ilyen az enyém is, csak nem deprez műszerrel mutatja a jelet, hanem ledekkel. Hiába mutat tökéletes jelszintet,  nem mutat a TV jelet.
Tibi

0

skorpio
skorpio picture

szervusz
...azért nem mutat a TV jelet,mert nem a 0,8^ ,hanem egy másik műholdra van a tányér beállitva
csináld azt,hogy a tányér közelébe,hogy jól lássad teszel egy TV készüléket amihez kapcsolva van a sat beltéri,rá az LNB.aztán  a beltérin megkeresed a Galaxy vagy a Null csatornát,ezek kódolatlanul vannak
egy iránytű segítségével irány az említett fok
tudom,gyakorlat kell,de sikerülni fog,
addig állítod azimut és eleváció szabályzásával,mig látod a képernyőn a műsort
ami kell elevation 30^ azimuth 209^   LNB19^
mikor kész,némelyik transzponderen gyengébb lesz a jel,itt maximumra állitod
és nem kellesz az a tompa műszer
türelem kell
én sokszor,komolyan mondom,sokszor igy hangoltam műholdra a parabola tányért

az én parabolám méteres tányér,6 LNB van műholdaka hangolva,külön van még egy...igy a rendszerem 7 LNB 

1

varga jano
varga jano picture
*****

Bocs! Melyik műholdra állítottad ?

0

Janos.ro
Janos.ro picture

Szia
Szerintem nem a keresett muholdon van az antennad.
Szinte minden muholdvevoben van antenna beallitas menu. Ha megnezed, a jelszint magas, a minoseg nincs.

0

Joe
Joe picture

Szerintem meg a UPC kártya nem frissítette magát, egy hónap után kilövi magát. A honlapon van erre lehetőség. Először ezt kellene ellenőrizni. Aztán tekergetni az antennát!.

0

csakyt
csakyt picture

Szia
 Mint említettem, a szomszéd tányérjára rákötöttem, és van adás. Azzal a tányérral működik, így csak beállítási gond lehet, vagy amit már szintén megemlítettem, hogy lehetséges, mint utólag most kiderült ahogy a fizetős app-ét letöltöttem, hogy valami faág van ami bezavarhat. Tavaly még jó volt, de lehet, azóta valamilyen fa a közelben nőtt egy kicsit, ami épp elég az, hogy kitakarja a műholdat. Holnap kimegyek és kivágom a környéken a fákat. :-)
Tibi
 

1

Janos.ro
Janos.ro picture

Nem vitazni akarok, de ne felejtsuk el, hogy ugyanaz a setup a szomszed parabolajaval megy.

0

csakyt
csakyt picture

Szia. Nincs műholdvevő beltérim. A TV az ami fogja és mutatja a jelszintet. LG L42W579S. Tavaly még gyönyörűen fogtam ezzel az antennával az adásokat. Ráadásul tavaj is én állítottam be. De most nem megy. és fogalmam sincs miért. Pedig itthon is, ott és én szereltem fel az antennáimat. Tavaly itthonról vittem ki az UPC kártyát a TV-vel együtt, mert a fiam elköltözött, és itthon már nem kellett két tv.   Kivittem, beállítottam, működött. Most az idén ahogy arra gondoltam a szél elfújta, már nem vagyok képes beállítani. Ezért gondoltam, hogy az antenna beállító kis műszer hibás lett.
Tibi

0

Joe
Joe picture

Szia!

Először nézd meg a beállítások menüben a jelszinteket. Ha rendben vannak, menj fel a (most már nem) UPC honlapra és frissítsd  a kártyádat. Ezt a TV-d bekapcsolt állapotában tejheted meg. Ha rögzítetted a tányért rendesen akkor ezzel kezd!

Vagy felhívod a szolgáltatót műszaki hibák stb telefonszámla növelő szolgáltatása...

Egyenlőre ennyi. Ha nem jön be akkor van még

0

varga jano
varga jano picture
*****

Lehet , hogy hűlyeséget beszélek . :)
De a műholdad , már amire ráállítotrad ,  hosszúsági és szélességi adatai , mik ?

0

csakyt
csakyt picture

szia
az irány az 206.07 fok. A dölése 32.5 fok. A fej elfordulása 17.25
Tibi

0

skorpio
skorpio picture

ez ,szerintem a SIRIUS más néven Astra4

ami kell elevation 30^ azimuth 209^   LNB19^

0

csakyt
csakyt picture

Szia. A telefonomra letöltött DishPointer 2020  műhold beállító applikáció adta meg ezeket a paramétereket a  Thor  0.8 W műhold beállításához. Jónak kell lennie. De most ahogy kifizettem ennek a full verzióját a telefonra, lehet talán az lehet a baj, hogy tavaly óta nőttek a fák, és egy ág belóghat az antennám láthatósági tartományába. Ezt még megnézem, mert nem értem, hogy egy 6 méterrel arébb lévő tányér meg 100 %.-an fogja az adásokat.
 Tibi

0

Joe
Joe picture

Vidd át a tv-d!

0

SzBálint
SzBálint picture
****

szia:a másik antenna beállítását próbáld lemásolni, és tedd rá a szomszéd fejet 
A tieidet is kipróbálhatnád  a szomszédban

Bálint

0

csakyt
csakyt picture

Szia.
 Pontosan úgy áll szemre mint a szomszéd telkén ami van. A szomszéd telkén lévő antennát nem akarom bántani, mert az minden tekintetben 100% és még véletlenül sem akarom elrontani. Annyit csináltunk, hogy a szomszéd megengedte, hogy a fejére rákössem próbának az én antenna kábelem.  Úgy megy hibátlanul. Az én antennám is elvileg az én sipolós SatFinder-el jól van beállítva, de jel sajnos nincs. Már arra gondolok, hogy tavaly óta megnőttek a fák, és beárnyékol valamelyik
https://www.cnaweb.com/satellite-finder-meter-with-led-bar.aspx
 Tibi

 

0

varga jano
varga jano picture
*****

Hol vagy ? Budán ? Vagy ...

0

csakyt
csakyt picture

Szia
 Óbuda.
 Tibi

0

varga jano
varga jano picture
*****

Akkor kérdezzük meg az antenna szerelő kollégákat , hogy jó-e ez a beállítás . Jó ez , urak ?

0

Joe
Joe picture

Sosem nézem a szögeket. :)

Nem forgatós ez az antenna, 70°-os partfisnyélre is fel lehet szerelni és jó képet fog hozni! Persze a függőleges rúdon könnyebb megoldani. :)

0

varga jano
varga jano picture
*****

Szia!
Ez egy jó kérdés .
Tehát , milyen műholdra lett beállítva a tiéd (?)

0

Joe
Joe picture

UPC, DIGI is csak a Thoron jöhet! Ha elfordult azt ő sem fogja tudni min van. :)

0

csakyt
csakyt picture

Szia
 UPC Thor  műhold. W 0.8
Tibi

0

varga jano
varga jano picture
*****

Lehet , hogy ez is hűlyeség. :)
Ez az adás ingyenes ?

0

varga jano
varga jano picture
*****

Most is , fizetett , upc kártyával  , nézed a tv-n ?

0

csakyt
csakyt picture

Szia. Igen. Mint írtam, a szomszéd tányérjára a kábel átkötve gyönyörűen működik. Az én tányéromnál van a gond. A szolgáltatás rendben van, a TV rendben van, a kártya rendben van. Amiben már nem vagyok biztos, hogy a kis beállító műszer megfelelően működik-e.
Tibi

0

Joe
Joe picture

Attól még hogy fizeted, ha pár hónapra nem kapcsolod be, a kártya nem frissítődik. Ha szomszéd kábeléről működik, Akkor valószínűleg elfordult. Ilyemkor az első az, hogy megnézed melyik irányba lehet mozgatni, és csak az az irányt kell mozgatni. Persze jártam már úgy, hogy a rúd mozdult el, de úgy is hogy a fal...

Ha kérdésed van segítek.

0

csakyt
csakyt picture

Szia.
 Akkor még egyszer leírom a történetet, mert lehet nem olvastad el.  Itthonról a fiam elköltözött és itt maradt a TV és a műholdas UPC előfizetés. Ezt a TV-ét ami képes a műholdas adások fogadására is, tavaly kivittem a telkemre és felszereltem és jól beállítottam. Egész nyáron nagyon jól működött. Az év végén, télen nem jártunk ki a telekre, így áramtalanítva lett. Most, ahogy tavasszal kimentem, bekapcsoltam a TV-ét, hogy nézzem, de nem volt adás. Azt írta ki, érvénytelen szolgáltatás. Nem tudtam, hogy ha sokáig áramtalanítva van a készülék akkor a kártya leáll és újra kell indítani, és ezért arra gondoltam, hogy lehet a télen a nagy szélben ami volt, elállította az antennát és ezért elkezdtem állítgatni, de sikertelen. Ekkor tudtam meg, hogy csak frissíteni kellett volna a kártyát.  De ahogy most is állítgattam a SatFinder beállítóval, minden tökéletesnek mutatkozik, de még sincs most antenna jel. Kivittem itthonról egy másik fejet, mert arra gondoltam, hogy lehet az a hibás, és amikor kicseréltem, egy kissé kockásan de bejött a jel. Elkezdtem finomítani, de annyira finomítottam, hogy ismét eltünt a jel, pedig a műszer tökéletes állapotot mutat. Megkértem a szomszédot, hogy a mellettünk lévő tányéron, a kábelt kipróbálhassam, és ahogy arra a tányérra rákötöttük a kábelt, gyönyörű, 100%.-os jel volt és tökéletes minőségű adás volt.
Tibi

0

uniman
uniman picture
***

Ha a SatFindered jelet "szimatolt", akkor már csak meg kéne keresni a csatornákat, amelyekből kiderülhetne, hogy melyik műholdat "trafáltad" el...  
Utánna már tudható, hogy merre van az "arra"...merre kellene az antennát elfordítani. Én is jártam már így, de egyszerű logikával, innen már jó írányba lehet forgatni a "lavórt"...de mindenképpen tudni kéne hol áll per/pill a tányér. smiley
Persze csatornakereséskor a tévéd törli az összes eddigi behangolt csatornát...sad

0

Jaca
Jaca picture
*****

Persze csatornakereséskor a tévéd törli az összes eddigi behangolt csatornát...sad

A sat-nál szerintem nem, különben nem lehetne motoros vagy többfejes antennát rátenni, ugyanis minden állításkor újra kellene hangolni. Csak hozzá kell adni egy új holdat, megmaradnak a régi csatornák is.

0

uniman
uniman picture
***

Ez úgy értendő, - ebben a topikban is csak 1 műhold (pozíció) szerepel- hogy csak egy műhold van beállítva. A többműholdas vétel esetén persze úgy van, ahogy írod...de ez a topik nem arról szól.
Csakytnak: Ki korán kell....műholdra lel ! smiley
Persze fotó híján a lombokat nem láthattuk... De tudni kell, hogy az offset antenna nem oda "néz", ahová első ránézésre gondolnánk, hanem sokkal magasabbra...

 

2

varga jano
varga jano picture
*****

Bocs ! Kifogytam az ötletekből .

0

varga jano
varga jano picture
*****

Szia !
Az  antennán lévő fej is a szomszédé ?'Vagy...

0

csakyt
csakyt picture

Szia. Igen. Ő nem használja a tányérját, és megengedte, hogy rákössem a kábelem ameddig nem sikerül beállítanom. Ő ráér vele, de én nem akarom, hogy ez sokáig így maradjon. De a sajátomon két fejet is kipróbáltam.
Tibi

0

varga jano
varga jano picture
*****

Az ővét is ? Vagy mindkét fej , amit kpróbáltál ...,még.gondolni sem merek rá .
A műszereddel az ő fejbeállítását én a helyedben megnézném .

0

csakyt
csakyt picture

Szia
 Az ő tányérjával az ő fejével 100%.-os a jel. Az enyémet az ő tányérjára nem tettem fel, csak az én tányérjaimon próbáltam. De jónak kellene lennie az enyémnek is, mert szinte alig voltak használva.
Tibi

0

varga jano
varga jano picture
*****

Sajnos az nem ettől függ . 
Kölcsön fejjel próbálnám a helyedben .

0

BTS_szerviz
BTS_szerviz picture

egészen véletlenül az LNB kupakját nem ette meg az UV? mert ha repedt, törött, sérült, akkor már mehetsz is venni  egy másikat és megoldódhat a problémád...
 

0

Jaca
Jaca picture
*****

Már megoldódott, topiknyitóban pirossal kiemelve, benőtte a fa :)

1

Sponsored links