You are here

Valaki lopta az áramot?

27 posts / 0 new
Last post
Szveti
Szveti picture

Tisztelt Tanyalakók!
Szokatlan dologban kérem tanácsotokat! Egy jó ismerősöm – kb. 1 éve - vásárolt egy családi házat. Most nyáron kezdte el a ház tatarozását, melyben az én segítségemet is kérte – elsősorban villanyszerelési témában, mert az nagyon távol áll tőle. A helyiségekben nagyon kevés volt a konnektor és ezért sok helyen kényszerült hosszabbítókat használni, ill. azok kábelein bukdácsolni. Lehúzta a régi tapétákat és azok mögül előkerültek az addig láthatatlan elosztó dobozok. Ezt követően mértem fel a lakás elektromos hálózatát. Megállapítható, hogy a falban levő vezetékek rézvezetők és a védőcsövek műanyag gégecsövek. A réz vezetékek összekötése „sodrással” történt (kb. 3-3 cm hosszban). A ház valamikor a 70-es években épülhetett, de feltételezhető, hogy az épület valamelyik régebbi tulajdonosa az elektromos hálózatot felújítatta. (Ezt valószínűsíti a gégecsöves szerelés, a réz vezetékek ill. a védőföldeléshez már zöld/sárga színű bekötéseket használtak.)
Az egyik elosztó dobozban azonban feltűnt egy fekete, kb.10-es tömör alu. vezeték ami semmilyen más vezetékkel nem volt összekötve. A vezeték szigetelését leszedve a fázisceruza jelezte, hogy áram alatt van. Kiderült, hogy ez a kábel akkor is fesz alatt van, ha a villanyóra le van kapcsolva!!! Tehát ez valahol csatlakozik a méretlen fázishoz (valahol a padlás térben).
Azt ma már nehéz megállapítani, hogy ezt a vezetéket ki és mikor építette ki és, hogy valaki ténylegesen lopta-e az áramot, vagy csak annak a lehetőségét teremtette-e meg?
Az viszont (most még) könnyebben bizonyítható, hogy ki nem lopta az áramot. Az épület jelenlegi tulajdonosa kb. 1 éve vette az ingatlant. Ő most kezdte el tatarozni az épületet. Mivel Ö kitapétázva vette a házat ezért neki nem is lehetett lehetősége a méretlen vezetékre rácsatlakozni. Az előző tulajdonos azt megelőzően kb. 3 éve vásárolta ezt az ingatlant befektetési szándékkal. Ő is már kitapétázva vette az épületet, nem is változtatott rajta semmit és nem is lakott ott.
Az ismerősöm (a tulajdonos) és én is azon a véleményen vagyunk, hogy ez a tatarozás jó alkalom, hogy ezt a „törvénytelen állapotot” hivatalosan is megszüntesse!
A kérdés csak az, hogy a jóhiszemű bejelentés alapján az elektromos művek nem a bejelentőn fogja-e elverni a port??? Ebben a kérdésben kérném a „jogi” véleményeteket ill. a tapasztalatotokat.
Üdv.: Szveti
 

Comments
Attee
Attee picture
*

Üdv!

Kövesd vissza azt a kábelt, hogy hol és hova csatlakozik. A fázisceruzába nem kell teljesen megbízni, az nem mérő, csak indikáló eszköz....

0

skorpio
skorpio picture

...sziasztok
...nem értem,mennyit lehet egy témát...
na ,mindegy...
ez lassan olyan,mint mikor hazajött külföldről a család és erre a gyerek azt mondja...apu legális izomfejlesztőt használ...

0

domeattila
domeattila picture

Szia. Kábelt ha tudod bontsd vissza. És annyi. Akihez kimegy az emlű, mert áram lopó, az Mindig bejelentés alapján megy, elpofázza kocsmába, gyereknek, szomszédnak stb, aki mást mond hazudik. Más. Jóhiszeműség, igen kijön az elmű, megnézni mit használsz és kalkulálni fog, van, nem is tudom, sok éves releváns tapasztalata, mit használsz, stb, és létezik hogy nem fog megbüntetni. Van elműs ismerős, írj és beszéltek. Üdv 

0

skorpio
skorpio picture

zárjátok már le ezt az értelmetlen topikot
nem értem,mit kivánsz,nyilvánitsanak érinthetetlennek,mint a parlamenti képviselőket?
...vagy,hogy netán vki az ip cimed alapján?
szigeteld le ,felejtsd el,leirták a tutit
ne piszkáld,mert ahogy a közmondás mondja,szaga lessz
 

6

glmikc
glmikc picture

Hello.Nálam a fő kismegszakitó-bakonymüvek remeke-burkolata szétmálott,és a kedves óraleolvasó feljelentett,hogy lopjuk az áramot.10e ft büntetès kb 10 éve.

2

Multi Multiplikátó
Multi Multiplikátó picture

azt nagyon olcsón megúsztad.

0

glmikc
glmikc picture

Hát igen,de nem volt jogos.

0

lujzika82
lujzika82 picture

Szia!
Sajnos a laposelem érintkezőlemezét nyomták bele a kismegszakítóba a résen na az mikor elégett megigazított mindent

0

AzzA
AzzA picture
*

Minek csinálsz ebből problémát.
Szigeteld le és kész.
Az áramszolgáltató nem túrja fel a lakásodat, kertedet csak úgy, ahhoz gyanú, és feljelentés kell.
Akkor is csak annyi, hogy kiszállnak ellenőrzik a saját eszközeik plomba sértetlenségét, a villanyóra lehetséges buherálását, majd minden elmenő tápot lekapcsolnak és ellenőrzik, hogy van e áram felvétel. Ha jóhiszeműen elkezdet magad feljelentgetni, akkor is kapsz a nyakadba, ha mondjuk előtte 20 évvel volt egy villanyóra áthelyezés és az áramszolgáltató embere hagyta ott.
Szóval te tudod mennyi és milyen problémát generálsz magadnak.

4

Atis57
Atis57 picture

Szia!
 Ez sajna a rókafogta csuka esete---jól nem lehet kijönni belőle. Bár 1-2 dörzsölt Pesti ügyvéd néhány milláért ? Tehát nem éri meg!

Legegyszerűbb ;Halgatni, s  lebontani a tetőtartóig mindent , mert felújitás lessz .
Csináltatni egy új "szabványositott dobozt" s akkor mehet a szolgáltató --ahová akar.Persze ez is olyan 100-150 ezerben lessz.
Sajna a szolgáltató hatványotottan rosszindulatú, olyan veszteségeket mutat ki a hálózatán ami teljesen irreális- 
Pl; 10% nyi fizető fogyasztás-90% veszteség?  Miért is nem tesznek semmit ebben az esetben?

0

lujzika82
lujzika82 picture

Szia!
Feltétlenül kössétek le és keressétek meg, ahol a méretlenhez csatlakozik!
Sarki szomszédnál végigfüstölt, tűzoltók hekusok,Démászosok csekk sok forintról

0

agressiv
agressiv picture
*

Kiderült, hogy ez a kábel akkor is fesz alatt van, ha a villanyóra le van kapcsolva!!!

Az nem a bekötőkábel?

0

Szveti
Szveti picture

Szia!

"Az nem a bekötőkábel?"
Nem egészen értem a kérdésed. Talán arra utalsz, hogy ez a "bekötő kábel" a  méretlen  fázisvezeték egy darabja? Nem, ez csak leágazása lehet a méretlen vezetéknek. Az eredeti méretlen vezeték a tetőárbócról a mérőhöz más nyomvonalon keresztül jut el. A mérő a lakáson kívül található, a ház külső falán. Ennek a leágazásnak a másik vége a lakásban található kötődobozban van , leszigetelve és máshová nem megy.
De valaki írta, hogy a fázisceruza is megtréfálhatott. Legközelebb, ha odamegyek az ingatlanba, akkor ellenőrzésképen meg fogom terhelni ezt a vezetéket és beszámolok az eredményről.
Üdv.: Szveti

1

proba
proba picture

Amit azért előre tisztázni kellene, lehet felesleges para, az a vezeték nincs sehova kötve, nem terhelhető, csak a fázisceruza szórakozik.  Azt gondolom, áramot lopni akkor érdemes, ha komolyabb mennyiséget vételez az ember. annak meg nyoma lenne.( a jóhiszemű hozzáállás lehet nem árt) .Amit tisztáznék, honnét jön. Ha lopás gyanús helyről származik, akkor új lekötés kérése lehet szerintem a megoldás.  A másik kérdés mennyi mérőóra van, lehet az "éjszakai" áramé, amit meg nem kapcsoltál le. 

3

Szveti
Szveti picture

Szia! Csak egy mérőóra van!
Üdv.: Szveti

0

csakyt
csakyt picture

Szia
 Sajnálatosan az ELMÜ nem partner és semmi jóindulat nincs benne. Ezért tényleg legelső körben azt kellene tenni, hogy megkeresni azt a pontot ahol ez a vezeték rákapcsolódik a hálózatra, és ha meg van, azt teljesen meg kell szüntetni. Ha ez nem lehetséges, akkor lenne az a következő lépés, hogy elsőként a rendőrség, és utána az elmü. De a rendőrségen adnak majd tanácsot amikor a feljelentést teszed, De próbálj mindent dokumentálni. Ha sikerül megtalálnod a rákötést és sikerül leszedned, akkor hagyni kell a fenébe, mert akkor a jelenlegi tulajnak minden képen gond lesz.(Szerintem)

Tibi

0

cssztivi
cssztivi picture

Elnézést a belevau-ért.Csak hogy mennyire jóindulatú partner a szolgáltató.
A német szomszédomnál, aki évente 2 hetet tartózkodik itt, a vízóra bekötésnél, meghibásodott egy tömítés, itt kell megjegyezni, hogy elötte egy héttel nyitottam ki az elzárót, mert télen nincs használva, és szivárgott a viz.. Az aknában jócskán állt. Rendbetettük, és kész. Majd év végén jön a leolvasás, és a számla, ami 470 m3 vizet hozott ki. Bementem az üf-re, és megnyugtattak, hogy fizetni kell, vagy az én költségemre, azaz tulaj, 40 ezerért bevizsgálják az órát. Mondom ember ez egy versenyuszoda mennyiségű viz. Egy szomszéd sem jelezte, hogy már úszni lehet az udvarban. Erre kaptam egy listát, hogy mekkora lyukon mennyi víz folyik el, és fizetni kell.Csak azért írtam le az egészet, mert most vettünk egy 6 m3-es medencét, és a 3/8" slagon több mint fél nap kellet ahhoz, hogy megteljen. Szóval megint hülyének néztek a saját költségemre, ill. a tulajt

2

Szveti
Szveti picture

Szia! A rácsatlakozási pont a padlástérben lehet, mert ennek a "holtkábelnek" a gégecsöve a födém irányába kanyarodik (mivel elég problémás oda feljutni, ezért egyelőre ez csak feltételezés). A bejövő hálózati kábel az oszlopról a háztetőn levő oszlophoz érkezik, majd a tetőtérben "eltűnik" és azon keresztül jut az órához. Tudomásom szerint a méretlen vezetéknek a tető-árbóctól az óráig megszakítás és toldás nélkül kell eljuttatnia. Ha valaki ezen a szakaszon egy leágazást hozott létre, ahhoz minimum egy blankolást kellett csinálni! Na most, ha én ezt a(z) (áram alatt levő) kábelszakaszt le is bontom, a főkábel leblankolt szakasza - árulkodó jelként - ott marad, ami a későbbiekben egy vád alapja is lehet!
Üdv.: Szveti

0

Multi Multiplikátó
Multi Multiplikátó picture

Ez igaz, de nem valószínű, hogy szúrópróba-szerűen kiszálljon az elmű ellenőrizni a padlásteredben a szigetelést. Szüntesd meg a kábelt meg a gégecsövét is, hogy nyoma se maradjon, hogy valaha volt ilyen, aztán felejtsd el az egészet. 

4

Jaca
Jaca picture
*****

Szia!

Ha van fénykép a belső térről, ahol látszik a letapétázott kötődoboz, akkor talán szerencsésebb a helyzet. Az is lehet, hogy eredetileg az a kábel ment a villanyórához, csak benthagyták. Ha bizonyíthatóan nem volt lakva az ingatlan, akkor rendőrségi feljelentés, még mielőtt az áramszolgáltató teszi ezt meg. De bőven benne van a para.

0

Szveti
Szveti picture

Szia! Nincs fénykép a tapétázott állapotról. Annál is inkább, mert a fényképen csak a fehérre festett "fűrészporos" tapéta látszana, másrészt pedig a gyanús vezeték csak a tapéta leszedése után vált láthatóvá! A rendőrségi feljelentés lehetősége valóban elgondolkodtató, mert úgy nagyobb az esély arra, hogy a szolgáltató ne tudja "önhatalmúlag" meghurcolni (és megbüntetni) a jelenlegi tulajdonost! Köszönöm!
Szveti

0

Molnitron
Molnitron picture

Üdv!!
Még mielőtt valakit itt a sok jótanáccsal börtönbe küldenénk,vagy rommá büntetnénk,előtte azért csak kibogarásznám,hogy honnan jön az a kábel,és mi az,meg miért van ott!!!!
Hasznos keresgélést!
Molnitron

0

guriga
guriga picture

Azért óvatosan azzal a feljelentéssel, mert ismeretlen emberre teheted, de az először te leszel.
Képzeld el ha valaki évekig lopja és utána tesz egy feljelentést. smiley
Arra jó, hogy nem lesz tettes és lezárják, de ehhez neked makulátlannak kell lenni. na ezzel mehetsz a szolgáltatóhoz, viszont addig nem csinálhatsz semmit a lakáson.
grg.

2

kferi
kferi picture

Simán be kell jelenteni a szolgáltatónak. Biztos hogy lesz saját költséged is vele, de ha nyugodtabban alaszol akkor ok.

Nem a lehetőséget, hanem a tényleges lopást lehet csak büntetni. Ha nem teszel semmit és visszatapétázod akkor sincs semmi, max a biztosítatlan vezeték szélsőséges esetben okozhat esetleg tüzet.

0

Kari
Kari picture
*****

A biztositatlan vezetekre azert van annyiban megoldas, hogy vissza huzod a szigetelest-legalabb néhany mm-t_
majd rövid(ebb)re csiped a rez vezeteket, s ujra ki, azaz ra huzod a szigetelest, s az esetleges gondot alighanem megoldottad... 

0

Jaca
Jaca picture
*****

Mindezt egy villany alatt lévő dróttal....Szóval csak óvatosan.

0

Sponsored links