You are here

Asus FX504 csak a billentyűzet világít, de nem kapcsol be. Félig megoldva, gyári akkut keresek hozzá.

48 posts / 0 new
Last post
Laca13
Laca13 picture

Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni.
A fiamnak van egy Asus FX504 laptopja, ami jelenleg nem hajlandó elindulni. Az egész úgy kezdődött, hogy mivel gyakorlatilag asztali gépként használja és keményen játékokra, gyakorlatilag sosem volt teljesen feltöltve az akkumulátora, mivel ilyen terhelésnél a hálózati táp mellett azt is használja. Egyik nap a fiam megnézte, hogy akkuról be sem indul a gép, annak ellenére hogy a rendszer 83%-osnak jelezte az akku kapacitását. Én balga, javasoltam neki, hogy hagyja a töltőn egy éjszakára, hátha úgy feltöltődik, ám ennek az lett az eredménye, hogy másnap már nem kapcsolt be a gép, mindössze csak annyit csinált, hogy bekapcsolta a billentyűzet világítást, meg felpörgette a winchestert, aztán kikapcsolt. Természetesen próbálkoztunk a hard resettel, aksi ki, cmos elem ki, hálózat le, bekapcsoló nyomva fél percig, vagy tovább. Semmi. Illetve időnként ha olyanja van, a billentyűzet világítás mellett, lassú fordulaton beindul a ventilátora. Az akkumulátor már nem mutat életjelet, csak azzal nem lehet bekapcsolni úgy sem, hogy egy éjszakán keresztül próbáltuk tölteni.
Sajnos az nem tudom, hogy ez a gép akkumulátor nélkül egyáltalán beindítható-e vagy sem (régi toshibám be sem indult nélküle) i. Tudja valaki? Illetve, hogy aksi hiba tud ilyet csinálni?
De minden más okosságot szívesen veszek, ami esetleg szóba jöhet mint hibakeresés, esetleg korrekt szerviz javaslatot Miskolc környékén.
Üdv,

A probléma megoldódott.
Aki segített annak köszönöm! A laptop szervizbe került, már megjavították. Leírom hogy ha esetleg más is találkozik ezzel a hibajelenséggel, akkor nagy eséllyel a BIOS-a szált el a gépnek, ahogyan ennek is. A szervizben kivették, újra flashelték a BIOS-t visszatették és megy a gép. Mivel gondolom hogy itt reklámozni tilos, ha valakinek szüksége van rá, akkor szívesen megadom a szerviz címét, mert korrektek, jól felszereltek és értik a dolgukat. Ugyan nem Miskolc környékiek hanem Pest mellett dolgoznak, de korrekten ők szervezik meg az oda-vissza szállítást is.

Egy probléma sajnos még van, az akkumulátora a végét járja, azonban ez a gép állítólag nem fogadja el az utángyártott akkumulátort, viszont gyárit eddig se a szerviz, se én nem találtunk. Esetleg ha valakinek van információja hogy hol lehet kapni gyári akkut ehhez a géphez azt megköszönöm ha megírja.
Üdv,
Laca13

Comments
AzzA
AzzA picture
*

Töltésjelző(tápled) mit világít ? zöld, sárga, sárga villog ?
Meg kellene mérned a hálózati adapter(töltő) feszültséget, lehet probléma az is.
Bekapcsoló gomb villog valamit ?

0

Laca13
Laca13 picture

Szia!
A töltésjelző narancs színnel viágít, nem villog, a bekapcsoló gomb sem villog. Amíg benne volt a winchester, addig azt felpörgette, majd kb tíz másodperc után kikapcsolta az egész gépet. Most hogy nincs benne winyó, bekacsol a billentyűzet világítás, majd egy kis idő múlva, alacsony fordulaton a ventilátorok. A hűtőcső nem sokkal melegebb testhőmérsékletnél, (talán 40c) de ez azért érdekes, mert ez a gép alapjáraton is eszeveszettül pörgette a ventiket. A hálózati adaptert kimértük, 19,8V volt rajta. Adattáblája szerint 19V-os.

0

AzzA
AzzA picture
*

Ez amit leírtál lehet táphiba BGA, és akár CPU is. Látatlanban nyilván nincs konkrét válasz.
Ha nem vagy jelen a laptopok világában, felesleges kisérletezni vele.
Ha vasmegy nincs messze akkor. keress privátban.

0

Laca13
Laca13 picture

Bocs, nem vagyok képben hogy hol van "vasmegy"

0

AzzA
AzzA picture
*

Mindegy is mert látom Miskolcon vagy, az ide 430km

0

TonyStark
TonyStark picture
***

Szia!

Pár ötletet már itt is kaptál:

https://www.hobbielektronika.hu/forum/laptop-javitas-tuning

Szerintem ne erőltesd a dolgot, ha nem vagy otthon a dologban, vidd szakemberhez.
Alap dolgokat ellenőrizhetsz, (Tápegység működőképessége, akku ellenőrzése)
de ezen túl szerintem ne erőltesd.
Az elmondottak alapján mélykisült akku is lehet, ha van cseredarab azt még megpróbálhatod.

Üdv!  Tóni
 

0

Laca13
Laca13 picture

Örülök hogy megtaláltad hogy ott is kértem segítséget.

0

TonyStark
TonyStark picture
***

Nem erről van szó.
Hiába próbálunk meg segíteni, akár több fórumon, ha nem vagy tisztában egy PC/Laptop indulási/boot folyamatával, a tápfeszültségek felépülésének sorrendjével, alapjaival.
Már kaptál tanácsokat, de -mint ahogy írtad- ezekkel nem tudsz mit kezdeni, hiszen meghaladják a szaktudásod.
Ezért is tanácsoltam, hogy bízd szakemberre a dolgot, így nem ér kár, és nem csinálsz  a meglévő mellé egyéb hibákat.
Utólag meg hiába jössz rá, hogy mit rontottál el, akkor már késő.
Kérlek ne támadásnak vedd a leírtakat, inkább jótanácsnak.

 Üdv!  Tóni
 

2

Laca13
Laca13 picture

"De minden más okosságot szívesen veszek,..........................................................., esetleg korrekt szerviz javaslatot Miskolc környékén."

A világért se vettem támadásnak, csak a jótanácsokkal tele a padlás. És te se vedd támadásnak, de időnkén a szakemberekkel is tele van a túrabakancsom. Pár éve egy másik laptopom, három szervizt járt meg, ebből az első belekókányolt és közölte hogy jó. Négy napig ment. A második megpróbálta helyrehozni a hibát is meg az első "munkáját is" de nem igazán jött össze, mert a hiba megmaradt. A harmadik legalább annyira tisztességes volt, hogy bevizsgálta és közölte hogy ezt a kacifántos hibát szerinte csak alaplap cserével lehetne javítani, de az nem rentábilis. Ja, és ő a futár díján kívül nem is kért semmit.
Persze természetesen gondolom te/ti nem ilyen szakemberek vagytok, ezért fordultam hozzátok. Illetve főként azért, hogy hátha ez egy tipikus hiba, amivel esetleg már találkoztatok ennél a típusú laptopnál, mert akkor legalább az megtudható, hogy javítható-e, illetve megéri-e javíttatni, vagy kuka, hogy ne fussak bele ismét a "jó szakemberek" negatív kimenetelű játékába.
Nem szándékoztam magam chipet cserélni.

0

BTS_szerviz
BTS_szerviz picture

Üdv!

A noti működéséhez nincs szükség akkura, akku nélkül töltőről is el kellene indulni. Lehet BIOS elem, lehet táp meg még kb kismillió dolog szvsz...

András
 

0

Laca13
Laca13 picture

A BIOS elemet is kimértem, sőt cseréltem is, de semmi nem változott.
Az eddigiek szerint én tápköri problémára gyanakszok. Mivel a winchester elindul, gondolom az 5V megvan, ám nagy valószínűség szerint 12V nincs, ezért nem indul a proci és kapcsolja ki még a winchestert is.

0

BTS_szerviz
BTS_szerviz picture

Üdv!

A procinak sokféle fesz kell, de 12v egészen biztosan nem...

Proc meg ram nélkül még a bios sem indulna el...

 

0

Laca13
Laca13 picture

Szia, biztosan igazad van, én az asztali gépekből indultam ki, de természetesen tisztába vagyok vele hogy kevés közük van egymáshoz.
A BIOS se indul el, mindössze annyi a működése, amit leírtam.

0

atis76
atis76 picture

Tipikus bga hiba

0

Laca13
Laca13 picture

Bocs, de tudtommal bga hibától még elindul a gép, éppen csak kijelzési hibája van, vagy nincs kép. Viszont itt nem erről van szó, hanem arról, hogy el sem indul rendesen a gép.

0

BTS_szerviz
BTS_szerviz picture

Van ket hid rengeteg bonyolult funkcioval es azok is bga-k mar jo ideje...

0

AzzA
AzzA picture
*

Rosszul gondolod.

Egyébként felesleges is minden szó, mert előrelépés nem lesz, csak a végeláthatatlan.....
Egy dolgot kérlek vegyél figyelembe, ha nem tudod mi merre mi hol és minek, akkor nem fogsz sikert elérni.
Ez több annál hogy nyomd meg a bal mutató újjal a Ctrl.-t,  jobbal meg a C-t.
Először a hibát kell megtalálni, majd eldönteni hogy javítható vagy sem.
Nyilván lesz olyan konyhaasztal sarkán BGA-t golyózó, pillanatpákával figyelmeztetőlövést leadó szaki, aki egyébként látatlanban megmondja a frankót.
uff.
 

2

Laca13
Laca13 picture

Rendben. Akkor most melyik megbízható szervizt válasszam a sok közül amit ajánlottatok Miskolc környékén?

0

TonyStark
TonyStark picture
***

Ez ügyben annyit tudunk tenni mint Te, vagy bárki más:

https://www.google.com/search?q=sz%C3%A1m%C3%ADt%C3%B3g%C3%A9p+szerv%C3%...

De ha korrekt javítást szeretnél akkor 

https://www.asus.com/hu/support/service-center/hungary

Természetesen Neked kell eldönteni, hogy mi lesz a sorsa.
Megint bemész az erdőbe, mint az előzőekben leírt Toshiba gépeddel, vagy rááldozod az időt, pénzt egy márkaszervizes javításra.
(Mindenesetre vedd figyelembe a laptop korát, állapotát, használhatóságát. Lehet hogy egy új géppel jobban járnál)
Sok sikert a továbbiakhoz, bárhogy is döntenél.

Üdv!  Tóni

0

Laca13
Laca13 picture

Ó, értem! A gugli keresőből meg fogom tudni, hogy melyik a jó és megbízható szerviz. Ez eddig eszembe se jutott!
Miből gondolod, hogy a Toshibás kálvária során nem olyan kiváló szervizeket választottam a guglival, mint amilyenekben ti is dolgoztok? Mindegyik minden szépet és jót, no meg okosságot hirdetett magáról, sőt, én balga még annak is utána gugliztam, hogy nincs-e róluk negatív vélemény.
Természetesen igazad van, egy új géppel mindenképp jobban járnék, sőt, a szervizesek is, meg a boltosok is. A szervizesnek nem kellene bajlódnia ilyen problémákkal, elég nekik ha akkucseréből, portalanításból eltengődnek, a boltok meg ugye azért vannak hogy új gépeket adjanak el.
Minden esetre köszönöm a sok segítséget, a szervizekkel kapcsolatos személyes tapasztalatokat, és az arra épülő korrektek, megbízhatóak listáját.
Meg mindenképp köszönettel tartozom a kioktatásokért, és hogy tudatára ébresztettetek hogy mennyire fogalmam sincs az egészről és hogy jobb lenne ha a bekapcsoló gomb megnyomását is csak szakemberre bíznám, vagy minimum az ő felügyelete mellett tenném.
Ha tudnám hogy te/ti mely szerviben dolgoztok, vagy hol tevékenykedtek, kedvességetek, segítőkészségetek, kitartó magyarázó képességetek miatt, bizonyosan titeket keresnélek és mindenképp rátok bíznám a hibás készülékeim javítását. Sőt! Még a nem hibásakét is!
Köszönöm.

1

TonyStark
TonyStark picture
***

Szia !

Úgy látom hogy a sértettség beszél belőled.
A témában írt hozzászólásaim tekintsd semmisnek, és hagyd őket figyelmen kívül.
Köszönöm!

 Üdv!  Tóni

Ui: Nem én tehetek a problémádról, de úgy látom nincs a földön olyan ember,és szerviz ami megfelelne számodra.
Képezd magad, fektess százezreket műszerbe, eszközbe, és nyiss laptopszervizt a saját igényeidre mérve.
Sok sikert.

1

Laca13
Laca13 picture

Szia!
Ah! Sértettség? Ugyan már! Nem tudom mi okom lenne a sértettségre, hiszen még akkor is türelmesen írtátok a hasznosabbnál hasznosabb információkat, megbízható jó szerviz listákat, amikor én csak kötekedtem, és leszóltam mindenkit. Még akkor is hatalmas türelemmel magyaráztátok a laptop és alkatrészeinek működését, amikor én kijelentettem hogy én azt jobban tudom, és majd pillanatpákával magam BGA-zom. Ugyan mi a bánatért kellene sértettnek lennem egy ilyen nagyszerű, végtelen türelmű segítőkész csapattal szemben? Azokkal szemben akik készségesek, jobbnál jobb javaslataik vannak és nincsenek elszállva a tudásuktól és a százezres műszereiktől és készségesen fordulnak a tudatlan és csóró emberhez, aki segítséget kér?
A témában írt hozzászólásaidat egyáltalán nem kell semmisnek tekintenem, értékük, hasznosságuk a helyén van.
További szép napot!

1

AzzA
AzzA picture
*

Tényleg jó lenne átgondolnod mi történt...
Történt, hogy elromlott a laptopod, gondoltad megpróbálod megoldani, segítséget kérni mi lehet a probléma.
Leírtad a problémát ami re kaptál választ, nyilván a hiba jelenségből csak jó közelítéssel a hiba lehetséges okát lehet megsaccolni látatlanban.
De a hiba típusa egyértelműen nem az amikor a tedd ide dugd oda nyomd meg kézi vezérléssel javítható.
Te nem tudod megjavítani, sőt lehet aki pontosan megtudja mondani mi a hiba, az sem lenne képes megjavítani.
Értem el vagy keseredve, mondjunk Miskolcon megbízható szervizt..., hogyan ? Mondjál te Szombathelyen egy megbízhatót először.
Szerintem mindenki jószándékkal próbált segíteni, de a csodára még kicsit várni kell.
Mindent összevetve mégegyszer a hiba leírásod alapján
lehet BGA hiba
lehet CPU hiba
Lehet táphiba, de ez a legvalószínűtlenebb a három közül.

Mást a legjobb indulattal sem tudok mondani, sőt telepatikusan még választani sem tudok a három közül.
Igy van ezzel mindenki aki válaszolt.

Ezt tessék megérteni !

 

0

Laca13
Laca13 picture

Jó, gondoljuk át.
Közzétettem a problémámat az elromlott laptoppal, hogy segítséget kérjek ahhoz, hogy az egyszerű felhasználóként, (aki esetleg már látott mérőműszert és szét mert szedni egy laptopot) a más olyan, egyszerűen elvégezhető minimális hibafelderítési lehetőségeket is elvégezzem mint mondjuk egy triviális CMOS reset, ahelyett hogy nehezen elérhető  és esetleg még csak nem is hasznos, hanem káros szervizbe rohanjak vele . És mielőtt azt hinnéd, hogy mindezt szarevésből kiindulva próbáltam, tévedsz, csupán csak arról van szó, hogy földrajzi helyzetem mindent körülményessé és hosszadalmassá tesz. Ebből a szempontból még Miskolc is körülményes számomra. 
Kaptam választ? Ebben lehet némi igazad, bár a válaszok vagy olyan elemien lenézőek voltak, olyan triviális dolgokra irányultak, ami manapság egy tíz éves gépcsépelő gyerek számára is megalázó. Hálózati táp feszültsége? Töltésjelző? Na ne már! Én elhiszem, hogy nem kizárt hogy megfordulnak itt olyanok is, akik nem dugták be a konnektorba a mosógépet és nem jöttek rá hogy azért nem megy, de szerintem az én hibaleírásom azért ezen talán picit túlmutatott. Na persze, hozzáteszem hogy talán az itt megszólalók közül, a magad módján még te voltál a legkorrektebb.

"mondjunk Miskolcon megbízható szervizt..., hogyan ?"

Mondjuk esetleg úgy, hogy előfordulhat hogy szakemberként ismertek más jó szakembereket, más városokban is, vagy akár valamelyikőtök pont ott dolgozik? Mondjak én szombathelyit? Talán feltűnhetett, hogy nem, vagy csak szerencsére ritkán forgok a ti köreitekben, szaktársaitok között, az esetek többségében csak kényszerből, így hozzátok képest mindenképp kevesebb információm van arról, hogy ki hol dolgozik és azt milyen szinten műveli. Úgy gondoltam, hogy esetleg itt több a bennfentes, de lehet hogy ez balgaság volt részemről.
Tulajdonképpen be kellett volna látnom már a harmadik komment után, melyben kényszeresen közzé kellett tennie egy kollégátoknak hogy már máshol is kértem segítséget, sőt, még élvezettel az orrom alá kellett dörgölnie, hogy nem értem a szakzsargont, amit én ott bevallottam, sőt mi több, az eszközeim korlátosságát is, szóval már azon a ponton hagynom kellett volna az egészet. Mert felesleges időpocséklás, meddő próbálkozás hogy jó instrukciókat, vagy megbízható, hozzám közeli szerviz címet kapjak. A megalázó szándékú, lenéző, magasságos felsőbbrendű klikkből kiszóló (valójában kisebbrendűségi érzésével küszködő) hozzászólókra meg semmi szükségem, hasonlókkal nap-mint-nap összefut az ember bárhol. Persze játszhatjuk itt, hogy ki-kit hogyan tud alázni, kioktatni, csakhogy nekem erre nincs szükségem még akkor sem, ha egyébként abban jobb vagyok. Nekem nem érdem mások alázása, de persze nem szaladok el előle ha valakik mindenképp arra vágynak.
Na mindegy, neked köszönöm hogy még ha hülyének néztél is, de "segíteni" próbáltál, a többiek meg találják ki hogy mi volt a hasznuk a történetben.
Szia.
 

0

AzzA
AzzA picture
*

Hálózati táp feszültsége? Töltésjelző?

Látod itt a probléma...
Hálózati táp feszültsége
A hálózati feszültség,a  töltő feszültsége fontos, mert ha a kívánt tápfesz egy bizonyos tol -ig határ alatt van a laptop nem indul, vagy hibásan indul, leáll a POST teszt közben.

Töltésjelző? 
Töltésjelző és a táp led állapota szintén információkat árul el a laptop indulási folyamat hibáiról 
Ez a két dolog amit először kell ellenőrizni.
Harmadik informatív jelenség, hogy a laptop bekapcsol, ventilátort felpörögeti, majd a laptop kikapcsol.
Ez tipikusan az indulási POST teszt közben bekövetkezett hiba miatt fordul elő. 
A leggyakrabban előforduló POST hibákat a belső interfészek hibái okozzák, feszültségszintek, RAM, CPU...

Hálózati táp feszültsége? Töltésjelző? Na ne már! Én elhiszem, hogy nem kizárt hogy megfordulnak itt olyanok is, akik nem dugták be a konnektorba a mosógépet és nem jöttek rá hogy azért nem megy, de szerintem az én hibaleírásom azért ezen talán picit túlmutatott. 

Nem szeretném hosszabban kommentálni..

Van két egyszerű próba amit elvégezhetsz magad is ha még nem tetted meg.
Vedd ki a CMOS elemet és próbáld meg nélküle az indítást, ha esetleg zárlatos az elem, vagy az elem CMOS kör, akkor ez néha megmutatja a hibát.
Indításkor figyelt a ledeket mit mutatnak.
Ha ez nem hoz semmi eredményt, vedd le a hűtőt és a BGA-t melegítsd fel, ha van hőlégfúvód 350°C fokon 1-2 percig melegítsd.
Ha nincs, egy erősebb hajszárítóval melegítsd 3-4 percet, majd rögtön próbáld bekapcsolni.

0

Laca13
Laca13 picture

A hálózati töltő feszültségét kimértem, mint ahogyan írtam is, igaz azt nem írtam hogy terheletlenül. És természetesen nem állítom, hogy a műszerem a legpontosabban mér, mivel nem prémium kategóriás, de a feszültség nem tér el lényegesen a megadottól. A töltésjelzőről írtam hogy narancs színnel világít, mintha töltene.  A működésjelzőt nem írtam, de az is világít, fehér fénnyel, ami elvileg a gép működését jelöli.  Igen, ahogy írod és én is írtam, a laptop ha benne van a winchester bekapcsol, (nem jut el még a bejelentkezési képig se) felpörgeti a winchestert, majd kikapcsol. Winchester nélkül annyi történik, hogy egy idő után elindul a hűtés, de tovább nem lép, kép nem jelenik meg, BIOS-ba belépni nem lehet. Természetesen ki lett próbálva ram nélkül is, de nem volt változás. A CMOS elem nélküli indítási próba jó ötlet, azt mindenképp kipróbálom. Másik elemmel is próbáltam, de semmi változás nem történt.
Talán az eddigi leírásomból nem derült ki világosan, de hátha mond valamit, hogy a hiba úgy jelentkezett, hogy kikapcsolt gépnél lett bekapcsolva a töltése és maradt úgy egész éjszaka. Én ebből és az akkumulátor teljes töltéshiányából következtettem arra, hogy tápköri hibája lett a gépnek, mivel ez után már egyszer sem lehetett bekapcsolni. A hőlégfúvós, hajszárítós figurát inkább kihagyom, azon a szinten inkább szervizbe megy a gép.
Köszönöm a segítő próbálkozást!

0

AzzA
AzzA picture
*

Vedd ki a ramokat és kapcsold be a laptopot, figyeld meg, a led milyen kódot villog.
CapsLock..villog ?
 

0

Laca13
Laca13 picture

Kivettem a ramokat, így annyi történt hogy a bekapcsolást jelző státusz led mellett (nem nem helyileg mert nem mellette van) egy idő után világítani kezdett a repülőgép módot jelző led is, illetve egy idő után ugyanúgy lassú fordulaton elindult a hűtés. Villogni nem villogott semelyik led sem. A Caps Lock nem világít, nem villog, gombnyomásra se csinál semmit.
CMOS elem nélkül ehhez képest annyi a változás, hogy a bekacsológomb megnyomása után világít a billentyűzet világítás, aztán aztán pár másodper múlva kikapcsolja a ledeket, majd újra vissza kapcsolja és ugyanúgy egy idő után lassan forogni kezdenek a ventik.
 

0

AzzA
AzzA picture
*

Ez 95% Hid probléma( BGA ) nem sikerül a hardvert inicializálni.
Vedd le a hűtőbordát és  melegíts oda neki. Kárt nem tudsz tenni benne (BGA-ban a hordozó elválik a chip-től) melegre egy kis időre vissza gyógyul, ilyenkor elindul a lap.
Ha tápfesz probléma lenne azt levillogná ahogy a ramot is levillogta volna, ha az a volna nem lett volna.

 

0

SzBálint
SzBálint picture
****

szia  .:nem lehet, hogy terhelve kevés a tápfesz?

Bálint

1

Laca13
Laca13 picture

Szia!
Nem tudom, mert mértem a hálózati táp csatlakozóján is, és az alaplapon bekapcsolva is (már amennyire egyáltalán megy) de nem volt különbség a kettő között.

0

SzBálint
SzBálint picture
****

 szia: akkor ez a   hiba kizárva

Bálint

0

Laca13
Laca13 picture

Szia!
Szerviz lett a vége, már megy a gép, a BIOS-a szált el.

0

atis76
atis76 picture

Szia!
Akkor ird át a cimet hogy “Megoldva”

Üdv:atis76

0

Laca13
Laca13 picture

Szia!
Csak majdnem megoldva, mert egyelőre gyári akkumulátor égen földön nincs.

0

BTS_szerviz
BTS_szerviz picture

Ha "nem fogadná el" az utángyártott akkut, akkor nem gyártanának hozzá utángyártottat szerintem, szóval ...

András

0

Laca13
Laca13 picture

Jó, majd megmondom a szervizesnek. smiley
Hidd el, sajnos van olyan, hogy nem lehet rávenni egyes gépeket hogy utángyártott akkuval működjenek. Talán nem alaptalan a feltételezésem, hogy esetleg egy laptop szerviz tapasztalatból állítja hogy azzal nem megy, csak azért hogy minél tovább nála legyen a gép. Főleg, mivel az sem játszik mint egyes szervizeknél, hogy csak a baromi drágán náluk raktáron rohadó alkatrészt akarják rámsózni, mivel nekik sincs.

0

BTS_szerviz
BTS_szerviz picture

Info szervizben dolgoztam 7 evig, de vegyel eredetit 50e-ert, en nem banom. :-D

0

SzBálint
SzBálint picture
****

szia: náluk nézted?

https://laptopalkatresz.hu/

Bálint

0

Laca13
Laca13 picture

Szia!
Igen, köszönöm, már náluk is néztem, de sajnos nincs.
Ebay-on, Alin ugyan lenne eredetinek hirdetett, de nem nagyon merek benne bízni, mivel azt egy acer laptoppal már megszívtam. Barkácsolás lett belőle, az új akku celláival, a régi elektronikájával. blush

0

TonyStark
TonyStark picture
***

Szia!

A 19V-os töltő kimenetén mért 19,8V is beszédes.
A 19,5V-os Dell töltőmön 19,55V-ot mérek.
Szerintem a 0,8V-os felfelé eltérés nem biztos hogy egészséges.

Üdv!  Tóni

0

TonyStark
TonyStark picture
***

Elnézésed kérem, hogy nem tudtam azt mondani, hogy vidd Miskolcon a Kossuth u. 13 alá, az igen megbízható hely, lévén nem vagyok miskolci.
Sajnos a laikusoknak nem lehet olyat mondani, amit hasznosítani tudnának.
Lásd:

https://www.hobbielektronika.hu/forum/topic_post_2454032.html#2454032

Nyugodtan ömleszd rám az összes problémád, ami a helytelenül használt, majd összevissza kapkodós módon szétszerelt,
és monyákolt laptopod miatt ért.
Mindenképp használj Velem kapcsolatban többesszámot, viszem a többiek hozzászólásaival kapcsolatos beszólásaidat  is.
Látom a vörös ködön át nem vetted észre a gyári szervizre utaló javaslatom sem, pedig az lenne a célszerű.
Na mindegy, sok sikert a továbbiakhoz, remélem lesz olyan szuperember, aki mind gyorsaságban, árban,és minőségben is megfelel majd a számodra.

 Üdv!  Tóni
 

0

Laca13
Laca13 picture

Nagyszerű! Szóval Miskolc Kossuth út 13.
Köszönöm!
Elrontottad, nem a bolt linkjét adtad meg!
Viszont azt mindenképpen megígérem, hogy legközelebb megkereslek akár a világ végén is, hogy cserélj elemet a gépemben, vagy porold ki, és megtanítsd hogy hogyan kell nem "nyomákolni, vagy kapkodós módon szétszerelni". Bár azt jobb is ha hagyjuk, mert az biztosan magas már nekem, elég ha csak megmutatod hogyan kell a konnektorba dugni a dugóját, nehogy helytelenül használjam. Neked egészen biztosan van olyan levegővel töltött nagyon drága spray-d is, amivel kifújod a billentyűzetemből a fél karéj zsíros kenyeret is.
Köszi!

0

TonyStark
TonyStark picture
***

Sajnálom hogy ennyire magadra vetted ezt a dolgot.
Eszembe sem jutott hogy megbántsalak, vagy megalázzalak, vagy gúnyt űzzek a problémádból.
Ha mégis ez jött le a hozzászólásaimból(amit nem hiszek, visszaolvasva őket) akkor elnézésed kérem, itt mindenki előtt.
Valamint arra kérlek, hogy a problémád ne vetítsd ki rám, mint írtam nem én tehetek róla.
Ha személyesen tudnák segíteni, hidd el megtenném, de ez nem olyan egyszerű történet mint gondolod.
Remélem hamar megoldódik a dolog, és helyreáll a világ rendje.

 Üdv!  Tóni

Ui: Úgy látom azon rágtál be, hogy megemlítettem a hobbielektronikát.
Ez nem tudom miért gond, jó ötleteket kaptál ott, és itt nem kellett újra megemlíteni azokat.
Semmi bántó szándék nem volt benne....

 

0

Laca13
Laca13 picture

"Ui: Úgy látom azon rágtál be, hogy megemlítettem a hobbielektronikát.
Ez nem tudom miért gond, jó ötleteket kaptál ott, és itt nem kellett újra megemlíteni azokat.
Semmi bántó szándék nem volt benne...."

Jól látod.
Nem értem miért zavart, hogy több helyen is próbáltam segítséget kérni? Nem tudom, neked miért probléma, ha esetleg itt is megkapom azokat az információkat, amiket ott is megkaptam? Ha téged esetleg zavart hogy ugyanazt kellett volna leírnod, egyszerűen nem kellett volna semmit írnod. Talány számomra, hogy ha nem rosszindulatból, akkor milyen indíttatással linkelted be az ottani hozzászólásomat, ami egyébként arról szólt, hogy egy nagyon korrekt segítő szándékú embernek megírtam, hogy a szakzsargont nem mindig értem, bár igyekszek. És természetesen megemlítettem, hogy a szerszámozottságom is korlátozott, (nincsenek sok százezres műszereim, wink) hogy tisztába legyen vele hogy mik a határaim, és ne vegyem igénybe feleslegesen az idejét, energiáját olyan szintű tanácsadással, aminek nem tudom kivitelezni a megoldását. A gulira irányításod csak hab volt a tortán. Nézd, nem tudom, de lehet hogy csupán csak a koromnál fogva, de nekem ez már eléggé bántó szándéknak tűnik.  Persze lehet hogy azért, mert régi bútordarab lévén, én ahhoz szoktam az ilyen helyeken, hogy tele vannak segítőkész szakemberekkel, akiket nem a szakmai féltékenység, vagy a kicsinyes üzleti érdekek vezérelnek, hanem a segítőkészség. Nem tudom mi történt, de régebben az ilyen fórumokon jobbnál jobb szakmai közösségek voltak, akik szívesen segítettek bárkinek, sőt, büszkeséggel töltötte el őket ha a segítségük végkimenetele siker lett.
A legtávolabb álljon tőlem hogy bárkit megbántsak akár emberi, akár szakemberi mivoltában.
Megtehettem volna, hogy szerte kürtölöm a neten az előző laptopomat szerelő budapesti szakszerviz és szakemberei nevét, "munkáját", de nem tettem mert attól nem éreztem volna magam jobban. Bár lehet hogy mások védelmében meg kellett volna tennem. Ám nem gondolom hogy minden szakember ilyen, azonban azt sem, hogy bátran fordulhatok bármelyikhez, ezért próbáltam segítséget kérni.
Tőled nem azt kaptam.

0

5277
5277 picture

Szia Tóni!
Érthetetlen számomra - miért gondolod hogy mentegetődznöd kellene hiszen a kérdező nem számítógépes szakemberre hanem első sorban egy lélekgyógyász segítségére szorul.
Ha rám hallgatsz, hagyod a fenébe, úgysem tudsz vele szemben jól kijönni az "ügyből". Lassan a fél országot "leugatja" de elvárja hogy fényesre nyalják a ....
5277

3

TonyStark
TonyStark picture
***

Igazad van.
Mindenki magából indul ki.
Feltételezések, sértődöttség, más hibáztatása.
Elengedem a dolgot, kár minden szóért.

3

Sponsored links