You are here

Huawei P20 Pro gyenge térerő minden téren (GSM, Wifi, Blue)

9 posts / 0 new
Last post
Mr._V.
Mr._V. picture

Hello!

Hozzám került egy wc-be ejtett készülék, ami addig hibátlan volt.
Az illető nem tudta szétszedni, hogy leválassza az aksit róla, mert ragasztott üveghátlap + 10 mini csavar, mire eljutott volna odaáig, így közel 2-3 napig még áram alatt és talán zárlat alatt volt a készülék.

Kijelző és aksicsere után, valamint a panelok korrodálásának letisztítása után elindult a készülék. Egy (szalag)antenna is szakadt volt rajta, amit összeforrasztottam, de mind a hálózati jel, mind pedig a wifi nagyon gyenge maradt.
Rendeltem új antennát a forrasztott helyett, de semmit nem oldott meg a dolgon.

Jelen állás az, hogy a GSM (2G) -105dB (17%), míg mellette -85dB (100%) másik készüléken.
Wifi -73dBm (30%), míg mellette -39dBm (100%), adóantennától számított 3 méteren belül.
Bluetooth: max távolság egy adott fejhallgatóval 1m garantált, 2,5m után szakadva, másik készülékkel 3m garantált, nyílt terepen 8-10m után szakad. (Garantált = forgolódni, hajolgatni is lehet a fejhallgatóval, akkor sem szakad meg a kapcsolat.)

Az antennakábeleket lemértem, mindegyik hibátlan... viszont nagyon csekély eltérés van akkor, ha egyáltalán nincs a panelra csatlakoztatva antenna (még kábel se), vagy ha rendesen be van kötve minden. Talán 15-20%-nyi javulás max, de az is csak addig, amíg konkrétan az antenna mellett az ujjam.

Ami furcsa még, hogy olykor sikerül jó értéket elérni, pl. -44dBm (70%) Wifi esetén, ha egy bizonyos irányba tartom.

Szerintem egy antenna-erősítő rész mehetett ki a zárlattól.
Ez szabad szemmel látható lehet, illetve javítható? Érdemes belemélyülni, vagy elégedjek meg a nagyobb fogyasztással, lassabb és 1 szobás hatótávú wifi-vel?

Mellékeltem 2 grafikont, mindkettő 1 fix pontra helyezett készülékkel készült, semmi nem mozgott körülötte, mégis jelentős változásokat mutatott. Wifi-n más készülék max 3dBm hullámzást produkál, de itt 20 is van.

Comments
varga jano
varga jano picture
*****

Hello!
Azt tudod hogy mit kellene cserélni benne ?

0

TonyStark
TonyStark picture
***

Szia!

Sajnos, ha tudja az ember mit kell cserélni, az sem egyszerű menet, mivel szinte minden IC, proci, RF IC, TQFN, BGA, microBGA tokozású.
Sajnos ezek otthoni körülmények között nem cserélhetők.
Ázásnál elég ha pár percig/10percig víz éri a PCB-t, már dolgozni fognak benne az átvezetések, a pozitív pólusokon megindul az elektrokémiai korrózió, nem ritka 
a furatgalván átégés, szakadás sem.
Amíg lehet: menteni róla az adatokat, ha kell, ez a készülék nem javítható tartós időre.

 Üdv!  Tóni

https://www.systemplus.fr/wp-content/uploads/2018/05/SP18412_Huawei_P20_...

 

3

varga jano
varga jano picture
*****

Szia!
Arra gondoltam hogy valaki,sportból,javitani akarja...

0

TonyStark
TonyStark picture
***

smiley Azaz.

0

BTS_szerviz
BTS_szerviz picture

Üdv!

Normális szervízben meg nem normálisban is ez alaplapcsere, nincs értelme cserélgetni benne/rajta semmit...

András

0

TonyStark
TonyStark picture
***

Szia!

Pontosítok:
-A nem normális szervízben alaplapcsere.
-Normális szervízben pedig elmondják hogy nem javítható.Kérésre adatmentés.
A víz nem csak az alaplapon dolgozik tovább, hanem a többi egységben is.(LCD,akku, perifériák, stb.)
Ha mindent cserélnének, csak a hátlapot nem, akkor már lehet újat is venni, jobban megérismiley

Üdv!  Tóni
 

4

Mr._V.
Mr._V. picture

Adatmentés nem téma, mert egy másik megjavításáért cserébe kaptam meg, így kapott új kijelzőt, új aksit, új kábeleket, neki lementettem, ami kellett, majd teljes nullázást, mert 8.1-est lehet csak rootolni és már 10-es volt rajta, szóval ez amolyan tartalék készülék, ami mondjuk gyorsabb/újabb, mint a meglévő, de az említett antenna-hibái miatt max szobai filmnézésre, webrádióhoz alkalmas, aktív élethez nem.

Már szoftverfrissítés (downgrade) miatt is a "szakszerviz" alaplapcserét javasolt, de megfelelő programokkal megoldható volt minden... ennyit a dolgozni utáló, csak cserére hajlandó szerviz-hozzáállásról. (15-20 percig dolgozott vele a PC, a készülékhez indításon kívül hozzá se kellett nyúlni.)

Szóval ezek a mai "szakik" elmehetnek a búsba!

A kérdést azért tettem fel, hátha találkozott valaki valami hasonló hibával (antenna nélkül is működik, de összevissza, ahogy a grafikon is mutatta) és rájött a megoldásra. Elvinni, fizetni ezért nem akarok, akkor inkább eladom ha már végképp elegem lesz belőle.

0

vadmalacka
vadmalacka picture
*

Hi!
A következő a megoldás:
mivel a filoxeria dolgozik a BGA-alatt, leszeded az összeset, megtisztítod a panelt, ill a furatgalvánokat. Esetleg átmérheted az összes furatgalvánt( úgy könnyebb, ha nincsenek rajta BGA-k). Újrarakod őket, és ha szerencséd van jó lesz, egy darabig, amíg a filoxeria el nem mar valamit egy SMD alkatrész alatt. De ha tökéletes munkát akarsz végezni, le kéne szedni azokat is.

0

Sponsored links