You are here

IP kamera hiba (Megoldódott böngésző hiba)

20 posts / 0 new
Last post
csakyt
csakyt picture

Sziasztok
Szeretném a segítségeteket kérni egy DCN-CF2281W IP kamera felélesztésével kapcsolatosan.  A facebookon 3000.Ft-ért vettem ezt a kamerát. Az eladója azt mondta, hogy ő a munkahelyén kapta, de nem tud vele mit kezdeni, mert ő semmire nem tudná használni. Jó árban volt, ezért lecsaptam rá. Újként hirdette. Valóban úgy is néz ki, mert szinte én csomagoltam ki a dobozából. Viszont elég sokat szenvedtem vele mire némileg szóra bírtam. Van kép, működik wifin keresztül is hálózaton belül. Kaptam hozzá egy lemezt, amit feltelepítettem, és ez két szoftvert rakott fel, az egyik a kamera driver és beállításai, a másik meg a számítógépre való program, ahol látható és a különböző riasztások és ilyenek állíthatóak be rajta. Ez utóbbi működik is, de a kamera driver beállításában van három olyan rész ami nem működik. Amikor belépek ebbe a menűbe, akkor egyből be kellene jönnie a kamera képének, de csak egy üres fekete kép van és egy szöveg, hogy egy plugint le kell tölteni, és becsukott böngésző ablak után telepítsem fel. Ezt meg is tettem, de semmi nem történik. Van egy másik menűpont ahol a az upgrade rész elérhető, de itt viszont a gombok ugyan úgy csinálnak mint ha élőek lennének, de nem lehet behozni semmit a browsse gombbal, így ezzel nem tudok mit kezdeni. Ugyan ez a hiba a Local config-nál.
 Van valakinek valami ötlete, hogy mi lehet az oka?
 Tibi

Comments
tvdoktor
tvdoktor picture

Hello

Ezt próbáld ki, ha gondolod ez többféle kamerát támogat NVCMS_LITE miután fel rakod futtatni kell a videó kodeket is.
Nekem ez PC-n sok sok éve megy,mobilról a 360eye ez is sok sok éve fut.
A tűz fal beszól engedélyezni kell.

0

agressiv
agressiv picture
*

Ha böngészően próbálod, akkor internet explorer kelle az ilyen szörnyűségekhez.

0

csakyt
csakyt picture

Szia
 Igen, sikerült. Csak egy régebbi explorerel indult el rendese. Nem tudom miért.
Tibi

0

AzzA
AzzA picture
*

Volt róla infód bőven. yes

0

csakyt
csakyt picture

Szia Szivesen adok infót, ha tudom mi érdelkelne.
Tibi

0

AzzA
AzzA picture
*

Ne tudd meg wink

0

mindigehes
mindigehes picture
**

Szia!

Lent írtam, mi az oka. Az acitveX microsoft találmány. Más nem támogatja. És már a microsoft sem biztonsági okokból.

0

Mr._V.
Mr._V. picture

Én piacon vettem IP kamerát 500Ft-ért, ami már a telepítésnél elakadt.
Miután megkerestem a supportot, azt a választ kaptam, hogy ez egy öreg modell és az ő szerverükön keresztül lehetett a tavalyi év elejéig elérni, de mivel öreg modellről volt szó, ezt a honlapot megszüntették.
Elképzelhető itt is, hogy egy olyan plugint akar letölteni, ami már nem elérhető azon a címen.
Egyrészt minek kéne neki plugin? Ha már plugin kell, akkor miért nem írtak hozzá saját szoftvert, hogy ne függjön mástól?

Tudni kéne, hogy mi a plugin neve, azt honnan akarja letölteni és e két infóból kiderülne, hogy mire is való, illetve létezik-e, aktuális-e még, mert pl. aki rendszeresen frissíti a böngészőit, az rájöhetett, hogy a FLASH PLAYER mint plugin teljesen megszűnt és alternatívája (HTML5) épült be a böngészőkbe. Tehát ha épp ez kell neki, akkor régebbi böngészővel talán tudnád használni... de amíg nem ismert, hogy mit és honnan töltene le, addig csak találgatás.

"A kamerát a DVC Connect alkalmazással telefonról is lehet vezérelni és ellenőrizhető az élőkép. Kétirányú kommunikáció is folytatható a kamerával a beépített hangszóró és a mikrofon segítségével." Ezt már próbáltad?

0

csakyt
csakyt picture

Szia
Feltelepítettem a DVC connect progit a telefonra, de nem találja a kamerát. És, hogy őszinte legyek, nem is tudom milyen IP címet kell megadni amikor ezt kéri. A kamerának olyan IP címe van, ami hálózaton belüli. 192.168..........
Tibi

0

mindigehes
mindigehes picture
**

Szia! Nem biztos, hogy külső serverről szedi. Gyakori, hogy a kamera tartalmazza ami kell, onnan települ.

Azért activex, meg flash, mert egyszerű volt előre megírt komponensekből meglegózni.

Csak a konfighoz kell a web felület, aztán már onvif kameraként nézheti "bármivel".. ha tudja, akár az rtsp stream-et vlc playerrel is...

0

csakyt
csakyt picture

Szia
 Biztosan nem külső szerverről szedi le, mert a letöltésnél a forrást az IP kamera elérési útjának az IP címét adja meg
Tibi
 

0

AzzA
AzzA picture
*

NetIPCamera.exeNetIPCamera.exeNetIPCamera.exeNetIPCamera.exeNetIPCamera.exeNetIPCamera.exeNetIPCamera.exe

0

mindigehes
mindigehes picture
**

Szia!

Régi Internet explorer kell, más nem jó. A biztonsági beállítások között engedélyezni kell az activeX-et, meg a hasonló vackokat...

Ha nincs ie, akkor van ie-tab extension crome alá.. azzal is mennek nálam hasonló régiek...

0

AzzA
AzzA picture
*

Két dolog,
A böngésző legyen iexplorer, a másik, hogy a flash hiányzik neki, ami megszünt már.
Flash miatt nekem is más kamera programot kellett keresnem.
Persze azt sem lenne baj tudni mi az a plugin amit letöltesz.
 

0

csakyt
csakyt picture

Szia
 Ezt tölti le, és ezt kellene valahogy feltenni.
NetIPCamera.exe
Tibi

0

AzzA
AzzA picture
*

IExplorerben nyisd meg ott kérni fogja amit engedni kell még.
Ha nem megy, szólj átküldöm amit én használok progit. hátha az is jó

0

csakyt
csakyt picture

Szia
 Win 10-et használok és ezen az edge van. Ha ezzel nyitom meg akkor a kezdésnél csak a fekete kép van, de ha átmegyek egy olyan menű részre, pl az upgrade menűre, ott megjelenik a fekete csík, de nem lehet semmit letölteni.  Hiába próbálom, sehogy nem megy. Amúgy a kamera nem annyira régi típus. A software bould date 2019.10.23. a kerner verzió 20190629
Tibi

0

AzzA
AzzA picture
*

átküldöm pm a programot ami nálam fut.
Próbáld meg azt.

0

mindigehes
mindigehes picture
**

Szia!

Win10, éd edge felejtős. Iexplorer kell, falsh, vagy activex kamera függően...

Hiába szeretnél valamit, ha arra nem alkalmas...

0

Sponsored links