You are here

Halkan szól a lemezjátszó a Tesla_Moderato_1037A-n. Megoldva.

13 posts / 0 new
Last post
Pista47
Pista47 picture

Szevasztok!
A készülék egy barátomé, és állítása szerint igen tisztességes hangon szólt a lemezjátszója, most meg halk. Persze, ez egy szubjektív ítélet csak.
Szét is szedtem a készüléket, és méricskéltem is.
Az egyik oldal kimenetére tettem 4.7R ellenállást, és addig állítottam a bemenetére adott 1KHz-es jelet, amíg el nem érte a szemmel látható torzítást, no annál visszább vettem, hogy még ne legyen torzított.
Az alábbi 1KHz-es váltó feszültségek PP-ben értendőek.
Feltekert hangerőnél 20V-nál még nem torzított, ekkor a bemeneten 275mV mérhető.
A másik csatornán a kimenet 22.5V, a bemenet 340mV.
Ergo, nem egyforma a két csatorna erősítése, de ez lenne a legkisebb hiba.
Rádióval középhullámon simán kijött belőle a 20V, még a hangerő szabályzót is visszább kellett venni.
Ezután következett a próba a lemezjátszóval. Feltekert hangerőnél az egyik csatornán 3V, a másikon 8V jött ki.
Arra gondolok, hogy ennek a készüléknek nincs semmi baja az eredeti állapotához képest, hanem a kristály hangszedő a hibás.
Persze a rajzot letöltöttem innen a tanyáról.
Már nagyon régen javítottam kristály hangszedős lemezjátszót, és már nagyon nincs képben.
Vélemény kéretik! Szerintetek mekkora jelnek kellene kijönni a kristály hangszedőből?
Üdv.: Pista.

Tegnap este telefonon felhívott P. Béla bátyám itt helyben a városunkban, hogy látta az írásomat a Tanyán, és vannak Neki ilyen betétjei,és hogy Ő már úgy sem fogja használni. Ma délelőtt el is hoztam Tőle 3db-ot. a 3 közül egynek 910pF volt a kapacitása mindkét oldalon, a többieknek kisebb. Be is raktam a lemezjátszóba a legjobbat, a betétből kijövő feszültség ének hangnál felmegy 800mVpp-ig, egy dob beütésnél 1000mVpp-ig is.
Köszönöm mindenkinek a segítségét!
Külön kiemelném itt a Zsugori kolléga magán levélen nyújtott segítségét, és itt is szeretném megköszönni.
Üdv.: Pista.

Comments
Kari
Kari picture
*****

Szervusz Pista!
Szerintem kéményseprö betegsége lett a hangszedödnek-"tudja; a korom"--szoval meg öregedett..
Ev vegen talalkoztam egy kpülhoni forumon hasonlo gonddal, ott volt bator az illetö-lehet szerencses is vala a szerkezet kivitelezesevel- s kicserelte a pont bele passzolo piezo hasabkakat-hatha müxik ilyesmi nalad is? A katalogusat anno fel is töltöttem a Tanyara:
https://elektrotanya.com/piezoelectric_ceramic_bimorph_element_rs_285-78...
Akkor(iban) ezt a Philips hangszedö katalogust is feltettem-alkalom adta asszem jol jöhet többünknek :-) A_Guide-to-the-Vintage_Philips_styli_and_phono-cartriges_1971_nl_datasheet_tri-comp

Eredmenyest!
Kari

0

Pista47
Pista47 picture

Szia Kari!
Megoldódott a probléma egy másik betéttel.
Sajnos szétszedni nem tudtam volna, már régen nem olyan a kezem.
Köszönöm a segítséget, és a reagálást!
Üdv.: Pista.

0

Kari
Kari picture
*****

Szia-kerlek!
Gratula-lenyeg, hogy megoldodott...
Egeszseget!
Kari

0

attilacsep
attilacsep picture

Szia! 
Én először megcserélném  a P.U-ről jövő vezetéket, hogy biztosan a P.U. rossz, vagy az erősítőnek van valami baja. Pl. csatoló kond,. vagy egyéb.
üdvözlettel:
Attila

0

Pista47
Pista47 picture

Szia Attila!
Jut is még eszembe. Azért írtam, hogy:
"Rádióval középhullámon simán kijött belőle a 20V, még a hangerő szabályzót is visszább kellett venni."
tudjam, hogy az erősítő jó-e. Hiszen ugyanazon az előerősítőn, és végerősítőn megy keresztül a rádió jele, és a
lemezjátszóé is. Ezzel ki van lőve az erősítő hibája.

0

Pista47
Pista47 picture

Szia Attila!
Lehet, hogy pontatlanul fogalmaztam, természetesen a leválasztott hangszedő helyére adtam ezeket a feszültségeket, a készülék PU bemenetére.: 275mV, illetve a 340mV, és ez a bemenő feszültség a torzítás határáig meghajtotta a végfokot. Szerintem az erősítő majdnem olyan, mint új korában.
Viszont a Bálint kolléga azt írta, hogy:
"A   kerámia  PU-k   0,5-1 V-os jelet is adnak."
Holnap megszkópolom, hogy mi jön ki belőle.
Köszi a reagálást!

0

SzBálint
SzBálint picture
****

szia: a lekötött PU csatlakozásra tegyél   100-200  mV-os jelet, majd emeld
A   kerámia  PU-k   0,5-1 V-os jelet is adnak.
Nézd meg, egyenesen és függőlegesen áll-e a tű

Bálint,

0

Pista47
Pista47 picture

Szia Bálint!
Írtad, hogy:
"A   kerámia  PU-k   0,5-1 V-os jelet is adnak."
Ma délelőtt megmértem, és 170mVpp jött ki belőle, miközben a lemezen dolgozott, és ez bizony vékonyka.
Már csak az a kérdés maradt, hogy honnan lehetne beszerezni VK4204, esetleg VK4302 betétet.
Ha valaki tud beszerzési forrást, kérem, hogy ne fogja vissza magát.
Üdv.: Pista.

0

zsugori
zsugori picture
****

betét 1--3.5nF tűrhető kis érintkező takarítás

File csatolás: 

0

SzBálint
SzBálint picture
****

szia: leginkább Szlovákiából
Az ilyen  piezokerámia PU-k idővel megszívják magukat nedvességgel, jelentősen leromlik a leadott  feszültség
Utoljára 30 éve vettem ilyet a Rádióamatőr boltban, akkor 3-400 mVpp-ot mértem, dobszólónál többet
Megpróbálhatod hajszárítóval szárítani, vagy meleg helyre tenni pár napig
Ha még nem esett szét benne a  2  lapka, talán segít, de lehet, rosszabb is
Az erősítők bemenete 200 mV körüliek

Bálint

http://www.hifimagazin.hu/HFMCD/DEGRELL/AR030401.HTM

https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1lium-n%C3%A1trium-tartar%C3%A1t

0

Pista47
Pista47 picture

Szia Bálint!
Itt írtam, hogy:
"Feltekert hangerőnél 20V-nál még nem torzított, ekkor a bemeneten 275mV mérhető.
A másik csatornán a kimenet 22.5V, a bemenet 340mV."
Lehet, hogy pontatlanul fogalmaztam, természetesen a leválasztott hangszedő helyére adtam ezeket a feszültségeket: 275mV-ot, illetve a 340mV-ot.
A tű, az egyenesen áll, szemre nincs baja, de attól még lehet gyenge a többi.
Írod, hogy kiadhatnak 0.5-1V-os feszültséget. No, holnap megszkópolom, hogy mi jön ki belőle.
Köszi a reagálást!

0

SzBálint
SzBálint picture
****

szia: bocs, csak írni tudok, olvasni nem

Bálint

0

Sponsored links