You are here

Fatüzelés - Ne vágj ki minden fát!

71 posts / 0 new
Last post
Jaca
Jaca picture
****

A Fonográf nótája is ide illik.
Néhány szó a fatüzelésről, saját tapasztalatból. Pár évig tüzeltem én is tavasszal-nyáron megvásárolt rönkfával. Mikor meghozták, először a rigókat kellett elzavarni róla, majd levágni a zöld leveleket, kuglizni, majd hasogatni, és utána fedett tárolóba tenni, na ez utóbbi nem igazán volt, letakartam egy vasatg fóliával a tetejét. Aztán a kazánban nem lehetett ész nélkül tüzelni, mert nagyon meleg lett odabenn, így le volt folytva, csak parázslódva égett. Az eredmény egy lyukas kazán, a kéményt pedig havonta kellett pucolni. A lyukas kazán miatt egy telet csak gázzal fűtöttünk, a fa megmaradt. Az új kazánban már vslóbsn SZÁRAZ fával keztük meg a fűtést. Ég és föld. És mennyiségben is kevesebb. A rendszer meg lett csinálva, hogy míg a kazánban 60 fok körül volt a víz, addig a radiátorokban csak 40 fok keringett. A kémény évről évre tisztább lett, már nem kell pucolni, tiszta, átjárható. 

Csak szólok, aki most akar átállni fűtésre, és most veszi a tüzelőt, az ne számítson száraz anyagra, a fatüzelés pedig nem lesz olcsó a friss vágású fával.

Comments
varga jano
varga jano picture
*****

Sziasztok!
Ujra a szakmaban.
Udv

File csatolás: 

0

SzBálint
SzBálint picture
****

szia: ahogy az öregem mondta,
A helyzet szar, de nem reménytelen!

Bálint

2

SzBálint
SzBálint picture
****

0

Jaca
Jaca picture
****

"Az augusztusi fával is lehet fűteni"
Lehetni lehet, de azért a tavaly augusztusihoz képest ég és föld.

2

SzBálint
SzBálint picture
****

üdv: ezeknek kívánom, hogy csak friss  fával fűthessenek, előtte meg hasogassák

Bálint

0

SzBálint
SzBálint picture
****

üdv:  Ez is olyan, mint a harmadik féklámpa
(vagy csak csökkentené az MVM hasznát)

https://telex.hu/gazdasag/2022/08/12/hatalmas-lenne-a-kereslet-az-erkely...

https://g7.hu/tech/20220812/kaphato-a-boltban-csokkenti-a-rezsit-de-nem-...

Bálint

0

F-Yoci
F-Yoci picture

Így nem is csodálom, hogy nem engedélyezik: "A kis teljesítményű, erkélyre házilag felszerelhető napelemes rendszerek olyan termékek, amelyek a konnektorba dughatók, és amennyiben süt a nap, egy saját átalakítón (mikroinverteren) keresztül áramot táplálnak a lakás hálózatába."

Hozzá nem értőknél nem kis gubancok lennének belőle.

1

Jaca
Jaca picture
****

Szia!

Hasonlót nekem is sokat jár az agyam: egy DC-tápot párhuzamosan kötnék egy napelemmel, úgy, hogy az erősebb kutya adja az áramot, erről menne egy inverter. Ha süt a nap, akkor napelemről adná a saját konnektorába a villanyt, ha nincs nap, akkor a hálózatról. Nap nélkül a két átalakítás miatt veszteséges, de ha süt a nap, ingyen adja az áramot. Fényérzékelővel akár át is lehetne hidaltatni, este ne legyen veszteséges.

0

mindigehes
mindigehes picture
**

Szia!

Fűtésre rá lehet vele segíteni. Ismerősnél az volt a megoldás, hogy napelemek villanyt csináltak, 1:1 ment rá a hajdú fűtőbetétekre, wgy vas csőben, kis grundfos szivattyúval. Matekozott valamit, mit spórol így télen a fűtésen. Valami bontott panelekhez jutott hozzá fillérekért, azzal játszott... Teljesen földfüggetlen játék volt.

1

dino71
dino71 picture

Üdv!
Azért én bízom az erdőgazdaság szakértelmében. És tudom, hogy nem az a cél hogy kiirtsák az erdőinket.
https://www.oee.hu/hirek/egyesuleti-hirek/az-oee-allaspontja-a-fakiterme...

2

SzBálint
SzBálint picture
****

0

Jaca
Jaca picture
****

Szia!

Egyre jobb. De akkor csak onnan vágjunk, ahol erődőtüzek lesznek. Mondjuk ha nincs erdő, nincs erdőtűz. 

2

varga jano
varga jano picture
*****

Szia Jácint !
"A modern ember nem tud tűzet gyújtani "
Igaz.
Mint ahogy kenyeret sütni sem , és krumplit ültetni sem .
A húst a hentes boltban veszi .
Vidéken sokkal nehezebb az élet mint a nagyvárosban .
Gyerekkoromban a szüleim szülő falujában az utcai csapból hordtuk be a vizet .(60-as évek) Kannával mi gyerekek . Nyaralás közben ez jó sportnak tűnt . De télen ?
Utak gyalázatos állapotban voltak . Viccből gumicsizmát vettünk fel nyáron. De az unokatesóimnak tavasszal és ősszel ez napi öltözéke volt az eszméletlen sár miatt .
Apropó a villanyt ott 1945 után vezették be .Addig petróleum lámpával világítottak . A vizet az utcai csapokat az 50-es években
létesítették. Most már mindenhol vezetékes víz van ott is .
A városi embernek természetes a folyó víz a gáz-villany a lakásában .Ott Komárom  megyében , vidéken , az emberek nagy része már a Duna mellé települt ipari üzemekben dolgozott . Cementgyár,Eternitgyár,Papírgyár és Viszkóza üzem nyújtott munkát . Fantasztikus méretű környezet és egészségkárosító hatást okozva . Pl. a cementpor még ma is mindent elborít . Akadályozva minden mezőgazdasági termelést .
.Mi a megoldás ?
A vidéki ember aki a "...célszerű ember.." (hogy idézzem Móricz Zsigmond Kincskereső kis ködmönét)
túléli ezt is . Mint ahogy a gazdák vetettek anno 1943-ban is , 1944-ben is , 1945-ben is .
A vidéki ember nem felejtette el a növények termelését és az állattartás szabályait 
Mi városiak pedig szintén meghúzzuk a nadrágszíjat .
Üdv Jano 

0

mindigehes
mindigehes picture
**

Szia!

Egység sugarúnak hiába mondod.. Aszondták a TV-be, meg fogunk fagyni, kő venni kályhát.

Majd figyeld meg, hány ház fog leégni porig a 30-40 éve nem használt, nem ellenőrzött kémények miatt..

Én még 3 hónapja, még a hiszti előtt vettem 5m2 fát. Elvileg múlt évi kitermelésből. Hát, ahogy írod, a rigó ott volt a kupacba, épp a mókust nem kellett elvinni a menhelyre. Olyan vizes, hogy ezt nem hogy idén, de jövőre se ildomos eltüzelni.. (minden évben veszek, gázzal fűtünk, de van kandalló, és hangulatos, szeretjük is.. így fa is van, most is 2-3 éve száradó.. ez jó lesz majd.. évek múlva..)  De sokan el fogják...  Ismerős lelkendezett, milyen jó kályhát vett az OBI-ban, még épp kapott, és vegyek én is.. Mondom, minek vettél, te szerencsétlen.. hova teszed? Társasház 4. emeletén lakik a marha.. azt mondta, kiüti az ablakot, OSB-vel bedugózza, ott kitolja a kéményt.. (van felette még 3 emelet..) Atya ég.. ide jutottunk..

Ezeknek Te hiába magyarázod, hogy kell tüzet rakni, meg rendesen fűteni. Majd jön a szmog riadó, mert eltüzelnek minden sz@t is.. kabátot, zacskót, tücsköt bogarat, ami ég lakkozott parkettát..

Egy generáció kimarat a józan eszű gondolkodásból. Most meg megy a pánik... kiirtani az erdőt, vizes fával fűteni a panelban.. Pánikot kelteni, rettegésben tartani.. ez a jövő.

Gondolkodni meg.. na azt nem, az fáj, és megterhelő.

Emberek a saját életükért nem vállalnak felelősséget, oldja meg az állam... rinyálni, sorban állni, pánikolni..

Mi lesz ha nem lesz gáz? Semmi. Egy részt lesz. Hisz olyan hülye egy ország sincs, még az oroszok se, hogy ha fizetnek nekik, nem adnak gázt. Az EU sikeresen lábon lőtte magát ezzel az egésszel. Itt forrtyogtak, hogy majd az oroszokt meg kell regulázni, büntetés, nekünk nem kell gáz.. Aztán amikor putyin bácsi azt mondta, ok, akkor nem kell, nem kaptok, akkor meg rinya, a tetves oroszok elzárták a gázt, mind meg fogunk halni.. DEHÁT EZT AKARTÁTOK.. Mint a hülyegyerek mikuláskor, aki csokit kér, majd bezabálja rögtön, de irigykedik, és sír, mert a másik kisautót kért, és hetek múlva is tologatja..
Jön a világ vége.. Dehogy jön, nem lesz semmi..  Nem is értem, épeszű ember hogy gondolhatta ezt az egészet komolyan. És ezek komolyan gondolták.. Nem az oroszokat támogatom, sőt.. De könyörgöm, a tények makacs dolgok. oroszoknak van gázuk? Van. EU-nak van? Nincs. Van máshonnan? Nagyon korlátozottan. Akkor biztos a legjobb dolog ezzel kezdeni a kötekedést? Csak csöndben.. a part széléről. Egy olyan nép esetében, aki a történelme során azért túl sokáig nem volt a fenekén..

Érdekes módon nagyon kevésnek jut eszébe, hogy kb még 10 féle képpen lehet fűteni. klíma, hőszivattyú még csak nem is fordul meg a hírekben. csak a fa.. Mibe kerül most 1m3 SZÁRíTOTT, tüzelhető akác, bükk, vagy bármi más nem fenyő? na.. 5m3 árából meg is van a klíma a nappaliba, és lehet fűteni füstölés nélkül..

Még megérjük, hogy felmegy a barlanglakások ára :) Meg a XXII. kerületi gombapincék is felértékelődnek :)

Hülyeség ellen nincs gyógyszer. Régen volt az úgynevezett evolúció. A hülye kihalt, az okos életben maradt.. Most a hülyéket EL KELL TARTANI az okosoknak, erőseknek.. A hülye csak vigyorog.. És igaza is van..

Javaslom mindenkinek a "Hülyék paradicsoma" című filmet családi mozidélután keretében meglesni. Érdekes párhuzamok fedezhetőek fel :)
 

7

Inhouse
Inhouse picture

Szia!

Nem az a kérdés, hogy jobban megéri-e fával tüzelni, hanem van-e a télig elkövetkező időben bármi más alternatíva a fagyhalál ellen? Ez egyedül a szilárd tüzelésű kályha, kazán. Még annak az árán is, ha fákat kell kivágni, ami nem lesz addig tökéletesen kiszáradva, vagy, hogy odafüstöl a felette lakó ablakára. Kőkemény túlélési stratégia kell, ha bejön az ami nagyon látszik jönni... Egy szülő sem fogja mondani a gyerekének, hogy most kicsit megfagyunk, mert nem kormolunk vizes fával, vagy nem égetünk szemetet, autógumit, meg nem vágunk ki erdőt, mert a madaraknak, meg a többi állatnak nem lesz menedéke. Változnak a szabályok, az látszik, hogy ezzel a csodálatos EU-s szankciókkal a CO kibocsátás is meg a levesbe, atomerőmű rossz; álljon meg, gázerőmű áll; nincs gáz, mehet a szén..ááááá...
Valamiért úgy érzem, hogy a MAD MAX film korában felnőtteknek lesz miből meríteni.
Próbálj meg most télig hőszivattyús rendszert, vagy akár hűtő-fűtő klímát felszereltetni... A másik gond ezzel, hogy ez mind dob az elektromos fogyasztáson, amivel szintén gond lesz, erre megint nem biztonságos alapozni. Bárhogy is nézzük, az egyetlen ami sanszos a fűtésre és még főzni is lehet vele, az a szilárd tüzelés. ÉS direkt nem fatüzelést írok, mert a fa drága, illetve a friss az vizes, illetve nem is lesz elég. Minden is égni fog, ami csak befér a kályhákba, kazánokba. A tüzeknek is nagy esélye van sajnos. És ha most megállna ez az egész, lehet, hogy már akkor is késő lenne.
Egyébként a városlakók, de akár falunk is nem véletlenül álltak át gázra. Ez volt az államok, kormányok által favorizált, megfizethető, komfortos fűtési/főzési mód. Erre rendezkedtek be a polgárok, erre költöttek nem is keveset, hogy aztán egyszer csak az egész bedőljön...és nem azért mert nincs gáz, vagy megfizethetetlen árú lett a kitermelés, vagy nem adna az eladó belőle...na ez a gáz. :(

2

hcs
hcs picture

Remélem rájönnek néhányan hogyha külön-külön nem tudják kifizetni a megemelkedett rezsit a lakásuk után, akkor pl. össze lehet költözni a szomszéddal pár hónapra, és csak 1 lakást fűteni. Maga a fűtés alig jelent több költséget 2 ember után mint 1 esetén. A melegvíz és a villanyszámla az nőni fog valamennyit.
De ez nem mindenkinél fog működni. Aki hajlandó/tud változtatni az életvitelén, kész "némi?" kompromisszumra az nem jár annyira rosszul. Ez is egy soktényezős dolog. 
Csak egy ötlet volt.

0

Sakos2
Sakos2 picture

Szia,

Ez úgy működne, ha a tél egyik felét az egyik a másik felét a másik lakásban töltik, így megduplázva a kedvezményes keretet.

1

Inhouse
Inhouse picture

Valószínűleg az emberek többsége nem ostoba és ezek már régen eszükbe jutottak. Mondjuk apósomék nem annyira örültek, amikor pár hete felvetettem... :)

0

Jaca
Jaca picture
****

Ha kifogy a tüzelőből, úljön át a szomszéd lakásba!
Belügyminisztérium
laugh

1

SzBálint
SzBálint picture
****

szia: egy  házban két család ( két generáció)  csinálhat társasházat is, 

Bálint

0

imrus101
imrus101 picture

Hali!
De akkor kell két külön mérőóra mindenhez. Terveztetni kell az új gázhálózatot, ha eddig egy kazán volt, akkor kell még egy, a vízcsövekkel is lesz variáció központi fűtés esetén. A villanyhoz új mérőóra, a két részt teljesen függetleníteni kell, ott is lehetnek rejtett aknák. Nem számoltuk bele a kőművesmunkákat és a festést sem. Ez már idáig jelentős költség és idő. Erre jön még a jogi átalakítás, ahol még családon belül is lehetnek tulajdonjogi viták és problémák. Szóval nem olyan egyszerű ez.
imrus101

0

Jaca
Jaca picture
****

Szia!

A klímára, mint elektromos fűtőeszközre had idézzek egy reakciót a nagyvilágból: " sokkal jobb lenne, ha a Pakson megtermelt áramot kapnánk, mert a külföldről behozottnak sokkal rosszabb a fűtőértéke, a villanysütőben is lassabban sül a csirke"

0

mindigehes
mindigehes picture
**

Szia!

https://elektrotanya.com/comment/497582#comment-497582

Ezt én meséltem.. gépész ismerős mondta, teljes meggyőződéssel. Ráhgytam...

0

lapatnet
lapatnet picture
*

Üdvözlet!

Viszont megint nem gondoltak a szegényebb rétegre, akinél esetleg be sincs vezetve a gáz. A fa ára az egekben, és a rendes emberek nem tüzelnek majd szeméttel, inkább vacognak. Minden képviselőnek
- pártállástól függetlenül- elrendelném, hogy próbából egy hónapig éljen minimálbérből, talán akkor átérezné a problémát. 
Felnőtt viszont egy generáció aki tábortüzet nem tud gyújtani, nem kályhával/ kazánnal törődni.

0

mindigehes
mindigehes picture
**

Szia!

A szegényebb rétegre soha egy kormány se gondolt, csak a választás előtt egy zsák krumpli volt a maximum. Soha. Egy se. Csúnya ilyet mondani, de Ők sajnos már megszokták. Semmi se változik az esetükbe, a nagyon szegény réteg eddig is az erdőbe járt fát SZEDNi, nem kivágni! Hanem gyűjteni a leszakadókat. Ezután is fog. Annyi változott, hogy a Kolompár csalad majd most nagyüzemben fog fát lopni a radiátor, és akku helyett a lyukas oldalú fehér ford transittal..

Cudar világ lesz itt, nem is olyan sokára.. meg fog fordulni a kocka, és a kétbalkezes sokdiplomás mindentmegmondók kora leáldozik. Az marad életben, aki saját magában bízva, 2 kezével tud előre jutni... Nem lesz mindenkinek télen paradicsom a tescoból...

 

4

Jaca
Jaca picture
****

Szia!

Felnőtt viszont egy generáció aki tábortüzet nem tud gyújtani,

Pedig már lehet hozzá applikációt is letölteni......

Azzal a réteggel nem csak most, már évek óta nem foglalkoznak, akinek nincs a gáz bevezetve. És nem csak a szegényebb rétegnél, mert vannak települséek, ahol eleve nincs vezetékes gáz. 

0

mpisti
mpisti picture

Jaca, mi fával is fűtöttünk akkor amikor tartósan van hidegnek nevezhető idő, általában januárban. Én már eleve időjárásfüggő vezérlő által működtetett keverőszelepen keresztül küldöm a lakásba a fűtővizet, a plusz melegvíz a kazánból pedig megy a puffertartályba, amelyikben van egy hőcserélő a használati melegvíz előállítása céljából. .Mi mindig tartalékolunk 6-8 m3 fát az ilyen esetre mint ami most előállt. 10 éve -amikor még a fa olcsó volt- vettünk egy korszerű faelgázosítós kazánt hogy olcsóbb legyen a téli rezsi. Az is lett, lényegesen kevesebb fával beérte-de a fa ára megugrott, kedvezőbb lett a gázzal fűtés. 4 éve beruháztunk egy korszerű kondenzációs kazánra,gondolván hogy a gáz ára mindörökké kedvező lesz, erre jön a horror gáz ár. Idén bizonyosan nem csak januárban lesz fával fűtés, de ha belegondolok hogy már most ölre mennek az emberek a fáért, nem tudom ebből mi lesz. Nem gondolom hogy valaha is vissza fog állni a gáz -egyáltalán a energiahordozók- ára arra az értékre ami még gond nélkül kifizethető, hiszen így akarják elérni a szénhidrogén mentességet azok, akik azt hiszik hogy a világ folyamatosan növekvő energiaéhsége ilyen drasztikus módszerrel megállítható. Pedig tanulságul szolgálhatna a '70-es évek benzinár robbanása. Az akkori drasztikusan megnőtt üzemanyag árak sem fogták vissza a fogyasztást,mert ha el kell jutni A-ból B-be, azt akkor is meg kell tenni ha ötszörösébe kerül is.

5

SzBálint
SzBálint picture
****

szia: már jó régen feltalálták a fagázzal működő autómotort

https://www.azolcsoenergia.hu/uzemanyag/tudnivalok-fagaz-meghajtas/

Bálint

File csatolás: 

0

lapatnet
lapatnet picture
*

Üdvözlet!

Surányi Endrének volt fagázos szabadalma a II. világháború előtt. Sajnos a mai modern befecskendezős autók már nem eszik, és karburátoros egyre kevesebb van ami átalakítható. De sokan kezelni sem tudnák.

0

Jaca
Jaca picture
****

Az akkori drasztikusan megnőtt üzemanyag árak sem fogták vissza a fogyasztást,mert ha el kell jutni A-ból B-be, azt akkor is meg kell tenni ha ötszörösébe kerül is.

Az a vicc, hogy akik anno a legjobban háborogtak, hogy 400 fölé ment a benzin, most azon háborognak, miért csak 50 litert lehet venni a 730 helyett 480Ft-os benzinből. 

1

mpisti
mpisti picture

Tudod Jaca, vannak az örök háborgók, akiknek a kedvére ember nem tud tenni. Ők azok, akiknek ha hideg van az is baj, ha meleg van az is baj, ha pont kellemes az idő akkor az a baj. És vagyunk mi, akik kicsit morgolódnak, és megpróbálnak megoldást keresni az éppen aktuális problémára. Nem várjuk el képviselőtől,politikustól- igazából senkitől se hogy a mi problémánkat oldja meg, egy dolgot várunk el tőlük,hogy a problémamegoldást ne akadályozzák. Ez pont elég. A fórumban szó esett a legszegényebbekről is. Ahol lakom, ott az önkormányzat az ilyen emberekhez már nyáron kiszállíttat 3 m3 tüzifát, amivel az embernek annyi dolga van hogy feldarabolja és fedett helyre tegye. Ezért nem kell fizetni nekik,ezt évről-évre megkapják . ez a juttatás napi áron számolva közel 80 ezer Ft-ot ér. Némelyik (nem írok nációt) ahogy megkapja, eladja a kocsmában 10-15 ezer Ft-ért,és máris két-három napig megy a dizsi náluk.
Aztán mikor beköszönt a hideg, akkor a szomszédból lopja a fát,vagy elmegy az erdőre gallyat szedni és kerékpáron tolja haza. Ezzel nem azt akarom sugallni,hogy minden tengődő ember ilyen, csak azt szeretném mondani hogy bizony közülük igen sokan tehetnének valamit egy minimálisnak nevezhető életszínvonal elérése érdekében. De ott ahol a családi pótlék az elsődleges bevételi forrás, és az is pár nap alatt a kocsma pénztáránál landol, nos, oda kár bármiféle felzárkóztatási program.

3

mindigehes
mindigehes picture
**

Szia!

Ez oly annyira így van, hogy 2 éve mentem haza a 6-os úton. Látom, a zsigulátor ott áll az út szélén, csomi nyitva lógnak ki a rönkök, megy a láncos.. hát, nem épp erdészeti ruhában ment a fakitermelés. Hívom a 112-őt az autóból, kapcsolják a helyi sherifet, aranyos nyuszika, mondom mi a gond, hallom a háttérben, a fiúk már indulnak is.. Jött is szemben két sünmobil 2-2 rendőrrel. Mondta a nyuszómuszó az örsön, hogy a családot már 50* biztos bevitték, és többször volt bíróság, stb, de semmi eredménye, nem értik meg, hogy nem lehet fát vágni az erdőben az út szélén. Nem fogják fel, hogy az magán tulajdon, és nem lehet haza vinni.

Most őszintén.. a falu végén, az utolsó utcában, az akkucsipeszes bekötésű házaknak nem tök mindegy, hogy 1kWh villany 30, vagy 35 vagy 800 Ft? tök ugyan az a csipesz van a dróton.

Itt kizárólag a becsületes ember szív, MINDIG, MINDENNEL.  Mi az asszonnyal soha, semmi támogatást semmire nem kaptunk, valahogy mindig kimaradtunk minden pénzosztásból. Mindenhez vagy sokat keresünk (de persze ahhoz nem eleget, hogy jó is legyen..) vagy öregek vagyunk, vagy fiatalok.. De adó befizetésben valahogy minden mindig megtalál.. Valós fizuval bejelentett munka, TB, adó, stb.. 3 autó, ottópálya matricica, bár hivatalosan ingatlan adó ugye nincs, de nálunk építmény adónak hívják, és igen súlyos huszonezres tétel negyed évente.. Persze aszfalt nincs, esővíz elvezetés nincs. Cserébe az utak építési darálmánnyal vannak felszórva, benne a szögekkel, csavarokkal, drótokkal, ajtópántokkal. Évente 4 defekt BIZTOS van, és nem olcsó a gumi.. Sőt, a szemetet se viszik el gyakran.. Cserébe csak évente 1 lomtalanítás, ha kihívom őket, kizárólag munkaidőben, 2m3 lom erejéig.. amibe kb semmi nem fér bele, talán a lyukas fazék, meg a hokedli.. de a bútort már nem viszik el, ruhákat se, műszaki dolgot se.. (bevihetem a hulladék udvarba, ha viszem a csekket, és csak akkor veszik át, ha NEM VOLT SZÉTSZEDVE, TV mellé meg van a háló kábel, és a távirányító.. teccikérteni..)

szóval a gond némileg több itt, mint az energia árak. Az egy dolog. A baj az, hogy ha Te, vagy én kitalálunk valamit, és próbáljuk jobbá tenni az életünket, ezek hoznak egy törvényt két kettyintés közben kedd éjjel, és amibe a pénzed, energiád, időd ölted, megy azonnal a levesbe. 10 lépés hátra.

Ez itt a fő baj. Az kiszolgáltatottság, és a szakértelem TELJES HIÁNYA... Mint a hülyegyerek, aki a Dunában fuldoklik, és csapkod, kapálódzik, de a vége akkor is a fulladás lesz, mert a csónak ugyan ott van, de túl hülye hozzá, hogy bele üljön..

AZ a baj, hogy az ember ebbe belefásul, és fel fogja venni a b*átok meg hozzáállást. Ha a kolompárnak lehet, nekem nem? Ez sajnos ide fog vezetni...

 

1

Sakos2
Sakos2 picture

Szia,

A mi felelősségünk és lehetőségünk, hogy befolyásoljuk kik azok akik a törvényeket hozzák. Ha rosszul vagy sehogy sem élünk vele, akkor nincs miért panaszkodni. A "más se lenne jobb" érvelés csak olcsó önfelmentő becsapás.
 

0

mindigehes
mindigehes picture
**

Szia!

Én mindig megyek szavazni. Arról, hogy emberek megeszik a dajka meséket, arról nem tehetek. De nehéz úgy focizni, hogy a pálya a hegyoldalban van, és a labda mindig rossz irányba gurul. Minden játékosod is falábú, és ezek felét lefizette az ellenfél.

Tudom, innen szép nyerni, és megmutatni a tutit, de meg lehet próbálni kézzel megállitani a gyorsvonatot, elé ugorva.. csak a kimenetel elég várható lesz...

0

Jaca
Jaca picture
****

Szia!

Ez akkor sem jelenti azt, hoy át kell állni a sötét oldalra. Bár tény és való, könnyebb kilopni az erdőből a fát.

0

mindigehes
mindigehes picture
**

Szia!

Nem hát.

De itt nem lesz addig rend, amíg az elvakult generáció ki nem hal. A fiatalok szarnak mindenre.. piros lámpánál állva a gyerekkel az autóból szoktuk nézni a zebrán áthaladókat, és találgatni fizimiska, öltözet, mozgáskultúra alapján, ki mivel foglalkozhat... Érdemes nézni az embereket. 

A tökit egy dologra nevelem alaposan. Egy dolgot verek mindig bele. Hogy gondolkozzon. Mit mi okból tesz. Ha valamit csinál, mi a következménye. Ha azt jónak latja, csinálja. Ha nem, akkor ne. Hozzon döntéseket, és vállalja a felelősséget. Volt, hogy össze balhézott az iskolában tancsinénivel. Jött haza letörten. Igaza volt. Kiállt magáért, kapott a fejére. Fel is húztam magam, helyre raktam a tancsinénit. Érdekes módon felfogta, és elnézést kért a gyerektől. Meg is lepődtem, mert ez nem szokás a tanároknál ;)

Fát kivágni bűn. Az egy előlény. Ami az életünket teszi jobbá. Más, ha beteg, korhad, öreg. De ész nélkül kivágni mindent, ami ég...

Volt egy kollégám. Villanymérnök. Nem hülye fajta. 2 féle anyagot ismert az is. Ami ég, és ami nem. A hungarocell, pet palack, ruha, autógumi vizes fa, falevél, cipő az éghető kategória volt nála. Amíg az egyik szomszédja alaposan meg nem verte. :) Nagyon helyesen.

2

mpisti
mpisti picture

"Volt egy kollégám. Villanymérnök. Nem hülye fajta." Nem hülye fajta? De. Akinek csak annyira futja szellemileg hogy a hulladékmegsemmisítés egyetlen módja az elégetés, az szimplán hülye. Akinek csak ennyi esze van az a diplomáját a kínai piacon vette. Az ilyent verni felesleges időpocsékolás,úgyse tanul belőle. Vissza kell ültetni az általános iskola 3. osztályába(azért oda mert olvasni már tud) és kezdje az elejétől, hátha másodjára már ragad rá valami a koszon kívül is.
 

0

Mr._V.
Mr._V. picture

Ezekre csak egy Hofi idézettel tudok reagálni, aki mint látszik, máig aktuális:

"... az ország összes lukát telerakták olajkályhával. Na most! Az a rohadék olajkályha mit eszik? Olajat a nyüves, jól mondod! Akácfába bele se kóstol. Na most, mint tudjátok, a szénbányáink egy része terv szerint kiapadt. Hát hogyan másképp, ne vicceljé’! Okos átszervezéssel a vájárokat elküldték
szövőnőnek. Ez részben sikerült is. Szőni még nem tudnak, de a csöcsük már nől, ilyen sörcsöcs, egy, de középen. Ezek a rohadt kapitalisták meg az olaj árát fölemelték, az ide begyűrűzött, ugye, mert ide begyűrűzik nyakra-főre… erre kimondták, hogy hétfőtől kezdve megint szénnel kell fűteni."

Hát kb. azonos az analógia, csak nem olajra, hanem gázra.
A történelem ismétli önmagát, de sajnos nem a jó dolgok, hanem a rosszak, mint ez is, vagy mint a nagy "demokrácia".

Én 1 dolgon vagyok kiakadva leginkább:
Segítik a nyugdíjasokat... rendben van, de miért infláció után sokkal később? (hogy addig az államnál kamatozzon?)
Segítik a nagycsaládosokat... miért csak a NAGY családosokat?
Nem segítik az egyedül élőket, mint pl. engem sem... aki egyedül kell fenntartson egy háztartást.
Semmire nem kapok kedvezméynt vagy támogatást. Akkor jobb ember lennék, ha mint a nyulak kezdenék dugni, hogy legyen 2 gyerekem egy idegentől? Mert manapság ismerkedni olyannal nem lehet, aki nem a másik pénzét akarja elszedni... (legalább is csak ilyen lányokkal hozott össze 20 év alatt a sors) pont ezért élek egyedül. Szóval egy rokonom, ahol 2 kereső van és 1 gyerek, ők kaptak lakásfelújításra, stb. mindenféle támogatást több millió forint összegben, én meg lóf....szt sem kapok, ahol csak 1 kereset van, amiből ugyanúgy ki kéne fizetni a rezsit, kaját, stb. tehát én jobban rászorulnék.

És ez az én helyzetem aktuális a vidéki kisházakban egyedül élőkre is, meg kb. mindenkire, aki egyedül él. Tudtommal (az igazolványom szerint) én is magyar állampolgár vagyok, én is fizetek adót, én is betartom a törvényeket, akkor én miért nem kapok semmit soha egyetlen pénzosztásból sem? Ja, hogy nem vagyok narancssárga? Hát köszi, de s...ggnyaló nem leszek!

A vegyes tüzelésű kazán tavaly lukadt kis (korrózió), így csak gázfűtés maradt vagy 1 szobában légkondi, ami kb 500W-ot fogyaszt, így 1 szoba lesz fűtve csak télen... mert "Az ország előre megy!"... csak nem a szakadék szélén állva kéne ezzel dicsekedni, de úgy tűnik, már lépett egyet és már a zuhanás szakaszában vagyunk, télre jön a nagy puffanás, amit egyesek túlélnek, de sokak nem.

1

Inhouse
Inhouse picture

Szia!

Az eleje tiszta sor, az államnak felelőssége van abban, hogy mi a lakosság körében elterjedt fűtési mód. Hiszen nem mi találjuk ki, hogy gázzal fűtenénk, ehhez állami szinten kellenek energiaszolgáltatók, a lakásokig kiépített rendszer,stb. Pár évtizeddel ezelőtt a gázra lettünk ösztönözve, költöttünk is rá sokat, sokan. Megfizethető és komfortos megoldás volt. Ezt kivezetni rövid idő alatt lehetetlen, főleg ha nincs használható alternatíva. Illetve mi a fene lesz a garancia arra, hogy a következő megoldás hosszabb távon életképesebb lesz? Az eddigi gázbeszállító 50 évig precízen és jó árban szolgáltatta a gázt, a gáz nem fogyott el, a szállítás is működne, ha...

Az, hogy miért segítik a családosokat; nem egy hóbort miatt. A jövőhöz szükség van az utánpótlásra. A népesség csökken, nem lesz eltartható a világ, ha nincsen kellő számú dolgozó ember, akiknek először meg kell születni gyerekként. A gyerekvállalás/felnevelés nem könnyű, főleg a mai világban. A te nyugdíjad (ha lesz a mi korosztályunknak olyan) is majd az utánad következő nemzedék fogja megtermelni.

1

welding alt
welding alt picture

Szia,
minden mondatod igaznak érzem. Utolsó mondataid ( remélem senki nem köt bele) valóban a jövőről szól! Köszönöm.
Üdv. János
-welding alt-

1

mindigehes
mindigehes picture
**

Szia!

Sok venne az igazság..
De!

A gond nem az, hogy Téged nem támogatnak, hanem az, hogy seggnyalásból, meg popolizmusból másokat igen.

Nem kell fűt-fát támogatni, hanem a lehetőséget biztisítani jogszabályok állandóságával, tervezhetőséggel, kiszámíthatósággal, versenyképességgel, hogy MINDENKI, aki akar, érvényesülni tudjon, előre gondolkodva. Nem eltartani minden szarjancsit..

És legfőképpen nem percek alatt olyan törvényeket hozni, amik seggre tesznek évekre... Ha nem végleg.

Eltartani nem kell senkit az államnak, csak maximum segíteni. Bizonyos határokig.. (betegek, idősek, HA önhibán kívül kerültek bajba...) De a feltételeket, hogy boldogulni tudjon, azt biztisítani kell...

Nagycsalád, kiscsalád, egyedül álló, vagy biciklipunnnpa.. tök mindegy.

Öngondoskodni kell tanítani a népet.. ott volt a magán nyögdijjjjjpénztáras buli. Megették vacsira. A nép nyelt.. most mit hallottam? Mit mondtak a vízfejek? Mindenki tegyen félre idős korára... Hát anyároknak az a....

Na itt a bibi...

Betegre keresi az állam magát a rekord áfa miatt minden inflációs bulin. (Is..) gondolod, a MOL bukik az árstoppon? Hát orosz olaj jön a kútból. Brent áron.. ha segíteni akarnának, a jövedéki adó tartalmával kellene kezdeni, meg rajta a rekord áfával... Meg kell nézni, a nagy rezsicsökkentés miatt évekig mennyivel fizettél többet!!! a gázért, mint máshol.. van rá szép statisztika... A nép megette a kutyaszaros kenyeret.

És a nép bólogat.

Megmondták.. lejjebb kell tekerni a fűtést, vagy elköltözni kis lyukba. Vagy annyit keresni, hogy ki tudd fizetni. Nem én mondtam. Péntek reggeli rádijjjóba monda okos ember... Pedig 5 hónapja amikor a konkurencia mondta ezt, finomabban, óriasplakátokon közpénzen sátánozák le.

Erre mondtam korábban. Szar lesz most. Nagyon. De annak örülök, hogy ez most mindenkinek kurvára fog fájni. És leülök egy zacskó chips mellett (sógoroktól van, ott nincs chips adó!) És jót röhögök.

Még előző melóhelyemen volt megfogalmazva egy úgynevezett "szarosstekér effektus". Ennek a lényege, hogy tolod fel a hegyoldalba a trányás szekert, miközben leköpnek, és dobálják rá a trágyát. Te meg csak tolod felfeke. Egyre több a trágya, egyre kevesebben tolják, egyre többen szállnak ki a tolásból, és dobálják a trágyát. Egyszer csak nem bírjátok tovább. Oldalra ugrotok. A trágya szekeresül megindul lefele. Mindent beterít, sokan megfulladnak, szekér is összetörik. De Te elugrottál, és fent vagy a hegyen, ahol nincs trágya, szép az idő..

Hár.. valahogy így...

2

Inhouse
Inhouse picture

Szia!

Remélem egyszer kijutsz ebből, amiben most vagy.

0

mindigehes
mindigehes picture
**

Szia!

Én nem szeretnék kijutni, nem szeretnék agymosott lenni. Eljutottam oda, hogy szerencsére munka, és magánélet területén csak és kizárólag olyan emberek vesznek körül, akivel boldog vagyok, megértjük egymást. Egyszerűen nem vagyok hajlandó pártpropagandazabálókkal egy helyen lenni. Nem szeretem őket, és vagyok kíváncsi rájuk. Így kevesebb vérnyomáscsökkentőt kell szednem, ezzel óvom a környezetet, és nem kell tömegben békemeneten ordibálnom hogy az ellenzék vezetőjét meg kellene ölni, ahogy a BÉKE meneten a nyuggermami óbégatta ;)

Én tényleg békében élek, csak olyan emberekkel, akik szeretnek, elfogadnak, ha bajunk van egymással, meg tudjuk értelmes érvekkel beszélni. Segítünk egymáson, jó hangulatba.

Amolyan.. civilizált ember módjára.

Van egy szomszédom. Szereti a narancsot nagyon. Pár hónapja hittérítésbe kezdett, miközben a barackfát igazgattam. Egy darabig elengedtem. Majd mondtam neki, hogy figyelj.. sok éve békében élünk egymás mellett. Te ne akarj engem "megtéríteni", én sem akarlak téged. Éljünk ahogy eddig, jókat beszélgetve, zabálva, fűnyírót szerelve. Ok? Rámnézett, mondta ok. Azóta is jóban vagyunk, semmi nem változott. 

Én nem akarok felülni a megosztásra alapuló figyelemeltereléses játékra.

Aki ismer, és szeret, annak örülök, aki nem, az meg nem érdekel. Családom a lényeg, nem az, hogy a Koszlovszky Jenőné mit gondol rólam. Azt pont leszarom. ;)

Az idő mindent megold. Vagy így, vagy úgy. Én sem ítélkezem rólad, Te se tedd. Mert sok minden van, amit Te nem tudsz, és sok, amit én nem.

Peace!

 

1

Sakos2
Sakos2 picture

Nem vagy ezzel egyedül.
Tudnék mit írni, de legyen ennyi elég.

1

Inhouse
Inhouse picture

Szia!

Elégedetlennek, elkeseredettnek, feszültnek tűntél, ezért egy pozitív üzenetet próbáltam feléd megfogalmazni. Az élet nem bináris, sosem fekete és fehér.
Peace!

0

mindigehes
mindigehes picture
**

Szia!

Az az ember, aki mindennel elégedett, az vagy hülye, vagy mérhetetlenül igénytelen :)

AKkor ezt megbeszéltük. :)

0

Inhouse
Inhouse picture

Szia!

Csak marad a bináris gondolkodás...minden vagy totál rossz, vagy teljesen jó szerinted.
A saját és talán a világ minden bajának megtaláltad az okozóit, és ehhez kapcsolódóan még x millió embert, aki "agymosott". De legalább valami biztos.
 

0

mindigehes
mindigehes picture
**

Szia!

Ha Te építesz egy házat... Megjön a betonvas az alapba.. ugyan a statikus 16-os vasat számolt, de aztán csak 12-es jön. Beteszed? Az fehér, vagy fekete?

Aztán jön a beton. Ugyan a statikus 50cm-t számolt, de csak 42 lett a gödör.. ráengeded?

Aztán jön a vizszigetelés. A 2 réteg helyett csak egy kerül fel, az se oxidmentes. Marahat? Majd a falazat. Igaz.. nem olyan típus.. de tulajdonképp tégla.. csak nem főfalhoz, hanem válaszfalhoz való.. nem baj.. jó lesz, csak legyen kész. A szigetelés se 15cm grafitos.. csak 8cm sima hungarocell. De a vakolat rajta lesz. Nem látszik. Az ablakok sincsenek xps-sel hőhídmentesen betéve, betonkoszorú is elmarad, a tető is nyílik, cserép se olyan színű.. villany se 3*16A, csak 3*10A.. budi is pottyantós..

Ettől még a ház az ház. Csak 4 hónapja nem ez volt az ígéret. Nyugodtan elfogadod? Bocs. Én nem. 

De részemről lezártam, nem vitatkozom.

Igen. Én olyan vagyok, hogy nem szeretem a kompromisszumokat. Sőt. Kimondottan útálom. Ettől én rossz ember vagyok?

Nem vagyunk egyformák. De mondtam. Hittérítést nem kérek. Senkitől.

0

Mr._V.
Mr._V. picture

Nem az a fő gondom, hogy engem miért nem támogatnak, hanem az, hogy őket (akiknél 2 kereső van 1 lakásban) miért támogatják (lakásfelújításban és most majd még rezsiben is), ha aki meg rászorul, azt nem.

1

nippur
nippur picture

Szia!
Azért ebbe a "családtámogatásba" ne nagyon éld bele magad, mert nálunk 2 gyerek van (ugyan már kirepülőben), de mi a családi pótlékon kívül soha a büdös életben nem kaptunk semmit. A CSOK-ot, (ami egy mérhetetlenül káros támogatási rendszer, az egekbe lőtte az ingatlan árakat és az abban érdekelt munkabéreket), sem biztos, hogy felvettem volna, mert ha nem tudod fizetni hamar koldusbotra kerülsz. Tudtommal most is csak a nagycsaládosok (3 gyerektől) vehetnek igénybe bármit.
Amúgy én személy szerint ellene vagyok bármiféle szociális rendszernek, mert csak az megy, hogy az ambíciózusabb, szorgalmasabb, tehetségesebbtől elvesznek mindent, aztán szétosztogatják az igénytelenek között. Ezt a mai rendszer megfejelte annyival, hogy nemcsak az igényteleneknek osztogat, hanem a saját köreikben eleve jól élő, nem munkából meggazdagodó milliárdosoknak is.

3

mindigehes
mindigehes picture
**

Szia! Na ezt én se fogalmazhattam volna meg jobban. Ez biza fehér :) örülök, akkor nem egyedül látom csak így ;)

1

kovacsna
kovacsna picture

Ha jól vettem ki a szavaidból nincs gyereked...

0

Jaca
Jaca picture
****

Szerintem kezdjük el utálni érte, kormányunknak úgy is ez a célja. Divide et imperra.

3

kovacsna
kovacsna picture

Én ilyet nem mondtam, csak akinek van, tudja, hogy két átlag fizetés kb a semmi.

KN

1

mindigehes
mindigehes picture
**

Szia!

Ez is igaz. Kezdődik a suli. Olyan listát kaptunk, azt hittem, falnak megyek. És nem az a baj, hogy kell minden szirszar. Hanem hogy nem használják. Nem tudom, nagyobb gyereknél hogy mi az ábra, de alsósnál nagyon meg tud szaladni a barommméter..

 

0

kovacsna
kovacsna picture

Kisgyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond...

2

mindigehes
mindigehes picture
**

Szia! Így igaz!! Azért rühellik a melegeket, meg.. tulajdonképp mindenkit... Az a cél, hogy az emberek egymás szemét kaparják ki, addig sem foglalkoznak a nagyüzemi stiklikre.. ha baj van, hirtelen előkerül egy beszéd, egy megosztó gumicsont törvény.. a nép meg..

Á... 

1

SzBálint
SzBálint picture
****

üdv: a  következő adónem a napelem és a hőszivattyú lesz

Bálint

0

attilacsep
attilacsep picture

Szia!
Még a vizet sem adóztatták meg eléggé.. Biztosan elfeledkeztek róla. Nem baj, majd nem fürdünk...sad És büdösen megyünk tüntetni. 
Attila
 

1

mindigehes
mindigehes picture
**

Szia!

Arra mérget vehetsz...

0

Jaca
Jaca picture
****

A fenét. Füstadó! Meg fizetős lesz a kéményseprő.

0

attilacsep
attilacsep picture

Szia! 
Az eddig is fizetős volt tudtommal. Ismerősömnél, ahol gázos cirkó van évente megjelenik a kéményseprő (hivatlanul), és lekaszálja 15-20 ezer Ft-ra egy kis portörölgetésért. Az én cirkómat 2003-ban telepítettük, üzemeltük be. Kb.18 év után az elektronikája meghibásodott (itt, a tanyán is konzultáltunk), és szétszedtem a szellőző rendszerét, hátha ott van a hiba. Még az ujjamon is alig látszott egy kis por-nyom, olyan tiszta volt...
Üdvözlettel:
Attila 

0

mindigehes
mindigehes picture
**

Szia!

Ha van a címen cég bejelentve, fizetős, kötelező. Nincs cég, nem kell.

0

attilacsep
attilacsep picture

Szia!
Teljesen Magánszemély. Akkor nem kötelező ezek szerint???
Üdvözlettel:
Attila

0

mindigehes
mindigehes picture
**

Szia!

Nem. Ha az ingatlanba nincs cég bejelentve, nem. De ha monjuk társasház, és akár 1 cég is van, akkor tudtommal igen.

De a kotrósok nem fair játékosok. Budapesten pl a szupercsapat bepróbálkozott édesanyámnál, valami faramuci megfogalmazással, amit 20* el kell olvasni, hogy értelmezni lehessen, nem kötelező. De mindenki meg fog halni, elevenen elégni, ha nem ellenőriznek... :)

0

lcsaszar
lcsaszar picture
*

A kötelező kéményseprői ellenőrzés évekkel ezelőtt megszűnt. A kéményt nézegették, nem a kazánt. Nem keveritek a kazánkarbantartással, ami üzleti alapon megy? Nem a kéményseprők csinálják (bár lehet, hogy ők is), hanem vállalkozások.

Szerintem most hogy visszajön a frissen kivágott fa, használt bútor, rongy, mindenféle hulladék tüzelése, nem ártana visszaállítani a kötelező kéményellenőrzést, mert hamarosan nagyon rossz állapotba kerülnek a kémények, és mi magunk is, akik belélegezzük ami belőlük kijön.

0

attilacsep
attilacsep picture

Sziasztok!
Én most egy gáz-cirkó kötelező (már nem garancáilis készülék) "tisztításáról" beszélek, ami egy ismerősömnél van. Szerintem az egy "lehúzás", alapul véve a saját,19 éves szintén gázcirkó berendezésem állapotát, ami sosem volt tisztítva, amíg szét nem szedtem, és gyakorlatilag nem volt mit tisztítani.
 Az megint más kérdés, hgy nálam nem kéményes megoldás van, hanem a falon keresztül szellőzik, és jön a friss levegő, és távozik az égéstermék (nem tudom, mi a pontos neve ennek a "kéménynek", talán parapet???).
Az megint új kérdés, hogy az ismerősömnél hagyományos, a tetőn lévő, korábban fa és szén tüzelésű kályhának, kandallónak épített kéménybe kötötték be a gázcirkó kivezetését, és azt viszont a "tisztító szaki" soha meg sem nézte drága pénzért...
Lehet, hogy keverem a kazán és a kémény nézegetését. De ha már "kötelező", akkor eszembe jut a mondás: "Minden lánc olyan erős, mint a leggyengébb láncszeme."
 

0

mindigehes
mindigehes picture
**

Szia!

Hát az, hogy a kazán saját szaGszervize megmondja a tutit kis porfújás, meg ráolvasás után, 30ezerért, az felesleges.

Az, hogy egy kéményes cirkót ripityára szednek 5 évente, a deflektert elmossák, gázégőt kipucolják, kéményt rendbe teszik, hőcserélőt kitakarítják, váltószelepet rendbe teszik, friss szilikon zsírral összerakják, az kell. Turbósnál propeller alapos takarítása, kondenzációsnál ráolvasás, és ima... Az is hasznos. 

De a portalanítás az pénzlehúzás.

Én minden évben kitakarítom (zc18 most lesz 38 éves, köszöni jól van, a westen turbós meg 18, az is svájci óra.) 4 évente meg teljesen szétszedem, de atomjaira, és minden tömítésből kap újat. Tiszta, mint a salamon töke. Persze ezt kazánostól elvárni nem lehet. Arra a gatyád rá menne... 

De alapos takarítás azétt időnként kell. Tizenév az sok..

Az meg, hogy lassan kérés nélkül megy vagyonokért az ipse, az pofátlan lehúzás.

1

attilacsep
attilacsep picture

Sziua!
Teljesen egyetértünk ebben is, abban is.
Üdvözlettel:
Attila

0

AzzA
AzzA picture
*

Nyugodj meg, lehet 2 gyereked egy ufótól is, az nem nagycsalád, nem támogatják.

Mert manapság ismerkedni olyannal nem lehet, aki nem a másik pénzét akarja elszedni... (legalább is csak ilyen lányokkal hozott össze 20 év alatt a sors) pont ezért élek egyedül.

Ezen ki tud segíteni más ?

20 éve járok a kék osztrigába esténlént, minden barátom a nyakamba liheg, Már fárasztó, lehet sörözőt kellene váltanom ?

Senkit nem kényszerítettek, és ma sem kényszerítenek semmire.
Egy örök, hogy mindenki azt gondolja neki a legrosszabb.

1

Sponsored links