Hello!
Az erősítőmbe be van csatlakoztatva egy BT vevő egység, így ha be van kapcsolva a készülék (akár rádióra), folyamatosan működik a BT is.
A mai napon vettem észre, hogy nem tudok rá csatlakozni. Bármikor újraindítom, egyből a csatlakoztatva szöveget mondja, így valamelyik szomszéd garázdálkodik a készüléken (és akkor csatlakozhatott rá, amikor rádiót hallgattam és nem hallottam, hogy csatlakozott).
Mivel az ilyen egységeken csatlakozási kód nincs, így bárki bármikor bitorolhatja.
Már próbáltam fém pénzkazettába tenni a készüléket (leárnyékolni), de abban is azonnal csatlakozott, tehát a bitorló közel van 10m-en belül, de BT scannerrel csak egy tévé látható és több névtelen távolabb.
Hogyan tudnám visszavenni az érzékenységét átmenetileg annyira, hogy én tudjak rá csatlakozni?
Amint valaki csatlakozik rá, már nem látható elérhető eszközök között.
Tegnap a telefonomra is próbált valaki csatlakozni, így nem kizárt hogy a most átmenetileg kocsiból kiszedett BT vevőt is párosítják és többé azt se tudom majd itthon használni. Szóval ilyenek ellen hogyan lehet védekezni és most hogy tudnám leválasztani őket zavarással, bármivel.
Nagy általánosságban mondhatunk akármit. Még jó, hogy topiknyitásnál meg kell adni a tipust. Indíts a készüléken bt párosítást.
0
Szia!
https://elektronline.hu/wwwboard/thread.php?sorszam=923929&reply=7+v%C3%...
Nem lehetséges, hogy nálad is hasonló hiba van?
0
Hali!
Meg kéne nézni, hogy milyen antennája van és azt leválasztani. Lehet, hogy a nyákon van kialakítva, akkor a fóliát lehet elvágni. Ha mégis kell a nagyobb érzékenység, akkor át lehet hidalni a vágást egy ónpacnival, így visszaáll az eredeti állapot.
imrus101
0
De nem azt akarja, hanem hogy más ne tudjon rácsatlakozni, de ő igen.
A megoldás: csere. Olyan Bluetooth BLE A2DP vevőre, ami PIN kódot kér. A PIN kódot meg kell változtatni a default 0000 vagy 1234-ről valami nehezebbre.
Ha a csere nem megoldható, akkor a jelenlegivel a következőt javaslom: a tápvezetéket egy kapcsolóval szakítsd meg. Amikor rá akarsz csatlakozni, előtte kapcsold vissza és gyorsan kapcsolódj rá, mielőtt még másnak lenne rá ideje. Használat után vedd el a tápot.
3
Fogtam egy BT hangfalat, és párosítottam egy laptoppal, majd igy párositottam egy telefonnal is.
Mivel a telefon volt a második csatlakozás, igy az bár csatlakozott, de zene nem ment át, azaz nem váltotta le az első csatlakozást.
Ha ebben az állapotban a hangfalat ujraindítom, mivel a laptoppal élő kapcsolatban volt, azal marad továvbbra is online.
Röviden bármilyen gyors lehet a keze, akkor sem fog csatlakozni.
Ha egyáltalán más csatlakozik, és nem valami más probléma van.
0
Szia!
Van reset gomb a hangfaladon?
0
power gomb egy elég jó reset.
0
1.Azért nem írtam típust, mert noname kínai és a hiba típusfüggetlen (ha dugulásod van a wc-ben akkor sem a wc-csésze márkáját kell megadnod a szakinak, csak azt, hogy a wc dugult el, nem a zuhany), nem kér párosító kódot, ebből érthető volt, hogy nem egy márkás valamiről van szó.
Power gomb nincs rajta, ez egy szimpla "digital to analog" átalakító BT vevővel kiegészítve, azaz kis kínai dobozka RCA kimenetekkel és SPIF/optikai bemenettel és tápcsatlakozóval. Ez: https://www.aliexpress.com/item/1005003588802759.html
2. Egy régi analóg erősítőn van egy belőle kivezetett USB csatlakozóra kötve, amint bekapcsolom (vagy ki-be az USB kábel), azonnal mondja, hogy "connected", így nem lehet más eszközzel rámenni.
3. Van fejhallgatóm, amire több eszköz is egyszerre fel tud csatlakozni, de ez a készülék nem ilyen.
4. Ha egyszer valaki a standard kódokat kipróbálja (0000, 8888, 1234) és sikerül csatlakoznia egy kódosra, akkor utána ugyanúgy rajta tud lógni bármeddig. Ebben az árkategóriában (de komolyabb esetén sem) nem találkoztam olyannal, ahol a csatlakozási kódot, vagy akár az eszköz nevét módosítani lehetett volna.
5. Fél nappal később (talán elment valahova a szomszéd) rá tudtam csatlakozni, addig pedig egy másik eszközt használtam, ami szintén nem kódos.
Az antennaszál elvágása lesz a használható megoldás ha továbbra is szórakozik a szomszéd.
A furcsa az volt, hogy bár azonnal csatlakozott, semmi közeli eszköz nem látszott csak távoli (nevet nem sugárzók is csak távoliak voltak) és még a fém doboz sem tudta leárnyékolni, míg ha fejhallgatóval csak elfordulok a telefontól 8m távolságban, már szakad a hang nyílt terepen, itt meg ilyen távolságban nincs egyik szomszéd háza se még (plusz házfal is árnyékol).
0