You are here

EMG-1567 szkóp táp probléma

39 posts / 0 new
Last post
jakyg
jakyg picture

Üdvözlet minden kedves tanyalakónak!
Vettem egy címben említett oszcilloszkópot hibásan. Az első vizsgálatok után kiderült, hogy a legnagyobb probléma jelenleg a tápegység +100V-os kimenetének hiánya. A tápvonal ezen biztosítéka ki volt égve amikor kinyitottam a gép hátát. Megmértem/kivettem a részleghez tartozó tranzisztorokat, diódákat, minden jónak tűnt valamint lemértem a kimeneti ponton a dc ellenállást itt sem mértem gyanúsan alacsony értéket. A biztosítékot árammérővel helyettesítve bekapcsoltam és szépen 200mA körüli áram folyt kb 5mp-ig utána csattant valami a környéken és természetesen az egekbe szökött az áram.
Újra átmértem mindent, és azt találtam, hogy a kimeneti 2N3055 B-E zárlatos lett. Lekötöttem a két elmenő ágat (itt továbbra sincs kis ellenállás , az egyik ágon 2kohm a másikon 4kohm)
Nézegetve a kapcsolási rajzot és közben méregetve azt találtam, hogy az R9-es ellenállás nincs ohmikus kapcsolatban a kimeneti 100V-al, a többi helyre eljut, ahova kell neki.
Mit javasoltok mit érdemes megvizsgálni még a környéken?

Comments
jakyg
jakyg picture

Ja igen, majd' el is felejtettem...
A függőleges erősítőben van a két nagy forgó kondenzátor, mindegyikkel van párhuzamosan egy-egy "rendes" kondenzátor is, nem egyforma a kettő. Az egyik egy tárcsa kondenzátor a másik egy cső kondenzátor (39pF) és le van csipkedve belőle, ez ugye a gyári beállítás része?

0

Kawabiker
Kawabiker picture

Hogy állsz a szkóppal?
Én is szereztem egy ilyet rosszan nemrég és küzdök vele.
Enyémnek egy épp pontja nem volt,ma mesélte munkatársam nem e én irtam ide ez ügybe,mondom irkáltam fórumra de nem tudom hova.
Nekem eddig a tápja volt döglött utána jött a szívás a nagyfesz táppal aztán a vizszintes fokozattal, most ott tartok, hogy zajokat,50hz -t,stb kikellene írtani és aztán jöhetne az újabb vizsgálódás,hogy minden mérési funkcioban pontos jelalakot rajzoljon.

Tápjával óvatosan, mert mindegyik táp ág össze van kötve másikkal is!
Ha a sima tápod megy utána ne lepődj meg, hogy a nagyfesz résszel szívni fogsz, még vezetőanyag mentes térben áram nélkül is olyan szépen átfog húzni itt ott a nagyfesz....

0

jakyg
jakyg picture

Szia!
Az enyém már egészen határozott életjeleket ad magáról. Nálam csak a +100V-os táp volt a rossz, nevezetesen az előfeszítő zenner dióda szigetelése zárlatos lett a házhoz, emiatt elhalálozott a 2N3055. Aztán a nagyfeszültség. A többi csak kontakt hiba, meg mechanikai lazulások.
Én azt tapasztaltam, hogy a műszer fém háza sokat dob a zajokon, főleg az aló fele. Ház nélkül nekem is mindenféle furcsa zajok jönnek elő a vonalon. Ha rajta van a burkolat, akkor pedig minden rendben van

0

jakyg
jakyg picture

Azért jönnek még elő rejtett hibák.
Pl kiderült, hogy a CH1 .2 V/cm állásban nem mért semmit, kiderült, hogy a trimmer kondenzátor alsó fegyverzete hozzáért a fém házhoz. Közben a CH2 variable tengelye elkezdett elforogni úgyhogy szedhettem ki a képcsövet is, hogy meghúzzak két csavart...
Egyébként mi van abban a lekerekített élű dobozban a képcső alatt?
Én most nézegettem a kapcsolási rajzot és így élből nem szúrtam ki a nuvisztort, bár az alkatrész listán valóban szerepelnek. Egyébként van valahol hozzáférhető leírás a gépről? Itt a tanyán csak két rossz minőségű kapcsolási rajz van. Nekem mintha volna valahol 1568-hoz kezelési utasításom, az abban foglaltak valamennyire átemelhetőek erre a gépre (persze a pozíció számok nyilván nem fognak stimmelni)

0

peterpan
peterpan picture

http://elektrotanya.com/?q=hu/content/emg-1567-tr4654-es-oszcilloszkop-n...

http://data.hu/get/2098282/EMG1567.pdf.html ....pdf valami pici leírással. /a link egyébként az előző topicban is benne van/

File csatolás: 

0

jakyg
jakyg picture

Szia!
Köszi ezt megtaláltam, de amióta behatóbban foglalkozom ezzel a témával (3-4 napja) azóta az a fájl karbantartás miatt nem elérhető, a datán -nekem legalábbis ezt írja ki.

0

peterpan
peterpan picture

... no, azért olyan könnyen nem szabadulsz... :-))
http://addat.hu/91c3849e/EMG1567.pdf.html

Az oldal képét azért tettem ide mert ellenőrzésül én is le akartam tölteni, de azt írja nem találja. Átfutási idő? szóval ott van

File csatolás: 

0

jakyg
jakyg picture

Szia!
Köszi, így már jön is nekem :)

0

Kari
Kari picture
*****

Hali jakyg!
EZ kb ugyan az a doksi mint a többi ismert-csak jobb hasznalhatosagi fokkal, elvegre konplett, jo anyag.
Nuvisztort azonban ebben sem talalsz majd egy fia darabot sem...
Egyaltalan van a Te szkopodban olyasmi, vagy csak mi beszelünk rola?
Sikerest!
Kari

0

jakyg
jakyg picture

Hello!
Valóban sokkal jobb a rajz, én még nem találtam nuvisztort a gépemben, feteket viszont igen, szóval ez a rajz pont jó nekem :)
De úgy néz ki, hogy kezd jól viselkedni a gép.
Kitapasztaltam a trigger is egész jól fog, ha nulla állásban van -a kalibráló jelre. (ha eltekerem akkor elkezd futni a kalibráló jellel, ami érthető és akkor kell bejátszani a stability-vel) Ez azért volt érdekes nekem, mert a HT szkópomon auto állásban hatástalan volt a trigger level, mindig 0-ra triggerelt.

0

cssztivi
cssztivi picture

Bocs, de rájöttem hogy figyelmetlen voltam. Én csak a 100v-ra meg arra emlékeztem, hogy kinyitottad a hátulját és ott volt a táp. Biztos voltam benne hogy 1555. de most látom hogy nem.
István

0

peterpan
peterpan picture

..bm, nem enged szerkeszteni
http://www.hobbielektronika.hu/forum/topic_3682_8_ASC.html
Itt egy Thomas10100 nickű sors/márka/társadnak ad tanácsokat egy rendkívül felkészült fórumtárs. Rengeteg jó infó!

0

Kari
Kari picture
*****

Sziasztok!
Persze, hogy ottvan, de ha a szerver tulterhelt/az egyidejü adott letöltesek elertek egy hatart/ az elerhetöseget letiltja....
Most pl. eppen beindult a letöltes szamomra.
Kari

0

peterpan
peterpan picture

Kedvesöm!
egy perccel azelőtt töttem föl... csak utána mindig le szoktam tölteni /ellenőrzésképp/, és jól meglepett, hogy letagadja.... nekem!

0

Tranzix
Tranzix picture

Szia!
Őt keresd, mint nuvisztor: http://www.andycowley.com/valves/var/7586/nuvistor001.jpg
http://i252.photobucket.com/albums/hh15/beetle1131/nuvistor.jpg
A lerekített fémdoboz a "puttony". Ebben van feltekercselve a késleltető művonal, ami arra szolgál, hogy ne maradjon le a rajzolás a jel triggerelésétől, vagyis hogy lásd a legelső indító fel-lefutó élt is a képernyőn.
Az 1568 nagyban az elődjére mintázott készülék, a hitelesítése is hasonló.
A kapcsolási rajzot figyelve szerintem könnyen kisilabizálhatóak a megfelelő hitelesítő tagok. Sok sikert a javításhoz!
U.I.:Hamár az osztót javítani kellett, ellenőrizd hogy minden állásban helyén marad -e a bázisvonal. Ha elugrál, akkor be kell állítani a (GATE CURRENT ZERO) trimmerrel.

0

Kari
Kari picture
*****

`reggelt Tranzix!
"..Őt keresd, mint nuvisztor"
Szerintem mar neki is az ujabbkori valtozata van, aholis a nuvisztort kivaltottak egy FET-es kombinacioval...
Karesz

0

Tranzix
Tranzix picture

Szia Kari!
Igaz, ebben nincs nuvisztor, de mivel kérdezte jakyg nem is gondoltam a rajzra csak hogy segítsek beazonosítani/megtalálni. ;o)

0

jakyg
jakyg picture

Már kezdtem megijedni, hogy ilyen béna vagyok hogy három ilyen alkatrészt nem találok meg, mert akárhogy néztem a paneleket én nem láttam ehhez hasonló alkatrészt... De hogy mennyire új azt nem tudom, a kondenzátorok és trimmerek '77-'78 as gyártásúak.

0

Kari
Kari picture
*****

Szia jakyg!
Az EMG 1566-ban itt talalhatok a nuvisztorok...
Kari

0

jakyg
jakyg picture

Szerencsére a kivezetés nem tőből tört el, csak félbe, úgyhogy azt egyszerűen meg tudtam oldani.
Tovább vizsgálódva a sokszorozó környékén kikötöttem én is a C917-es kondenzátort próbaképp és ezek után már működött (van X-Y eltérítés legalább :) ), de még így sem volt igazán jó, mert a bd245 kollektorán csak 10V-os volt a szinusz jel, ennek következtében fényerő sem volt túl sok. Most szétszedtem a sokszorozót és alaposan átmértem a kondenzátorokat. Sajnos elég elszomorító az eredmény, mert a négy kondenzátorból csupán egy van, amit minden irányból szakadásnak mérek, a maradék három mérési iránytól függően 15-25-60-80Mohm nagyságrendben átvezet. Kérdés, hogy mennyire érzékenyek ez a kapcsolás a kondenzátor értékére, mert akadna pár darab 100pf-es orosz 8-10kV-os kondenzátor (elvileg 2/3*8500=~6kV jut egy kondenzátorra), egyáltalán honnan lehetne bele kondenzátort keríteni?

0

Kawabiker
Kawabiker picture

Kondi kapható bele de nem két ft!
Én még nem cseréltem enyémbe nekem szerencsére a forrlécek és a kondikra menő kábelek voltak a bűnössek.

http://www.hqelektronik.hu/info/hu/c__1n_15000_cer.html
2db ilyen sorba tökéletes de közel 900pénz/db :(
10db meg posta az 10e....
Amíg nem fontos én nem cserélem.

0

jakyg
jakyg picture

Szia!
Nekem négyből három kondi rossz volt. Viszont abból az egyszerű feltételezésből indultam ki, hogy mivel a max anód fesz. 8500V és háromszorozó kapcsolás, akkor a benemeten kb. 3kV-nak kell lenni, viszont a sokszorozóban a kondenzátort dupla (bemenő)feszültség terheli, az 6kV, én szemrebbenés nélkül tettem bele 10kV-os kondikat, ráadásul 10nF-osat! Gondoltam kipróbálom... azóta ezzel még nem volt gond. A nagyfesz. burkolat nélkül nekem is cicerget meg termelte az ózont, de miután lefedtem azóta nem szaglik -vagy legalábbis nem jön ki a dobozból :)

0

Kari
Kari picture
*****

Szia jakyg!
Ha a szerelö/forrsavokat, ill. minden a nagyfesszel kapcsolatos felületet alaposan letisztitasz valami alkoholos "level" akkor is cicereg?
Igazabol nemigen illene pl. kezzel sem tapizni ezt a tartomanyt, mert (az elegetett folyasztoszer maradeka, ill. tul kis szerelesi tavolsagok mellett) a börfelület izzadtsaga-szennyezettsege fogja ezeket a problemaidat okozni; miutan "attelepitetted" a HV-szigetelö rendeltetesü reszekre...
Kari

0

Tranzix
Tranzix picture

Sziasztok!
Még egy dolog, ne legyenek csúcsok sehol. Szép gömbölyded forrasztásokat kell csinálni, hogy ne "fújjon".

0

Tranzix
Tranzix picture

Szia!
Átmenetileg jó bele az az orosz kondi is, junoszty sokszorozóba való eredetileg.

0

jakyg
jakyg picture

Közben találtam (bontottam) amerikai 10kv 10nF kondikat azokat tettem bele, úgy néz ki ezzel működik a dolog, van fénye bőven. Viszont termeli is az ózont rendesen a műanyag doboz nélkül, dobozban most annyira nem lehet hallani se, meg érezni se.
Három dolog van ami még böki az oldalam:
1.)Egyszer volt már szerencsém ilyen szkóphoz, és azon is elég érzékeny volt a triggerelés, vagyis mindig sakkozni kellett, hogy megálljon a kép (auto-ban normal-ban egyaránt) Ez mind ilyen vagy, még kell nézelődni a triggerelés környékén is?
2.)Az egyes csatornát nem lehet levinni a kép aljára, ha állítom az amplitúdó potmétert (a pirosat) akkor egyben eltolja a vonalat is, ha invertálom a csatornát szintén jelentősen elugrik a vonal. De működik és az erősítése is jónak tűnik.
3.)Elég zavaros a "vonal" még GND állásban is (igaz nincs rajta a háza, ilyesmi a fent említett "vendég" 1567-nél is volt, de miután visszaraktam a házát elmúlt; ezen még nem próbáltam ki ezt a "trükköt")

0

cssztivi
cssztivi picture

Szerintem nem kell semmit koppintani, sajnos az időeltérítő fiókban 3 nuvisztor van, 1 a szinkronjel bemeneten, 1 a vissz jel bemeneten a 3. nem tudom mert nincs elöttem a rajz. Ezek szoktak kidögleni de ettől a eltérités még van. A függőt be kell hitelesíteni a leirás szerint és jó lesz, ha nem lehet a megfelelő értékeket beállítani, akkor nuvisztor csere. A gépnek kell legalább 10perc bemelegedés, addig hiába próbálgatod, nem normálisan mük.
Az a tapasztalatom ( nem az elsöt hozom rendbe) ha félvezetők rendben vannak, és a feszkók pontosan be vannak állítva, mindent be lehet állítani és prímán működik. Egy nagyon stabil és pontos gép.
István

0

Tranzix
Tranzix picture

1. Koppintsd le az 1568/2A triggerét, ha jól emlékszem uA710 és a szinkronerősítőt uA760, ezek sokkal stabilabban működnek, mint az előd.

2. Az (Attten Bal) potival kell beállítani egy óra bemelegedés után, addig kell állítani hogy a (Variable) potit ütközéstől ütközésig elforgatva ne mozduljon el a bázisvonal.

3. Szkóppal nézd meg a tápfeszeket, hogy megfelelően szűrtek -e és nem ült -e rá 50 KHz a nagyfeszültségű tápegységből.

0

jakyg
jakyg picture

Szia!
Köszönöm a tippet, sikerült beállítani, hogy ne másszon el a vonal, bár invertáláskor így is elugrik kb fél osztást, de legalább már nem megy le a képernyőről.
Észrevettem, hogy a kettes csatornánál az a spiáter(?) öntvény amibe a tengelyek és a fogaskerekerekek vannak rakva eléggé szét van repedezve (kép), mennyire vannak megszámlálva a gép napjai?

File csatolás: 

0

Tranzix
Tranzix picture

Szia!
Nagyon szívesen! ;o)
"bár invertáláskor így is elugrik kb fél osztást"
A DC -egyensúlyt a (INV.BAL.) CH1 P108 - CH2 P208 trimmerekkel tudod beállítani.

0

Kari
Kari picture
*****

Hallo jakyg!
Ha sikerülne jobb femragasztot szervalnod (van a Loctite-nak is, meg klf. Epoxy felek is) akkor szerintem helyböl elfeledhetö az aggodalmad...
Kari

0

Tranzix
Tranzix picture

Szia!
Az R9 és a C9 fel van cserélve a beültetési rajzon, Tr1 bázisán van az R9, utána jön a C9 és megy a +100V -ra.
A kimeneten lévő C12 22uF -kondit cseréld ki mert valószínű, hogy zárlatos(feszültség alatt átüt).
Kövesd végig a vezetékköteget is és minden áramköri fokozatot, ahová megy a +100 volt. Gyanús kondikat cserélni!

0

jakyg
jakyg picture

Köszi! Közben én is rájöttem, hogy fel vannak cserélve. Az egyszerűség kedvéért lekötöttem a tápról minden elmenő feszültséget (kivéve a +300V-ot) és a sarokban meghúzódó 1N938A nevű diódát mindkét irányból szakadásnak mértem, megpróbáltam kivenni, de persze eltört. Adatlap szerint 9V-os zenner gondolom jó helyette egy egyszerűbb 9V-os is, mondjuk ZPD vagy valami hasonló. Nagyon furnyákos ez az egész táp, minden mindennel kapcsolatban van :S

0

jakyg
jakyg picture

A zennert pótoltam egy jóféle ndk-s darabbal.
És a D11-es dióda volt a hunyó az egészben, vagyis csak a szigetelése, a katód zárlatos volt a testhez. Kiszedtem, visszaraktam és jó lett. Terheletlenül beállnak a feszültségek. Holnap majd megpróbálom összerakni hátha lesz belőle valami...

0

Tranzix
Tranzix picture

Szia!
Gratula! Látom menni fog ez neked. Jól megtervezett kis tápkapcsolás volt ez annak idején, sok szkópjukban használták és a mai napig üzembiztosan és hitelesen működnek. Nekem jobban tetszenek, mint a mai agyonintegrált beszerezhetetlen smd -s rakás sz..ok.

0

jakyg
jakyg picture

Köszönöm a kedves szavakat, de sajnos a móka nem fejeződött be itt. "természetesen" nincs nagyfeszültség sem. Volt már itt a tanyán egy idevágó téma, azt végig is olvastam. az én problémám annyival bonyolultabb, hogy az oszcillátor működik, ha a sokszorozó ÉS a visszacsatolás le van kötve, akármelyiket vissza kötöm leterhelődik.

0

Kari
Kari picture
*****

Szia jakyg!
A csövet/terhelest is levetted rola?
Kari

0

jakyg
jakyg picture

Nem vettem le róla, de nem hagyott nyugodni a dolog és még egyszer visszakötöttem csak a szabályozást és utána beindult. Csak közben letört a transzformátor azon kivezetése, ami a sokszorozóra megy.

0

Sponsored links