You are here

Asztali PC nem indul (Megoldva!)

22 posts / 0 new
Last post
Szveti
Szveti picture

Üdv Mindenkinek!
Fiam számítógépe bekapcsoláskor az utóbbi időben egyre gyakrabban úgy indult, hogy a ventilátorok néhány másodpercre felppörögtek, majd kikapcsoltak. Mivel ez a hiba állandósult ezért a tápot (FSP700-80GLN tip.) kiszedtem javításra, ami asztalon (műterheléssel) is ugyan azt produkálta. Mivel a kondicserékhez nem volt itthon minden alkatrész, ezért egy másik működő gépből ideiglenesen kivett tápot tettem a gépébe, mert a tanulásához szüksége lett volna rá.
Az igazi problémák akkor kezdődtek, mert bekapcs után a gép nem indult el. Tápfeszek rendben, ventik forognak, de nincs a szokásos sípolás, a képernyő készenlétben marad, tehát a BIOS sem indul.HDD-t lehúztam, RAM-okat kicseréltem, videokártyát is cseréltem. Megpróbáltam VGA nélkül ill. RAM nélkül is indítani, de semmilyen sípolással nem reagált rá! BIOS elem 3,28 V. Átkondizni nem tudtam, mert ehhez is be kellene szereznem (akárcsak a fenti táphoz), ami legkorábban csak hétfőn lehetséges! Mindenesetre mértem feszültségeket az elkókon, és az tűnt fel, hogy a CPU foglalat melletti kondik mindegyikén (9db) csak néhány század voltos kóbor feszültség mérhető! Talán valamelyik FET...?
Gyakorlatilag az alaplap és a CPU kivételével mindent cseréltem. Ha van valakinek ötlete, kérem ne kíméljen...
A konfig: Gigabyte GA-EP45C-DS3R
Intel Core 2 Quad 2,66Mhz
2x2M Ram
Samsung 1TB HDD
Gigabyte GTX550-TI 1GB VGA
Előre is köszönet! Szveti

Comments
fega72
fega72 picture

Szia!
En tovabbra is tap hibara tippelek. Vagy nem eleg a teljesitmenye, vagy nem dugtad ra a proci melletti csatira a tapot mint ahogy elottem ez mar irva volt Solac46 altal.(esetleg a masik tapon nincs is ilyen?)

0

uniman
uniman picture
***

Hello Szveti.

A video kártyádnak elég a 700 Wattos tápod, annak is van külön betápja: http://www.gigabyte.com/products/product-page.aspx?pid=3799#ov
Ha a "Bios nem indul", vagy akár a proci nem ketyeg...Csak az alaplap, procival(hűtéssel), tápegységről indítva csipognia kell...
Azért elég sok "kanóc" van a tápodon: http://kepfeltoltes.hu/120311/SDC13503_www.kepfeltoltes.hu_.jpg http://kepfeltoltes.hu/120311/SDC13504_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Üdv.: uniman

0

Szveti
Szveti picture

Szia uniman!
Az video kártyának 500W-os táp is elég lenne és a külön táp is rá van dugva egy 6 pőlusú /"Y" tápkábellel (2 külön ágról üzemeltetve). Amúgy a cseretáp is 550 W-os és másik üzemelő gépből származik! Egyébként semmilyen körülmények között nem sípol...!
Üdv:
Szveti

0

uniman
uniman picture
***

Hello.

Csak az üres alaplappal is elindítható egy táp, proci nélkül is, ebben az esetben sípszó sem lesz.

Üdv.: uniman

0

Solac46
Solac46 picture

Szia!
A proc melletti, 8 pólusú tápcsatlakozót is rádugtad?
Üdv:Laci.

0

Szveti
Szveti picture

Szia!
Nincs rádugva...! De most elbizonytalanítottál, mert tudomásom szerint, arra a csatira nem volt korábban sem semmi rádugva (eddig szerintem így működött), mert sem az eredeti tápon, sem a csere tápon nincs is ilyen csatlakozási lehetőség, csak 6 és 4 pólusú...! Nincs is olyan átalakítóm amivel azt megvalósíthattam volna! Ha anélkül nem is működhet, akkor most nem tudom, hogy mi van...?
Üdv:
Szveti

0

Solac46
Solac46 picture

Szia!
Ez nagyon érdekes lenne, mert a proci tápja a csati!!! :jajj:
Emlékeim szerint a 6 pólusú rádugható a 8 polúsú aljzatra, de csak egy pozícióban!
Üdv:Laci.

0

fega72
fega72 picture

A kezelesi utmutatobol idezve: "If the 12V power connector is not
connected, the computer will not start"
Tehat nem fog elindulni a proci tapja nelkul!
Gabor

0

Szveti
Szveti picture

Szia!
Rádugtam a 8 pólusú alaplapi csatira a táp 6 pólusúját de a táp egy ciccenéssel leoldott. A proci tápcsatlakozóját utána lehúztam (és a hálózati kábelt is ki kellett néhány másodpercre húzni) majd újra indítottam. Igy a táp újra elindult és a tápfeszek megint megvoltak. Mivel valami zárlatot feltételeztem a proci körül, ezért kikapcsolt állapotban Ohm mérővel rámértem a CPU melletti elkókra, ahol rövidzárat (22 Ohm) mértem, majd kiemelt procival is rövidzár volt!(Bocs ezt felejtsétek el!)
Üdv:
Szveti

0

Szveti
Szveti picture

Helló!
Ha ezen a 6/8 pólusún keresztül tápot kap az alaplap, akkor (kiemelt CPU mellett is!, csak a két RAM-al) leold a táp!
Üdv:
Szveti

0

Solac46
Solac46 picture

Szia!
Az aljzaton mérd meg a testet, a dugón lévő fekete kábelek oda kerüljenek!
Szerintem, most fordítva dugtad rá! Tönkre nem megy semmi!
Üdv:Laci.

0

Szveti
Szveti picture

Szia!
Fordítva nem lehet rádugni! De mégis elültetted a bogarat a fülembe...! Ezért csináltam egy rövidzár mérést a 24 pólusú táp csati fekete vezetéke és a proci melletti 8-as csati fekete pontja között és nem fütyült a műszer! Ellenben a 12V-os pont és az előbbi fekete vezeték között 1 Ohmot mértem mindkét polaritással!!! Azt hittem, hogy a 8-as csatit gyárilag fordítva ültették be az alaplapba, de ellenőriztem a Gigabyte honlapján levő fényképpel és rendben van.
Üdv:
Szveti

0

Szveti
Szveti picture

Szia Solac!
Igen, közben én is ugyanerre jöttem rá!A tápegységnek ugyanis van egy 6 pólusú és egy 4 pólusú 12 V-os csatlakozója.Amikor az előbb írtam, hogy felmerült bennem a gyanú, hogy gyárilag fordítva lett beszerelve az alaplapi csati, csak utána néztem meg, hogy a tápegységről lejövő 6-os és 4-es csati bekötése pont fordított! Majd megpróbáltam a 4-es tápcsatlakozót rádugni az alaplapra és el is indult, fütyült is, suhogtak is a ventilátorok...! Igaz, hogy a lehetséges 8 érintkezőből így csak 4 db él, de talán nem folyik olyan nagy áram, hogy ne bírná el.Utána fokozatosan minden hiányzó hardvert csatlakoztattam és most már minden működik az 550W-os cseretáppal.
Most már csak az eredeti probléma áll fenn: meg kell majd javítanom (valószínűleg át kell kondiznom) az eredeti 700-W-os tápot.
Köszönöm mindenkinek a segítségét, különösen Neked Solac! Igen sokat segítettél! További szép vasárnapot mindenkinek!
Üdv:
Szveti

0

Attee
Attee picture
*

Üdv!

Mondjuk pont ezt írtam kicsit lejjebb, hogy vélhetően a PCI Express tápcsatiját dugtad rá...

Tessék elolvasni a javaslatokat! :)

0

szati77
szati77 picture

Szia!
"Rádugtam a 8 pólusú alaplapi csatira a táp 6 pólusúját de a táp egy ciccenéssel leoldott. A proci tápcsatlakozóját utána lehúztam (és a hálózati kábelt is ki kellett néhány másodpercre húzni) majd újra indítottam. Igy a táp újra elindult és a tápfeszek megint megvoltak. Mivel valami zárlatot feltételeztem a proci körül, ezért kikapcsolt állapotban Ohm mérővel rámértem a CPU melletti elkókra, ahol rövidzárat (22 Ohm) mértem, majd kiemelt procival is rövidzár volt!(Bocs ezt felejtsétek el!)"

Itt rontottad el, a 6 pines a vga-ra való, a 4 pines bőven elég lett volna, a vga, és az alaplapi 8 as csati más bekötésű.

Az idézetet máskor az ikonsorban lévő idézőjel használatával illeszd be, mert így értelemzavaró lesz a hozzászólásod. Most kijavítottam.
Kalex

0

Solac46
Solac46 picture

Szia!
Örülök, hogy segíthettem! :oke: :beer:
Üdv:Laci.

0

fega72
fega72 picture

A 12V es a test a mellekelt kep alapjan kell legyen.

File csatolás: 

0

Solac46
Solac46 picture

Szia!
Mindkét polaritással 22Ohm-ot mértél?
Minden alaplapi rá és lecsatlakozást feszültségmentes állapotban csinálj!!!!!
Üdv:Laci.

0

Szveti
Szveti picture

Szia Solac!
Természetesen minden le és felcsatlakozást feszmentes állapotban csináltam!
Ja és mindkét irányban 22 Ohmot mértem!
Üdv:
Szveti

0

Attee
Attee picture
*

Üdv!

Ácsi!

Ott nincs zárlat!!

Ellenben sztem simán rossz dugót dugtál rá, a PCIE tápcsatija ugyanúgy néz ki, csak fordított polaritással!!! (fekete színű csati, a procitápé fehér!)

0

Solac46
Solac46 picture

Szia!
12V-on 22Ohm kb.0,5A!!!! Nem zárlat!
Üdv:Laci.

0

Sponsored links