You are here

AWM 247 mosógép

73 posts / 0 new
Last post
nyaki
nyaki picture

Üdv Mesterek!
A fenti herkentyűvel az lenne a gondom, hogy a forgódob tengelyrögzítésénél, az öblítővíz feltöltés végén, a dobhoz közelebb eső kb.6mm-es lyukon, rendesen folyik a víz, aminek ugye nem kellene, mivel szerintem ott van a csapágyazás és a szimeringezés. Elméletem szerint a szimering megfáradt, ezért átengedi a vizet. Tehát vagy szimeringcsere, vagy a lyuk letömítése vezetne eredményre. A cserénél, ahogy nézegetem, csak a dob kivételével és teljes szétszedésével lehetne hozzáférni a szimeringhez és a csapágyazáshoz, ami nem tudom járható út, vagy se, mert azt sem tudom, hogy egyáltalán cserélhető-e.
A másik járható út lenne ugye, a lyuk FBS-sel történő letömítése, vagy egy oda beragasztott csövecskével, a dobon fúrt lyukba való elvezetés. Az elméletemben a probléma ott kezdődik, hogy van egy másik lyuk is mellette a tengelyrögzítés külső széle felé, úgy 2cm-re. A rajz szerint, a két lyuk között nem látható újabb szimering. Ami a lényeg és a kérdésem ezzel kapcsolatban, hogyha elvégzem a tömítést az első lyuknál, akkor mennyi az esélyem arra, hogy akkor meg a 2.-nál fog folyni, és továbbmenve, ha letömítem a másodikat is, akkor a tengelyvégnél, azaz a hajtókerék csapjánál meg fog-e jelenni a víz?
Gyakorlatilag a folyás egészen addig történik drasztikusan, amíg az öblítővíz szintje, a tengelycsonk alsó széle alá nem megy.
A problémára, illetve tanácsotokra most nagy szükségem lenne.
Köszi

Comments
Dagobert bácsi
Dagobert bácsi picture

Üdv! Mindíg kell használni tömítő anyagot. Én FBS-t szoktam használni. Véleményem szerint a tömítések,beleértve az üstét is,egyszer használatosak lennének.

0

nyaki
nyaki picture

Hali!
Adódott megenn egy aprócska probléma!
Amit megvettem lengéscsillapító, az kb. 3-4 cm-rel hosszabb az eredetinél és ezért teledobnál sajnos felkoppan, így nem csillapít gyakorlatilag semmit. A boltban nem tudnak hozzá keríteni már eredeti rövidebbet és nem is biztatnak semmivel.
Mivel a régi csillapító nem repedt, csupán nem elég erősen csillapít, ezért van-e lehetőség arra, hogy valamilyen spéci zsírral feltöltve, újra hadrafogható legyen, vagy esetleg valakinek van-e ilyen rövidebb fajta? :help:

Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!!!!!!

0

kolya61
kolya61 picture

Szia !
Krétaköz jól mongya :D
Ha dörzs a csillapítás, akkor a csőből le kell vágni 2 centit, persze a felső részből, nem a talpi részből :D

Üdv! Miki.

0

nyaki
nyaki picture

Hali!
Az a baj, hogy az új csillapító műanyag háza eleve hosszabb 2cm-rel és már az sem megengedett. Az eredeti házán belül nem látni semmilyen filcet, csillapítóanyagot, míg az újban érdekes módon van és más a kialakítása is a filces résznek. A belső csövek átmérője megegyezik.
Ha kell csinálok róla képet.

Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!!!!!!

0

kolya61
kolya61 picture

Szia !
Az jó lesz !
Mert még nem találkoztam olyan amortizátorral, amelyiket nem lehet megrövidíteni, főleg ha megvan a régi is.
Ahova a 080 ... vonal mutat ott van egy szűkítés, hogy a belseje ne jöjjön ki, azt kell levágni és akkor látható lesz a filc, ami gyakorlatilag el szokott tünni. Konstrukcióban egyformák, lehet csak a filcet kell átraknod és müxik majd.

Üdv! Miki.

File csatolás: 

0

nyaki
nyaki picture

Hali!
Nos, én szétszedtem az eredeti jót és rosszat is, mert ugye simán kihúzható a cső belőle és az egyikben hiányos a filc, ezért szinte alig csillapít. Összetolva a teljes hossza 228mmm, de a csatolt képeken látszik minden.
Mint említettem a baj ott van, hogy az új csillapító anyarésze eleve hosszabb kb. 2-2,5cm-rel és pont oda esik a filcezett rész, amit le kellene vágnom ahhoz, hogy a megfelelő méretet elérjem, de akkor ugye a funkciója megszűnik létezni.
Csak a filcet honnan lehetne pótolni? És a zsír sem hétköznapi, gondolom, mert elég sűrűnek tűnik.

Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!!!!!!

0

lilasanyi
lilasanyi picture

Üdv!
Nagyon szemléletes felvételek, kiváltképp, amiről kiderül, hogy 1999. év 45. munkahetében gyártották. Miért is lényegi szempont ez az információ?

"filcet honnan lehetne pótolni?"
Esetleg az újból áttenni a megfelelő méretűbe?

Sanyi

0

nyaki
nyaki picture

Talán azért, mert amit nálunk kapni és beszerezni is tudnak, az sokkal hosszabb és ezért ...de ezt már leírtam.
A filc miatt kénytelen vagyok megvenni egy komplettet!? :roll:
És mi van a zsírral, mert az sem hétköznapi fajta, ... nagyon ragaszkodik a kezemhez.

Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!!!!!!

0

lilasanyi
lilasanyi picture

Nagysűrűségű centrifugálzsír.Esetleg jó még a Renolit AS szintetikus zsír is.

Sanyi

0

nyaki
nyaki picture

Köszi, és merre keressek ilyeneket, illetve kik használják?
És a filcre ötleted, esetleg? :idea:

Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!!!!!!

0

lilasanyi
lilasanyi picture

Ugye ez a kérdés csak vicc??
Kenőzsír(oka)t például gyógyszertárban...filcet meg a NASA laborban (igen ritka és titkos anyag!!).

Sanyi

0

nyaki
nyaki picture

Igen vicces fiú vagyok és van is humorérzékem, sőt nem is vagyok egy elveszett gyerek, ezért megfogadom a "hathatós tanácsodat" és utána kérdezek a gyógyszerész ismerősömnél, bár a NASA nem tudom fog-e válaszolni, de meg fogom kockáztatni. :oke:

Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!!!!!!

0

kolya61
kolya61 picture

Szia Nyaki!
Látom Sanyi , formában van ! :beer:
Azért nem kell a NASA-hoz menni , elég az INTERKOSMOS Bajkonurban !
Nos én padlószőnyegből és a régi téli katona kabátomból használom.
De megfelel az orosz vájlinki anyaga is, a lényeg , hogy préselt teveszőr legyen. :D
Levágok egy darabot és kalapáccsal idomitom a vastagságát, persze ezt experimentális uton kell kideríteni, berakom és kézzel próbálom mozgatni, kb 15 kg erővel kell csúsznia és ezután kenem rá a reszelőzsírt, igy rakom össze. Eddig mindegyik müködik. Ha 800 rpm-től nagyobb a fordulat , akkor picit szűkebbre kel hagyni.
A zsír nem kenőanyag, inkább tapadó.
Ha nincs más akkor a Samarák "egyforma szögsebességü csuklóinak" a kenőanyagát rakom, nálunk ШРУС , nálatok nemtom !

Üdv! Miki.

0

nyaki
nyaki picture

Találtam a neten hozzávaló csillapítót. :happy:

Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!!!!!!

0

kolya61
kolya61 picture

Szia !
Ér annyit a gép?

Üdv! Miki.

0

nyaki
nyaki picture

Hali!
Még szép! Az 900.-/db ár nem vészes.

Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!!!!!!

0

nyaki
nyaki picture

:beer: :taps: :bow:

Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!!!!!!

0

krétaköz
krétaköz picture

SZia:Vágj le a belső cső hosszábol pár centit (sima acél cső)és jó lesz.Vagy használd a régi lengéscsillapító belső csövét ha az átmérőjük megegyezik és a hossza rövidebb.Vagy akár húzd szét a régi lengéscsillapítót és valemilyen bőrszerű filces anyaggal helyetesisd az un.szimeringet,hogy jó szoruljon a belső cső, végül is az csinálja a lengéscsillapítást.Majd zsírzás és kész.ÜDV:LACI

0

husz03
husz03 picture

Szia.Nem patronba kell,hanem két csúcs között menesztővel.Ez már bevált gyakorlat.Üdv:Péter

0

kolya61
kolya61 picture

Szia !
Ahha ! Jól elmaradtam .... meg az esztergályosok is .

Üdv! Miki.

0

Szaki963
Szaki963 picture
*****

Sziasztok!

Van egyszerűbb megoldás is.
Valami olyan méretű réz vízvezetékes idomból kell olyan perselyt gyártani ami egy mérettel nagyobb belselyű szimeringhez jó.
Ahoz elég egy normál eszterga is,0 ás illyesztéssel némi fém ragasztóval simán ráüthető a régire.
Már javítottam fel olyan tengelyt is amire egy másik levágott dob tenglyét esztergáltam ki a közepén.
Pár pöttyintés olyanhelyen a tengelyen ahol nem érdekes a varrat,a rögzítés miatt, és totál fel van újítva a dob.
Persze ehez anyag ,eszterga ,és idő is kell,de a kidobásra szánt gép újraéled.

Felesleges rajz,és szerszám nincs,csak ritkán használt.
elwo

0

rat
rat picture

Egy másik megoldás egy felütős persely használata. Ilyen perselyt csapágyboltban lehet kapni. Vékony rozsdamentes acél csövecske, melyet egy hozzá adott rúddal fel kell ütni a tengelyre. A vastagsága nem probléma a szimmeringnek, és tökéletes tömítőfelületet biztosít.
Persze ez nem olcsó, és inkább a szimmering arrébtolást, más méretet stb. érdemes próbálni először.
Én egyszer ilyen felütőssel javítottam gépet, mert a tengely a dobra volt szegecselve, nem lehetett feltenni esztergára.

0

nyaki
nyaki picture

Hali Mindenki!
Sikerült a műtét, de a beteg nem élte túl!
A dob szétszedése után egyértelművé vált, hogy a csapágyak még tökéletesek, de ha már szétütöttük, akkor csere. Az a pár száz forint nemodabuda. A szimering viszont úgy fel volt keményedve, mint a tököm, használatkor :yes: . A csere megoldotta a csapágy felőli folyást egyenlőre, viszont az első próbamosás alkalmával, több víz került a padlóra, mint előtte is valaha. Mivel a mosáskor nem voltam a helyszínen, így nem tudom, hogy honnan a bánatból kerülhetett annyi víz a gép alá, bár indításkor néztem a dobot, ott nem láttam csöpögést, ezért magára hagytam az asszonyt a nyűgjével.
A mosás végén és a vízeltakarítás közben leszedtem a gép tetejét és a felső beömlőcsonknál, minden irányban láttam folyás nyomokat. Nem tudom, hogy ez egyáltalán ennyi vizet ott elengedhet? Bár az is lehet, hogy öblítéskor megemelkedett vízszint miatt a dob szivárog valahol, de ezt már tényleg csak a következő, a gép mellett végigült, sasolós mosás alkalmával tudom kideríteni. Addig is az ideg majd szétbax arra a gondolatra, hogy már megenn szét kell szedjem az egész gépet a dob miatt, pedig tudom, hogy faszául összeraktam és a tömítés is rendben volt.
A szagma szépségei! :szetver:

Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!!!!!!

0

nyaki
nyaki picture

Nos, rávettem magam az újabb szétszedésre és kicseréltem a tömítést ugyan nem gyárira, hanem volt itthon vastag, habosított szilikongumi ablakprofil és azt szépen beleapplikálva jobb lett, mint újkorában. Ahogy néztem, egy valag tömítőpaszta kellett volna hozzá.
A beömlőcsonkok alá "faragtam" vékony gumilemezből alátétet, ami szépen beszorult, így már ott sem folyik semmi.
Innen nézve szinte már új a gép.
Köszönöm mindenkinek a segítséget!

Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!!!!!!

0

husz03
husz03 picture

Szia Miki.De lehet!Nagy fordulat,simítókés,majd polírpapír.Üdv:Péter

0

kolya61
kolya61 picture

Szia !
Láttál már ilyen tengelyt , öszzesen 20 centiméter, ebből be is kell fogni a patronba és aztán nagy fordulatnál benyúlni papirral a maradék 10 centis résbe . No, no, csak így tovább :jajj:

Üdv! Miki.

0

husz03
husz03 picture

Szia.Ha a bronz tömítőfelületen már bemaródások,kopások vannak,én esztergán szoktam leszabályozni és kisebb belső átmérőjű szimmeringet teszek bele.üdv:Péter

0

kolya61
kolya61 picture

Szia !
Esztergán nem lehet 5 -től simább felülelet előállítani bronz vagy inox-on , a tengely bronz felülete 9-es tisztaságra van csiszolva.
Nem kell bonyolítani a szegény ember életét !
A simering már kicsiszolta magának a fészket , csak hozzá kell idomítani a friss simeringet . :D

Üdv! Miki.

0

Dagobert bácsi
Dagobert bácsi picture

Sziasztok!Eleinte én is rohangáltam az esztergályoshoz,de rájöttem,hogy nem minden esetben kell. Azonos méretű,ám különböző vastagságú szimering is kapható. Én,ha bemarta a szimering a bronzfutót,álalában beljebb ütök egy vékonyabb új szimeringet,és olyan helyen fut tovább,ami elvileg gyári állapotú. 2-3 millimétert simán lehet variálni.

0

Kalex
Kalex picture
*****

Szia!
"A simering már kicsiszolta magának a fészket , csak hozzá kell idomítani a friss simeringet "
Ez egy nagy igazság, kivéve, ha túl régi a bemaródás, mert akkor többszörös váll alakul ki.

Üdv! Kalex

0

kolya61
kolya61 picture

Szia !
Kányecsno ! :D
Állítólag ezt a tengelyt , csak a gyári simering csiszolta , tehát még szűz !=KACSINT ÉS KUNCOG=
Nem akarok vitát nyitni, hogy egy ekkora alkatrészt milyen esztergagép tud befogni center nélkül , hogy aztán az a felület csiszolt is legyen és "ne dobjon".
Mert azzal ugye tisztában vagyunk , hogy a háromszög, vagy csillag , a dobbal együtt nem egy kilogramm és tökéletes felülethez fordulatszám is kell.

Üdv! Miki.

0

Kalex
Kalex picture
*****

Szia!
"Állítólag ezt a tengelyt , csak a gyári simering csiszolta , tehát még szűz !"
Aha! Meg a vízkő. Nekik is mondtad, hogy csak szép simára? =vigyorog=

Üdv! Kalex

0

kolya61
kolya61 picture

Szia !
Én a vájatra gondolni , kedves baskir testvírem!
A vájat az csillog szerintem, kérdezzük meg a gazdit, ha gondolod, a tengely meg a kutyát sem érdekli, ott nem lesz surlódó felület .=KUNCOG=

Üdv! Miki.

0

Kalex
Kalex picture
*****

Szia!

A gazdi csak a kis balta élét nézi: milyen szép fényes! =röhög=

Üdv! Kalex

0

kolya61
kolya61 picture

Szia !
Nekem is az a gyanum, hogy nem sok ilyen csapágyazáson van túl , de most már bele fog jönni és szériában fogja csapágyazni a mosigépeket ! =RÖHÖG=

Üdv! Miki.

0

sasa11
sasa11 picture
*

Sziasztok !
Nem gondoljátok hogy egy ilyen "egyszerű "
csapágycsere fellelkesíthet valakit ?
Azért rettentő kíváncsi lennék a vég kifejletre.
Ha ilyen kerül a kezeim közé való igaz én bontásra ítélem !!

Szép napot mindenkinek !

Padra Sándor
Alias :sasa11

0

kolya61
kolya61 picture

Szia Sándor!
"Ha ilyen kerül a kezeim közé való igaz én bontásra ítélem !!" Te lehet, hogy ezt iléled, de mit szól majd a gazdája?? =RÖHÖG=
Egy csapágyazás megvan egy tízesből, egy másik gép egy százas .
Ez kilencszeres rés, meggondolandó , nem ? :hmmm:

Üdv! Miki.

0

sasa11
sasa11 picture
*

Szia Miki !
Rés ide rés oda , az ilyen csapágycserét meghagyom másnak .

Szép napot mindenkinek !

Padra Sándor
Alias :sasa11

0

Szaki963
Szaki963 picture
*****

Huhhh b.meg ,ez kora reggel erős volt éhgyomorra...:D

Felesleges rajz,és szerszám nincs,csak ritkán használt.
elwo

0

lilasanyi
lilasanyi picture

Üdv!
Ne hallgass rájuk, rakj bele búvárcsapágyat, olyat, amelyik tud úszni, és akár be is cementezheted a lyukat. :-D

Sanyi

0

nyaki
nyaki picture

Hali!
Hogy az a ... :szetver: , miért nem lepődök meg a válaszotokon!?... csak ettől nagyobb munkát már elképzelni sem tudok egy ilyen gépnél.
Kérdésem tehát az, hogy lehet-e ehhez csapágyat és szimeringet kapni valahol és ha a dobról leszedem szorítólemezeket, akkor számíthatok-e valamilyen speciális tömítésre a két dobfélteke között, ami esetleg beszerezhetetlen, vagy egyáltalán szét kell szedni a dobot, vagy megoldható anélkül is valami titkos módszerrel?

Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!!!!!!

0

Attee
Attee picture
*

Üdv!

Természetesen lehet, méret alapján bármelyik csapágyboltban. A méret (illetve csapágy kódja) rajta van a csapágyakon és a szimmeringen.
Az üst két darabja természetesen tömítéssel van összeillesztve, hogy ez mennyire spéci, azt nem tudom, de ált. nem lesz semmi baja, visszarakható. De ha minden kötél szakad, van egy univerzális csodaszer, úgy hívják, sziloplaszt :) Természetesen csapágyazáshoz szét kell szedni az egész miskulanciát, nem egyszerű...de ez van :)
Ja, csapágycseréhez nem árt, ha van csapágylehúzód/kinyomód.

Egyébként mi az a forgódog? (forgókutya??)

0

Kalex
Kalex picture
*****

Szia!
"A méret (illetve csapágy kódja) rajta van a csapágyakon és a szimmeringen."
Meg az általam ajánlott sm-ben. A robbantott ábra, valamint az alkatrészjegyzék nagyjából megadja a tevékenység paramétereit.

"Egyébként mi az a forgódog? (forgókutya??)"
Nem láttál még a saját farkát kergető kutymorgót? Na az az! =rohog=

Üdv! Kalex

0

nyaki
nyaki picture

A rajzon van egy 945 5 kódszámú közdarab, amibe megy 4db csavar. A csapágyak abban vannak elhelyezve, vagy csak távtartóként funkcionál?
Azok a csavarok mit, mihez rögzítenek?

Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!!!!!!

0

kolya61
kolya61 picture

Szia !
Mivel müanyag az üst, van benne egy alu persely, amibe az a bizonyos alkatrész bele van dúgva, abban az alkatrészben vannak a csapágyak és a simering. és néhány év után bele van oxidálódva is .
Készíts magad mellé egy fél liter görcsoldót és a kisbaltát dugd el jó messzire, mert nem lesz egyszerü meló..... :D

Üdv! Miki.

File csatolás: 

0

nyaki
nyaki picture

Ha ez tényleg így van és a kép is bizonyítja, akkor elvileg az üstöt nem kell szétszedni a csapágycseréhez, hanem elegendő lehet kibányászni a betétet, amiben a komplett kerékagy van? Gyakorlatilag ugye a komplett kerékagyat rögzíti a 4 csavar az üsthöz. A csapágyakat pedig nem az üstből kell kioperálni, hanem a betétből?
Köszi

Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!!!!!!

0

ityvity
ityvity picture
*

Üdv. "Akkor elvileg az üstöt nem kell szétszedni a csapágycseréhez
" Azért attól tartok nem lesz az olyan egyszerű mert az a betétet nem fog kijönni . Pár mondat erejéig leírom én hogy csinálom . Üstöt kiveszem (természetesen előbb felszabadítom alul felül :mosószertartó , lengéscsillapító , ajtógumi , alsó kiömlő nyílás , légcsapda , fűtőszál körüli vezetékek ..) és utána az üstöt szétpattintom a közepén és mikor levettem az ékszíjtárcsát kiütöm a dobot az üst hátsó feléből ( két fabak közé lógatva egy nagykalapáccsal ,de azért óvatosan nehogy elgörbüljön a tengő vagy sérüljön a menet ). Szerencsés esetben a dob ki pottyan és a csapágyak maradnak. Előbb a szimeringet kibányázom és utána jöhet megint a nagy kalapács meg a csapágy kiütő (az elsőt hátúról lehet kiütni a hátsóhoz meg kel egy hosszabb kiütő mert az üst felében akadályoz a kalapács nyél ) . Ha minden rendben van az össze szerelés már könnyebbén megy .Egy kicsit hosszúra sikerült az írás , de ha minden simán megy kapkodás nélkül is 1-1,5 óra múlva indul a próba mosás .

0

nyaki
nyaki picture

Köszi!
Ez tényleg elég részletes volt.
Már én is rájöttem, hogy nem fog menni teljes szétszedés nélkül, ...sajnos.
Ha már ilyen segítőkész voltál, akkor még azt áruld el légy szíves, hogy az üstön lévő acél klipszeket milyen szerszámmal vetted le és visszaszereléskor csak simán felütötted?

Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!!!!!!

0

lilasanyi
lilasanyi picture

Üdv!
Van az ember csápjai végén tíz darab b@sz. Nos, abból eggyel megtámasztod, míg a másikkal alányúlva felfelé emelő mozdulattal lepattintod.Nem kell misztrifikálni...nem fúziós erőmű.
Valaki itt előttem folyamatosan írogatja: (!!) "Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!!!!!!"

Minek bonyolítod? Érdemes lenne meggondolni... :hmmm: (nomeg a fejvakarós ikon.)

Sanyi

0

kolya61
kolya61 picture

Szia Sanyi!
Már éppen akartam egy képet fölrakni , a szoritókról is, meg persze a "szerszámomról" ahogy alányúlok , erre Te szépen leírtad "Van az ember csápjai végén tíz darab b@sz, eggyel megtámasztod, míg a másikkal alányúlva felfelé emelő mozdulattal lepattintod.Nem kell misztrifikálni...nem fúziós erőmű."
Szerintem ez a megfogalmazás a procedúrára - TÍZ PONT ! :beer:

Üdv! Miki.

0

lilasanyi
lilasanyi picture

:beer: Gondoltam még, hogy a Jekatyerinburgi (sic!) vízierőmű tömbvázlat rajzát belinkelem lemezlepattintó szerszám gyanánt, de az kicsit túlzásnak tűnt...hátha még képes legyártani valami hasonló célszerszámot... :super:

0

kolya61
kolya61 picture

Szia !
Azért kurv@ra bejött a "...nem is bonyolult , csak ha azzá tesszük ! "
Ilyenkor eszembe jut egy orosz forumozó szlogenje : "A kezdő és a tapasztalt szerelő között az a különbség, hogy a tapasztalt nem csak szétszedni tud !"

Nyaki, - remélem nem veszed komolyan ! Csak vicc , mint a Jekatyerinburgi vízierőmü :D

Üdv! Miki.

0

nyaki
nyaki picture

Ugyan má'!
Jókat derülök rajtatok, no meg a saját nyűgömön, mert a miatyánk fel- és lemenőjét már megemlegettem vagy 20x. Az a qrva csapágy csak nem akar a végéről lejönni. Úgy belegyógyult, hogy holnap kénytelen leszek az autószerelőm segítségét igénybe venni. Már melegítettem is a perselyt, de nem enged az istenadta.
Az életemet mégiscsak sikerült bonyolulttá tenni! Pedig ha kijött volna, már a végeredményről írhatnék. Közben már kicseréltem 1 lengéscsillapítót, meg a szivattyút is, úgyhogy ebből szinte már generál lesz. Ahogy nézem még cserélni kellene a két harmonikacsövet, de a kettő együtt 8000.- pénz, tehát marad.

Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!!!!!!

0

kolya61
kolya61 picture

Szia !
Na vazze , én mondtam, tedd meszzire a kisbaltát ! :D
Legközelebb már úgy fog menni , mint a karikacsapás .

Üdv! Miki.

0

nyaki
nyaki picture

Remélem nem lesz legközelebb! Ez egyszeri és megismételhetetlen lesz a részemről, feltéve, hogy nem fog folyni a francos üst összerakás után. :oops:

Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!!!!!!

0

kolya61
kolya61 picture

Szia !
A drenázs lyukat pucold ki , összerakás után.
Én megtömöm a csapágyakat lithiumos zsirral és a simering rúgóján is röviditek kb. 5 mm-t, mert a tengely már bevan rágva ilyenkor.

Üdv! Miki.

0

nyaki
nyaki picture

Mi az a drenázs lyuk? :hmmm:
Az új csapágy lezárt golyóházban van. Azt mondod, hogy szedjem le a borítást? Ha leszedném, akkor csak grafitos zsírral tudnám megtömni, mert az van itthon.
A rugót mennyivel vágod rövidebbre? Ha szorosabbra veszem nem kopik el hamarabb, mert a bronz perselyen már is vannak bemaródások?

Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!!!!!!

0

kolya61
kolya61 picture

Szia Nyaki!
Mi az a drenázs lyuk , bocsi , ez a magyar nyelv nehéz :D :" a forgódob tengelyrögzítésénél öblítővíz feltöltés végén, a dobhoz közelebb eső kb.6mm-es lyukon, rendesen folyik a víz,"
A csapágy lehetőleg gumis birítással legyen . Ez egy tüvel könnyen le jön és vissza is könnyen tudod tenni.
Ezért írtam a rövidítést mert már be van rágva. Széjjel tekered a rúgót és az anyarészből , ahova betekeredik a kónuszos része a rúgónak, abból vágsz le 5 mm. Összetekered és kipróbálod azon a helyen ahol lesz a simering. Fognia kell a tengelyt, hogy milyen erővel? :hmmm: Szerintem fogod érezni ha először rápróbálod a tengelyre addig , amig nem rövidíted a rúgót.
Mindegyik gépnél ezt csinálom , évekkel tovább megy mintha úgy rakof be ahogy vetted. Persze én csak segíteni akarok , mert láthatod milyen egyszerü a csere =CSAPKODVA ROHOG=
Vannak németből behozott gépek , mondjuk egy Elektra Bregenz amelyikbe egy simering 9000 forint lenne két hét rendelési idővel. Ha ki tudom venni a simeringet a régit rakom vissza , ilyen röviditett rúgóval , eddig egy sem jött vissza, pedig nem egy éve javitok. Igaz ezekben kicsit más minőségü a simering, mint egy ..... gépben.
Grafitot nem szabad ott használni. Ha van autoszerelő ismerősöd , vagy olyan aki már cserélt csapágyat, a csapágyakkal adnak egy zacskóban lithiumos hőálló zsirt is.

Üdv! Miki.

0

nyaki
nyaki picture

Hali!
Miért nem jó a grafitos zsír? Már így utólag kérdezem. Talán megeszi a szimeringet?

Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!!!!!!

0

Kalex
Kalex picture
*****

Szia!
"Miért nem jó a grafitos zsír?"
Mert a mosószertől szappanosodik, és annyit ér, mint halottnak a langyos kamillás beöntés.

Üdv! Kalex

0

nyaki
nyaki picture

Pedig a szappan jó kenő anyag. A faterom anno mindig azzal kenegette az ajtózsanérokat és bejött neki. Persze nem locsolta mindennap. Az biztos, hogy én ezért már szét nem szedem, mivel én Lítium bázisú grafitos zsírt használtam, talán jó lesz még vagy 5 évig, különben belevágom a nagybaltát. :super:

Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!!!!!!

0

lilasanyi
lilasanyi picture

Üdv!
Készítheted a baltát...szépen mutat majd a mosott ruhákon a grafit...

Sanyi

0

nyaki
nyaki picture

Ááá, a mosószernek jó zsíroldó hatása van. Eddig már vagy tízszer mostunk vele és nem volt elváltozás a ruhán és remélem nem is lesz. Ha netán mégis lesz, akkor majd tudni fogom, hogy a tömítésnek kampó.

Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!!!!!!

0

lilasanyi
lilasanyi picture

Üdv!
Lengéscsillapító teleszkópot párban illik cserélni, kivéve a törést...kopottnál, ha csak az egyiket cseréled, adsz a sz@rnak egy pofont, ugyanúgy rángatózni fog.
A drenázslyuk az nekem is újdonság erejével hatott, eddig meg voltam róla győződve, hogy az egy szimpla vízelvezető furat...fene se gondolta volna, hogy az drenázs... :-)
Az erőszak, barátom, az erőszak!! Az a megoldás a csapágyműtétnél. ;-) Semmi bonyolítás!

Sanyi

0

Kalex
Kalex picture
*****

Szia!
"Mi az a drenázs lyuk?"
A szimering kezdődő meghibásodásakor ezen keresztül el tud folyni az átszivárgó víz. Kitisztítása azért lényeges, mert így nem áll a víz a csapágyon, illetve rögvest észreveszed a hibát. Általában 3-4mm átmérőjű lyuk a szimering mentett oldaláról a külső tér felé.

"a bronz perselyen már is vannak bemaródások"
Az szívás. Akkor nem lesz hosszú életű a géped. Próbáld meg egy olyan szimeringgel, aminek máshová esik a csúszó felülete. esetleg hézagolóval elmozdítani az eredeti helyéről. A futófelületet fel kell polírozni. Érdes váll nem maradhat benne.

Üdv! Kalex

0

nyaki
nyaki picture

Hali Sanyika drága!
Te nagyon súlyos vagy :hmmm: , de ettől függetlenül igazad van :oke: és tetszik a hozzáállásod. :villa: Valamikor én is ilyen hübelebalázs voltam. ;)
Egyébként nem bonyolítom, csak körbejárom a témát, bár tényleg nem rakétakilövésre készülök, de azért nem kéne több kárt csinálni, az amúgy is szűkös költségvetés kárára.
Köszi a tanácsot!

Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!!!!!!

0

lilasanyi
lilasanyi picture

Harminc éve, - mióta leszereltem a seregből - a szögleteset viszem, a gömbölyűt gurítom.Sokkal egyszerűbb... :-) Ha ez a "hübelebalázs" mentalitás, akkor vállalom. :-) :villa:

Sanyi

0

kolya61
kolya61 picture

Szia !
Iden , igy van !
Csak éppen a kibányászással van a gond .
Amikor benne leszel, majd meglátod.
Ha száraz helyen volt , akkor jobbak a kilátásaid.
A betéten is van gumi gyürü és tömit is rendesen, de tudod, a kalapács és kurv@ ist.., általában segít .
Igaz nem mindíg :D

Üdv! Miki.

0

nyaki
nyaki picture

Köszi!
Úgy érzem, neki fogok, de már most elrebegtem egy "imát". :bow:
Szerintem egy kis WD40 talán sokat segíthet. :hmmm:

Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!!!!!!

0

kolya61
kolya61 picture

Szia Sanyi!
Mai =BEER= adag a Tied !! :super:

Üdv! Miki.

0

kolya61
kolya61 picture

Szia !
Kalex jól beszél, mint mindíg, ha folyik a víz , akkor már a cspágy is úszkál a vizben , tehát mindkét csapágy csere, mivel a szimeringben akkor lesz rés, amikor a csapágy löttyen és megnyitja a szimering alsó részén at útat a viznek.

Üdv! Miki.

0

Kalex
Kalex picture
*****

Szia!

Itt megtalálod az sm-et
A robbantott ábrán láthatod, hogy nincs más lehetőséged, mint a szimering csere, mivel annak hibája esetén a csapágy biztosan tönkre megy.

Üdv! Kalex

0

Sponsored links