You are here

C16 kismegszakító gyanúsan viselkedik

7 posts / 0 new
Last post
zus
zus picture

Helló ! Egy kis segítséget kérnék egy felmerült problémával kapcsolatban. 

Egy Legrand C16-os kismegszakítóra gyanakszom a jelenlegi problémámmal. Véletlenszerűen leold. Olyankor is, mikor nincs rajta komoly terhelés. Egyszer csak gondol egy merészet és már le is oldott.

Egy hűtőgép, két set top box, két tévé, két DVD lejátszó, néha komputer van az ő általa biztosított szegmensen. Egyesével mindent kihúztam a konnektorokból, a fagyasztó kivételével. A villanyóra szekrényben süket csend. Aztán egyesével visszarakosgattam a kihúzott apróságokat és egyre erősebben kezdett zizegni a kérdéses megszakító. Véletlenszerűen ki-be dugdosgattam az elektromos készülékeket, a helyzet ugyanaz volt. 

Korábban a lapos tévémre gyanakodtam, ugyanis az kattogott összevissza úgy, ahogyan azt korábban leírtam. Aztán egy ilyen kattogásnál ma reggel lekapcsolt az automata. Emiatt gyanakodtam korábban a tévére.

A kismegszakítónál mi lehet a probléma ? Azt ugyanis nem hiszem, hogy a szegmensen levő pár készülék, pláne készenléti állapotban összesen (de még működés közben sem !),16 A-eket vegyen fel. Kizárt.
 

Comments
imrus101
imrus101 picture

Szia!
Az időnkénti kattanás az valószínűleg a szoftverfrissítés miatt van. Néhány óránként próbálkozik, de ezt a menüben le lehet kapcsolni.
Mekkora áramú és milyen karakterisztikájú a kismegszakító? Megpróbálhatnád, hogy ideiglenesen egy hosszabbítóval egy olyan konnektorról táplálod a tv-t, ami másik kismegszakítóra van kötve. Illetve azt is kipróbálhatod, hogy egy nagyobb bekapcsolási áramfelvételű eszközt, pl. porszívó, fúrógép, stb. próbálsz meg arról a kismegszakítóról táplálni, amiról a tv is megy. Ha azok is leverik, de másik áramkörön jól működnek, akkor elképzelhető, hogy a kismegszakító a rossz.
imrus101

0

Vote up!

You voted ‘up’

zus
zus picture

Sia imrus101 ! A tévé ártatlan, ki van húzva a konnektorból és úgyis történik kismegszakító leoldás. Azon a szegmensen alapértelmezve csak kis áramú cuccok lógnak, azok is készenléti állapotban. DVD lejátszó, set top box, tévé, ilyesmi. Két héttel ezelőtt kezdődtek a dolgok. Onnantól tök változatosan, de leold a kismegszakító. C16-os. Kizárt dolognak tartom, hogy a nyugalmi helyzetben a rajta lógó készülékek egyszer csak hirtelen 16A-eket vesznek fel ! A kismegszakítóra gyanakszom most már.

Mint fentebb módosítottam: kihúzogattam mindent arról a szegmensről, kivéve a fagyasztót. Egyesével dugdostam mindent vissza. Megnéztem a villanyóra szekrényben minden egyes eszköz visszakapcsolása után és zizegett a megszakító. Korábban még akkor sem csinált ilyet és nem oldott le, mikor a számítógépet bekapcsoltam. A komputer amúgy egy lekapcsolható elosztóban van, amit mindig lekapcsolok, ha nem komputerezek. Hajnalban például nem ment semmilyen nagyobb fogyasztó a kérdéses szegmensről, mégis leoldott a kismegszakító.

Úgyhogy, innentől villanyszerelési problémának tűnik a dolog és nem is ragoznám tovább a dolgot, inkább átteszem a postot egy másik helyre. Köszönöm a hozzászólásod.

1

Vote up!

You voted ‘up’

amatörmuszaki
amatörmuszaki picture

Üdv.
Nekem múlt vasárnap volt pont ilyen problémám. 16A .
előtte kb 2 hónapig egy-két hetente leoldott egyszer,de most 10 percenként.
mindent is kihúztam,de aztán már szinte azonnal leoldott.
végül a megszakítóról eljövő kábelt lekötöttem,de akkor is leoldott.
találtam itthon bontottat,és minden oké.

Most 1 éve lett bővítve  2x16A-re,hivatalosan!
Ennyit bírt.
mvx

Mvxb116 van ráírva
 

0

Vote up!

You voted ‘up’

hcs
hcs picture

Szia!
Volt már olyan hogy elfáradt egy kismegszakító. Ha van infra hőmérőd akkor mérjél rá, lehet hogy kontakthibás belül, és a termikus megszakító része old le. Ezt szerintem hőmérsékletemelkedésként is lehetne érzékelni. 
Ha gyanús, cseréld ki, nem horror összeg. Vagy cserél fel egy másikkal a táblán belül, aztán ha vándorol a hiba akkor megvan a bűnös. Csak nem biztos hogy megéri vele játszani. 

0

Vote up!

You voted ‘up’

Jaca
Jaca picture
****

Szia!
Cseréld ki, és szedd szét. Elfáradt, önmagát melegíti, és azért old le.

1

Vote up!

You voted ‘up’

steewi
steewi picture

Üdv mindenkinek,
én is cseréltem ilyen hiba miatt egy 10és egy 16A kismegszakítót
és a hiba megszünt.

0

Vote up!

You voted ‘up’