You are here

Holley DTSD545 háromfázisú mérő kiolvasása P1 porton keresztül

1 post / 0 new
Kiq
Kiq picture

Sziasztok!

Szeretném leszögezni az elején, hogy ez az első projektem a később említett eszközzel (ESP8266), ezért teljesen az elejéről kell kezdenem, nem értek hozzá.

Van nálam felszerelve egy Holley DTSD545 típusú háromfázisú villanyóra, amit ki lehet olvasni egy P1-nek nevezett porton keresztül. Ezt szeretném megoldani.

Eddig arra jutottam, hogy találtam jópár kapcsolási rajzot, ami erre a témára épül, de jórészt Hollandia-Belgium környéke, ahol gázórákat is lehet így olvasni, és éppen ezért nagyon személyre szabottak a Github-on fellelt projektek. Azt gondolom, talán nem is teljesen kompatibilisek az itthoni környezettel.
Az alapja mindnek egy Wemos D1 elnevezésű eszköz ESP8266 (vagy ESP32) mikrovezérlővel.

Ráakadtam egy magyar oldalra is, de ahogy végigolvastam, már ott is látszott, hogy 1-2 év alatt is milyen sokat változik a szoftverkörnyezet, elavulttá válnak megoldások. Ez az oldal 3 és fél éves, kb. 2 éve volt az utolsó hozzászólás.
Én nem vagyok benne a programozásban, ezért keveset értek belőle, mit, hogyan kellene összerakni, mi alapján dönthetem el, mi az optimális.

Nem tudom, most hol áll a tudomány ebben a témában.

Arduino-val foglalkoztam.
Ebben a WiFi-s kiolvasásban még azt sem látom, hogy ha mondjuk telefonon akarom megnézni a kiolvasott adatokat, akkor ezek egy szerveren keresztül érhetőek el?

Persze, vannak kész megoldások, de jobban szeretném, ha magam rakhatnám össze az igényeimhez passzoló eszközt (mivel a pillanatnyi energia export és importon kívül más nem érdekel), és ehhez keresek olyan embert, aki tudna nekem segíteni.

Üdvözlettel,
Krisztián